hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

2 millió 800 ezer forint bírságot fizetett a rekord-bliccelő a fővárosban 2020-ban

Ha a potyázó ebből a pénzből havi bérleteket vett volna, akkor 25 évig utazhatna a BKK járatain.
címkép:facebook/BKK - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés

800 ezer forinttal sikerült megdöntenie a 2019-es, közel 2 millió forintos rekordot annak a megrögzött bliccelőnek, aki az elmúlt évek során 65 alkalommal utazott érvényes jegy vagy bérlet nélkül a BKK járatain - írja facebook bejegyzésében a Budapesti Közlekedési Központ.

A potyázó tavaly 2 millió 800 ezer forintos, egyösszegű befizetéssel egyenlítette ki a tartozását.

A bliccelő-dobogón egy 45 pótdíjazási eljárás utáni, közel 2 millió forintos, és egy 93 pótdíjazási eljárás utáni másfélmillió forintos befizetés követi az első helyezettet.

Ha a rekorder minden hónapban megvette volna a bérletet, befizetett pénzből, akkor 25 évig utazhatott volna a BKK járatain.

A közleményben hozzáteszik, hogy az érvényes jegy és bérlet nélkül utazók száma 2015 óta folyamatosan csökken, valamint, hogy a pótdíj kifizetésére egyre többen választják a helyszíni kiegyenlítést, mert ekkor a 16 ezer forintos összeg 8 ezer forintra mérséklődik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Olyan hideg volt, hogy ráfagytak a hattyúk a tóra Barládnál

A város tűzoltói mentették ki a madarakat a jég fogságából.
Címkép: Vaslui megyei sürgősségi felügyelőség - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Olyan hideg volt Romániában vasárnap, hogy ráfagytak a hattyúk egy tóra Vaslui megyében - írja a Transindex.ro. A Barlád (Bârlad) melletti Prodana nevű tó felszínén ugyanis

olyan gyorsan terjedt a jég, hogy foglyul ejtett négy hattyút.

A város tűzoltói mentették ki a madarakat a jég fogságából. A tűzoltók két különleges járművel és speciális felszereléssel érkeztek a madarak megmentésére, akik kb. 50 méterre lehettek a parttól.

Feltörték a nem túl vastag jégréteget, majd a madarak kiszabadulhattak és a bevetés után pár perccel el is repültek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Könyvelők: hamis adatok alapján terheli a NAV az egészségügyi szolgáltatási járulékot

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint most már alig van olyan könyvelő, bérszámfejtő, aki ne találkozott volna hamis ESZJ terhelésekkel.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Hamis adatok alapján terheli a NAV az egészségügyi szolgáltatási járulékot - íjra közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.

Mint írják, az egészségügyi szolgáltatási járulék a NAV feladata lett. Minden biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező, de TB rezidens személy számára - aki Magyarországon lakóhellyel rendelkezik - ki kell terhelni az egészségügyi szolgáltatási járulékot (ESZJ). Ennek havi mértéke jelenleg 8 ezer forint.

A szervezet szerint viszont a NAV társadalombiztosítási nyilvántartásai jelenleg is hiányosak, hézagosak, pontatlanok. Az adóhatóság 2007-től gyűjti a TB bejelentéseket, miután a biztosítási jogviszonyok nyilvántartása kapcsán megbukott az egészségbiztosító pénztári rendszer. A NAV az OEP jogutódjától, a Magyar Államkincstártól is kér adatokat, azonban onnan hamis adatok is érkeznek a 2007 előtti biztosítási jogviszonyokról - írják a közleményben.

A NAV ezt követően, az adatok felülvizsgálata nélkül, papíron kézbesíti az ESZJ határozatokat, akkor is, ha az illetőnek ügyfélkapuja van és azt is kell használnia (pl. egyéni vállalkozó).

Mindennek eredményeképpen a NAV egyik részlegének hamis felkönyvelése alapján a másik részleg például törli a köztartozásmentes státuszt (KOMA), vagy végrehajtást indít

- fogalmaznak.

hirdetés

A szervezet szerint most már alig van olyan könyvelő, bérszámfejtő, aki ne találkozott volna ilyen hamis ESZJ terhelésekkel.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete azt írja közleményében, követelik, hogy a NAV azonnal állítsa le a terheléseket, a határozathozatal, vagy a további intézkedések előtt előzetesen vizsgálja meg az adatokat, tájékozódjon az adózónál, vagy a képviselőjénél, előzetesen!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Lemond az SZFE Hallgatói Önkormányzatának elnöke

Csernai Mihály úgy érzi, eljött az a határ, amikor már „minden elvével ellentétes fenntartani a jelenlegi állapotot”.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Lemond tisztségéről Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke - adta hírül az SZFE HÖK Facebook-oldala.

Mint írják, „a mai nappal Podlovics Laura, korábbi általános elnökhelyettes veszi át a helyét. [...] A közeljövőben az ügyvivő elnök és a jelenlegi elnökség elsődleges feladatát, a hallgatói fórummal továbbra is szoros együttműködésben folytatott érdekvédelmen túl, az új HÖK választásának kiírása jelenti majd”. Egyben megköszönik Csernai 2019 novemberétől 2021 januárjáig tartó munkáját.

A távozás okáról maga a leköszönő elnök beszél Facebook-üzenetében. Többek között azt írja:

„mit kezdjen egy vezető, ha úgy érzi, azt az örökséget, amit maga után hagy, csak akkor tudja biztosítani, ha lemond pozíciójáról és amennyire tud, saját eszközeivel gondoskodik az utódlásáról? Mit kezdjen egy vezető, ha egyáltalán nem látja annak a válságnak a végét, aminek folyamata közben épp lemondani készül? Az elmúlt másfél évben igyekeztem mindent a hatályos szabályok szerint jól és értékrendemnek megfelelően csinálni, képviselve nemcsak magamat, hanem mindazokat, akik megválasztottak. Sőt, a képviseletet mindig igyekeztem kiterjeszteni azokra is, akik nem rám szavaztak, megnyerve az ő bizalmukat is, figyelembe véve az érdekeiket, bebizonyítva nekik, hogy a végső döntés, ami meghatározza egyetemi életük minőségét, és becsatornázottságukat az egyes döntési folyamatokba, nem felesleges és nem egy rossz döntés. Az elmúlt másfél évben minden cselekedetemet a logika, az empátia, a racionalitás és a jószándék határozta meg. Rendkívül örülök, hogy a választási programomból, még ha némileg kényszer hatására is, több minden mostanra megvalósult és egy nyitott, saját magára reflektálni képes, részvételi demokráciát működtető közösség vezetője lehettem.

Minden eszközzel arra törekedtem, hogy – akár még saját véleményemet vagy éppen egyetemi tanulmányaimat háttérbe szorítva – a hallgatók érdekeit szolgáljam. Úgy érzem, ezen a ponton munkám elért egy határt. Nemcsak arra gondolok, hogy én magam elfáradtam, hanem arra is, hogy úgy érzem, elértem reális cselekvési határaimra, és minden elvemmel ellentétes fenntartani a jelenlegi állapotot. [...] Életre szóló tapasztalatokkal távozom pozíciómról, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatósága pedig – ahogy eddig is – a továbbiakban is számíthat segítségemre, de egyetemi hallgatóként, a Hallgatói Önkormányzattal kapcsolatos tisztséget a továbbiakban, amíg a jelenlegi vezetés összetételében, hozzáállásában és hallgatókhoz való viszonyában nem áll be drasztikus változás, nem kívánok betölteni.”

A teljes posztot itt lehet megnézni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Európának nincs szüksége a kínai vakcinára – egy néppárti képviselő szerint

Az Európai Néppárt EP-frakciójának egészségügyi szóvivője, a német Peter Liese szerint „Orbán Viktor sem tudott volna jobb megállapodást kötni, mint az Európai Bizottság”.
Címkép: MTI/EPA/Roman Pilipej - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

A Népszavának adott interjút Peter Liese német EP-képviselő, az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője. A lapnak elmondta, hogy orvosként jelenleg is besegít egy koronavírus-tesztközpontban és részt vesz az oltási kampányban is.

"A legfontosabb tapasztalatokat a járvány elején szereztem, amikor maszk nélkül vizsgáltam lázas, köhögő embereket. Ez volt az az időszak, amikor Olaszországban legalább ezer nővér és orvos halt meg, mert nem viseltek maszkot. Súlyos hiba volt, hogy akkor egyes tagállamok betiltották bizonyos egészségügyi eszközök exportját" - mesélte Peter Liese, aki hozzátette, hogy a példa tanulságos volt, és ma már tudjuk, hogy a járványt csak együtt győzhetjük le.

Az Európai Néppárt EP-frakciójának egészségügyi szóvivője a lapnak reagált arra is, hogy sokan támadják az Európai Uniót és különösen az Európai Bizottságot amiatt, hogy lassan halad az oltás.

Peter Liese szerint újabb káosz keletkezne, ha a határellenőrzés nélküli Európai Unióban minden ország a saját stratégiáját követné.

"Különösen a kisebb tagállamok járnának rosszul, hiszen nem lenne erős érdekérvényesítő erejük a tárgyalásokon. Magyarország, Szlovákia vagy Észtország egymagában nem tudná elérni azt, amit együtt elértünk. A jelenlegi tudásunk birtokában tavaly nyilván több Pfizer/BioNTech vakcinát rendeltünk volna.

hirdetés
De személyes meggyőződésem, hogy Orbán Viktor sem tudott volna jobb megállapodást kötni, mint az Európai Bizottság, sőt, inkább rosszabbat"

- fogalmazott.

Peter Liese szerint a magyar kormányfőnek abban sincs igaza, hogy a britek azért tartanak előrébb, mert már nem uniós tagok. Az Európai Néppárt EP-frakciójának egészségügyi szóvivője azt mondta, hogy az EU az Egyesült Királyságnál előnyösebb feltételeket harcolt ki a gyártókkal. Ráadásul szerinte a britek kockázatos vállalkozásba kezdtek, mert csak az első vakcinát adják be, és jóval tovább várnak a második oltással, mint ahogy a gyártó ajánlja.

"Lehet, hogy ez működni fog, csakhogy ellentétes az előírásokkal és azzal a veszéllyel járhat, hogy csökkenti az vírussal szembeni ellenálló képességet"

- fogalmazott Peter Liese.

Az Európai Néppárt EP-frakciójának egészségügyi szóvivője arról is beszélt, hogy lesz elegendő oltóanyag.

"Az EU által tető alá hozott szerződések kétszer annyi vakcinát biztosítanak a közösség számára, mint amennyire szükség lehet minden európai beoltásához. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem elég"

- fogalmazott.

A kínai vakcinával kapcsolatban pedig azt mondta:

"A kínai vakcina kevésbé biztonságos, mint azok, amelyeket Európában engedélyeztek".

Emellett kérdésre válaszolva azt is hozzátette, hogy

Európának nincs szüksége a kínai vakcinára.

A kínai Sinovacé vakcináról azt mondta, hogy hatásossága 50 százalék körüli. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) a Sinopharm vakcináját vizsgálta.

Peter Liese az orosz vakcinával kapcsolatban azt mondta: a SzputnyikV mögött komoly technológia áll, hasonló az AstraZeneca és a Johnson&Johnson készítményéhez.

"...ha SzputnyikV-vel végigcsinálják a szükséges eljárást, és ugyanolyan eredményeket produkál, mint az AstaZeneca szere, akkor komoly oltóanyag lehet belőle. Az orosz tudósok kiemelkedőek, az orosz politikusok azonban zűrzavart keltettek"

- fogalmazott Peter Liese.

Az európai oltási terveket pedig azért tartja nagyon fontosnak, mert tavasz előtt nem lesz elég vakcina mindenkinek. Emellett azt is hozzátette, hogy egyetért az Európai Bizottság ajánlásával, az idősek beoltásával kell kezdeni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: