HÍREK
A Rovatból

444: Földbe állt a magyarországi akkumulátorgyártás, komoly válságban a magyar ipar

Az idei augusztusi adat különösen rosszul mutatott, és az sem látszik, hogy a magyar iparon hogyan segíthet a Szeged mellé telepítendő BYD elektromosautó-gyár.


A kedden nyilvánosságra hozott részletes adatok megerősítették a KSH korábbi jelentését, miszerint a magyar ipar komoly bajban van. Augusztusban az ipari termelés a nyers adatok szerint 9,5 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztítva pedig 4,1 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. A jelentős különbség oka, hogy idén két munkanappal kevesebb volt augusztusban, mint tavaly – írja elemző cikkében a 444.hu.

A KSH jelentéséből kiderül, hogy a magyar ipar gyengélkedésének egyik fő tényezője továbbra is az akkumulátorgyártás.

Ennek a szektornak a volumene 24 százalékkal esett vissza, ami hatszorosa az ipari átlagos csökkenésnek.

Pedig a kormány évekig az akkumulátorgyárakat tekintette gazdasági csodafegyvernek, ami a zöld átállás és az autóipar technológiai forradalmának élvonalába repíti Magyarországot. Ehhez képest ma már azt mondhatjuk, hogy az akkugyáraktól várt sikerek még a legoptimistább GDP-, infláció- vagy deficitcélokat is felülmúlták – legalábbis most úgy tűnik, hogy ez az elképzelés messze nem valósult meg.

A statisztikai adatok és az autóiparban zajló folyamatok alapján úgy néz ki, hogy a jelenlegi helyzet még egy jó ideig fennállhat.

A hivatalos besorolás szerint az „Akkumulátor, szárazelem gyártása” szakágazatban, ahova az akkumulátorgyárak tartoznak, augusztusban mindössze 192,3 milliárd forint volt az áfa nélküli termelési érték. Egy évvel ezelőtt még 285 milliárd forint felett volt ez az összeg, és 2022 augusztusában is 206 milliárd körül mozgott. Az augusztusi adat a legalacsonyabb 2022 júniusa óta, ami azt jelenti, hogy a magyar akkumulátorgyártás két éves mélypontra került. Ha pedig figyelembe vesszük az elmúlt két év magas inflációját, akkor reálértéken még nagyobb a visszaesés.

A portál szerint nem javítja a helyzetet az sem, ha a termelési volument vizsgáljuk, és azt nézzük, hogyan alakult az egy évvel korábbihoz képest. Míg 2022-ben még voltak hónapok, amikor 100 százalék fölötti növekedést láttunk, addig 2023 márciusában már csak alig több mint 30 százalékos bővülést tapasztalhattunk. Ez más ágazatokban talán még mindig jó eredménynek számítana, de az akkugyártásban a korábbi évek robbanásszerű növekedése után ez már figyelmeztető jel volt.

Az ősz beköszöntével pedig még inkább romlott a helyzet: az augusztusi több mint 40 százalékos bővülés után szeptemberben már csak 15,6 százalékos növekedést regisztráltak, majd novemberre az ágazat visszaesett.

Először tavaly decemberben fordult elő, hogy éves összevetésben csökkent az akkugyártás, nem is kevéssel, több mint 11 százalékkal.

Az idei év elején még volt némi remény, hogy a helyzet javulhat: januárban és februárban 2 százalék körüli növekedést láttunk. Azóta viszont a szektor ismét mélyrepülésbe kezdett, és a júliusi 14,9 százalékos visszaesés csak egy átmeneti felpattanás volt. Az augusztusi 24 százalékos visszaesés különösen aggasztó, és bár részben magyarázható a tavalyi erős bázissal, a helyzet így is komoly kihívásokat jelez.

Nagy kérdés, hogy az előző évek hatalmas növekedései eltűnnek-e a statisztikákból, és a bázishatás csillapítja-e a kilengéseket. Ha a szeptemberi adatokban már csak 8-10 százalékos visszaesés lesz látható, akkor talán van esély arra, hogy az év végére stabilizálódik a helyzet.

Azonban az akkugyártás piaci környezete továbbra sem kedvező, és a magyariparnak az sem segít, hogy a kínai BYD Szeged mellett épít majd gyárat, ahol nem magyar beszállítóktól szerzi be az akkumulátorokat. A kormány sem tud érdemben beavatkozni, hiszen az elmúlt években mindent megtett, hogy vonzóvá tegye az akkumulátorgyártást: közel 8000 milliárd forintnyi beruházást hoztak az országba, amihez 1000 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak, de úgy tűnik, ez sem volt elég az ipar fellendítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lengyelország végleg hazarendelte a magyarországi nagykövetét
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.


Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:

ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.

A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.

„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.

Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Pottyondy Edina Rogán-Szendrei Cecília utazásáról: Magyarországon elkezdték fapadosra kényszeríteni az oligarchákat
A humorista egy hosszú posztban kommentálta a Chanel-bőrönddel utazó egykori miniszterfeleség esetét. Hadházy Ákos keddi videója bejárta a netet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.

A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.

A történtekre Pottyondy Edina is reagált a saját közösségi oldalán.

„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”

A humorista így folytatta:

„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”

Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.

„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”

Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék külföldre költözése Gulyás Gergely szerint nem foglalkoztatja a nyilvánosságot
A minisztertől azt kérdezték, tárgyalta-e a kormány a család költözési szándékát. Gulyás humorral ütötte el a kérdést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.

A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”

Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:

„Sokszor olvassák kevesen.”

A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A vezérkari főnök kéréseit parancsnak vették” - Gulyás Gergely elárulta, hogy ki hagyta jóvá Ruszin-Szendi kéréseit
A miniszter szerint a vezérkari főnök szavára mindenki parancsként tekintett. Gulyás úgy fogalmazott, hogy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Ruszin-Szendi Romulusz korábbi szolgálati lakása is téma volt a szerdai Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, hogy a katonaságnál régebben rossz kultúra alakult ki.

A miniszter szerint a vezérkari főnök kéréseit mindenki végrehajtotta. Gulyás azt mondta: „a vezérkari főnök ha kért valamit, azt végrehajtották, mert ő a miniszteren kívül mindenki fölött áll.”

Ruszin-Szendi Romuluszról azt mondta: elég nagy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.

A miniszter azt is hozzátette: „ettől még az ő kéréseit az a cég, ami korábban is intézte a honvédelem ügyét és beszerzéseit, az ő kéréseit parancsnak vette.”

Ezekre a kérdésekre válaszolta ezt, amikor arról faggatták, miért hagyták ezt a gyakorlatot, és kié a felelősség.


Link másolása
KÖVESS MINKET: