hirdetés
jessica_hood_instagram.jpg

Hétköznapi rémálom: éppen szeretkezett a házaspár, amikor a gyerekek betoppantak a szobába

Csak azért nem látták, hogy mi van anya lábai között, mert apa csupasz fehér feneke kitakarta a lényeget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 25.


hirdetés

Minden kisgyerekes házaspár legrosszabb rémálma teljesült be, amikor a melbourne-i Jessica Hood és férje egy ártatlan szerda este megkívánták egymást lefekvés előtt, írja a Daily Star. A gyerekek váratlanul betoppantak a szülői hálószobába, amikor apa és anya már éppen ruha nélkül voltak boldogok. A négygyerekes anyuka akkor kis híján infarktust kapott, most már jó sztoriként mesélte el a hétköznapi rémálmot az Instagramon több mint 53 ezer követőjének.

"Egy kis huncutkodás még senkinek sem ártott, ugye?"

- kezdi a hosszú posztot a blogger. Majd Jessica úgy folytatja, hogy azt hitte, annál gyorsabban nem tud verni a szíve, mint ahogy a szeretkezés közben történt. De tévedett.

Pedig a hamarosan bekövetkező jelenetnek semmi előjele nem volt, a gyerekek látszólag aludni készültek, ahogy minden átlagos hétköznapon. Ezután gondolta úgy Karl és a felesége, hogy egy kicsit törődnek egymással a rájuk szabadult este során.

A gyerekek épp egy olyan pillanatban rontottak a szobába, amikor az anyuka lábai az égnek meredtek, csak azért nem láttak még ennél is kellemetlenebb dolgokat, mert az apukájuk hófehér feneke eltakarta előlük az intim részleteket.

hirdetés

A férfi gyors lélekjelenlétének köszönhetően rövidre zárta a kínos pillanatot, és egy fehér lepedőt rántott magára, mintha csak Batman köpenyét viselné. Ezután Jessicát a lepel alá bújtatta. Persze a kérdések elől így sem menekülhettek. Az első rögtön az volt, hogy mit csinálnak. A férfi ismét gyorsan kapcsolt:

"Harcolósat játszunk. És éppen megmasszírozom anyát"

- vágta rá Karl, aki ezután megpróbálta visszatessékelni a gyerekeket az ágyba. Már úgy tűnt, hogy Jessica és férje megússzák a dolgot, de a nő még hallotta, ahogy a kicsik a folyosón folytatják egymás között a beszélgetést:

"Anya és apa szexeltek"

- kuncogott a kis Lily és Logan.

A roppant szórakoztató angol nyelvű posztot itt lehet elolvasni:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

- DADDY WAS WRESTLING MUMMY - Busted mid thrust. It's all happened to us. Its 9.30pm on a Wednesday what could possibly go wrong?. Little bit of nookie never hurt anyone right? I thought my heart couldn't race any faster during such an intimate moment but now I'm on the verge of cardic arrest. No amount of chairs or even a chested draw was gonna stop it. It was like a stampede of elephants except there was no warning..I mean Why would there be?!,They're meant be asleep!!.So here I am, Naked ,not my best angle, Legs sky high!.Lucky I had Karl's pastey white ass blocking my 5'oclock shadow because it could of been so much worse.It was like slow motion.The creek of the door, the hall light shining on our faces as if we were criminals of the night. My mum instinct kicked in and I did what anyone else would do in a situation like that. I played dead. I played bloody dead!! , I Even threw a little bit of the tongue out the side of my mouth. YEP I actually did that. Lost my dignity and any sense I had too during my most valuable time. Neat .So here i am dead, lifeless , going floppy alot quicker than Karl unfortunately. Then, Reaching around for a blanket Karl flew over me like batman with his Cape, hiding any evidence of the act. I was hoping Karl was performing a magic trick to be honest , one that would see the kids remove the blanket and I had disappeared!.Tada!.My thoughts were racing, So were we quick enough? What did they see?. Oh my God they're going to be in therapy for life!!. My kids are young but not as innocent as I would like. Lily is 7 and already gives the impression she knows alot!. I could see us being her highlight of school holidays , her "tell" at show and tell on the first day back.From beyond the doona , was a little voice.What are you doing?. That was a GREAT sign, reassuring words to me."We are play fighting , I'm giving mummy a massage".... DUMB DUMB DUMB answer. REALLY KARL REALLY!,Well so I thought! Karl then tells them to get back to bed and our act of love seem to go unnoticed without any questions.That was until I heard Lily walking off with Logan up the hallway , she * giggles * mum and dad were doing sex. MORE IN COMMENTS ?

Jessica Hood (@houseofhoods_) által megosztott bejegyzés,



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lany-repuloter-pixabay.jpg

2400 km-t utazott a neten megismert szerelméhez egy amerikai nő, a repülőtéren jött rá, hogy felültették

Tanulságos sztori arról, milyen veszélyeket rejt magában az online társkeresés.
Címkép: illusztráció (RyanMcGuire/Pixabay) - szmo.hu
2020. október 10.


hirdetés

Rendkívül kellemetlen szituációba keveredett egy fiatal amerikai nő, akit csúnyán becsapott a nemrég megismert partnere.

Jasmine Triggs egy hete ismerkedett a férfivel, amikor az meghívta őt a Texas állambeli Houstonba, ahol lakik. Csakhogy a 23 éves lány Indiana államban él, ezért ez nem kis utazás lett volna, ugyanis 1500 mérföld, azaz nagyjából 2400 kilométer választja el őket egymástól. A pasi nagyon szerette volna, ha személyesen is találkozhatnak, ezért Jasmine belement abba, hogy Houstonba repül. Abban egyeztek meg, hogy ő fizeti a repülőjegyét odafelé, és a férfi állja majd a houstoni tartózkodásának költséget és a hazaútját.

Ám Jasmine már az utazás előtti napon érezte, hogy nem stimmel valami. Reggel írt a kiszemeltjének egy "jó reggelt" üzenetet, aki viszont úgy válaszolt, mint akinek rossz kedve van. Később viszont telefonon megbeszélték, hogy minden úgy lesz, ahogy eltervezték. Utána azonban a lány hiába írt neki üzeneteket, a férfi nem írt vissza. Jasmine ekkor még azzal hitegette magát, hogy a pasi biztos alszik, de azért továbbra is üzengetett neki, hátha majd reagál rá. Amikor másnap már a repülőn ült, rossz érzés fogta el, mert még mindig nem volt semmi hír a férfiról.

Már Houstonban, a repülőtéren szembesült azzal, hogy a szerelme felültette őt: a pasi kilépett abból a csevegőcsoportból, ahol megismerték egymást, ezután pedig a lány számát is letiltotta. Jasmine hiába próbálta elérni őt, nem tudott vele már kapcsolatba lépni.

hirdetés

Szerencsére volt egy barátja, aki a közelben lakott, így pár napra megszállhatott nála, mielőtt hazautazott. Azóta se tette túl magát a döbbeneten és a csalódáson.

"Vagy azt hitte, hogy ez vicces, vagy felesége vagy barátnője van. (...) Az se biztos, hogy tényleg Texasban lakik"

- nyilatkozta Jasmine.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
jamiewalker.png

5 éven keresztül csalta anyósával a feleségét a hűtlen férj

A lebukás is szappanoperába illő: fiuk nyitott rá az apjára, ahogy a nagymamával szexel.
Fotó: jwalkersong/TikTok - szmo.hu
2020. október 01.


hirdetés

Öt éven keresztül folytatott titkos viszonyt saját anyósával egy amerikai férfi, aki aztán végül úgy bukott le felesége előtt, hogy fiuk rájuk nyitott szex közben - írja a The Sun.

Jamie Walker TikTokon több videón keresztül számolt be a több mint kellemetlen incidensről. A nő házassága 33. születésnapja után kezdett szétesni, akkor vallotta be ugyanis neki férje, hogy immár egy éve viszonyt folytat egy ismeretlen nővel.

A felzaklatott feleség édesanyjához fordult vigaszért, aki természetesen lánya pártját fogta, és elítélte a férfi tettét.

Ehhez képest négy év múlva kiderült, hogy éppen az őt vigasztaló édesanyja az, aki a titokzatos ismeretlen nő, vele csalta ugyanis a hűtlen férj a beismerést követően is Jamie-t.

Ki tudja meddig folytatódott volna még a viszony, ha tinédzser fiuk nem nyit rá az éppen szexelő apjára és nagyanyjára.

hirdetés

A srác ekkor döntés elé állította apját: vagy te mondod el neki, vagy én. A férj ekkor állt oda felesége elé, és vallott be mindent az azt megelőző öt évből. Jamie érthető módon sokkot kapott, ám anyagilag nem volt abban a helyzetben, hogy függetlenedjen férjétől. Éppen ezért továbbra is együtt maradtak, párterápiára jártak, sőt, el is költöztek egy másik államba.

Mikor már azt hitték, hogy végre sikerült újraépíteni romjaiból házasságukat, a férfi ismét félrekacsintott: kiderült, hogy az egyik hatvan fölötti munkatársnőjével csalja a feleségét.

Végül 2017-ben szakított Jamie-vel, és rögtön feleségül is vette kolléganőjét.

A nő hosszas terápia után volt csak képes ennyire nyíltan megosztani a történetét, sőt, most már ő maga is terapeutaként dolgozik. Édesanyjának is sikerült megbocsátania, akit négy évre teljesen kizárt az életéből. Az immár 25 éves fiuk nem tartja a kapcsolatot sem apjával, sem nagyanyjával, Jamie viszont kénytelen találkozni néha exférjével 16 éves közös lányuk miatt.

A TikTok-videókat elárasztották a kommentek, egy részük együttérzően kívánt kitartást a nőnek, meglepően sokan viszont hasonló élményekről írtak, arról, hogyan jöttek rá, hogy saját anyósukkal csalja meg őket a férjük.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
oregpar-kez.jpg

„53 éves vagyok, a párom 83, a szex pedig csodás”

A brit nő mindig vonzódott az idősebb férfiakhoz. Szerinte itt az idő, hogy ne kezeljük többé tabuként ezt a kérdést.
Illusztráció: Unsplash - szmo.hu
2020. október 14.


hirdetés

Az aktív szexuális élet egy bizonyos kor után még mindig sokakban kelt visszatetszést. Egy brit asszony a Huffington Postban osztotta meg intim életének boldogságát, nem törődve az előítéletekkel.

A most 53 éves Jennifer és a 83 esztendős Patrick látásból régóta ismerték egymást, mióta a férfi feleségével a nő falujában telepedett le. Nem kerültek közelebbi ismeretségbe, csak néha-néha váltottak néhány szót. Aztán Patrick felesége váratlanul meghalt, a férfi elköltözött és Jennifer három évig nem is hallott róla. Aztán egyszer csak újra megpillantották egymást.

„Szép, jó kiállású férfinak láttam és ezt meg is mondtam neki. Mivel éppen karácsonyi bevásárlásból jöttem, meglengettem feléje fagyöngy-ágamat, és követeltem, hogy csókoljon meg. Beindult köztünk a kémia. Megcsókoltuk egymást minden szemérmesség nélkül. Egy héttel később szenvedélyesen szeretkeztünk nála, a kandalló előtt” – írja Jennifer, aki akkor 49 éves volt.

Tudta, hogy Patrick jóval idősebb nála, de aligha hitte volna, hogy nyolcvanadik életévét tapossa. Legalább egy tízessel fiatalabbnak gondolta. „Megértem, ha ez elriaszt” – mondta a férfi, erről azonban szó sem volt.

Jennifer bevallja, hogy mindig vonzódott az idősebb férfiakhoz, szüzességét 17 évesen egy 37 évessel vesztette el. „Együttlétünk Patrickkal forró és intenzív volt. (Később elárulta, hogy erre az estére Viagrát iratott fel magának.) Nagyon tetszett nekem. Akkor miért lenne probléma az életkor?”

hirdetés

Jennifer jól tudta, hogy az idős emberek szexualitása sokszor válik ízetlen tréfák tárgyává, a testi hanyatlás, az emlékezetkiesés, a vágy hiánya egyaránt gúnyolódásra ad okot. Még rosszabb esetben undort és megvetést vált ki, és ez alól nem volt kivétel Jennifer környezete sem.

Volt olyan barátnője, aki hallani sem akart róla, mások viszont kíváncsiak voltak minden részletre, például arra, hogy „nem fagyott-e meg a jeges testétől.” És természetesen jött a legocsmányabb kérdés is. „Nem félsz, hogy meghal aktus közben?”.

„Amikor az embernek idős szerelme van, az emberek szeretnek viccelődni a hirtelen halállal, ami teljesen elfogadhatatlan lenne, ha 30 évvel fiatalabb lenne. De közlöm, hogy Patrick szíve nem mutatott semmi gyengeséget sem előtte, sem közben, sem utána. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nincs sok ideje hátra, de az élet kiszámíthatatlan. Lehet, hogy én leszek az, aki szex közben fog meghalni”.

Jennifer elismeri persze, hogy azért akadnak problémák, nemigen lehet részük például a spontán szexben, és bár tudja, hogy ebben a korban a magömlés már ritka, mégis ő érez bűntudatot, ha szerelme nem jut el odáig. Nem is olyan ruganyos a teste, mint egy fiatalabb férfié, de hát már Jennifer sem tinilány.

Ugyanakkor előjátékaikban és magukban az aktusokban is olyan gyengédséget érez, amilyent korábban szinte egyetlen férfival sem. Tisztában vannak azzal, hogy eljön a nap, amikor már nem engedhetik meg maguknak ezeket a gyönyöröket, de amíg lehet, kiélvezik szerelmüket.

„Itt az idő, hogy elfogadjuk az időskorúak szexualitását. Egyre öregedő népességünknek meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy az emberek szexuálisan aktivak lesznek 70, 80 év felett is, mert eltökélt szándékunk egészségesen megöregedni” – hangsúlyozza Jennifer, aki szerint erre a mostani 40 körülieknek sem árt felkészülniük.

„Ebben a korban férfiak, nők szerte a világon dolgoznak még, maratont futnak. Miért kellene őket vén perverzeknek nevezni azért, mert nemi életük is van? A nemiségnek nincsen kora.”

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
eljegyzes-pixabay.jpg

Barátjuk esküvőjén jegyezte el egymást egy pár, a kommentelők kiakadtak: „undorító dolog ilyet csinálni”

Azzal vádolják őket, hogy ellopták a show-t.
Címkép: illusztráció (TerriC/Pixabay) - szmo.hu
2020. október 17.


hirdetés

Az eljegyzés mindig egy különleges pillanat az ember életében, akár ő kéri meg a párja kezét, akár az ő kezét kérik meg. Sokféleképpen lehet ezt csinálni: vannak, akik csak egyszerűen, egy nem várt pillanatban felteszik ezt a kérdést, míg mások hatalmas feneket kerítenek neki. Gyakori az is, hogy egy ünnephez kapcsolódóan történik meg az eljegyzés, például a gyűrű karácsonyi vagy születésnapi ajándék lesz, bár sokak szerint ezek nem erre valók. Ugyanez a helyzet az esküvővel is: vannak, akik a szerelem és a házasság ünnepét gondolják a legjobb alkalomnak a lánykérésre, nem törődve azzal, hogy az a nap nem róluk, hanem az ifjú párról kellene, hogy szóljon

Így került gyűrű az ujjára annak a nőnek is, aki ezt boldogan ki is posztolta a Facebookra. Mint kiderült,

egy barátjuk esküvőjére voltak hivatalosak a párjával, aki az ünnepség egy pontján (amikor a násznép csillagszórókkal ünnepelte az ifjú párt) egyszercsak letérdelt elé és feltette neki a nagy kérdést.

A nő persze igent mondott, bár azt írta, egyáltalán nem számított rá, hogy pont ott és akkor fogják megkérni a kezét.

hirdetés

"Nem tudtam, hogy mit tervez. Amikor szóba került köztünk az eljegyzés, akkor azt mondtam neki, hogy csak azt szeretném, hogy meglepődjek. Nem gondoltam, hogy képes lesz erre, mert engem nagyon nehéz meglepni. Mi az utolsó hely, ahol számítanál arra, hogy valakinek megkérik a kezét? Valaki másnak az esküvője! Ő meglépte a lehetetlent, én pedig lehidaltam"

- írta az újdonsült menyasszony.

Végül megköszönte az ifjú párnak, hogy megosztották velük a nagy napjukat, a szöveg mellé pedig több képet is posztolt az esküvőről, a gyűrűről és persze róla és a párjáról.

Kép forrása: Imgur

A bejegyzését aztán megosztották a Redditen egy olyan fórumban, ahol esküvőket kritizálnak, a kommentelők pedig finoman szólva felháborodtak, hogy a történet főszereplői egy lagzin jegyezték el egymást, ráadásul egy barátjuk nagy napján.

Lapozz a kommentekhez!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!