1 millió forintos támogatást adott át Márki-Zay Péter az egyik kirúgott kölcseys tanárnak, aki azonnal felajánlotta azt egykori iskolájának
Egymillió forintos támogatást adott át Márki-Zay Péter Palya Tamásnak, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárnak.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) fejenként egymillió forintos összeget ajánlott fel a kirúgott kölcseys tanároknak, amit azonban ők nem fogadtak el. Helyette azt kérték, hogy az összeget „megosztva a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának juttassák el.
Palya Tamás, aki a budapesti gimnázium egyik végzős osztályának osztályfőnöke és egyben matematika tanára is volt, szombaton délelőtt az MMM rendezvényén mégis átvette az összeget Márki-Zay Pétertől. A pedagógus megköszönte a felajánlást, szerinte nagyon megtisztelő és megható, hogy „vannak, akik még figyelnek a tanárokra”.
A pénzt azonban nem fogja megtartani, mert ahogy fogalmazott: szerencsére gyorsan sikerült elhelyezkednie, van munkája, van keresete.
- mondta Palya Tamás.
Márki-Zay az átadás előtti beszédében kitért az Action for Democracy (AFD) pénzügyi támogatására is. Ez az a szervezet, amelyet a hazai választási kampány idején az Egyesült Államokban indítottak, és amely 2 milliárd forintot szedett össze az MMM-nek az év első felében.
Szerdán derült ki, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a napokban levélben szólította fel a magyarországi bankokat arra, hogy listázzák azokat a tranzakciókat amelyeket az AFD kezdeményezett 2022. január 1-je óta.
Márki-Zay szombaton úgy fogalmazott, hogy számítottak a támadásokra, illetve, hogy vállalta, hogy „Magyarország történetében először” egy teljesen átlátható, transzparens kampányt folytatnak. Ezért már márciusban, amikor megkötötték a szerződést az AFD-vel, akik „amerikában élő magyarok támogatását biztosították”, már akkor publikálták a dokumentumot.