hirdetés

HÍREK

„A hitelességünk forog kockán” – kidobná a Néppártból a Fideszt a bajor CSU elnöke

Markus Söder szerint a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével „végképp búcsút mondott az EPP-nek”, és a pártcsalád „kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek”.
MTI, fotó: MTI/EPA - szmo.hu
2021. március 06.


Link másolása

hirdetés

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának megszüntetését javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy szombaton ismertetett nyilatkozatában.

Markus Söder pártelnök, bajor tartományi kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lapnak kifejtette, hogy a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével "végképp búcsút mondott az EPP-nek", és a pártcsalád "kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek".

Ezért minden harag nélkül pontot kell tenni a történet végére. Nem szabad "a végtelenségig meghosszabbítani" a Fidesz EPP-tagságának felfüggesztését, hanem "szét kell válnia útjainknak"

- mondta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának vezetője.

Hangsúlyozta, hogy az államközi kapcsolatok szintjén természetesen továbbra is együtt kell működni Magyarországgal, "de a pártoknak a maguk útján kell járniuk".

Az EPP "a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt", így "egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség" a Fidesszel. Különben pedig a Fidesz tagsága körüli "végtelen huzavona" árt az EPP-nek, "a hitelességünk forog kockán" - mondta Markus Söder.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Koronavírusban halt meg az ikrekkel terhes édesanya, gyerekei félárván maradtak

Az anya a második trimeszterben járt. Az ikrek életét meg tudták menteni, de az övét nem.

Link másolása

hirdetés

Tragédia rázta meg a kecskemétieket. Napokig küzdött a koronavírussal az intenzív osztályon egy kecskeméti terhes édesanya, de végül feladta a harcot. Az édesanya három gyermeket hagyott félárván, a családnak most a közösségi oldalon gyűjtenek adományt, hogy a kihúzzák őket a kilátástalanságból - írja a Blikk.

Két ikergyermekkel volt terhes Bernadett, miközben már hosszú ideje koronavírusos beteg volt. Hiába próbálták az intenzív osztályon megmenteni az életét, már nem tudtak rajta segíteni. Rokona, Erna osztotta meg a tragédiát a közösségi oldalán szombaton.

Nagyon nehéz, fájó szívvel írom most ezeket a sorokat. A könnycseppek a már megszokott mederben folynak végig az arcomon. Az unokatestvérem, Bernadett vasárnap éjjel feladta a harcot a koronavírussal szemben. A betegség néhány nap leforgása alatt megfosztotta a levegővétel lehetőségétől. Az intenzív osztály dolgozói megtettek mindent, amit lehetett. De az imákkal és sírással, aggódással telt napok után Betti máshogy döntött. Elfáradt és kimerült.

Bernadett a második trimeszterben járt az ikrekkel, amikor elkapta a koronavírust. Az gyerekek életét sikerült megmenteni, a kórház koraszülött osztályán erősödnek. A kisfiú és a kislány a Botond és a Boglárka nevet kapták.

Az anya nővére szomorúan emlékezett a történtekre:

Egy kisfiú és egy kislány várakozott arra a pillanatra, hogy végre megláthassák a mosolygós, csacsogós édesanyjukat és a csilingelő nevetésű nővérüket, Szelinát. Most 3 gyermek maradt szerető, ölelő és támogató édesanya nélkül. A nagylánya Szelina, Betti első házasságából született. Életörömét, szenvedélyességét édesanyjától örökölte, csodálatos táncos. Napok óta nem tudott már beszélni az édesanyjával.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Szlávik János szerint hirtelen fog érkezni az ötödik hullám

Az infektológus szerint nagyon sikeres az oltási akcióhét, valamint a gyerekek oltakozására is biztatta a szülőket.

Link másolása

hirdetés

Rendkívül sikeresnek értékelte az oltási akcióhetet a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, Szlávik János, aki a koronavírus-járvány további hullámainak megelőzése érdekében újból arra sürgetett mindenkit, hogy vegye fel a vírus elleni vakcinát.

Szlávik a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, személyesen is több kételkedőt sikerült meggyőznie, hogy mennyivel több előny származik a védőoltás felvételéből, mint annak elutasításából.

Kiemelte, átlagos életmód mellett nincs esély elkerülni a megfertőződést, és sokkal jobb az oltást felvenni, mint a megfertőződéstől rettegni.

"Aki ezen a betegségen átesett, az tud mesélni arról, hogy mennyire súlyos következményekkel járhat (...), nem beszélve arról, ha rizikófaktorok vannak, akkor időnként fatális kimenetelű"
- fogalmazott a főorvos.

Szlávik János szólt arról is, a koronavírus omikronnak elnevezett változata bizonyos szempontból aggasztóbb, mint a korábbiak, hiszen sokkal több mutációt tartalmaz, éppen azokon a helyeken, ahol a vírus az emberi sejtekhez kapcsolódik, ugyanakkor klinikai viselkedéséről még nem lehet sokat tudni.

"Az első hírek rendkívül kedvezőek, de azért várjuk ki a végét"
- mondta, hozzátéve, az omikron variáns a korábbi törzseknél enyhébb, viszont furcsább megbetegedéseket okozott Dél-Afrikában: elsősorban fejfájást, rendkívüli gyengeséget, levertséget, szapora szívdobogást. Nem kizárt, hogy a jelenlegi védőoltások is védelmet adnak az omikron variánssal szemben.

Ellenkező esetben, egyes becslések szerint, 30-60 napon belül lehet úgy átalakítani egy koronavírus elleni vakcinát, hogy hatékony legyen az új változattal szemben, ezt követően azonban le is kell azokat gyártani, így a következő hónapokban nem lehet számítani ilyen típusú védőoltásokra.

hirdetés

A főorvos hangsúlyozta, a társadalom védelme érdekében a gyermekeket is be kell oltani, mivel ritkán náluk is kialakulhatnak veszélyes szövődmények, különösen a valamilyen alapbetegségben szenvedőknél: túlsúlyosoknál, cukor-, illetve szívbetegeknél, immunhiányosoknál.

Szlávik János is felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországra is megérkeznek a gyermekeknek való, a felnőtt dózis harmadát tartalmazó oltások. A főorvos szerint a szülők nyugodtan elvihetik gyermekeiket az oltásra, a gyerekeknél ugyanis ritkák az oltási reakciók, és a vakcinák náluk talán még hatékonyabbak is, mint a felnőtteknél.

Szerinte a felnőtteknek érdemes felvenniük a harmadik oltást, mert megfigyelték, hogy a második vakcinát követő negyedik hónaptól csökken az oltással elért védettség, a hatodik hónapra pedig már jóval alacsonyabb, mint korábban.

Szlávik János elmondta, egyesek szerint a következő hetekben tetőzhet a negyedik hullám, de sajnos egyre többet hall az ötödik hullámról is. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a második hullámot is szinte azonnal követte a harmadik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A Rovatból
hirdetés

Decemberben hamarabb jön a nyugdíj

Alapesetben az adott hónap második hetében utalja a bankszámlákra a kincstár a nyugdíjakat, ám decemberben más a forgatókönyv.

Link másolása

hirdetés

A Magyar Államkincstár nyugdíjnaptára szerint az idén a különböző hónapokban 11-én vagy 12-én futott be a nyugdíjasok bankszámlájára a pénz. Decemberben részben a karácsonyi költések miatt már december 2-án, vagyis a következő csütörtökön fut be az utalás - írja a Napi.hu.

Akik postai úton kapják a nyugdíjukat, a Magyar Posta Zrt. nyugdíjkifizetési naptárában meghatározott időpontban kapják meg a járandóságukat.

A maximum 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot és nyugdíjkorrekciót a kincstár november elején fizette ki.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Világszerte utazási korlátozásokat vezetnek be, Izrael és Hollandia is szigorít az omikron variáns miatt

Hogy az új variáns mennyiben veszélyezteti a jelenlegi oltások által kialakított immunitást, arra nézve egyelőre még nincsenek adataink.
Fotó: JESHOOTS-com/Pixabay - szmo.hu
2021. november 28.


Link másolása

hirdetés

Múlt héten tűnt fel a koronavírus erősen mutálódott változata, amelyet a WHO azonnal veszélyesnek minősített - írja a BBC. Az úgynevezett Omikron variáns több országban, köztük az Egyesült Királyságban is megjelent.

Habár az Omikron genetikai profilja aggasztó, az alacsony esetszám miatt egyelőre nem lehet tudni, mekkora fenyegetést jelent. Mindössze annyit, hogy a variáns elméletileg sokkal gyorsabban terjedhet, mint a korábbiak.

Az Egyesült Királyság kormánya az új variánsra reagálva kötelezővé tette az országba érkezők tesztelését, a fertőzöttek elkülönítését, és a maszkhasználatot is újból bevezették a közösségi helyeken.

Izrael eközben vasárnap estétől kezdődően két hétre megtiltotta a külföldieknek, hogy belépjenek az ország területére, míg az oltottaknak három, a nem oltottaknak hét napos karantént szabott ki. A már fertőzöttekkel szemben megfigyelési eszközöket, így telefonos követést is alkalmaznak a vírus féken tartására - igaz, az országban egyelőre csak egy esetről tudnak, ami bizonyítottan az új variánshoz köthető.

Izrael mellett több ország, így Ausztrália is leállította a Dél-Afrikai Köztársasággal, illetve a szomszédos országokkal zajló repülőforgalmat. A dél-afrikaiak úgy nyilatkoztak: büntetve érzik magukat az intézkedések miatt, amikor pedig éppen ők hívták fel a világ figyelmét az új variáns megjelenésére.

Hollandiában jelenleg 61 főt tesztelnek az Omikronnal összefüggésben, akik mind a KLM Dél-Afrika felől közlekedő járataival érkezhettek. Ők jelenelg egy, az amszterdami reptér közelében fekvő hotelben karanténoznak.

hirdetés

Az országban egyre súlyosabb az ágyhiány az intenzíven, számos műtétet elhalasztottak, és hetente többszáz fő hal bele a koronavírus-fertőzésbe. A kormány ezért újabb korlátozásokat vezetett be: a boltok és intézmények 17 óra után és hajnali 5 óra közt zárva tartanak, egy lakásban pedig egyszerre csak négy, 13 év fölötti személy lehet jelen.

Hogy az új variáns mennyiben veszélyezteti a jelenlegi oltások által kialakított immunitást, arra nézve egyelőre még nincsenek adataink. A gyógyszergyárak azonban közölték, körülbelül 100 napba telne frissíteni a vakcinák összetételét, hogy azok az Omikron variáns ellen is hatékonyak legyenek.

Emellett rendelkezésünkre állnak új, Covid elleni gyógyszerek is, mint a Paxlovid és a Molnupiravir, amelyek közvetlenül támadják a vírust, és egyelőre nem bizonyított, hogy a mutációk csökkentenék a hatékonyságukat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: