HÍREK
A Rovatból

A Közlekedési Múzeum őrzi meg az első új formátumú rendszámot

Az AA AA-001-es rendszámot Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át szombaton Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának.


A Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot a gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium.

A táblát Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a Clark Ádám téri 0 kilométerkőnél tartott sajtótájékoztatón adta át Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának.

Rétvári Bence elmondta: 1990 óta láthatók az utakon az eddigi, három betűből és három számból álló rendszámok. A betűk azonban lassan az ábécé végéhez érnek, és éveken belül elfogytak volna ezek a variációk. Ezért született az a döntés, hogy július 1-jétől új típusú rendszámok kerüljenek az autókra.

Közölte, az újonnan forgalomba helyezett gépjárművek kétszer két betűből és három számból álló rendszámtáblát kapnak, ezen látható az Európai Unió jelzése a csillagokkal, a H betű és új elemként jelenik meg Magyarország címere.

Az új rendszámok több kombinációs lehetőséget kínálnak - emelte ki, hozzátéve: mintegy 5,5 millió jármű fut Magyarországon, körülbelül 4 millió személyautó van, ezeknek a rendszáma változik meg folyamatosan a későbbiekben.

Kitért arra, hogy az új rendszámtáblákat felmenő rendszerben vezetik be, azokból a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak. A már használatban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni.

Kiemelte: a díjak sem változnak, az új rendszámtáblákért az eddigi összegeket kell fizetni. Továbbra is lehetőség van egyéni rendszám választására. A környezetkímélő járművek továbbra is halványzöld alapszínű rendszámtáblát kaphatnak, a taxiké sárga marad, és a kerékpárszállítókra szerelhető szürke rendszámtábla is igényelhető lesz.

Elmondta, Pintér Sándor belügyminiszter úgy döntött, hogy

az első új, AA AA-001-es rendszámot a Közlekedési Múzeum kapja meg, ahogy sok korábbi hasonló első rendszám is oda került.

Vitézy Dávid kiemelte: a múzeum gyűjteményében megtalálható legrégebbi rendszámos felvételen egy Csonka-féle gépkocsi látható 1908-ból. A jármű még folyószámos táblát kapott, 1910 után római számokkal is kombinálták a jelzéseket, majd megjelentek a betű-szám jelzéses rendszámok. Később két betű és négy szám formátumú rendszámok voltak Magyarországon, 1990-ben váltotta ezt fel - többéves kifutással - a három betű és három szám alapú rendszer.

Az államtitkár közölte: számításaik szerint, ha a jelenlegi ütemben bővül a gépjárműpark, akkor 500 évig elegendő az új betű-szám kombináció. Ezért is fontos az új rendszámszéria első darabját megőrizni a Közlekedési Múzeumban, annak új állandó kiállításában.

Vitézy Dávid az MTI-nek nyilatkozva kitért arra, hogy a kormány nem látta értelmét a területi rendszám bevezetésének. Hozzátette, Magyarországon nem területi, hanem országos a teljes közúti nyilvántartás, tehát a területi rendszámok bevezetésének nem lett volna értelme, az rengeteg többletadminisztrációval járt volna az állampolgárok számára.

Elhangzott, hogy az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból - kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat -, majd újabb két betűből és három számból állnak. A rendszámtáblán ékezetes magánhangzók nem lehetnek, a számjegyek pedig 001-től 999-ig szerepelhetnek. Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H betű jelzéssel.

Egy pár rendszámtábla ára továbbra is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A hajánál fogva rángatta, majd rá is térdelt 2 éves kislányára egy baranyai anyuka
A nő most zokogva védekezik, miközben terhes azzal a férfitól, aki rögzítette a videót. A férfi attól retteg, hogy a születendő kisfiukkal is ez történhet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Egy kétéves kislányt saját édesanyja rángatott a hajánál fogva Baranyában, majd rá is térdelt, miközben a gyerek kétségbeesve sírt. A jelenetről videó is készült, amit a kislány nevelőapja rögzített, mert senki nem akarta elhinni neki, hogy a nő bántalmazza a gyermeket, derül ki a Tényekből.

A felvételen jól látható, hogy

a kislány próbál kiszabadulni, de az anyja tovább rángatja a hajánál fogva.

A nevelőapa végül véget vetett a bántalmazásnak, majd feltöltötte a videót az internetre, és feljelentést tett a rendőrségen.

A férfi a Tények stábjának elmondta, hogy attól tart, volt párja a születendő közös gyermekükkel is így fog bánni. Bár nem szeretné, hogy az anyát meghurcolják vagy letartóztassák, úgy érzi, szakember segítségére lenne szüksége, mert indulatkezelési problémái vannak. A nevelőapa attól is tart, hogy a nő nem fog szólni neki, ha beindul a szülés.

A Tények riporterei megszólaltatták a várandós nőt is, aki zokogva azzal magyarázta a történteket, hogy a kislány nem szereti, ha összefogják a haját. A nő jelenleg a szüleinél lakik, és a nevelőapa gyermekét várja, de már szakítottak.

A történet azonban itt nem ért véget. Egy idegen férfi lincseléssel fenyegette meg a nőt. Azt mondta neki, hogy társaival meg fogja keresni, mert tudja a lakcímét.

A kislány nagymamája is megszólalt az ügyben. Szerinte a gyerek hisztis, akaratos és nagyon el van kényeztetve. A hírműsor információi szerint a kislány vér szerinti édesapja szeretné magához venni Eperkét. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított.

A térdelésről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Pottyondy Edina Rogán-Szendrei Cecília utazásáról: Magyarországon elkezdték fapadosra kényszeríteni az oligarchákat
A humorista egy hosszú posztban kommentálta a Chanel-bőrönddel utazó egykori miniszterfeleség esetét. Hadházy Ákos keddi videója bejárta a netet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.

A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.

A történtekre Pottyondy Edina is reagált a saját közösségi oldalán.

„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”

A humorista így folytatta:

„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”

Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.

„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”

Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lengyelország végleg hazarendelte a magyarországi nagykövetét
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.


Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:

ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.

A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.

„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.

Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék külföldre költözése Gulyás Gergely szerint nem foglalkoztatja a nyilvánosságot
A minisztertől azt kérdezték, tárgyalta-e a kormány a család költözési szándékát. Gulyás humorral ütötte el a kérdést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.

A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”

Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:

„Sokszor olvassák kevesen.”

A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk