A MÁV Guinness-rekordot próbál dönteni az esztergomi vonalon
Itt az alkalom bekerülni a Rekordok Könyvébe azzal, hány ember fér bele egy Flirt szerelvénybe? A hóhelyzet lehet, hogy most hozzásegítette a patinás céget a sikerhez.
A múlt évtized közepén sikeresen, bár drágán felújították a Budapest-Esztergom vonalat, amellyel rövid idő alatt sikerül utasok tömegeit átterelni a hírhedt 10-es útról a viszonylag ütemesen járó, valóban kulturált és kényelmes Flirt és Kiss szerelvényekre. Ez is volt a cél, összhangban a világszerte tapasztalható, a közösségi közlekedés felé forduló fejlesztésekkel.
A beetetés után azonban a MÁV elkezdte a Nagy Kísérletet, hogyan lehet csúcsidőben minél kisebb helyen, minél több embert összezsúfolni. A csúcsidőben rendszeresen szimpla Flirtöket küldenek, melynek kapacitása töredéke, a jóval hosszabb, ráadásul emeletes Kisseknek.
A leesett hó miatt ma a szokásosnál is többen próbálkoztak a vasúttal, nem is lett volna jobb alkalom megpróbálni bekerülni a Rekordok Könyvébe azzal, hány ember fér bele egy Flirt szerelvénybe?
Az eredményról minden részletében nem tudunk beszámolni, de az biztos, hogy sikerült
egy diáknak rosszul lenni, emiatt aztán, mivel menekülőre fogta, elhagyni sapkáját-sálját egy fiatal nőnek pedig elájulni
Ha nektek is vannak hasonló sikerélményeitek, bátran osszátok meg velünk!
A múlt évtized közepén sikeresen, bár drágán felújították a Budapest-Esztergom vonalat, amellyel rövid idő alatt sikerül utasok tömegeit átterelni a hírhedt 10-es útról a viszonylag ütemesen járó, valóban kulturált és kényelmes Flirt és Kiss szerelvényekre. Ez is volt a cél, összhangban a világszerte tapasztalható, a közösségi közlekedés felé forduló fejlesztésekkel.
A beetetés után azonban a MÁV elkezdte a Nagy Kísérletet, hogyan lehet csúcsidőben minél kisebb helyen, minél több embert összezsúfolni. A csúcsidőben rendszeresen szimpla Flirtöket küldenek, melynek kapacitása töredéke, a jóval hosszabb, ráadásul emeletes Kisseknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyre több boltlánc dönt úgy, hogy mennyiségi korlátozást vezet be az árrésstoppal érintett termékekre. Az áruházláncok szerint a cél, hogy minden vásárló hozzájuthasson ezekhez az árucikkekhez.
A Lidl a kereskedelmi vásárlók számára léptetett életbe szigorítást.
„Egyáltalán nem lehet vásárolni az árrésstoppal érintett termékkörből a Lidl boltjaiban, ha a vevő áfás számlát kér”
– mondta a portfolio.hu-nak Tőzsér Judit, a cég kommunikációs vezetője. A korlátozás hétfőtől érvényes.
A Tesco mennyiségi korlátozást vezetett be.
Tejből 1 kartonnal, tejtermékekből (termékenként és terméktípusonként) 4 darabot lehet venni
– tájékoztatott Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.
A Spar szintén mennyiségi korlátozást vezetett be, amely mától érvényes.
Az üzleteikben mérendő termékekből maximum 3 kilogrammot, egyéb termékekből 10 darabot lehet vásárolni. Azoknál a termékeknél, amelyek kiszerelése meghaladja az 1 litert vagy az 1 kilogrammot, legfeljebb 10 liter vagy 10 kilogramm vihető el.
Az árrésstop március 17-től, azaz hétfőtől lépett életbe. Az intézkedést azokban a boltokban vezette be a kormány, ahol az éves forgalom nagyobb egymilliárd forintnál, és a lényege, hogy a kereskedők az érintett termékeket legfeljebb 10 százalékos haszonkulccsal értékesíthetik.
Az árrésstopot jelenleg 30 alapvető élelmiszer esetében kell alkalmazni.
Egyre több boltlánc dönt úgy, hogy mennyiségi korlátozást vezet be az árrésstoppal érintett termékekre. Az áruházláncok szerint a cél, hogy minden vásárló hozzájuthasson ezekhez az árucikkekhez.
A Lidl a kereskedelmi vásárlók számára léptetett életbe szigorítást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem véletlenül retteg a miniszterelnök a hatvanpusztai pánikszobában. A magyar nép többsége áll szemben vele és az országot kifosztó 3000 janicsárjával – kezdte hétfői Facebook-bejegyzését Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: „Orbán Viktor fő célja a lopáson kívül a nemzet totális megosztása.”
„A TISZA minden magyart képvisel és egyesíti a nemzetet. Mi kezet nyújtunk minden honfitársunk felé
és a Nemzet Hangja népszavazás keretében az emberek életét valóban befolyásoló kérdésekről kérdezünk meg mindenkit. A gyűlölet nem pálya. A szeretet és az igazság végül mindig győz” – áll a posztban, aminek az időzítése némileg érdekes, hiszen az elmúlt két napban már rengetegen felháborodtak a miniszterelnök „poloskázásán”.
Magyar Péter azt is írja: „Hiába magyarázkodik most gyáván Orbán Viktor. Március 15-én a magyar nemzet többségét hasonlította eltaposandó rovarhoz.”
Ahogy már beszámoltunk róla, Orbán Viktor hétfő délelőtt egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy miért használta a poloska kifejezést a március 15-i beszédében. Arra utal, hogy a kifejezést Magyar Péterre használta.
„Miért poloska? Mert lehallgatta a feleségét. Ha nem hallgatta volna le, nem hívnák így” - írta a bejegyzésben a miniszterelnök.
Orbán a hétfői bejegyzésben egyes számban használja a poloska kifejezést, a szombati beszédben azonban, többes számban, poloskákról beszélt. Emellett akkor utalt is rá, hogy kikre gondol: politikusokra, bírókra, újságírókra, civil szervezetekre és politikai aktivistákra.
Nem véletlenül retteg a miniszterelnök a hatvanpusztai pánikszobában. A magyar nép többsége áll szemben vele és az országot kifosztó 3000 janicsárjával – kezdte hétfői Facebook-bejegyzését Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: „Orbán Viktor fő célja a lopáson kívül a nemzet totális megosztása.”
„A TISZA minden magyart képvisel és egyesíti a nemzetet. Mi kezet nyújtunk minden honfitársunk felé
és a Nemzet Hangja népszavazás keretében az emberek életét valóban befolyásoló kérdésekről kérdezünk meg mindenkit. A gyűlölet nem pálya. A szeretet és az igazság végül mindig győz” – áll a posztban, aminek az időzítése némileg érdekes, hiszen az elmúlt két napban már rengetegen felháborodtak a miniszterelnök „poloskázásán”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt a bejelentés: Németh Balázs lesz a Fidesz-frakció szóvivője
Németh Balázs korábban dolgozott a TV2-nél, aztán évekig az M1 híradó műsorvezetője volt. Már a tévés karrierje során is többször felvállalta politikai véleményét, ami miatt büntették is.
„Szóvivőként erősíti a Fidesz-frakció munkáját Németh Balázs, korábbi televíziós újságíró, médiaszakember is” - közölte Facebook-oldalán a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója.
Hozzátették:
„szakmai tapasztalata, közéleti tájékozottsága megkérdőjelezhetetlen. Az általunk képviselt értékeknek, a magyar érdekeknek is régóta szószólója, zászlóvivője”.
Németh Balázs korábban dolgozott a TV2-nél, aztán évekig az M1 híradó műsorvezetője volt. Már a tévés karrierje során is többször felvállalta politikai véleményét, sőt, volt, hogy egy bevezetője miatt még a Médiatanács is megbüntette.
2022-ben aztán otthagyta a tévét, mert kinevezték a 2023-as budapesti vb-t szervező cég vezérigazgatójává. Legutóbb a júniusi EP-választás előtti M1-es tévévitán tűnt fel a képernyőn mint műsorvezető.
„Szóvivőként erősíti a Fidesz-frakció munkáját Németh Balázs, korábbi televíziós újságíró, médiaszakember is” - közölte Facebook-oldalán a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója.
Hozzátették:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több Coop, Reál vagy CBA is tönkremehet a hétfőn életbe lépett árréstop miatt
Ahol az éves forgalom meghaladta az egymilliárd forintot, ott az alapvető élelmiszereket csak 10 százalékos haszonkulccsal adhatják el. Sokan azonban csak kevéssel lépték túl ezt a határt, ők most nagy bajba kerülhetnek.
Részleges vagy teljes bezárást, elbocsátásokat, cégátalakítást és más termékek árának emelését emlegették a G7-nek a nyilatkozó vállalatvezetők és cégtulajdonosok a hétfőn életbe lépett árrésstop kapcsán.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 februárjában a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ezen belül az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt. A kormány ezután bejelentette, hogy március 17-től árrésstopot vezetnek be azokban a boltokban, ahol az éves forgalom nagyobb egymilliárd forintnál. Ennek lényege, hogy a kereskedők az érintett termékeket legfeljebb 10 százalékos haszonkulccsal értékesíthetik.
Ez azt jelenti, hogy
ha egy termék beszerzési ára 1000 forint, akkor a fogyasztói ár nem haladhatja meg az 1100 forintot.
Az árrésstopot jelenleg 30 alapvető élelmiszer esetében kell alkalmazni.
A G7 cikke szerint a legkisebb a legkisebb kiskereskedelmi vállalkozás, amelynek a szerdán kihirdetett jogszabály szerint már alkalmaznia kell az árrésstopot, a jánoshalmai Hendrosz Kft. A cég 2023-as árbevétele 7 millió forinttal haladta meg a határként megszabott egymilliárd forintot. Petróczky Ferenc tulajdonos a G7-nek azt mondta: egyelőre elképzelése sincs, hogy mit fog csinálni. A vállalat több üzletet is működtet a városban, most azonban Petróczky Ferenc szerint az sem kizárt, hogy boltokat kell bezárniuk.
A G7 szerint a Hendrosz helyzete nem egyedi, százas nagyságrendben vannak hasonló cégek az országban. Ezek többsége valamely lánchoz (Coop, Reál, CBA, Spar) tartozó franchise bolt. Az elmúlt napokban a lap több mint féltucat hasonló helyzetben lévő vállalkozás vezetőivel és tulajdonosaival beszélt, és kivétel nélkül nagyon borúsan ítélték meg a helyzetet. Többségük nem tudta megmondani, mit fog csinálni.
A törvényben rögzített kitételek alapján a G7 úgy számolt, hogy 160-180 vállalatra vonatkozhat az életbe lépett új szabályozás, ezek nagy többségének árbevétele pedig néhány milliárd forint.
Ezt a kört érinti legsúlyosabban az intézkedés, mert termékkínálatuk jóval szűkebb, mint a nagy láncoké, így bevételüknek is jelentősebb része származik a korlátozott haszonkulccsal értékesíthető árukból.
„Csak úgy tudjuk megoldani, ha más termékekre tesszük rá az árrést. Vagy kitermeljük az árrésből az üzemeltetés költségeit, a béreket, az adókat, a rezsit, vagy be kell zárni az ajtót. Ha nincs meg a megfelelő árrés, ami fedezi a kiadásainkat, akkor az üzletet nem szabad üzemeltetni” – fogalmazott egy hajdúsági kiskereskedő.