HÍREK

47 holttestet emelt ki a magyar mentőcsapat Líbiában: „iszonyatosan megterhelő volt minden értelemben”

Borzasztó állapotban emelik ki a dernai gátszakadás helyszínétől akár 15 kilométerre is elsodródott holttesteket a vízből. A mentőcsapat története egyik legnehezebb napján van túl.

Link másolása

Szeptember 10-ről 11-re virradó éjszaka szakadt át két gát a heves esőzések hatására a líbiai Derna közelében. A kikötőváros 100 ezer lakójának többségét álmában érte a pusztító erejű árvíz: kezdetben 10 ezer eltűntről érkeztek hírek, majd a polgármester azt mondta, hogy akár 20 ezer áldozata is lehet a katasztrófának.

Két napja érkezett a városba a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, akik a Facebookon számoltak be a mentés első napjainak eseményeiről:

„Életünk egyik legnehezebb napján vagyunk túl. Búváraink a helyi katonai szervek irányítása alatt a mai napon 47 holttestet emeltek ki a tengerből. Anélkül, hogy belemennénk a mai napon látottakba azt elmondhatjuk, hogy iszonyatosan megterhelő volt minden értelemben” – olvasható a péntek reggeli posztban, amihez megrázó fényképeket is csatoltak.

„A katasztrófa helyszínétől 15 kilométerre érnek partot a vízben elhunytak és sajnos a katasztrófa mechanizmusa, az eltelt idő és a hullámzás, valamint a sziklás part miatt a testek szörnyű állapotban vannak. Kollégáink a mai napon ezeket a maradványokat gyűjtötték össze a partszakaszon és szállították be a gyűjtőhajókra” – derülnek ki a szomorú részletek a beszámolóból.

A mentőcsapat tovább folytatja a munkát a vízben és a romokon is. A bejegyzésben felhívják a figyelmet arra, hogy aki teheti, támogassa adománnyal a munkájukat. A teljes posztot a mentés közben készült sokkoló fotókkal együtt itt lehet megnézni:

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat korábban videót is posztolt a közösségi oldalra arról, hogy milyen állapotok uralkodnak most a szinte porig rombolt városban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Visszaszólt Orbánnak az Európai Tanács elnöke az Ukrajnával kapcsolatos kijelentésére
A miniszterelnök a múlt héten arról beszélt, hogy Ukrajna uniós csatlakozását egyelőre nem szabad napirendre tűzni. Kár, hogy már van egy társulási megállapodás.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában kijelentette, hogy Ukrajna uniós csatlakozását egyelőre nem szabad napirendre tűzni.

"Számos kérdés van, amire nem tudjuk a választ: Ukrajna háborúban áll, és másként működik a jogrendje, mint egy békés országnak"

– jelentette ki Orbán Viktor a múlt heti interjúban.

Erre reagált most az Európai Tanács elnöke, Charles Michel.

"Az Európai Uniónak már van társulási megállapodása Ukrajnával"

- mondta Michel.

Az Európai Tanács elnöke megjegyezte azt is, hogy a társulási megállapodás sok lehetőséget kínál az Ukrajnával történő szoros együttműködésre.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Károly orvosai készenlétben: a király nincs jól a botránykönyv őt ért vádjai óta
Azon is el kell gondolkoznia, hogy a BBC miért tartotta fontosnak a botránykönyv hitelesítetlen állításának nyilvánosságra hozását, pont egy olyan beszéd elé időzítve, amelyben Károly a világ vezetőit hívja fel, hogy lépjenek fel együtt a klímavédelmi célok eléréséért.

Link másolása

A beszédre mindössze 55 perccel azután került sor, hogy a BBC valamilyen okból így időzítve, nyilvánosságra hozta, hogy

Harry és neje azzal vádolja magát a királyt és Katalint is, hogy rasszisták. Ők a királyi család legnépszerűbb tagjai, nyilván ezek a súlyos vádak sokat ronthatnak a megítélésükön.

Mert ha sokan nem is értik, mi abban a raszizmus, ha a születendő baba hajszínéről, szem- és bőrszínéről beszélgetnek a családtagok, mindig lesznek, akik örömmel kapaszkodnak bele az ilyen dolgokba és kiáltanak farkast ott, ahol csak bárányok vannak.

Ráadásul a két megnevezett személy nem is tud védekezni,

hiszen hiába állítanák azt, hogy ilyet ők bizony nem mondtak, akik rasszistának szeretnék láttatni őket, csak nevetnének ezeken a mondatokon. Ki tud olyan dolgot bizonyítani, ami csak a vádló és a vádlott között zajlott le, tanúk nélkül, vagy már halott tanúk jelenlétében?

Nem csoda, hogy Károly, aki elég jó stratéga, átlátja a helyzet nehézségét. Azon is el kell gondolkoznia, hogy a BBC miért tartotta fontosnak a botránykönyv hitelesítetlen állításának nyilvánosságra hozását, pont egy olyan beszéd elé időzítve, amelyben Károly a világ vezetőit hívja fel, hogy lépjenek fel együtt a klímavédelmi célok eléréséért. Arról beszélt épp, hogy például az ő unokái számára sem hagy a jelenlegi vezető generáció élhető bolygót maga után, és mennyire fontos lenne, ha legalább ebben a témában együtt lépnének fel a világ vezetői.

„Ez egy olyan beszéd volt, amire ötven évet várt, hogy elmondhassa, de senki nem figyelt a lényegre, mindenki csak az alaptalan rasszista állításokról beszélt

- mondta Richard Fitzwilliams királyi kommentátor a The Sun-nak: - Ez nem is jöhetett volna rosszabb pillanatban Károly karrierjében.”

A királyt nagyon megviselte ez a helyzet, láthatóan fáradtnak tűnt a dubaji COP28-csúcstalálkozón, és az orvosa végig a közelében volt.

A BBC péntek reggel 7.36-kor nevezte meg őt és Katalin walesi hercegnőt - annak ellenére, hogy korábban azt állították, nem csatlakoznak azon hírcsatornákhoz, akik feszegetik ezt a témát.

„Nem tudom elképzelni, hogy a monarchia valaha még megbízik Harryben” - tette hozzá a kommentátor.

Amellett, hogy egyre többen aggódnak a király romló egészségi állapota miatt, a britek kezdenek dühösek lenni.

Ingrid Seward királyi szakértő a The Sunnak ezt mondta: „Szerintem mindenki kezdi unni ezt a könyvet. Ez egy mérgezett tollal írt aljasság. Bízunk benne, hogy a királyi család felülemelkedik rajta. Károlynak egymás után találkozói voltak a klímacsúcson, és valószínűleg emiatt nagyon fáradt.”

Azt mindenesetre meghökkentő látni, hogy egy élet munkáját hogy képes tönkretenni egy olyan állítás, amit kizárólag Meghan és Harry tesz, pont azok, akiknek eddig számos hazugságot köszönhetett már a világ. És az is figyelemre méltó, hogy a saját uralkodójának 50 éven át tartó klímavédelmi munkáját milyen könnyedén teszi zárójelbe a mértéktartó újságírás csúcsát jelentő BBC. Tényleg csak az a kérdés, hogy miért?

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Teljes a káosz: leállt a tömegközlekedés a brutális havazás miatt Münchenben
A szombatra tervezett Bayern München-Union Berlin Bundesliga-meccset is elhalasztották. A repteret is lezárták, majd csak vasárnap reggel indulhat újra a forgalom.

Link másolása

A hó és a jég teljes káoszt okozott Dél-Németországban: a müncheni repülőteret is felfüggesztették, és várhatóan csak vasárnap reggel indulhat újra a forgalom - írta meg a Telex.

Az időjárás a müncheni tömegközlekedést is teljesen megbénította. A német meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szombat délután is folytatódik a heves havazás az ország déli részén.

A szombat délutánra tervezett Bayern München-Union Berlin Bundesliga-meccset is elhalasztották.

A Deutsche Bahn (DB) közlése szerint szombatra virradóan több vasútvonalat le kellett zárni München környékén. A müncheni főpályaudvarra érkező és onnan induló vonatjáratokat, valamint az összes S-Bahn vonalat leállították. Ulmban és Münchenben az utasoknak a vonatokban kellett tölteniük az éjszakát.

Olvasónk képei a hatalmas hóról:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Netanjahu visszahívta az izraeli hírszerzőket a katari tárgyalásokról
Szombat reggel még katari, egyiptomi és amerikai tisztviselők is azt nyilatkozták, azon dolgoznak, hogy újra induljon az ideiglenes fegyverszünet.

Link másolása

Az izraeli miniszterelnök visszarendelte az izraeli hírszerzés tisztviselőit, akik Dohában találkoztak a katari tárgyalófelekkel - írta meg a Telex.

Netanjahu döntését azzal indokolta, hogy a Hamászt „nem teljesítette a megállapodás rá eső részét, amely a Hamásznak továbbított és általa jóváhagyott lista szerinti összes gyermek és nő szabadon bocsátását tartalmazta”.

A miniszterelnök hivatala közleményében azt írta:

„A Moszad vezetője köszönetet mond a CIA vezetőjének, az egyiptomi hírszerzési miniszternek és a katari miniszterelnöknek a partnerségükért a hatalmas közvetítői erőfeszítésekben, amelyek eredményeként 24 külföldi állampolgár mellett 84 gyermek és nő szabadon engedése valósult meg a Gázai övezetből”.

Szombat reggel még katari, egyiptomi és amerikai tisztviselők is azt nyilatkozták, azon dolgoznak, hogy újra induljon az ideiglenes fegyverszünet, ami először november 24-én lépett életbe, majd többször meghosszabbították, mielőtt péntek reggel összeomlott volna.

Link másolása
KÖVESS MINKET: