SZEMPONT
A Rovatból

A halál árnyékában - méhen kívüli terhesség miatt életmentő műtét lett a vége

Eszter ikreket várt volna. Az egyik embrió a méhén kívül kezdett el fejlődni - ha két órával később kerül kórházba, valószínűleg tragédia történt volna.

Link másolása

Az Eszti-Téka egy blog az anyaságról, az anyává válásról és az első évek nehézségeiről. Őszinte, belsőséges gondolatokat és jó tanácsokat olvashatsz, amiket talán még a legjobb barátnődtől sem mernél megkérdezni.

Elájultam. Férjem hangja olyan távolinak tűnt, miközben azt mondta: "Itt vagyok, Szívem, már itt vagyok!" Valaki mosta az arcomat. Aztán kitoltak egy ajtón. Furcsa, az előbb még a folyosón voltunk, és háttal húztak ki kerekesszékben a vizsgálóból. Mintha azt mondta volna a nővér, nem tud velem megfordulni, mert szűk a hely. Milyen érdekes, hogy mégis szemből megyünk ki az ajtón! De nem gondolkodtam rajta tovább, nem sikerült megoldanom a talányt... Szaladtak velem a folyosón. Akkor már nem fájt. Akkor már nem kérdeztem semmit. Azt hiszem, ilyen lehet meghalni... Amikor már az előtte érzett bénító fájdalom sem fáj tovább. Már nem gondolkodtam semmin. Nem kérdeztem semmit, még azt sem, hogy hol a férjem, csak engedtem, hogy a dolgok megtörténjenek. Már nem számított, mit tesznek, hova visznek. Már mindegy volt, már nem féltem! Csak voltam. De azt tudtam, hogy valami nagy baj van. Az őrzőn keresztül azonnal a műtőbe vittek.

Reggel 8-kor keltünk. Noel jól aludt. Hagyott aludni. A férjem ágyba hozta a reggeli kávét. Felültem az ágyban, és elkapott a hányinger. Pár korty után már éreztem, hogy a napok óta tartó hányingert végre feloldja a hányás, ami visszafordíthatatlanul tört ki belőlem. Átkozott terhességi hormon! Elhalt a terhességem a méhemben, de még mindig érezteti ezt a szerencsétlen hatást! Két hete még boldogan vártuk második babánkat. Láttuk az ultrahangon, csak szívhang nem volt még. Aztán kiderült, nem fejlődik. Kedden pedig megtudtuk, hogy összeesett, és elkezdett felszívódni a méhemben. Pár nap, és egy erős vérzés kíséretében távozik végérvényesen, örökre. Megfájdult a hasam. Tompa menstruációszerű érzés. Elkezdődött a vetélés - gondoltam. Dani levitte Noelt a nappaliba. Visszafeküdtem, és vártam az elkerülhetetlent. Egyre erősödtek a fájások. Aztán sugárzott minden irányba a fájdalom. De annak azért örültem, hogy ma vége lesz ennek a rémálomnak örökre! És jöhet egy új remény. Jöhet majd egy új élet. Közben elaludtam. Álomtalan alvás volt, amiből a fájdalom ébresztett. Még mindig nem véreztem. Dani feljött megnézni: "Lassan itt az ebéd ideje". Megcsinálta. Jött fel Noellel, Noel mondogatta: "Anyi! Nyam –nyam." Nem voltam éhes. Ebéd után jöttek vissza. Altatni kellene Noelt. Akkor már tudtam:

Valami baj van! Ez mégsem a vetélés lesz! Ez a fájdalom már túl sok! Már az egész hasüregem fájt. Inkább gondoltam egy perforált vakbélre most már, mint arra, hogy mégis a vetélés ideje jött el.ambulance-1318437

Hívtunk mentőt. Vártunk. Sokat vártunk. Nem találták túl súlyosnak a helyzetet. Nem is szirénáztak. Közben hívott a nőgyógyászom telefonon. Megvan az új vérvétel eredmény. A HCG-szint még mindig emelkedik. Valószínű méhen kívüli terhességem van. Dani beszélt vele. Mondta, hogy reggel óta nem vagyok jól, és már a mentőben ülünk. A doktornő hívta a kórházat, hogy tudják, érkezünk mentővel. Méhen kívüli terhesség. Műteni kell. Hosszasan álltunk a dugóba. Én eddig azt hittem, hogy a mentő, ha beteget szállít, akkor mindig szirénázva halad. Most már tudom, hogy nem.

Beértünk. "Tud ülni?" - kérdezték a mentősök. A mentőautó ágyáról átültettek a váróba a székre. Beadták a papírt a sürgősségi ambulanciára, és otthagytak. Várjunk. Majd jön valamikor egy orvos.

Jött egy nővér: "Menjen be a vizsgálóba, vetkőzzön le, majd jön az orvos." De utálom ezt az egészet. Csoda, hogy sose akarok ide önszántamból jönni... A férjem nem jöhetett velem. Egyedül voltam, teljesen kiszolgáltatva. Majd megérkezett az orvos.

Talán a rideg érzéketlenség az, amivel a legjobban le tudom írni az ambulancián megtapasztaltakat.

Megkezdődött a vizsgálat. Közben beért a szülésznőm, aki Noel születésénél ott volt velünk. Az doktornőm hívta fel telefonon, hogy jöjjön be hozzám, mert ő anélkül, hogy mondtam volna neki bármit, pontosan tudta, mennyire félek, és mennyire szükségem van valaki támogatására ebben a helyzetben. Ő sajnos Debrecenben volt konferencián, így küldött maga helyett valakit, akiről tudta, hogy a jelenléte megnyugtat. Elmondhatatlanul örültem Enikőnek, a szülésznőmnek. Végre nem voltam egyedül. Így biztonságban érezhettem magam, ennek a vadidegen dokinak a kezei között.

Méhen kívüli terhesség. Belső vérzés. Műtét lesz. Ennyit felfogtam.

"Öltözzön fel, és jöjjön át a másik szobába." Leszálltam a vizsgáló ágyról. Leültem egy székre átöltözni, adtak hálóinget. Szédültem. Nem tudtam felöltözni, nem tudtam felállni. Egyedül hagytak. A szülésznőm is kiment. Ő nem tudom mikor ment ki... Nem volt bent senki. "Kész van már?" - jött vissza a nővér. "Nem. Szédülök". „Ülve szédül? Ennyire rosszul van?" Legszívesebben vissza kérdeztem volna: "Miért, nem látszik?"

Hozott kerekesszéket. Üljek át. Háttal tolt ki a vizsgálóból, mert nem volt hely megfordulni.surgery-1662204_960_720

Ezek után már csak arra emlékszem, hogy két ájulás között a férjem szólítgatott, aztán pedig a nővér szaladt velem a folyosón, be az osztályra, be egy szobába. Átmásztam az ágyra, még be sem takaróztam, jött vissza, azonnal megyünk az őrzőbe. Visszamásztam a kerekesszékbe, és szaladtunk újra. Be az őrzőbe, vénát szúrtak, vért vettek, és mentünk tovább egyenesen a műtőbe. Egy hölgy hajolt fölém, bemutatkozott! "...doktornő vagyok. Én vagyok az altatóorvos. Van pár kérdés, amire válaszolnia kell." Csak a megdöbbenésre emlékszem, hogy lám-lám, pedig orvos, és mégis képes így hozzáállni egy beteghez... Először éreztem, hogy partnerként és emberként kezel valaki ebben az iszonyatos helyzetben. Elaltattak!

"Ébredjen! Végeztünk". Visszatoltak az őrzőbe. Otthagytak. Akkor jutott először eszembe, hogy hol van a férjem. A nővér megnyugtatott, ő már beszélt vele, mindjárt bejöhet hozzám. És majd jön az orvos is, és mindent elmond. Tovább tartott a műtét, mint gondolták.

Az orvos, aki jött, és beszélt a férjemmel, megint ugyanaz a doki volt, akivel az ambulancián találkoztunk. Ő műtött meg? Az ágyamtól pár méterre állt a férjemmel, ott beszélt vele, elmondott neki mindent. Volt, amit már felfogtam a hallottakból. De még az altatásból nem egészen tértem magamhoz. "Ha két órával később érkeznek, meghal a felesége. A hasüreg tele volt alvadt vérrel. Méhen kívüli terhesség volt. A jobb petevezetéket ki kellett vennünk." Azt hiszem, akkor kezdtem felfogni, hogy valójában mi történt. Volt egy méhen belüli terhességem, ami magától elhalt, de ezzel párhuzamosan volt egy méhen kívüli terhességem is, amit az ultrahanggal nem lehetett észrevenni, hiába keresték. Amikor emiatt perforált a petevezetékem, elkezdett belülről elönteni a vér, és végül ezért kerültem kórházba, és ezért volt szükség az életmentő műtétre. Istennek hála, az én életemet sikerült megmenteni, viszont két gyermek halt meg bennem. Ikreket kell elgyászolnom.

Másnap felkerültem az osztályra. Vártam, hogy hazaengedjenek. Délután bejött hozzám a doki, aki műtött. Kezében volt az aznap reggeli véreredményem. Rosszabb volt, mint reméltük. Így ugrott a hazamenetel. Vér kell! Súlyos az állapotom!

"Nézze, ilyen vérképpel már nem szoktak élni. A fizikai állapota azonban sokkal jobb, mint amit a vérképe mutat. Délután kap vért."

A doki látogatása után jöttek a nővérek, hirtelen mindenki körülöttem sürgölődött. Vérnyomásmérés, infúzió. "Bármi van, nyomja meg a nővérhívót, és jön valaki." Gondoltam magamban, dehogy nyomom! Történjen bármi, biztos nem szólok azért, hogy lecsesszenek, mit akarok. Az énvédő mechanizmusaim ezerrel pörögtek. Úgy látszik, akit egyszer traumatizál az egészségügy, az legközelebb már mindenhonnan veszélyt lát. Eljött az a pont, amikor csengetnem kellett volna, de mivel nem csengettem, a szobatársam megtette helyettem. Gyenge kifogásnak bizonyult az, hogy nem érem el a nővérhívót. De így ismét sok minden átértékelődhetett.

Ez a 3 nap kicsit enyhített az eddigi rémes kórházélményem traumatikus emlékén. Itt a nővérek meglepő módon készségesek voltak. Tényleg jöttek. Tényleg segítettek. Tényleg figyeltek rám. Tényleg lehetett rájuk számítani. Nem éreztették, hogy teher nekik az, hogy jönni kell, hogy segíteni kell. Emberségesen és kedvesen bántak velünk. Az egyik nővér segített lefejni a mellemet, nehogy begyulladjon, mert Noel a kórházban töltött napok alatt a közelembe sem volt hajlandó jönni. Így telítődött a tej a mellemben, és a nővér egy szóval nem mondta, hogy: "Ne haragudjon, oldja meg, ez nekem nem feladatom...", hanem azt mondta: "Lefejem magának, amíg lefolyik a vér, hogy utána már nyugodtan tudjon aludni!"

A doki, aki műtött, az első alkalommal, amikor meglátogatott, kezet nyújtott, bemutatkozott és rám mosolygott. Igen, azt hiszem, egy orvos-beteg kapcsolatot is helyre lehet hozni, amennyiben az orvos is megfelelő érzelmi intelligenciával rendelkezik. Ő képes volt a kezét nyújtani, és belátni, hogy nem a kellő empátiával állt hozzám az első találkozás alkalmával.

Utólag bevallotta, ő maga is megijedt attól, amennyire rossz állapotban voltam, amikor behoztak a kórházba.

Ez a gesztus elindította bennem a megbocsájtás folyamatát! A hét végére, azt hiszem, sok mindent sikerült átértékelnem. És végül az is kiderült, hogy abszolút biztonságban voltam a kezei között, és a gyors felépülésben is számíthattam rá. Minden nap benézett hozzám, és kiderült, ő szintén azok közé a ritka kivételek közé tartozik az orvosok között, aki nem csak elvégez egy beavatkozást, hanem felügyeli is a gyógyulást. Orvos, akit érdekel a betege! A hazaengedés előtt nem csak letette a zárójelentést a nővérpultra, hanem szánt időt arra is, ráadásul a szabadnapján, hogy átbeszélje velem a történteket, a kezeléseket! Megtudtam a műtétről is minden részletet, ami érdekelt. Ő egy újabb orvos, akinek bizalmat szavaztam. Amikor itthon összegeztem a férjemnek a gondolataimat, viccesen hozzátette:

"Lehet, hogy bocsánatot kellett volna kérned tőlük, hogy így rájuk ijesztettél!"syringe-1763909_960_720

Az első bent töltött délután meglátogatott a doktornőm is, majd ő is jött hozzám minden nap. Ő az, aki végigkísért az elmúlt hetek nyomorúságos, rögös útján. Végre minden kérdésemet feltehettem! Hosszan ott maradt, és idejét nem kímélve türelmesen és teljesen érthetően mindent elmagyarázott. És újra remény töltött el, hogy még nincsen minden veszve! Lehet még gyermekünk! Lesz még pár vizsgálat, és legkésőbb 3 hónap-fél év múlva újra próbálkozhatunk! Ez a beszélgetés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lélekben is megkezdődjön a felépülés. És elindult a gyászfeldolgozás, miközben reményt kaptam a jövőre vonatkozóan. Segített a Noellel kialakult helyzet feldolgozásában is, hogy megértsem, az ő pici lelkében mi zajlódik most, hogy miért utasít el most teljesen, és valójában min megy keresztül a kisfiam. És még abban is számíthattunk rá, hogy minél előbb rendeződhessen Noel lelkecskéje! Ő az IGAZI ORVOS, aki nem csak az adott problémát, hanem magát az embert is látja, sőt még annak gyermekét is!

A teljes felépülésem eltart még egy darabig. Jön 10 alkalom vénás injekció, ami segít a vérképem teljes helyreállításában. Lesz még egy vérvétel kontroll, és ki tudja, mi minden áll még előttünk. Egy dologban azonban biztos vagyok. Ha felépültem teljesen, kéz a kézben a férjemmel elmegyünk a véradóba, és életemben először én is vért adok! Eddig sosem szembesültem a véradás fontosságával, és azzal, hogy a véradóban valójában mennyire kevés a vér! Ugyanis nem volt biztos, hogy tudnak annyit adni, amennyit a doktor úr kért nekem. És kedves Olvasóm, számítok rád is! Adj vért! Ments vele te is életet! Fogjunk össze! Az én életemet megmentették, mentsünk mi is életeket!

És most kivételesen hadd említsem név szerint azokat az orvosokat, akikről írtam. Az elmúlt napokban egyre több posztot láttam arról, hogy ki melyik orvost miért nem ajánlja a nőgyógyászok között. De olyan poszt valahogy sehol nem születik, ahol azokról írnánk, akik pozitív példák ezen a területen az orvosok között! Pedig vannak!

Köszönöm Dr. Rácz Krisztina doktornőnek, hogy minden helyzetben számíthatunk rá, hogy mellettünk van, és biztonságban tudhatom magamat, és a következő várandósságomat is. Bár mindenkinek ilyen orvosa lenne mint a doktornő! Köszönöm Dr. Karászi Gyula doktor úrnak, a gyorsaságát, a laparoszkópiás műtét elvégzését, és hogy a felépülésemben is számíthattam rá. Köszönöm Szilágyi Enikő szülésznőnek, hogy mindig, minden körülmények között számíthatok rá. Köszönöm Baloghné Kovács Ildikó asszisztensnőnek a kedvességét és segítőkészségét.

A nyíregyházi nőgyógyászati osztály összes nővérének köszönöm az emberséges bánásmódot, törődést és segítőkészséget, a rendelkezésre állást, amit megtapasztalhattam a bentlétem ideje alatt. Ez felbecsülhetetlen, és szerintem nagyban hozzájárult a gyors felépülésemhez. Köszönöm dr. Pap Károly osztályvezető főorvos úrnak a látogatást, ez a pár nap összehasonlíthatatlan volt azzal, amit Noel születése ideje alatt átéltem.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bohár Dániel szerint komoly üzenet Gulyás Gergelynek az a mondata, amit senki sem ért
A Megafon riportere külön kiemelte a Magyar Péter-ügyről szóló, meglehetősen furcsa 8 másodpercet.

Link másolása

Szürreális párbeszéddel zárolt a csütörtöki Kormányinfó. Az ATV riportere Magyar Péterről kérdezte Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy megingott-e a miniszterelnök bizalma benne a történtek után, azt felelte:

„...úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki”

– mondta Gulyás, majd a sajtótájékoztató hirtelen véget is ért.

A különös válasz feltűnt Bohár Dánielnek is. A Megafon riportere szerint a miniszter mondandója valójában „komoly üzenet” lehet.

A Magyar Péter-ügyről szóló 8 másodpercet külön ki is emelte a Kormányinfóból:

A hozzászólások között azonban többen is jelezték, nem értik pontosan mi az üzenet, amit megfogalmazott Gulyás Gergely.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert félreérthetetlen üzenetet küldött a költészet napján
A Mindegy átka könnyen értelmezhető napjaink Magyarországára is.

Link másolása

Áthallásokkal teli, a mai Magyarországra is könnyen értelmezhető verset szaval a költészet napján Alföldi Róbert. A színész-rendező Ady Endre: A Mindegy átka című költeményét adja elő egy videóban, amit a közösségi oldalán tett közzé.

A vers szövege:

„Sorakoznak s elfutnak a hetek,

Mintha kórház-szagtól futnának.

Talán nem volt soha ilyen beteg

Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,

De viharok sűrübben jöttek

És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy

Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,

A lágy ujjakat összefonja,

Hogy nem szorul össze az ököl.

S hogy itt még valami teremjen,

Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás

S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,

Hogy minden vannál mindig jobb a más.

Gyujtsuk ki jól a sziveinket:

Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Kert Attila, a Euronews hírigazgatója: sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet történt volna
A tulajdonosi kör és a menedzsment szét van választva, azaz lehetetlen is a tulajdonosok felől tartalmi elvárásokat tenni. A hitelesség elvesztése a cégnek súlyos károkat okozna.

Link másolása

A Direkt36 alapján mi is megírtuk, hogy az Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége vásárolta meg 2022-ben a Euronews nemzetközi televíziót. A pénz nagy részét egy magyar állami tőkealap és a kormányzati propagandagépezet egyik régi szereplője biztosította. Ráadásul az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta,

nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

A befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Az ügylet előkészítő anyagában az szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

A színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell a Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

Megkerestük Kert Attilát, a Euronews magyar irodájának hírigazgatóját, érzékelt-e valamit mindabból, amit a Direkt36 kiderített, találkozott-e befolyásolási kísérlettel.

A hírigazgató elmondta, hogy „a cég vezérigazgatója, Guillaume Dubois, akit a Direkt36 is idézett, ma egy belső értekezleten azt mondta, hogy a Euronewsnél

a befektetői tőke és a menedzsment el van választva, és a tulajdonosnak, különösen egy kisebbségi tulajdonosnak semmilyen befolyása nincsen a cég mindennapi működésére.

Ennek, valamint a szerkesztőség függetlenségének a bizonyítéka a mindennapi működésünk”.

Kert Attila hozzátette, hogy ez a tulajdonosi szerkezet több mint két éve létezik, de „sem a budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet, vagy ennek akár csak sugalmazása történt volna ez idő alatt”.

Amikor rákérdeztünk, hogy a befektetők és a menedzsment szétválasztásának intézményi garanciái vannak, vagy csupán a szokásjog szerint működnek így, a hírigazgató annyit mondott, hogy a Euronews nem egy magyarországi cég, és a vállalati kultúra, meg a jogi környezet is más náluk.

A fentiekhez még érdemes hozzátenni, hogy a Euronews hitelessége az, ami a legnagyobb tőke. Ha egy újságíró vagy egy szakszervezet előállna azzal, hogy rá nyomást gyakoroltak, akkor könnyen elveszítheti, és

akkor nem jönnek a hirdetők, ráadásul a befektetők részvényeinek sem tenne jót.

Link másolása
KÖVESS MINKET: