News here
hirdetés

HÍREK

A 20 fok is elég lesz télen az iskolákban a szaktárca szerint, nem kell jobban fűteni

Ennyi az előírt minimum. Az érdekvédő szerint „cinikus és rosszindulatú” állítás a helyettes államtitkár részéről, hogy a minimumot képzeli el optimálisként.

Link másolása

hirdetés

"Amennyiben a tantermekben, csoportszobákban a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot télen, nem szükséges további fűtést biztosítani" – írta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Kisfaludy László a feljelentéseiről ismertté váló Tényi Istvánnak.

Tényi megkereste a köznevelésért is felelős Belügyminisztériumot, mert kiderült: a tárca arra utasította a tankerületeket, mérjék fel, hogy az iskolákban lehetőség van-e a gázról fatüzelésre történő átállásra, kályhák beszerzésére.

Tényi arról érdeklődött, hogy milyen mértékben kell a jogszabályban előírt minimális szint – azaz 20 fok – fölé fűteni a tantermeket. Ezek szerint semennyivel, ugyanis ezt a minimális szintet írja elő a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló kormányrendelet

– írta a Népszava.

A lapnak nyilatkozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének egyik vezetője, Nagy Erzsébet, aki azt mondta, hogy "a kormányrendelet valóban 20 fokot ír elő minimálisan télen, ezt nem azt jelenti, hogy legfeljebb ilyen hőmérsékletűre lehet felfűteni az intézményeket, hanem azt, ha a hőmérséklet ez alá csökken és legalább két napig így marad, rendkívüli szünetet kell elrendelni. Az érdekvédő szerint “cinikus és rosszindulatú” állítás a helyettes államtitkár részéről, hogy a minimumot képzeli el optimálisként."

Nagy Erzsébet szerint biztos, hogy a tél folyamán több oktatási intézmény online oktatásra állhat át, ha a kormány az iskolák, óvodák fűtésén akar spórolni.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Palya Tamás: „Kimentem az osztályomhoz, ott már többen is zokogtak. Ez már nekem is sok volt, sírtam én is”
A Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárát nem érdekli sem Pintér Sándor, sem Maruzsa Zoltán.

Link másolása

hirdetés

Több százan tiltakoztak gyűltek össze péntek este a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, miután a tankerület kirúgta az iskola több tanárát, amiért polgári engedetlenségben vettek részt. Három tanárnak mondtak fel azonnali hatállyal, és vélhetően két másik kollégájukat is ki fogják rúgni, de őket csak azért nem tudták tájékoztatni, mert épp nem tartózkodtak az iskolában.

A Partizán péntek esti műsorában nyilatkozott Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik kirúgott tanára. Osztályfőnökként és matektanárként dolgozott az iskolában, 30 éve tanít. Nehéz felfogni, ami történt, de lélekben készültek rá a fenyegetések után, mondta. De megérte, látva a tüntetésen összegyűlt tömeget és a beszédet, ami az egyik diákja mondott, tette hozzá.

Amikor beleállt a tiltakozásba, diákjai azt mondták neki, hogy vigyázzon, mert mi lesz velük, ha kirúgják, hiszen érettségire készülnek. Erre ő válaszolta, hogy:

„Néha azt kell mondani, hogy elég, és fejjel kell menni a falnak, mert az nem sztrájk, hogy közben órákat kell tartaniuk.”

A műsor után közösségi oldalán is kifejtette véleményét az elbocsátott tanár, aki látva diákjait, akik őszintén sajnálják, hogy el kell mennie, úgy érzi, jó, hogy tanár lett.

hirdetés
"És nem érdekel sem Maruzsa Zoltán, sem Pintér Sándor, sem Marosi Beatrix (na csak leírtam a nevét), ha attól jobb lesz a magyar közoktatás, hogy Palya Tamás már nem része ennek, akkor legyen úgy. Sok sikert hozzá!"

- tette hozzá posztjában.

A Partizán stúdiójában Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, aki szinten a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanít elmondta, hogy zavarodott és megrendült állapotban van, mert még nem kapta kézhez a kirúgásáról szóló levelet, és azóta sem álltak vele szóba a tankerületnél, de arra számít, hogy őt is kirúgják.

Ítéletvégrehajtóknak nevezte a tankerület dolgozóit, szerinte nem ők döntöttek a kirúgásokról. Palya Tamás mellett ő is perre fog menni, ha hivatalossá válik a kirúgása, mert szerinte aránytalan, hogy a polgári engedetlenség miatt kirúgják őket.

Törlay szerint talán most már egyre többen értik ezt, és egyre többen szólalnak fel az oktatásban tapasztalható problémák miatt. Úgy gondolja, a hatalom emiatt nyúlt ilyen erős eszközhöz most.

„Ez fenyegetés a többi tanár felé.”

- vélekedett az elbocsátásukról.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Elkezdődött a népszámlálás, bírságot kaphat, aki nem vesz részt a kitöltésben
Október 16-áig lehet az interneten kitölteni a kérdőíveket, ezt követően számlálóbiztosok keresik fel a háztartásokat.

Link másolása

hirdetés

Ma kezdődik a népszámlálás, amelyen a részvétel kötelező; a kérdőíveket október 16-áig lehet az interneten kitölteni, ezután számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be online a kérdőív.

A tízévente esedékes népszámlálás – amelyet tavaly a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak erre az évre – pillanatképet ad az országról, bemutatja milyenek a magyarok, például hogy milyen viszonyok között élnek, milyen a munkaerőpiaci helyzetük, az egészségi állapotuk, a vallási hovatartozásuk.

A válaszadás azért különösen fontos, mert a kapott adatok megalapozzák a jövőbeni döntéseket, képet adnak a helyi ellátási, szolgáltatási és infrastrukturális igényekről, információval szolgálnak új vállalkozások létrehozásához, és most először energiahatékonysági döntések előkészítését is szolgálják
– ismertette a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Vukovich Gabriella.

Az idei lesz az utolsó hagyományos népszámlálás, amelyen még a lakosság együttműködésére van szükség, a következőhöz már állami adatbázisokat használnak fel.

A felkérőleveleket már kézbesítették a háztartásoknak, ezekben található az a 12 jegyű kód, amelynek segítségével be lehet lépni az online felületre. Ha valakinek nem érkezik meg ez a levél vagy elveszíti, akkor az ügyfélkapun keresztül is tud belépési kódot igényelni. A www.nepszamlalas2022.hu honlapon lehet kitölteni a kérdőívet, az online résztvevők nyereményjátékban is részt vehetnek.

A válaszadás egy 2-3 tagú háztartás esetében körülbelül fél órát vesz igénybe.

A népszámlálás két kérdőívből áll: egy lakáskérdőívet, valamint a lakásban élőkről fejenként egy személyi kérdőívet kell kitölteni.

hirdetés
Az online kitöltés lehetőségével nem élő háztartásokat október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel, rájuk szigorú biztonsági előírások vonatkoznak, egyedi sorszámmal ellátott igazolványt viselnek, és tableten rögzítik a válaszokat.

Akiket nem érnek el a számlálóbiztosok, azok a pótösszeírás idején, november 20. és 28. között a polgármesteri hivatalokban tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Európai uniós jogszabály rögzíti, milyen adatokat kell gyűjteni a népszámláláskor, de ezen felül minden országban vannak speciális témák. Magyarországon ilyenek például az egészségi állapotra és a munkába járáshoz használt közlekedési eszközökre vonatkozó kérdések.

A legtöbb kérdésre kötelező válaszolni, de vannak témák, amelyekre a válaszadás önkéntes: ilyen az egészségi állapot, a fogyatékosság, a nemzetiségi hovatartozás, az anyanyelv, a családi-baráti körben használt nyelv és a vallás.

A számlálóbiztosok titoktartási nyilatkozatot írnak alá, akik vállalják, hogy az információkat bizalmasan kezelik, azokat másnak nem adják át, valamint a kérdőívekről másolatot, fotót, feljegyzést nem készítenek, beszélgetést semmilyen eszközzel nem rögzítenek.

A népszámlálásban mindenkinek törvényi kötelezettsége rész venni. Ha ezt megtagadja valaki az súlyos következményekkel járhat: közigazgatási bírsággal sújtható, amelynek mértéke akár 200 ezer forintra is rúghat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Orbán Viktor megnyugtató bejelentést tett a plusznyugdíjról
Úgy látja nyugdíjprémiumra is fogja futni idén, és a 13. havi sincs veszélyben.

Link másolása

hirdetés

A miniszterelnök szombat reggel a közösségi-média oldalán jelentkezett egy videóval, amelyben bejelentette, hogy a nyugdíjasok november 10 és 15. között kapják majd meg, az inflációs nyugdíjkiegészítésüket.

"Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb nagy nemzeti céljainkat. Az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon"
- mondta el videójában a miniszterelnök és kijelentette, sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek köszönhetően sikerült visszaadni a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldal elvett tőlük.
"Ahogy idén, úgy jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat".

- tette hozzá a miniszterelnök.

"A brüsszeli szankciók miatt tovább nőtt az infláció egész Európában, így Magyarországon is. Ezért, az idei évben már másodszor, ismét inflációs nyugdíj-kiegészítést fizetünk, amelyet idén november 10. és 15. között kapnak kézhez a nyugdíjasok. A gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, hogy lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez"
– mondta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Havi 8 ezer forintot kér a szülőktől a budapesti Madách Imre Gimnázium a tanárok pluszmunkájára
Összesen 25 ilyen feladatot sorolnak fel, félnek, ha nem kapnak elég bért, pedagógusaik új munka után néznek.

Link másolása

hirdetés

A szülői közösségnek címzett levelet az ország egyik legjobb középiskolája, a budapesti Madách Imre Gimnázium anyagi okokból.

A Facebookon közzétett, bárki számára látható üzenetben azt írják: „kollégáik a megélhetési nehézségek miatt 10% feletti arányban kényszerültek elhagyni iskolánkat. Ezzel elindult a gimnázium szellemi amortizációja, ami a források csökkenésével a tanulási környezet amortizációját is eredményezi”.

Hozzáteszik, a levél megírásával sokáig vártak, mert elveikkel ellenkezik, hogy az államilag garantált ingyenes oktatás mellett anyagi hozzájárulást kérjenek. Ugyanakkor egyre nehezebben tudják kigazdálkodni az iskola összes, vállalt feladatát, például a tanulmányi versenyekre, nyelvvizsgákra, próbaérettségikre felkészítést, vagy épp az iskolai honlap és Facebook-oldal működtetését (összesen 25 felsorolt, az alapfeladatokon kívüli plusz munkát).

Ezért „az Alma Mater Alapítvány Kuratóriuma minden tanuló után – a jelenlegi helyzetet figyelembe véve – havi 8000 Ft támogatást kér, idejáró testvérek esetén összesen 12 ezer Ft-ot” 2023 januárjától.

Hangsúlyozzák, a felsorolt feladatokat a plusz hozzájárulás nélkül a tanév második félévében már nem tudnák ellátni, és semmiképp nem szeretnék, ha tanáraik megélhetési okokból más munka után néznének.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: