70 km/óra feletti széllel érkezik zivatar – mutatjuk, hol és mikor csaphat le
Egy kis időre az utolsó vihar érkezik, szerdán jellemzően eseménytelen kánikula várható. Csütörtök estig nem is nagyon jön változás, akkor újabb hidegfront kopogtat majd be.
Kedd késődélután, este délnyugaton, nyugaton egy-egy zivatar kialakulhat viharos, akár 60-75 km/óra széllökés kíséretében. Emiatt Vas és Zala megyékre veszélyjelzést adtak ki.
Szerdán már nem várható újabb, veszélyesnek minősülő időjárási jelenség, ugyanakkor veszélyjelzés így is lesz: a tartós hőség miatt kell fokozottan figyelni.
A Met.hu előrejelzése szerint szerdán a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos, száraz időre számíthatunk. Kis eséllyel a nyugati, délnyugati határvidékre sodródhat be egy-egy csapadékgóc. A nyugatias szél főként hazánk északkeleti felén megélénkül, több helyen megerősödik.
A csúcsérték 32 és 37 fok között alakul.
A kánikula csütörtökön is velünk marad, délutánra többnyire 34 és 39 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de az északkeleti megyékben kevésbé lesz meleg. Estétől ugyanakkor az északnyugatira forduló szél megerősödik, ami egy újabb hidegfrontot hoz magával. Emiatt pénteken a hőmérséklet az országban 28 és 35 fok között valószínű, a melegebb időre keleten kell számítani.
Kedd késődélután, este délnyugaton, nyugaton egy-egy zivatar kialakulhat viharos, akár 60-75 km/óra széllökés kíséretében. Emiatt Vas és Zala megyékre veszélyjelzést adtak ki.
Szerdán már nem várható újabb, veszélyesnek minősülő időjárási jelenség, ugyanakkor veszélyjelzés így is lesz: a tartós hőség miatt kell fokozottan figyelni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szerint azok, akik nyilatkozatban álltak ki Ukrajna mellett, Oroszország érdekeit szolgálják
A kormányfő visszaszólt azoknak, akik nyílt levélben fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával. Azt mondja, ezek az emberek veszélybe sodorják hazánk érdekeit.
A Levél az ukrán népnek című kezdeményezés közel 30 ezer embert szólított meg eddig. Az aHang felületén közzétett nyílt levélben ismert közéleti szereplők is kiállnak Ukrajna mellett, elítélve az Orbán-kormány Ukrajna-ellenes retorikáját, és támogatásukat fejezik ki az ukrán nép felé.
A levélben úgy fogalmaznak: „szembesülve az Orbán-kormány egyre szégyenletesebb Ukrajna-ellenes propagandájával szolidaritásunkat fejezzük ki az ukrán nép iránt, és tisztelettel adózunk a hazájuk védelmében hősiesen helytálló ukrán hadsereg katonáinak”. A kezdeményezés azt is üzeni: „létezik egy másik Magyarország, amely nem árulásból, nem idegen érdekek szolgálatából remél hasznot magának”.
A nyílt levélben a 2014 óta tartó orosz katonai agressziót is elítélik, valamint elutasítják Ukrajna területi integritásának megkérdőjelezését és az ország belügyeibe történő külső beavatkozást. Az aláírók remélik, hogy az ukrajnai magyar kisebbség – amelynek tagjai közül többen életüket adták Ukrajnáért – nem válik áldozatává a magyar kormány kommunikációjának, és áldozatukat méltányolni fogják.
A levelet eddig olyan ismert személyiségek írták alá, mint Beck Zoltán, Bod Péter Ákos, Elek István, Herényi Károly, Horgas Péter, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, Kincses Gyula, L. Ritók Nóra, Magyar Bálint, Molnár Áron, Pálinkás József, Pottyondy Edina, Puzsér Róbert, Szél Bernadett vagy Ungváry Krisztián.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán reagált a kezdeményezésre. Bejegyzése elején megemlíti: az aláírók között „olyanok is megtalálhatóak, akikkel 35 évvel ezelőtt együtt harcoltam a magyarok szabadságáért és hazánk függetlenségéért”.
Hozzátette: bár a tisztelet mára megkopott, a közös múlt kötelez.
A kormányfő szerint a nyilatkozat aláírói „semmibe veszik Magyarország érdekeit”. Úgy látja, rosszul mérik fel a háború következményeit, és ezzel – akaratlanul is – Oroszország érdekét szolgálják.
Úgy fogalmaz: „aki a háború folytatásával minden nap újabb nyereséget könyvelhet el”.
Orbán szerint az aláírók „tévesen azonosítják be az Európai Unió érdekeit is”. Azt állítja: „Ha az EU felveszi Ukrajnát a tagjai sorába, az most nyílt háborút, egy tűzszünet után pedig egy európai–orosz háború folyamatosan fennálló kockázatát jelentené”.
Bejegyzésében a kormány jól ismert álláspontját is megerősítette:
„Ukrajna felvétele a NATO-ba azonnali háborút jelentene Oroszországgal, és ezzel a harmadik világháború kitörését kockáztatnánk. Ezért Ukrajnát se a NATO-ba, se az Európai Unióba nem szabad felvenni”.
Orbán úgy véli, a valódi segítség nem a háború támogatása, hanem egy olyan együttműködés, amely leállítja az erőszakot. Azt írja: „nem az Ukrajna lerombolásával és az ukrán nemzet szétszóratásával járó háborút, és nem a délibábos integrációs álmokat kellene támogatni, hanem olyan együttműködési formát ajánlani az ukránoknak, mely leállítja a háborút, érdemi segítséget nyújt, és nem áldozza fel Magyarország és az Európai Unió érdekeit egy téves és lázálmos politikai stratégia oltárán”.
A Levél az ukrán népnek című kezdeményezés közel 30 ezer embert szólított meg eddig. Az aHang felületén közzétett nyílt levélben ismert közéleti szereplők is kiállnak Ukrajna mellett, elítélve az Orbán-kormány Ukrajna-ellenes retorikáját, és támogatásukat fejezik ki az ukrán nép felé.
A levélben úgy fogalmaznak: „szembesülve az Orbán-kormány egyre szégyenletesebb Ukrajna-ellenes propagandájával szolidaritásunkat fejezzük ki az ukrán nép iránt, és tisztelettel adózunk a hazájuk védelmében hősiesen helytálló ukrán hadsereg katonáinak”. A kezdeményezés azt is üzeni: „létezik egy másik Magyarország, amely nem árulásból, nem idegen érdekek szolgálatából remél hasznot magának”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Botrány a Szeged–Budapest IC-n: áram nélkül, fullasztó hőségben hagyták az utasokat – többen taxival mentek inkább tovább
Képtelen helyzetbe kerültek az IC utasai: a mozdonyuknak egy tehervonatot kellett elvontatnia, majd Ceglédnél mindenkit leszállítottak. Volt, aki így lekéste a repülőjét is.
Kedden újabb kellemetlenség érte az utasokat a MÁV egy járatán. A Szegedről Budapestre tartó intercity járat Balástyánál állt meg, miután a mozdonyának egy lerobbant tehervonatot kellett elvontatnia – erről számolt be a Magyar Hang egyik olvasója, aki 11:44-kor indult el Szegedről, és 12:11-kor torpant meg az utazás.
A szerelvény utasai a legnagyobb melegben maradtak áram és klíma nélkül. A hőmérséklet gyorsan emelkedett, de sokan türelmesen vártak, és lehetőség volt leszállni is a vonatról. Néhányan azonban inkább taxit hívtak, mert attól féltek, hogy lekésik a repülőjüket
– Ferihegy ugyanis az egyik utolsó megállója ennek a vonalnak, így sokan használják a reptér megközelítésére.
Körülbelül ötven perc várakozás után végül újra elindult a vonat, de a kalauz arról tájékoztatta az utasokat, hogy Kecskeméten is lehetnek fennakadások. Később Cegléden végleg le kellett szállniuk, ott kellett keresniük másik járatot, amellyel folytathatták útjukat Budapest felé.
A szerelvény így végül el sem jutott el a fővárosba.
Kedden újabb kellemetlenség érte az utasokat a MÁV egy járatán. A Szegedről Budapestre tartó intercity járat Balástyánál állt meg, miután a mozdonyának egy lerobbant tehervonatot kellett elvontatnia – erről számolt be a Magyar Hang egyik olvasója, aki 11:44-kor indult el Szegedről, és 12:11-kor torpant meg az utazás.
A szerelvény utasai a legnagyobb melegben maradtak áram és klíma nélkül. A hőmérséklet gyorsan emelkedett, de sokan türelmesen vártak, és lehetőség volt leszállni is a vonatról. Néhányan azonban inkább taxit hívtak, mert attól féltek, hogy lekésik a repülőjüket
– Ferihegy ugyanis az egyik utolsó megállója ennek a vonalnak, így sokan használják a reptér megközelítésére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár János: Mindegy, milyen adatbázis nyilvános, milyen nem, aki késett, az maga is tudja, hogy késett
A közlekedési miniszter erősen érvelt amellett, hogy miért szűnt meg a Vonatinfó, és miért politikai hangulatkeltés az összes többi vonatfigyelő bevezetése.
Az elmúlt napok egyik leghangosabb közéleti történése a MÁV körül zajlik: hétvégente szinte menetrendszerűek a késések (többek között az ilyenkor zsúfolt balatoni fővonalon), amire a vasúttársaságnak többek között az volt a válasza, hogy megszűntették a Vonatinfót, ahol élőben lehetett követni a járatok mozgását, így a késéseket is. Később egy amatőr csapat megalkotta a Holavonat.hu oldalt, ám Lázár János fenyegetése után végül lekapcsolták azt – ugyanakkor szinte azonnak megszületett a Vonatterkep.hu, ami funkciójában „elődjei” munkáját látja el.
Lázár János kedd délután Facebook-oldalán egy érvet hozott fel amellett, miért nincs szükség a vonatok online követésére. A közlekedési miniszter úgy fogalmazott:
„Mindegy, milyen adatbázis nyilvános, milyen nem: aki késett, az maga is tudja, hogy késett, márpedig ha a késés több, mint 20 perc, akkor jár a kártérítés.”
Hozzátette: „Június elsejét követően azt a MÁV-csoport minden utasa meg is kapta hiánytalanul. Ezt bizonyítja az is, hogy nincsenek tömeges panaszok a kártérítési biztosítás elmaradása miatt. A késési biztosítás június elsejei bevezetése óta – bő három hét alatt – a MÁV-csoport egyébként 127 ezer jegy után több, mint 82 millió forintot utalt vissza az utasoknak. Ugyanez idő alatt az utasoktól származó bevétel meghaladta a 7,2 milliárd forintot, vagyis a bevételek mintegy 1,15 százalékát használtuk fel arra, hogy jót álljunk a késési biztosítással megfogalmazott vállalásunkért.”
Szerinte minden más ügy a témában puszta politikai kampány. Arra azonban a kommentek között sokan felhívták a miniszter figyelmét, hogy az utasok nem a késés utáni kártérítésre, hanem pontos, kiszámítható vasúti közlekedésre vágynak. Ahogy egyikük írja: „Nem a jegy ára kell vissza. Oda akarunk jutni ahova indultunk. Ha a jegy árára lenne szükségünk akkor el sem indulnánk. Utazni akarunk biztonságosan, kiszámíthatóan!”
Az elmúlt napok egyik leghangosabb közéleti történése a MÁV körül zajlik: hétvégente szinte menetrendszerűek a késések (többek között az ilyenkor zsúfolt balatoni fővonalon), amire a vasúttársaságnak többek között az volt a válasza, hogy megszűntették a Vonatinfót, ahol élőben lehetett követni a járatok mozgását, így a késéseket is. Később egy amatőr csapat megalkotta a Holavonat.hu oldalt, ám Lázár János fenyegetése után végül lekapcsolták azt – ugyanakkor szinte azonnak megszületett a Vonatterkep.hu, ami funkciójában „elődjei” munkáját látja el.
Vitézy Dávid: Aki vonattal utazik, annyit is ér, Lázár úr? Mi lesz a következő? Leszerelteti az összes állomási órát?
A közlekedési szakember szerint az utasoknak joguk van a tájékozódáshoz, joguk van tudni, mennyit késnek a vonatok. Példákat is említ arra, hogy kiknek és hogyan nyújtott még segítséget a Vonatinfó.
Ahogy arról korábban írtunk, sajátos érveléssel magyarázta Lázár János, hogy miért szüntette meg a MÁV a Vonatinfót, és miért tartja politikai machinációnak az összes többi, a vonatok élő követését lehetővé tevő oldalt. A miniszter szerint aki a vonatkésések miatt elkésik, úgyis tudja, mennyit késett (és a kártérítést is megkapja), másnak pedig az információ felesleges.
Súlyosan nem ért egyet ezzel Vitézy Dávid. A közlekedési szakértő Facebook-válaszposztjában azt írja:
„Lázár úr, nem mindegy. Az utasoknak joguk van a tájékozódáshoz, joguk van tudni, mennyit késnek a vonatok. Mi lesz a következő? Leszerelteti az összes állomási órát?”
„Ott tartunk, hogy a közlekedési miniszter most már büszkén vállalja, hogy ő állíttatta le a vasúti tájékoztatási rendszereket, majd fenyegette meg az önkéntes oldalak fejlesztőit is. Mindezt azért, hogy a magyar vasút válságát elrejtse a nyilvánosság elől” – teszi hozzá. Szerinte a Vonatinfón „például, indulás előtt rá lehetett nézni egy adott vasútvonal helyzetére, hogy mennyiben lehet előre számítani rá, hogy pontos lesz a vonatom. Sokszor a sima menetrendi információk még 1-2 perccel a hivatalos indulás előtt is azt mutatják, hogy a vonat pontosan indul majd, miközben a térképre nézve minden utas láthatta, hogy erre esély sincs.”
További példát is említ arra, hogy kiknek és hogyan nyújtott még segítséget a Vonatinfó. „Gyakran előfordul, hogy az utas azt hiszi, rég lekéste a korábbi vonatot, de valójában az annyit késik, hogy még simán eléri. Ezt a kereső nem mutatja, ebben is a térkép segített. Ahogy rengeteg dolgozó, a csatlakozó buszok vezetői, társszolgáltatók (például a BKK) diszpécserei, fedélzeti jegyvizsgálók vagy diákmunkások is a Vonatinfó térkép segítségével adtak az utasoknak tájékoztatást vagy tudták, merre jár a csatlakozó vonat.”
Posztja végén egy korábbi elhíresült Lázár-mondatot idézve Vitézy Dávid felteszi a kérdést: