News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A köztársasági elnök férje felel az ország aranytartalékáért

Veres István elárulta, mennyi most az aranytartalék, és arról is beszélt, mivel szeretne foglalkozni még first gentlemanként.

Link másolása

hirdetés

Interjút adott Novák Katalin férje a Mandinernek, amelyben elsősorban a magánéletéről és a feleségével való kapcsolatáról beszélt, de azokról a feladatokról is beszélt, amelyeket first gentlemanként fog végezni.

Veres István elmondta, hogy Miskolcon született, Sárospatakon és Miskolcon járt középiskolába, majd a szülei példáját követve közgazdász lett. A Buda­pesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott. Édesapja hosszú ideig a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozott, édesanyja pedig előbb statisztika–számvitel szakos tanár volt, majd a miskolci Semmelweis-kórház gazdasági vezetője. Novák Katalinnal az egyetem 1996-os gólyatáborában ismerkedett meg, majd később ugyanannak az egyetemi diákközösségnek a tagjai lettek instruktorként. A kapcsolatuk kezdetét 1999 nyarától számítják, amikor együtt eveztek egy Rába folyón zajló kenutúrűn Szentgotthárdtól Sárvárig. Akkor kérte meg felesége kezét, amikor Novák Katalin letette a vitorlásvizsgát Balatonbogláron.

Veres István hosszú ideje dolgozik a Magyar Nemzeti Banknál, ott kezdte a pénzügyi pályáját, és mint mondta, nem is vágyik el innen.

"Az igazgatóságunkon én tényleg minden székben ültem már. Ez sokat segít a munkámban és a kollégáim megértésében, de nem csak abban. 2000 óta átéltünk és kezeltünk piaci válságokat, többszörösére emelkedett a devizatartalékunk, az aranytartalékot megharmincszoroztuk, új monetáris politikai eszközöket vezettünk be"

- mondta.

A köztársasági elnök férje felel most az ország aranytartalékáért, sok más szakemberrel együtt. Ő annak a szakterületnek a vezetője, amelyhez a vásárlások tartoznak.

hirdetés

Azt is elárulta, hogy jelen pillanatban 94,5 tonna az aranytartalék, ez körülbelül 7500 aranyrudat jelent.

Arra a kérdésre, hogy mivel fog foglalkozni first gentlemanként, azt mondta, "marad a kaptafánál", vagyis a pénzügyeknél. Elsősorban a pénzügyi tudatosságon szeretne dolgozni, meg is indokolta, miért.

"Néha elcsodálkozom azon, milyen alapvető pénzügyi ismeretek nem természetesek a többség számára. A devizahitel-válság is rámutatott, mekkora a jelentősége annak, hogyan kezeljük a család pénzügyeit. Jó, ha tudjuk, mit jelent a kamatláb, a futamidő, a kockázatoknak való kitettség. Ha egy gyerek megtanulja, hogyan lehet tudatos a pénzügyei kezelésében, felnőttként is könnyebben jut majd egyről a kettőre. Ezért tervezem, hogy segíteni fogok azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak, amelyeknek az átlagnál is nagyobb szükségük van erre a pénzügyi tudatosságra."

Veres István azt is elmondta, hogy büszke a feleségére, hogy ő Magyarország első polgára, és nem elsősorban azért, mert nő.

"Ha valaki, én tudom, hogy méltó és alkalmas erre a feladatra. Ami számomra Kati közéleti sikereinél is fontosabb, hogy ő elsősorban anya és feleség. A maximalizmus, amit a munkájában képvisel, otthon is megjelenik.

Hat évig volt otthon a gyerekekkel. Ebben az időszakban csak ez számított. Azóta is nagyon szoros a napi kapcsolata a gyerekeinkkel, és ő az, aki a kiterjedt család összetartásáról is gondoskodik. Este, amikor mi már mindannyian lefeküdtünk, ő rendszeresen nekiáll sütni, hogy friss péksütemény legyen reggelre az asztalon. Ki nem hagyná, hogy ő készítse a gyerekek szülinapi tortáját! És ez nem valami máz, neki tényleg a család a legfontosabb" - mondta.

A gyerekeikről is beszélt, akik mindhárman református iskolába járnak. A legidősebb, Ádám 18 éves, idén érettségizik és egyetemre készül, a matek és a fizika nagyon érdekli, és a dobolás a szenvedélye. A középső, Tamás 16 éves gimnazista, sportol és tehetséges a zenében is. A legkisebb, Kata 14 éves, röplabdázik és zongorázik.

Arra a kérdésre, hogy mit szólt, amikor megtudta, hogy a felesége lesz a köztársasági elnök, azt mondta:

"Arra gondoltam a büszkeség mellett, hogy ez a családunk szempontjából is fontos, generációkon átívelő történet, olyan örökség, amelyből az unokáink, a dédunokáink is építkezhetnek. Mert bizonyos, hogy tartást ad majd nekik, amikor megtudják, hogy a nagymama vagy a dédnagymama egykor Magyarország köztársasági elnöke volt".

Egy másik kérdésre pedig elmondta, hogy személyesen soha nem vágyott politikai feladatra, de közelebbről követi a belpolitikát, részben felesége aktív közéleti szerepvállalása miatt, részben azért, mert a pénzügyi piacot sokszor politikai döntések is befolyásolják.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A legmagasabb szintű terrorkészültség van az oslói lövöldözéses merénylet után Norvégiában
Letartóztattak egy 42 éves férfit, aki norvég állampolgár, és akit gyilkossággal és „iszlamista terrorcselekménnyel” vádolnak. A szolgálatok „gyanúsan radikalizálódott iszlamistaként” ismerték 2015 óta

Link másolása

hirdetés

A legmagasabb szintű terrorkészültséget léptették életbe szombaton Norvégiában a hajnali oslói lövöldözéses merénylet után.

Mint azt mi is megírtuk, két ember meghalt, 21 pedig megsebesült Oslóban, ahol lövöldözés tört ki egy éjszakai klubban és a környező utcákban. Szombat éjjel egy körül történt a tragikus esemény egy melegbárban, egy jazzklubban és egy gyorsétterem közelében.

Letartóztattak egy 42 éves férfit, aki norvég állampolgár, és akit gyilkossággal és "iszlamista terrorcselekménnyel" vádolnak.

Norvégia miniszterelnöke a BBC-nek elmondta, a gyanúsítottat májusban kihallgatták, de akkor még nem tartották fenyegetőnek - írja a BBC.

"Látnunk kell a vizsgálat eredményét" - mondta Jonas Gahr Stoere

A fegyveres férfit a biztonsági szolgálatok "gyanúsan radikalizálódott iszlamistaként" ismerték 2015 óta, és mentális betegségben szenvedett - közölte a PST hírszerző szolgálat.

hirdetés

"Azt feltételezzük, hogy gyűlöletbűncselekmény lehet" - mondta már korábban a rendőrség. Vizsgálják, hogy a merénylet miatt lefújt szombati Pride felvonulás is célpontja lehetett-e a merénylőnek.

Harald király, Norvégia uralkodója közölte: elborzasztották őt és családját is az események. Azt mondta,

"együtt kell kiállnunk azért, hogy megvédjük a szabadságot, a sokszínűséget és az egymás iránti tiszteletet".

Emilie Enger Mehl norvég igazságügyi miniszter szerint az eset az egész országot megrázta. "Norvégia egy bizalmon alapuló közösség, ahol mindenkinek biztonságban kell éreznie magát az utcán szombat este" - mondta.

A címlapképen egyébként Haakon norvég trónörökös és felesége, Mette-Marit hercegné, valamint egyik gyermekük, Sverre Magnus herceg Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök társaságában az éjszakai lövöldözés helyínén, a London Pub melegklubnál elhelyezett virágok és a homoszexualitást jelképező szivárványszínű zászlók előtt Oslóban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Megszólalt a Pajtás balatoni hajóbaleset névtelen hőse: „Akiknek megmentettem az életét, azt sem tudják, ki vagyok”
A tragikus balesetben 23 ember vesztette életét. Szabady Tibor a hajón lévők közül egymaga 20 embert mentett ki.

Link másolása

hirdetés

1954. május 30-án történt a magyar hajózás történetének egyik legnagyobb tragédiája, amikor a Balatonon az oldalára fordult a Pajtás nevű gőzös. Huszonhárman vesztették életüket, de ha nincs ott Szabady Tibor, az áldozatok száma akár kétszer ennyi is lehetett volna. Az elhallgatott katasztrófa eddig névtelenségbe burkolódzó hősével most a 24.hu készített riportot.

A tragédia napján Szabady Tibor éppen feleségével, Ibolyával versenyre készültek Budapesti Honvéd vitorlázóiként. Hajókon vontatták át őket Füredre, majd a versenypisztoly eldurranása után nem sokkal elindult a menetrend szerinti gőzhajó, a Pajtás.

„A vitorlázók persze nem a hajóval, hanem a versennyel foglalkoztak egészen addig, amíg a Pajtás a mólót nem sokkal elhagyva el nem kezdett dülöngélni. Előbb megbillent balra, a part felé, majd vissza, jobbra, még nagyobb ívben. Később ezt azzal magyarázták, hogy a kabinon kívül utazó, a fedélzeten nézelődő tömeg a startpisztoly durranására kíváncsiságból átsétált a hajó bal oldalára, majd amikor az megdőlt, az egyensúlyt keresve visszatömörültek a másik fedélzetre. Egy biztos, a hajótestet már nem lehetett megállítani. A Pajtás, mint egy hinta, újra visszadőlt a füredi sétány felé, de ezúttal átbillent a holtponton, és úgy is maradt”

- mesélte a balesetet Szabady Tibor.

Edzőjük ekkor felszólította a vitorlázókat, hogy forduljanak vissza és segítsék a mentést. Az emberek közül többen vízbe zuhantak, páran a hajóroncsra másztak fel segítségért kiáltva.

„A hajó közvetlen közelébe érő vitorlások egymás után húzták be a szerencsétlenül jártakat. Többen próbáltak a vízbe ugorva is menteni, de a fuldoklók pánikszerű csapkodása, kapaszkodása ezt inkább gátolta, a segítőket is a víz alá nyomta”

- tette hozzá a névtelen hőssé vált Szabady.

hirdetés

A mentés pillanatait úgy idézte fel, mintha tegnap lett volna.

„Az agyamban egymást követték a megválaszolatlan kérdések. Leginkább azt nem értettem, miért nem menekülnek ki? „Nem tudnak úszni? Vagy a kevés, aki tud, nem akarja otthagyni a hozzátartozóját? Vagy szimplán sokkot kaptak, ezért nem mernek? De hát így megfulladnak!” – nyilallt belém a felismerés. [...] Az egyik fele annyira megtelt vízzel, hogy teljesen ellepte a belső utastér kijárati ajtaját. Mély levegőt vettem, lebuktam, beúsztam a víz alatt az ajtón, és a túloldalán felbukkantam. Megmarkoltam az első kezem ügyébe kerülő ember karját. [...] Összesen hússzor úsztam be, húsz embert mentettem ki a Pajtás gyomrából.”

Szinte ösztönből cselekedett, így a tragédia áldozatait majdnem felére csökkentett, azonban így is 23 ember vesztette életét a balatoni "Titanic-tragédiában".

„Akiknek megmentettem az életét, azt sem tudják, ki vagyok. Csak egy harminc körüli srác vizes fejét látták egy-két pillanat erejéig, aki, mint az Unicum-reklámban, egyszer csak felbukkant a víz alól”

- nyilatkozta Szabady.

Végül hozzátette, hogy most sem a rivaldafényért mesélte el a történteket, hanem mert egy évvel századik születésnapja előtt sokkal inkább a múltban él, és nem a jelenben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Megbüntette Kövér László Kálmán Olgát és az egész DK-frakciót
„Természetesen az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről a politikai véleménynyilvánítás keretében kivonultunk” - mondta a politikus.

Link másolása

hirdetés

Kálmán Olga DK-s politikus Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést arról, hogy az egész frakciót pénzlevonással sújtja a házelnök, Kövér László - szúrta ki az Rtl.hu.

Kövér László nem fogadta el a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezetőjének igazolását, és megbüntette a képviselőcsoport összes politikusát. A büntetést azzal indokolta, hogy a képviselők többet hiányoztak a megengedettnél a májusi ülésekről.

„Természetesen az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről a politikai véleménynyilvánítás keretében kivonultunk”

- írta Kálmán Olga bejegyzésében.

A parlament alakulóüléséről az eskütétel után kivonultak a DK politikusai, így nem szavaztak a Nemzeti Választási Bizottság elnökének a beszámolójáról, amely egyebek mellett az április 3-i voksolás tisztaságáról szólt.

„Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez is csak egy normális hétköznap lenne egy normális parlamenti demokráciában. Mi nem tettük meg ezt a szívességet, mert tartjuk magunkat ahhoz, amit a képviselői mandátumunk felvételekor mondtunk: ahol lehet, gyengíteni kell ezt a hatalmat, de legitimálni soha nem szabad. Mert ez egy törvénytelen kormány, amely megszállta Magyarországot, felszámolta a köztársaságot és tönkretette a hazát”

- számolta be Kálmán a DK politikai véleményéről.

hirdetés

Hozzátette, hogy Kövér Lászlónak ez nem tetszett, ezt saját kezűleg igazolta azzal, hogy:

„30 éves parlamenti gyakorlatot felrúgva, a távolmaradásunkról szóló frakcióvezetői igazolás ellenére büntetett meg mindannyiunkat.”

„Mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem fogjuk megszavazni a törvénytelen miniszterelnököt, a törvénytelen minisztereket a törvénytelen államtitkáraikkal együtt. Ha ez az ára, akkor ez az ára” - jelentette ki a DK-s politikus.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A felháborodott versenyzők szerint le kellett volna fújni a kerékpáros ob versenyt a tömegbaleset után
A kerékpárosok szerint ilyen nem fordulhatott volna elő, és a versenyt le kellett volna állítani a baleset után azonnal.

Link másolása

hirdetés

Már korábban beszámoltunk róla, hogy a Pannonhalma körül megrendezett országos biciklibajnokságon durva baleset történt, miután egy szabálytalan autós a zárt pályára hajtott. A versenyzők élén haladó szökevénycsoport tagjai közül négyen megsérültek.

A váratlan baleset ellenére, a pénteki országos bajnokságot Valter Attila nyerte Dina Márton előtt. Azonban a szerencsétlenül járt Gönczy Gergőnek, a kulcscsontja mellett a bordái is eltörtek. Filutás Viktor pedig feladni kényszerült az ob-t, erről a Digi Sportnak nyilatkozott - szúrta ki a Blikk.

„Kezdjük ott a történetet, hogy az elmenést elütötték, és így az üldöző csoportból lett az elmenés. Valter Atiék így nagyon szerencsések voltak, mert így nem kellett felmenniük az elmenőkre, hiszen elütötték őket előlük. Így a versenyt szerintem ott le kellett volna állítani, mert az elmenésből több embert kórházba kellett szállítani csonttöréssel. Ilyen nem fordulhatott volna elő! Mi meg ugye üldöző csoportként a mezőny mögött haladtunk, és nem engedték előre hozzánk a kísérő kocsinkat, szóval a 105. km-nél kaptam először frissítőt ebben a kellemes 40 fokban. Így, amikor megkaptam a frissítőm, mindkét lábam azonnal görcsbe állt, annyit ért, mint halottnak a csók volt. Ezért a 130. km-nél úgy döntöttem, hogy nem fejezem be a versenyt”

- mondta Filutás.

Valter Attilának viszont sikerült megszereznie az első országúti bajnoki trikóját:

hirdetés

„A magyar bajnokság mindig egy nagyon nehéz verseny, hiszen teljesen más, mint a legtöbb profi viadal, nem csapatok versenyeznek, hanem egyének, és ettől lesz nagyon nehéz. De be kell, hogy valljam, nagyon szerencsés voltam. Elöl volt Dina Marci egy jó szökéssel, ugye a nap szökésével, én hátul elkaptam egy jó pillanatot, és el tudtam menni.”

A bajnok taktikáját is elmesélte az interjúban:

„A vége elképesztően nehéz volt. Úgy számoltam, hogy akár képes lehetek egyedül is érkezni a végén, de egyszerűen nem bírtam Marcival, ő volt az erősebb a hajrában. Az volt a taktikám, hogy a végéig bírjam ki vele, és bíztam a sprintemben, mint oly sokszor, és most ez először kifizetődött.”

A második helyen Dina Márton futott be, míg a dobogó harmadik fokára Peák Barnabás állhatott fel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: