HÍREK
A Rovatból

424 millió forint adóssága volt annak a budapesti kormányhivatalnak, amelyik a 150 milliós tartozásra hivatkozva bezáratta az Iványi-féle Wesley-iskolákat

A helyzet iróniája, hogy miközben az állam keményen számonkéri a közintézményeken a tartozásaikat, saját magának is jelentős kifizetetlen számlái vannak. Július végén a költségvetési intézmények összes lejárt adóssága közel 80 milliárd forintot tett ki.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. szeptember 05.



Az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) két budapesti iskoláját záratta be a fővárosi kormányhivatal, arra hivatkozva, hogy a fenntartó 150 milliós közüzemi tartozása veszélyezteti a gyerekek biztonságos nevelését - írta meg a Népszava. A döntés 300 hátrányos helyzetű, zömében sajátos nevelési igényű diákot hagyott bizonytalanságban, és széleskörű tiltakozásokat váltott ki.

Bár a köznevelési törvény alapján a kormányhivatalnak joga volt bezárni az iskolákat, az intézkedés visszásnak tűnik annak fényében, hogy maga az állam is jelentős tartozásokat görget maga előtt. A Magyar Államkincstár (MÁK) júliusi adatai szerint például a Sára Botond által vezetett budapesti kormányhivatal 424 millió forinttal tartozott a beszállítóinak, ezzel az ország második legjobban eladósodott kormányhivatala lett. A legnagyobb adósságot a Pest megyei kormányhivatal halmozta fel, 704 millió forinttal.

A budapesti kormányhivatal nem először szerepel a közintézményi adóslistán, és nem is egyedüliként: a kormányhivatalok nagy része rendszeresen küzd tartozásokkal. Július végén összesen 1,5 milliárd forintnyi lejárt tartozás halmozódott fel a 20 megyei kormányhivatal között, ami egy hónap alatt 124 millió forintos növekedést jelentett.

Az Iványi-féle intézmények bezárása mellett az is érdekes, hogy az állami iskolákat fenntartó tankerületi központok is rendszeresen eladósodnak. A MÁK szerint tavaly novemberben a tankerületek lejárt tartozásai meghaladták az 1,8 milliárd forintot. Bár a kormány decemberben rezsitámogatással csökkentette ezt az összeget, az adósságok idén tavasszal ismét megugrottak, márciusra már 3,5 milliárd forintnál jártak.

A helyzet iróniája, hogy miközben az állam keményen számonkéri a közintézményeken a tartozásaikat, saját magának is jelentős kifizetetlen számlái vannak. Július végén a költségvetési intézmények összes lejárt adóssága közel 80 milliárd forintot tett ki, amelyből a legnagyobb rész az állami kórházakhoz kötődik. Ezek az egészségügyi intézmények összesen 46,7 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel, ami közvetlenül veszélyezteti a betegellátást. Emellett a rendőrség és a börtönök is masszív tartozásokkal küzdenek: előbbinek 23,3 milliárd, utóbbinak 4,2 milliárd forint lejárt számlája van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket
A politikus azt is elmondta: minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia.


Magyar Péter a TISZA Párt kongresszusán ismrette azokat a főbb témákat, amelyekkel a választás után hatalomra kerülő TISZA-kormány elsők között foglalkozna. Azt is elmondta, hogy terveik megvalósításához milyen pémnzügyi forrásokat használnának fel.

A pártvezető beszéde végén üzent Orbán Viktornak is, azt javasolta:

a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket.

Azt szeretné, ha a miniszterelnök nem adósítaná el még jobban az országot. Szerinte ugyanis Orbán már bármilyen feltétetellel, uzsorakamatra is hitelt venne fel. Mert - szerinte - a kormányfőnek már az is belefér, hogy évtizedekre eladósítsa az országot. Hiszen osztogatni készül, de már nincs miből. A tiszás vezető úgy tudja, hogy a kormány kínai és közel-keleti forrásból venne fel 2000 milliárd forintos hitelt. Ez azonban hatalmas terhet jelentene évekre a költségvetésnek.

Ezért azt üzente:

Van egy rossz híre Orbánnak, Tiborcznak és Mészárosnak, a hitelfelvételek helyett mától nyugodtan betolhatják a lopott vagyonukat a közös kasszába.

A TISZA-kormány által felállítandó új hivatal ugyanis a mai naptól felvett hiteleket, gazdasági károkat visszaszerzi. Ne a magyar emberek fizessék meg a jelenlegi kormány döntéseinek következményeit. Ezért minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia - közölte Magyar. Az álljon helyt mindenért, akik meggazdagodtak ebben a rendszerben - tette hozzá.

Majd azt mondta: „A TISZA útja nem a gyűlölet, hanem a remény útja. Egy valóban közös út, ahol újra közösen kimondhatjuk azt a szót, hogy hazaszeretet”. Magyar közölte, hogy mindenkire szükség van, és azt kérte, ne csak nézői legyenek a változásnak, hanem vegyenek részt a rendszerváltásban, ne csak figyeljenek, hanem cselekedjenek is, mert a haza így tud majd működni.

Végül azt kérte: "legyen ez a pillanat egy közös eskü is, hogy többet nem hátrálunk meg. Nem adjuk fel. Ha elindultunk a működő Magyarország útján, akkor azon menjünk is végig. Ma egy rendszerváltás zajlik, gyertek velünk, csatlakozzatok hozzánk. Mert Magyarország nem várhat tovább".

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.


Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a TISZA Párt kongresszusa, az Út a működő országhoz rendezvény Nagykanizsán
Az eseményen Magyar Péter is beszédet mondott. Szó volt az oktatásról, a lakhatásról, a vagyonvisszaszerzésről, a devizahitelesekről is. A végén pedig a TISZA pártvezére üzent Orbán Viktornak is.


Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.

Az eseményen szó volt a lakhatási gondokról, a vasútfejlesztésről, az oktatásról, egészségügyről, a vagyonvisszaszerzési hivatalról és Nemzeti Bankról, a devizahitelesekről is.

Képgaléria: A TISZA Párt kongresszusán (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, aki a mozgósítása után kórházba került, majd rövidesen meghalt
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.


Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.

Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.

Az ügyről Rácz András is elmondta a véleményét.

Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.

Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.

VIDEÓ: Az elhunyt kárpátaljai magyar férfiról

A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: