News here
hirdetés

HÍREK

A háborúra hivatkozva utasította el a vasutasok bérigényét a kormány

A MÁV dolgozói elégedetlenek, mert a magas infláció miatt egyre kevesebbet ér a bérük.

Link másolása

hirdetés

Százezer forintot kért a MÁV-csoport minden dolgozójának Vasutasok Szakszervezete (VSZ), de a kormány a háborús környezetre és a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva elutasította az igényüket - tudta meg a Népszava szakszervezeti forrásból.

A lap úgy tudja, a vállalatcsoport munkatársai elégedetlenek, mert a magas infláció miatt egyre kevesebbet ér a bérük. A MÁV vezetése ezért a szakszervezetekkel végül arról állapodott meg, hogy

az év végén kifizetni tervezett 350 ezer forintos juttatás egy részét már most megkapják a dolgozók.

A megállapodást szerdán késő este írták alá, ennek értelmében 230 ezer forintot már most kézhez vehetnek a dolgozók.

Attól függően, hogy a bruttó összeget milyen formában kérik a munkatársak, kétféle megoldás között választhatnak:

  • vagy nettó 150 ezer forint érkezik a számlájukra,
  • vagy SZÉP kártyára kapnak 203 ezer forintot, ami segíti a nyaralásukat.

    Meleg János, a VSZ elnöke reméli, hogy így sem csak az eredeti megállapodásból fennmaradt 120 ezer forintra számíthatnak év végén a közlekedési cég dolgozói, hiszen sok a betöltetlen álláshely a cégnél. Így Meleg János szerint lesz annyi bérmaradvány, hogy átlagosan további 150 ezer forint körüli összeget megkapjanak év végén a ténylegesen munkát végzők.

    hirdetés



    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    hirdetés
    HÍREK
    Szakértő szerint újabb ország ellen indíthat támadást Putyin
    Ha az orosz csapatok sikerrel járnak az ukrajnai invázióban, Moldova lehet a következő célpont.

    Link másolása

    hirdetés

    Moldova területén található ugyanis a Dnyeszter Menti Köztársaság, egy olyan szakadár tartomány, amelyet Moszkva elismer, de az ENSZ egyetlen más tagja sem - idézi fel cikkében a Newsweek.

    Többen feltételezik, hogy egy ukrajnai győzelem esetén az orosz erők megpróbálnák Moldova felett átvenni az irányítást.

    Jurij Felsztinszkij történész és Oroszország geopolitika szakértője az Express UK-nak azt mondta, hogy Moldova inváziója már sokkal hamarabb megkezdődhet.

    Moldova abban a pillanatban kerülne veszélybe, amint Oroszország megindul Dnyeszteren túlra. Ha az ukránok nem tudják őket feltartóztatni, akkor elérik Dnyeszteren túli területeket, és háborút indítanak Moldovában. Moldova pedig természetesen nem tagja a NATO-nak.

    Moldovában – magyarázta – már letették az alapokat. A Szovjetunió bukása óta mintegy 2000 orosz békefenntartó tiszt állomásozott Transznisztriában, és az elmúlt évtizedben megkezdték az orosz útlevelek kiadását az orosz ajkú lakosság számára.

    "Moldovában, Dnyeszteren túlmenően megközelítőleg 220 000 orosz ajkú ember él, akiknek az orosz kormány orosz útleveleket kezdett kiadni" - tette hozzá Felštinszkij. – Először 2014-ben kezdték el ezt csinálni.

    hirdetés


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    hirdetés
    HÍREK
    Este nyolckor lezárták a pénteki fővárosi szabadtéri rendezvényeket
    A döntést a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője közölte péntek este.
    MTI - szmo.hu
    2022. augusztus 19.


    Link másolása

    hirdetés
    A kedvezőtlen időjárás miatt az augusztus 20-i szabadtéri rendezvényeket 20 órakor lezárják a fővárosban

    - közölte a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője péntek este.

    Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közleményében azt írta, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb jelzése szerint a főváros térségét 20 óra magasságában éri el csapadék és a "veszélyes szélsebességgel" érkező zivatarlánc. Ennek fényében hozták meg a döntést.

    "Legfontosabb a résztvevők biztonsága, ezért kérünk mindenkit, hogy figyelje a szervezők tájékoztatását és működjön együtt velük" - emelte ki közleményében a törzs vezetője.

    Az Országos Meteorológiai Szolgálat többször felhívta a figyelmet arra, hogy zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat.

    Azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.

    hirdetés

    Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs szombaton is folyamatosan ülésezik, figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását, és ha szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépésekről. A szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádét már lemondták.

    A szombaton 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat déli ülését követően dönt.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    hirdetés
    Ajánljuk

    hirdetés
    HÍREK
    A Rovatból
    hirdetés
    Videók: Így tört rá az országra a vihar, van ahol felhőszakadás kíséri a zivatarokat
    A közúti közlekedést is nehezíti az országot péntek este elérő, zivatarokkal kísért hidegfront, a hirtelen lezúduló eső miatt lassabb haladásra kell készülni számos úton, sőt kidőlt fa miatt a székesfehérvári vonalon késnek a vonatok.

    Link másolása

    hirdetés

    Méretes zivatarlánc állt össze Közép-Európa felett a hullámzó hidegfront mentén. A zivatarrendszer Lengyelországtól egészen Koszovóig kb. 970 kilométer hosszan nyúlik el, miközben szabályosan kettévágja a Kárpát-medencét.

    A Dunántúl keleti felén magasabb fokozatra kapcsoltak a zivatarok. Több helyen alakult ki felhőszakadás.

    Pénteken megérkezett lehűlés az ország nyugati felére, emellett pedig több helyen alakultak ki záporok, zivatarok is. Kora délután egy zivatarlánc állt össze a Dunántúl felett, ami kelet felé mozogva, a Duna vonalához közeledve fokozatosan megerősödött. A zivatarrendszer heves villámlással, felhőszakadással vonult át a Dunántúl keleti felén - írja az Időkép.

    Azóta már a fővárost is elérte a zivatarrendszer az éjszaka folyamán pedig újabb zivatarok érkezhetnek dél felől. A hétvége is kifejezetten csapadékos, zivataros időt tartogat, ami az augusztus 20-i programokra is hatással lesz.

    VIDEÓK: A viharról

    hirdetés

    Még több felvételt ITT láthatsz.

    A közúti közlekedést is nehezíti az országot péntek este elérő, zivatarokkal kísért hidegfront - írja az MTI.

    Az Útinform a honlapján azt írta: fennakadást okoz a közlekedésben a nyugatról keletre tartó vihar.

    A zivatar miatt az M7-es autópályán a Martonvásár és Budapest közötti szakaszon mindkét oldalon szinte csak araszol a forgalom. A Tatabánya-Székesfehérvár-Dunaújváros-tengelyen, valamint a Duna vonalától nyugatra eső területeken a hirtelen lezúduló eső miatt lassabb haladásra kell készülni a gyorsforgalmi utakon, valamint a fő-és a mellékutakon egyaránt.

    Korábban a Mávinform azt közölte: fa dőlt a viharban a vasúti pályára és a felsővezeték is megrongálódott Székesfehérvár és Ódinnyés között péntek este. Emiatt a székesfehérvári vonalon késnek a vonatok.

    Az Országos Meteorológiai Szolgálat többször felhívta a figyelmet a zivatarok és a felhőszakadás veszélyére. Az időjárás az augusztus 20-i ünnepi programokat is befolyásolja, ezért azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    HÍREK
    A Rovatból
    hirdetés
    Drágulhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja, akár 50 ezer forint fölött is lehet
    A több balesettel és a drágább szerelési költségekkel, valamint a különadóval indokolja a szakember.

    Link másolása

    hirdetés

    Akár 20 százalékkal, 50 ezer forint fölé ugorhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja - mondta egy alkuszcég az RTL Híradónak. Ez fordulatnak számít, mert hónapokig csökkentek a tarifák, mivel visszaesett a forgalom a koronavírus hatására.

    Idén az első fél évben viszont már tizedével több baleset történt, ráadásul egyszerre szállt el az alkatrészek és a javíttatás ára is

    és hozzá jön még a biztosítókra kivetett különadók díja is - mondja a szakember.

    VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET: