hirdetés
hk-arena-0.jpg

Szívrohamban meghalt menedzserére emlékezett a 20 éves hiperkarma az Arénában

Medgyesi Ferenc „Pite” emlékének ajánlották a zenekar eddigi legnagyobb koncertjét, amit még ő kezdett el szervezni.
Láng Dávid; fotók: Bende Csaba / Zenefesto - szmo.hu
2020. február 09.


hirdetés

Alig pár évvel ezelőtt még nem az számított volna nagyobb meglepetésnek, hogy a hiperkarma a Papp László Sportarénában tartja 20. születésnapi koncertjét, sokkal inkább az, hogy egyáltalán lesz ilyen koncert.

A zenekar története tele volt hullámvölgyekkel, kétszer is feloszlottak, a második alkalom után pedig aligha tippelhettek sokan arra, hogy valaha látjuk még őket együtt. Mégis visszatértek, és az elmúlt öt évben gyakorlatilag másodvirágzásukat élik: három nagylemezt is kiadtak (sőt már készülőben a negyedik), országszerte turnéznak és szinte mindegyik nagy fesztiválon állandó fellépők.

Ez persze leginkább Bérczesi Robin múlt, mint ahogy korábban is az ő állapota határozta meg, mennyire tud működni a zenekar. Szerencsére az utóbbi időben eléggé igyekszik: látszik rajta, hogy felismerte, több esélyt aligha kapna a rajongóktól, ha még egyszer hagyná szétesni önmagát és a hiperkarmát.

Megkockáztatom, hogy pénteken az egyik legjobb formáját hozta, amióta ismerem. Végig összeszedett volt, egyáltalán nem tévesztett szöveget, és még a konferálásaiból is kimaradt a gyakran jellemző csapongás.

A megilletődöttség persze érezhető volt rajta, de azt aligha lehet felróni neki egy ilyen jelentőségű estén.

hirdetés

A közel két és fél órás koncerten egyforma hangsúlyt kapott az életmű mindkét része, a repertoárnak pont a felét tették ki az első két lemez számai, a másik felét pedig az azóta született dalok.

Ez rendben is volt így, hiszen akár bejön valakinek, akár nem, a hiperkarmához ma már ugyanannyira hozzátartoznak a Délibáb és a Napsütötte rész egyszerűbb, populárisabb dalai, mint a szinte kizárólag örök érvényű slágerekkel teli 2000-es és 2003-as album.

Látszólag egyébként a közönség is elfogadta ezt, sok új dal szövegét is énekelték – és a YouTube-nézettségük sem alakul rosszul –, de persze a legnagyobb ovációra mindig akkor került sor, amikor valamelyik régi, jól ismert számot kezdték játszani.

A hegedűvel, trombitával és vokalistákkal kibővített alapfelálláshoz az este folyamán több vendég is csatlakozott: a korábbi tagok közül Zaják Péter és Frenk tért vissza néhány dal erejéig, valamint ott volt a csapat beugró basszusgitárosa, Giret Gábor "Gijo" is, aki a számos másik zenekarban játszó Varga Lacát szokta helyettesíteni, amikor ő nem ér rá.

Vendégénekesként pedig a halott pénzes Járai Márk, Müller Péter Sziámi és Szekeres András színesítette az estét, utóbbi természetesen az Erdő című számot énekelte el az első lemezről.

Bár ezt senki nem így tervezte, az ünnepi alkalomra szomorú árnyékot vetett Medgyesi Ferenc, azaz Pite két hónappal ezelőtti halála.

Ő nemcsak a zenekar menedzsere volt, hanem Robi gyerekkori jó barátja is, akivel együtt nőttek fel, és hiába sodorta el őket többször is egymás mellől az élet, végül mindig kibékültek.

Az is teljesen az ő ötlete volt, hogy az Arénában tartsák a 20. születésnapi bulit, így nem csoda, hogy a tetőtől talpig feketébe öltözött Bérczesi neki ajánlotta a koncertet.

Az este egyik legmegindítóbb pillanata az volt, amikor a Jószerencsét című szám alatt – aminek Pite a társszerzője, és alig pár héttel a halála előtt jelent meg – képeket vetítettek róla, gyerekkorától kezdve egészen a közelmúltig.

A másik pedig Robi monológja az estét záró Lidocain előtt, amiből mindennél jobban érezni lehetett, mennyit jelent neki ez a zenekar, illetve a közönség szeretete.

"Eljön majd az idő, amikor közülünk, akik most itt vagyunk, senki nem lesz már életben. Ezek a dalok viszont még akkor is élni fognak, mert a könyörületről, szeretetről, irgalomról szól mindegyik egytől-egyig"

– mondta például, és nincs ebben semmi nagyképűség, mert tényleg igaza van: ennél jobban aligha lehetne megfogalmazni, mi emeli őt a valaha élt legnagyobb magyar dalszerzők közé.

Persze kicsit szomorú, hogy mindez még arra sem volt elég, hogy az eleve lefelezett (így nagyjából 6000 fős befogadóképességű) Arénát megtöltse. Nyilván a szokásoshoz képest bő kétszer annyiba kerülő jegyeknek is szerepe volt ebben, ahogy annak is, hogy a koncertet felvezető reklámkampány finoman szólva se sikerült a legerősebbre.

De két dolog biztos: mind Bérczesi, mind a zenekar a maximumot nyújtotta, rajtuk semmi nem múlt. És aki ott volt, sokáig emlékezni fog erre az estére.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
antrum.jpg

56 embert ölt meg Budapesten a világ leghalálosabb horrorfilmje - vagy mégsem?

Az Antrum besorolása szerint mockumentary, vagyis áldokumentumfilm.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 15.


hirdetés

Hosszú évtizedek hányattatása után Japánban mutatják be először a "a világ leghalálosabb filmjét", írja a Daily Star. Az Antrumot 1979-ben forgatták, de még nem akadt olyan mozi, ami műsorra tűzte volna - eddig. A horror ugyanis megöli a saját nézőit: az eddigi, többnyire zárt körű vetítések alatt 86 ember halt bele a félelembe a film nézése közben, a legtöbben éppen Budapesten, ahol egy 1988-as filmfesztiválon kigyulladt a terem, és 56-an lelték halálukat a lángoló épületben.

A kérdés csak az, hogy ezek után kinek van bátorsága beülni az Antrumra, amit végül úgy tűnik, hogy világszerte bemutatnak?

Valószínűleg mindenkinek, ha eláruljuk, hogy a film valójában egy mockumentary, vagyis áldokumentumfilm, és sem a budapesti, sem a többi halállal végződő vetítésről szóló hírek nem igazak, csupán a film körüli kamumítosz kialakulásának célját szolgálják.

Aki látta az Ideglelés (Blair Witch Project) című filmet, annak nem idegen a valósághűen ábrázolt dokuhorror, az Antrum: The Deadliest Movie Ever Made (magyarul: Antrum: A leghalálosabb film, ami valaha készült) pedig ennek egy újabb képviselője.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
alarcos-enekes-1.jpg

Többen nézték az Álarcos énekest vasárnap, mint a Nicsak, ki vagyok?-ot

Az RTL Klub műsorát 420 ezren nézték a 18-49 évesek körében, míg a TV2 hasonló produkcióját 315 ezren.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Az RTL Klub műsorát többen nézték, mint a TV2 hasonló alapötletből készülő showműsorát, a Nicsak, ki vagyok?-ot - számolt be a 24.hu. Az RTL Klub maszkos műsora már a második adásánál tartott február 16án, míg a TV2 műsora ekkor startolt.

A két műsor a vasárnap esti műsorsávban fut, egymás ellen indította a két rivális csatorna. A kommentelők is azonnal elkezdték egymáshoz hasonlítani a két műsort, de az Álarcos énekes egyik nyomozója, Sebestyén Balázs is beszállt. Igaz, ő cikizős fotóval poénkodott a Facebookon, amin a két műsor polip jelmezeit hasonlította össze.

A 24.hu most nézettség alapján hasonlította össze a két műsort.

Az Álarcos énekes a kereskedelmileg fontos célcsoportban, a 18-49 évesek között 23,5 % közönségarányt hozott, míg a Nicsak, ki vagyok? abban az idősávban, amikor együtt futott a két műsor, 14,9 %-os közönségaránnyal került adásba.

hirdetés

Az RTL Klub műsorát 420 ezren nézték a 18-49 évesek körében, ez valamennyivel kevesebb, mint az első adás nézettsége. A Nicsak, ki vagyok?-ra pedig 315 ezren voltak kíváncsiak.

A számok a teljes lakosságot nézve: 1.070 000 illetve 855 ezer. A lap szerint a számokból az látszik, hogy a TV2 új műsora el tudott vinni nézőket az RTL Klubtól, de nem nézték annyival többen a Nicsak, ki vagyok?-ot, hogy azzal veszélyeztették volna az Álarcos énekes fölényét.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
705183.w.jpg

Majka hamarosan női ruhát ölt - megnéztük a Nicsak, ki vagyok első adását

A TV2 álarcos celeb showja kevésbé frusztráló, mint az Álarcos énekes, de utóbbiban jobbak a jelmezek - Kajdi Csaba viszont bevált, mint zsűritag.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Kíváncsi lennék, más országokban is jellemző, hogy a konkurens csatornák rendre egy azon időben jelentkeznek egyforma műsorokkal, vagy ez magyar sajátosság. Big Brother/Való világ, Megasztár/X-Faktor, és még sorolhatnánk a példákat.

Ezúttal a maszkos éneklős celebshow formátummal történt ugyanez.

Alig, hogy az RTL klub bejelentette a koreai eredetű Álarcos énekes elindulását, a TV2 előállt a Nicsak ki vagyok? – A rejtélyek színpada című műsorral, amely a román fejlesztésű Mysteries In The Spotlight licencén alapul.

A lényege azonban ugyanaz: amerikai futballmeccsek kabalafiguráit idéző jelmezekbe bújt hírességek énekelnek, és ki kell találni, ki rejtőzik a maszk mögött.

A szabályok persze azért különböznek:

hirdetés

Az RTL-en felvételről megy a műsor, egy „nyomozóknak” nevezett zsűri találgat, és a stúdió közönsége szavaz arról, a 6 versenyző közül végül ki vegye le a maszkját.

A Nicsak, ki vagyokban két csapat verseng. Az egyikben Kajdi Csaba „Cyla” divat-atyaúristen, Ábel Anita és Ganxta Zolee foglalt helyet.

Döglégy alighanem maga is érzi, hogy a celebshow annyira nem illik a gengszter imázshoz, végig rendkívül feszengett a celebmiliőben.

A legnagyobb poén, amit ki bírt préselni magából, hogy Demjén Ferenc nevét elrontva azt mondta, „Demjén Rózsef”, illetve vagy háromszor elsütötte a „Rákérdezhetek? Ki az?” poént. Igaz, volt a stúdióban ülő kollégák között, akinek új volt ez a már harminc éve is ezerévesnek számító vicc.

Ábel Anita a magyar showműsorok biztonsági tartaléka: nem hallunk tőle egetverő sziporkákat, de megbízhatóan tud hozni egy szintet, és amíg él, ő lesz Julcsi a szomszédokból.

Ki ne lenne büszke, ha a szomszéd lányát látja a tévében – még akkor is, ha csak virtuális szomszédról van szó?

Kajdi Csaba abszolút jól működik, mint zsűritag, szórakoztató beszólásai vannak, viszont az első perctől kialakult körülötte a nemi identitásával kapcsolatos viccelődés. Lehet rajta vitázni, hogy ez mennyire ízléses és/vagy szép dolog, mindenesetre, ő magát úgy tűnik, nem zavarja, sőt beleáll, finoman még flörtölt is Majkával.

Mindenesetre ügyes húzás a szerepeltetése a TV2-től, így ha a hírműsoraikban gyakran felmerülő elfogadhatatlan, uszító tartalmak miatt kritika éri őket, nyugodtan mondhatják: Miről beszéltek? Hiszen még a showműsorunkban is szerepel egy meleg zsűritag!

A másik csapat tagjai Judy és Majka és Hajós András.

Utóbbi úgy látszik, rendezte viszonyát és lelkiismeretét a TV2-vel kapcsolatban.

A műsorvezető Tilla, aki az első Big Brother ugyanazt az egyenletes teljesítményt nyújtja, alighanem ő a csatorna legrégebbi arca, aki kitart, bármerről is fúj a médiaszél. Kis képzavarral úgy is mondhatnánk, hogy ő a TV2 Sopronja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
banksy-bristol-falfestmeny-vandalok.jpg

Már össze is fújkálták Banksy Valentin-napi falfestményét

Nem tartott sokáig.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 15.


hirdetés

Valentin-napra új munkával jelentkezett Banksy, a titokzatos művész (vagy a név mögött rejtőző csoport/entitás).

Bristolban az egyik falra festett egy "virágszirmokat" csúzlizó kislányt, és a falon növekvő növény mintázata olyan, mintha a vér fröccsenne szét.

VIDEÓ: Az alkotásról

A Barton Hill negyedben álló ház tulajdonosának lánya, Kelly Woodruff azt mondta a BBC-nek, hogy mivel Valentin-nap van, különösen örülnek az alkotásnak, amit igyekeznek jó állapotban megőrizni. A bristoli városi tanács javaslatára fel is vették a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!