hirdetés

HÍREK

A koronavírusból felépült Bányai Gábort kétszer is újraélesztették, állítása szerint kapcsolatba került Istennel

A Fidesz parlamenti képviselője 111 napig volt kórházban. Orbán Viktor is felhívta, azt üzente, számít rá, de most első a felépülése.

Link másolása

hirdetés

Gyakorlatilag az izmaim elsorvadtak, közel 30 kilót fogytam, tele van a testem szúrások helyével és sajnos felfekvések is keletkeztek rajtam – mondta a Halasmédiának Bányai Gábor Balatonfüreden, ahol rehabilitációs program keretében segítik a felépülését.

"Sok-sok segítségre szorulok a napi teendőim elvégzésében, amelyben a felállás is nehézség, de élek. Hálával gondolok mindazokra, akik segítettek lélekben és fizikálisan. Elsősorban az orvosokra, az ápolókra. Büszke vagyok a családomra, a feleségemre, a gyermekeimre, az édesanyámra, akik, mint utólag megtudtam, végig velem voltak. Azoknak is köszönettel tartozom, akik a távolból imáikkal vagy az életemért való aggódással kifejezték törődésüket"

– mondta.

A Fidesz parlamenti képviselője február végén fertőződött meg a koronavírussal, 111 napig volt kórházban. Március közepére már annyira leromlott a politikus állapota, hogy azonnali beavatkozást követően egy légzést és keringetést támogató eszközre tették, azaz műtüdőkezelést kapott.

Beszélt arról is, hogy amikor bekerült a kórházba, búcsúüzenetet fogalmazott meg a telefonján, amit aztán egy szkafanderes ember kivett a kezéből. Bányainak kétszer állt meg a szíve, a klinikai halál állapotába került, és újra is kellett éleszteni.

hirdetés
Nem láttam kívülről magamat és hangok, határozott üzenetek jutottak el hozzám. Nem kérdés számomra, hogy Istennel kerültem kapcsolatba. Azt üzente a hang, hogy előkészített mindent, megvan a helyem az örökkévalóságban, találkozhatom például apámmal, de választást is hagyott. Az mondta, ha úgy érzem, hogy van még dolgom, maradhatok. Bármilyen furcsán is hangzik, döntési helyzetbe hozott

- mondta a lapnak.

Beszélni nem tudtam, miközben közölni akartam a gondolataimat, a kéréseimet. Semmim nem mozgott, nem éreztem a végtagjaimat. Szellemileg ép, de mozdulatlan, kommunikálni képtelen lény voltam. Előfordultak olyan pillanatok, amikor legszívesebben meghaltam volna a fizikai, lelki gyötrelmek miatt. Aztán néhány nap alatt kitisztult minden. Találkoztam a családommal, ami óriási erőt adott.

- tette hozzá.

Bányai Gábor rehabilitációja a tervek szerint augusztusig tart. Orbán Viktor is felhívta telefonon, és azt üzente neki, számít rá, de most első a felépülése.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Vegyék le a szivárványzászlót az iroda ablakából „a lakók nyugalma érdekében” – kérték egy budapesti cégtől

„Magyarországon, magyarok lakta házát a nemzeti zászlónk ékesítheti, erre vagyunk büszkék” – fogalmaztak levelükben a ház lakói.

Link másolása

hirdetés

Arra kértek nyomatékosan egy Budapest belvárosában található lakóházban működő irodát, hogy távolítsák el az ablakba kitett szivárványszínű zászlójukat.

Az illetékeseket levélben kereste meg a ház közössége, amit aztán a cég vezetője közzétett a Facebookon. Ez állt benne:

Tisztelt BÉRLŐ! A ház "őslakosainak" véleményét, kérését tolmácsolva, megnyugtató lépéssel szolgálna az irodájuk sarok ablakában kifüggesztett színes zászló eltávolítása, bevétele. Önök átmeneti bérlőként vegyék figyelembe a lakók nyugalmát. Magyarországon, magyarok lakta házát a nemzeti zászlónk ékesítheti, erre vagyunk büszkék

A levelet Péterfy-Novák Éva író is megosztotta, ő úgy fogalmazott a posztjában: "Beérett a vetés. #házmesterország #szégyen"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Rusvai: Augusztusban nőni fog a fertőzöttek száma, a maszkviselés hamarosan visszatérhet

A virológus szerint legkésőbb szeptemberben elkezdődhet a nagyobb mértékű emelkedés.

Link másolása

hirdetés

Egyelőre továbbra is stagnál a járványhelyzet. A koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap hétfői közlése szerint hétvégén összesen 155 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak és egy beteg hunyt el. Az aktív fertőzöttek száma 30 434 főre csökkent. 76 beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 5 624 451 embert oltottak be a vírus ellen, közülük 5 443 749-en már a második oltásukat is megkapták. Mostantól pedig már harmadik oltásra is lehet jelentkezni.

Rusvai Miklós virológus arra figyelmeztet, hogy augusztusban ismét nőni fog a fertőzöttek száma. A Magyar Hírlapnak nyilatkozva azt mondta, hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy

innentől kezdve folyamatos emelkedés várható. Ez a tendencia alapján pedig nagy valószínűséggel már legkésőbb szeptemberben elkezdődhet a nagyobb mértékű emelkedés. A vírus terjedését az iskolakezdés és a szabadságról, külföldről hazaérkezők fokozhatják.

A víruskutató rámutatott, hogy a magas, hatvan százalék fölötti átoltottsággal rendelkező országokban, például Izraelben és Nagy-Britanniában is újabb szabályokat kell bevezetniük, mert emelkedni kezdett a fertőzöttek száma.

Szerinte a maszkviselés hamarosan nálunk is visszatérhet, amit elsősorban a bevásárlóközpontokban, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken vezethetnek be újra.

Következő lépésként nagy valószínűséggel ismét védettségi igazolványhoz köthetik a zárt téri eseményeket és a sporteseményeket, bizonyos eseményeken pedig korlátozhatják a maximális létszámot.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„Börtön lesz ebből fiúk és lányok” - írta Gyurcsány Ferenc arra, hogy újabb magyar újságíróról derült ki, hogy megfigyelhették

A DK elnöke szerint csak a magyar állam titkosszolgálata tehette ezt meg, és a hírek alapján meg is tette.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, újabb fejlemény jelent meg hétfőn a Pegasus-botránnyal kapcsolatban. A Direkt36 vizsgálata kiderítette, hogy egy korrupciós ügyeken is dolgozó magyar bűnügyi újságírót is megfigyeltek az izraeli kémszoftver segítségével, ráadásul több mint hét hónapon keresztül.

A hírre Gyurcsány Ferenc is reagált Facebook-oldalán.

Ezt csak a magyar állam titkosszolgálata tehette meg. És a hírek alapján megtette. Akkor most csendesen megjegyzem: börtön lesz ebből fiúk és lányok. Megérdemelten. Aztán majd meséltek egymásnak a polgári erkölcs felsőbbrendűségéről. Filmekben úgy láttam, hogy kanállal a csöveket kell ütögetni. Kezdjétek megtanulni a technikát. Szükségetek lesz rá"

- üzente a Demokratikus Koalíció elnöke.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: