A Forrest Gumptól A sebhelyesarcúig - A legnagyobb férfi színészalakítások - 1. rész
Már a színésznős listánál is megállapítottuk, hogy lehetetlen megállni tíznél, így hamarosan újabb listát olvashattok tőlünk. Addig is lássuk, kik mutatták meg a filmvilágnak és a nézőknek a férfi színészek közül, milyen mélységekbe és magasságokba tud elmenni egy művész a kamera előtt. Cikkünknek folytatása is lesz, a teljesség igényére törekedve.
Dustin Hoffman - Esőember, 1988
Az ikonikus Dustin Hoffman legszebb megnyilvánulása a vásznon, igazi átalakulás: ilyenkor az eredeti személy teljesen eltűnik és egy teljesen másik személyiséget látunk a filmben, egy totálisan új személyiséget. Ezeket a szerepeket nevezzük a legnehezebb színészi munkának, hiszen még csak nem is a saját gesztusait használja ilyenkor a színész, hanem egy teljesen újonnan felépített gesztusrendszerrel létezik a vásznon. Erre csak a legnagyobbak képesek. Ezt az alakítást nem lehet könnyek nélkül megúszni, hátborzongató és szívet melengető Hoffman jelenléte és örökre emlékszik a néző rá.
Tom Hanks - Forrest Gump, 1994
Tom Hanksnek valószínűleg mindig is ez marad a leghíresebb alakítása, nem is lehet elmenni mellette. Hanks annyira összetett játékot produkál, amihez foghatót keveset találunk: egyszerre gyerek és felnőtt, a legmélyebb gyermeki érzelmeket jelenítette meg, egy felnőtt testében. Ezt a jelenet, amikor megpillantja a saját gyermekét, nagyon nehéz könnyek nélkül végignézni, még tizedszerre is (és nagyon kevés ilyen jelenet van a filmtörténetben, pedig próbálkoztam), annyira letisztultan mutatja meg az érzelmeket. Hanks közvetlenül a Philadelphia Oscar-díja után évben érdemelte ki ezért a filmért is a szobrot.
Robert De Niro - Taxisofőr, 1976
Robert De Niro is olyan színész, aki önmagában egy intézmény. Nehéz kiválasztani, hogy melyik is az az alakítása, amit a legnagyobbnak látunk. Talán a legikonikusabb szerepe, a Taxisofőr. De Niro játéka általában nem attól jó, hogy a filmben van egy nagyjelenet, ahol aztán apait-anyait belepakol és mi szájtátva bámulunk, hanem összességében a játéka hitelessége, az erőteljes jelenléte mélyen megmarad az emberben és az egész filmet sokkal erősebben tudjuk átélni, mintha más játszaná el. Természetessége és a belőle áradó energia lemi erővel hat a vásznon. Így van ez a Taxisofőrrel is, aki látta, sosem felejti el De Niro játékát.
Jack Nicholson - Ragyogás, 1980
Minden idők egyik legrémisztőbb horrorfilmjében mindössze egyetlen gyilkosság történik, az sem a főszereplőket érinti, mégis van valami, amitől végig a hideg futkos a hátunkon - ez pedig Jack Nicholson alakítása. A színész olyan hévvel vetette bele magát a Stephen King-adaptáció főszerepébe, hogy nem tudunk nála tökéletesebbet elképzelni a bezártságtól lassanként megőrülő, agressziókezelési problémákkal és az általa gondnokként vállalt hotel szellemeivel küzdő családapa szerepére.
Marlon Brando - A vágy villamosa, 1951
Ebben az 1951-es moziban Brando épp szexszimbólum-korszakában volt és tökéletes volt erre a szerepre – a castinghoz és a színészvezetéshez egyébként nagyon értett Elia Kazan rendező, aki Tenessee Williams drámáját dolgozta fel. Az alkoholista, lecsúszott tanárnő (Vivien Leigh) New Orleansba költözik a húgához, ahol sógora, az agresszív és erőtől sugárzó Stanley (Brando) között azonnal feszült dinamika alakult ki. Amit Brando ebben a filmben csinál, az maga az őserő robbanása, az igazi Sztanyiszlavszkij-féle iskolás alapuló method acting.
Matthew McConaughey - Mielőtt meghaltam, 2013
Valószínűleg sok ilyen listáról lefelejtenék McConaughey alakítását, de aki látta filmet, valószínűleg nem értene egyet. A mozi nem szólt akkorát a nagyközönség előtt, mint mondjuk a Forrest Gump, de az Oscar-díjat megkapta a színész, és nem lehet elfelejteni, ahogy csont-bőrre fogyva játssza a bunkó, meleggyűlölő fazont, aki aztán AIDS-es lesz, és kénytelen az általa utált embereket a szívébe fogadni. Ennek a játéknak megvan a gyönyörű csúcspontja, amit McConaughey perzselő hitelességgel éli át, mintha csak egy dokumentumfilmet néznénk.
Humphrey Bogart - Casablanca, 1942
Ha van valami, amihez Bogart nagyon értett, az az érzelmek olyasfajta ábrázolása volt, ami az amerikai filmekben az 1940-es években egészen egyedinek számított. Különösen a Casablanca volt kiemelkedő filmjei sorában, melyben érzelmek egész skáláját játszotta el, mint élete szerelmétől (Ingrid Bergman) utoljára búcsúzó macsó, érzelmeit éveken át pókerarc mögé rejtő bártulajdonos. Ahogy megjelenik a nő, úgy bújik elő Bogart kemény arcán is a múlt, az ábrázolt szerelem pedig a filmtörténet egyik legszebbike. Ráadásul külön büszkék is lehetünk a filmre, hiszen a magyar származású rendező, Kertész Mihály rendezte.
James Dean - Édentől keletre 1955
Meggyőződésem, hogy James Dean - aki a tragikusan fiatalon, 24 évesen halt meg - a filmtörténet egyik, ha nem "A" legfantasztikusabb színésze volt, aki rövid pályája alatt óriási sikert élt meg, és aztán nem is tudta feldolgozni. Gyorsan és szenvedélyesen élt, mint amilyen szenvedélyt és életet és hitelességet tett az alakításaiba is. Mindössze három nagyjátékfilmben szerepelt, mégis két Oscar-jelölése volt. Eliah Kazan John Steinbeck epikus regényét filmesítette meg 1955-ben, s ebben is olyan pillanatai vannak melytől összeszorul a torkunk. Egy apa és két nem egyenlően szeretett gyermeke történetét meséli el a film, Dean az elhanyagolt fiút játssza, aki hiába küzd az apai elismerésért.
Al Pacino - A sebhelyesarcú, 1983
Pacino, akárcsak De Niro, Hollywood nagy alakjai közé tartozik, aki nemcsak ezzel a kultfilmmel írta be magát a filmtörténetbe, noha a Sebhelyesarcú morális romlásának történetét gyönyörűen jeleníti meg. Egyébként pedig ez - a "Say hello to my lil' friend" az egyik legtöbbet idézett - filmekben is lépten-nyomon hallható - mondat a filmtörténetből.
Leonardo DiCaprio - Gilbert Grape, 1993
Lasse Hallström gyönyörű drámájában a vidéki Amerika egy szeglete, egy kisváros és egy itt lakó furcsa család élete elevenedik meg. Itt él bátyjával, a főszereplő Johnny Deppel Arnie (Leonardo DiCaprio), az értelmileg visszamaradott kamasz, aki rebellis viselkedése ellenére csupa szeretetet visz mindenki életébe. Ez volt DiCaprio egyik legnagyobb alakítása számomra -, és az első Oscar-jelölését is ezért kapta. Teljesen eltűnik a szerepben.