hirdetés
otvos_csopi_ck1.jpg

Hernádi Judittól Medveczky Ilonáig: ők voltak az Ötvös Csöpi filmek legcsodásabb női

Forrás: Tó-retró blog - szmo.hu
2019. május 22.


hirdetés

Medveczky Ilona, Csak semmi pánik

A felsorolt hölgyek közül messze ő kapta a leghosszabb szerepet az Ötvös filmekben, hiszen több-kevesebb ruhában több ízben is feltűnik a cselekményben, mint bérgyilkos és befutott revütáncos.

Ez egyébként érthető, hiszen az ország akkori talán legismertebb és külföldön is befutott dívájának nem lehetett két mondattal kiszúrni a szemét. A kiváló táncos ekkorra már bejárta fél Európát és Amerikában is több fellépést tudhatott maga mögött, ráadásul 8 filmben is feltűnt korábban (ha csak a magyar alkotásokat számoljuk). A filmben szinte vibrál körülötte a levegő, ráadásul a szövege is telitalálat.

Neki köszönhetjük a magyar filmgyártás egyik legjobb lekoptató szövegét, amikor Bodrogi Gyula (a viccesen béna nyomozó) megkérdezi, hogy később felkeresheti e az otthonában. Medveczky flegmán csak ennyit válaszol: „Mint rendőr? Mert, mint férfi ne fáradjon!”

Frajt Edit, Az elvarázsolt dollár

Egészen a filmsorozat harmadik részéig kellett várni, hogy kiderüljön:

Csöpi nem csak vasöklű hekus, hanem igazi férfi is, aki bizony el tud gyengülni egy formás női sziluett látványától.

A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy a hölgyről, aki elcsavarja a fejét, kiderül, hogy a főgonosz felesége.

A jelenteben Csöpi egy fontos találkozóra indul, ám ekkor egy bajbajutott szörfös szépség kér tőle segítséget. Frajt Edit hibátlan bikinialakja és egy üveg Boglári Olaszrizling segítségével kevesebb, mint 1 perc alatt leveszi Csöpit a lábáról. Persze később kiderül, hogy a nő csak távol akarta tartani a rendőrt a találkozó helyszínétől, hogy a terhelő tanút nyugodtan vonhassák ki a forgalomból a társai. Mindenesetre megnyugtató, hogy Csöpit csak egyszer tudták csőbehúzni és ehhez is egy a sopoti filmfesztiválon 1982-ben Legjobb női alakítás díját nyert színésznő kellett. Ja, így könnyű...

Kopekin Györgyi, Hamis a baba

Nem, nem felejtettük ki Bögyös Macát sem!

Hogy Kopekin Györgyi bekerülhetett egy Ötvös Csöpi filmbe, annak a film készítésének a dátuma az oka.

1991-ben már tombolt Magyarországon a szexuális forradalom, ráadásul a begyűrűző külföldi filmek látványtechnikájával is fel kellett venni a versenyt. A stáb úgy döntött, hogy hamis filmtrükkök helyett eredeti mellekkel szállnak ringbe, ráadásul rögtön egy 125G méretűvel. Györgyi, akinek a filmben minden lépését hangeffektusok kísérték, ekkorra már befutott pornószínésznő volt, Georgina Lempkin néven. Igaz adottságaira hamar felfigyeltek, hiszen 1983-ban, 16 évesen már aktképeken szerepelt a Duci magazinban, igaz ehhez még szülői engedély kellett.

Szerinted ki volt a legjobb nő az Ötvös Csöpi filmekben? IDE KATTINTVA, a cikk alján szavazhatsz is!

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

KÖVESS MINKET:





hirdetés
testor-1.jpg

27 év után derült ki: nem is Whitney Houston van a Több mint testőr plakátján

Kevin Costner árulta el a titkot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 22.



Kevin Costner a közelmúltban egy interjúban elárulta:

az 1992-es Több mint testőr című film ikonikussá vált fotóján valójában nem Whitney Houston szerepel.

Azt mondta, hogy a lány az énekesnő dublőre.

Whitney Houston aznap ugyanis már elment a forgatásról, amikor a fotó készült - később ez a kép került ki a moziplakátokra és a DVD-borítókra is.

A színész elmondta, amúgy sem látszott a dublőr arca, mert a vállára borult. Neki ez a kép tetszett a legjobban, bár a Warner Brothersnél nem voltak elégedettek a képpel, pontosan azért, mert nem látszott "az énekesnő" arca.

Kevin Costner pedig ezt fotót találta sokatmondónak. Az idő őt igazolta, a filmet sokan máig erről a képről azonosítják.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MovieScope (@movie.scope) által megosztott bejegyzés,


KÖVESS MINKET:



hirdetés
baratok-kozt-Copy-1000x531.jpg

Ismét variált az RTL Klub a műsorrendjén, még jövő héten is lesznek változások

Délutánra került a Megtörve című sorozat, a Barátok közt pedig este 8 után kezdődik majd a csatornán.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 24.



Ahogy mi is megírtuk, múlt héten változtatást jelentett be az RTL Klub a műsorrendjében erre a hétre. Akkor még úgy volt, hogy június 24-től, azaz hétfőtől megcserélik az esti, Megtörve című török sorozatát és a Fókuszt: a Megtörve 55 perccel előbb, 19:05-től kezdődik, a Fókusz 19:05-ről 20:00-ra kerül, a Barátok közt és az esti heti sorozatok viszont maradnak ugyanúgy, mint eddig.

Hétfő délután viszont bejelentették, hogy mégsem így változtatnak. A korábban bejelentett tervhez képest a Megtörve este 7 óra helyett délután 4-re került, ma már egészen pontosan 16.05-kor kezdődött.

Így akik nem értesültek időben a variálásról, könnyen lemaradhattak a sorozatról. Bár az RTL Klub a jelek szerint éppen azért tette egyre korábbra a török szériát, mert a vártnál kevesebb nézettséget hozott, főleg az előző főműsoridős Konyhafőnökhöz képest - írja a media1.hu.

Az új műsorrend szerint az RTL Híradó és a Fókusz ismét egymás után kerül képernyőre: előbbi szokásosan 18 órakor, a magazinműsor pedig mégis 19:05-kor kezdődik és közel egyórás lesz, mivel a következő műsor, a Barátok közt csak 20.10-kor indul majd.

Ennek a sorozat rajongó egész biztosan örülnek, mivel sokszor panaszkodtak arra, hogy túl későn adják a népszerű magyar szappanoperát.

A Barátok közt után A Tanár ismétlését láthatják a nézők 20.45-től, ezt követően pedig az Isten veled, Magyarország kerül képernyőre 21.50-től.

Estére már az is kiderült, hogy jövő héttől ismét változtatás lesz, ugyanis az RTL Klub visszahozza az RTL II-n már nagy sikerrel futó Oltári csajok című sorozatot, ami minden hétköznap 20.45-kor indul majd.

Emiatt jövő héttől A Tanár ismétlése értelemszerűen már nem 20.45-től, hanem 21.45-től lesz képernyőn, ezután pedig hétfőnként az Isten veled, Magyarországot, keddenként pedig dupla részekkel a Magnum című sorozatot láthatják a nézők. Szerdánként dupla epizóddal folytatódik a Mr. Whiskey, csütörtök esténként – két résszel – érkezik A mi kis falunk. Péntekenként pedig szintén dupla epizóddal jön az Isten belájkolt című premier sorozat

- írja a media1.hu.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
harry-potter-wizards-unit-cimkep-1000x583.jpg

Pokémonok helyett már Harry Potterrel szaladgálhatunk a kiterjesztett valóságban

Már a magyar okostelefonokon is lehet játszani a Harry Potter: Wizards Unite nevű játékkal, ami olyan, mint a Pokémon Go, csak Harry Potterrel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 24.



Megérkezett Magyarországra a Harry Potter: Wizards Unite nevű, okostelefonon játszható játék, amely a Pokémon Go egyik sokadik utódja.

Nem túlzás azt állítani, hogy 2016-ban a pokémonos őrület tartotta lázban a világot, de legalábbis a fiatalabb generációt. Néhány hónapig ez volt a legsikeresebb mobilapp, rekordmennyiségű letöltést hozott a fejlesztőknek. Nem csoda, hogy a Niantic Games úgy döntött, több hasonló játékot készít, hiszen úgy tűnik, a világ megérett már a kiterjesztett valóságon alapuló alkalmazásokra.

2017-ben jelentették be, hogy az újdonság témája a Harry Potter lesz, bár eredetileg 2018-ra tervezték a megjelenést, ehhez képest csak idén nyárra sikerült elkészíteni.

Az alkalmazás vasárnap hajnalban vált elérhetővé nálunk, az Egyesült Királyságban és az USA-ban már csütörtök óta játszhatnak vele a Harry Potter rajongók.

A Tech Crunch azt írja,

a megjelenés után 400 ezren töltötték le az appot, az iOS és az androidos felhasználók pedig mintegy 300 ezer dollárt költöttek a játékban.

Ehhez képest a Pokémon Go az első napokban már 1,6 millió dollárt söpört be, úgyhogy egyelőre azért még nem aratott akkora sikert a varázslós verzió.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
32801846334_efdbe8f366_b.jpg

Ma is kíváncsisága hajtja Meryl Streepet – 70 éves a mozi szabálytalan nagyasszonya

Három Oscar-díj, 21 jelölés, több mint 40 éves karrier a színészet szinte valamennyi színskáláján, és egy hihetetlen születésnap.
G. N. L. - szmo.hu
2019. június 22.



Mozinézők millióinak van meg a maga Meryl Streep-élménye. Bevallom, nekem rosszul kezdődött a vele való találkozás a Kramer kontra Kramerrel. Magát a filmet sem kedveltem túlságosan, az ő figuráját pedig kifejezetten utáltam. Ez persze hamar elmúlt, mert A francia hadnagy szeretőjének kettős szerepében már közel került hozzám.

A Sophie választása, az egyik legdöbbenetesebb holokauszt-film kapcsán pedig máig sem tudom, hogy, immár valóságos anyaként miként tudta lélekben feldolgozni, hogy szerepe szerint egyik gyermekét fel kell áldoznia a másik életben maradásáért.

De legalább ennyire emlékezetes volt számomra A szív hídjaiban, a pillanatnyi boldogságot vállaló asszony szerepében. Talán ebben a filmben láttam a legszebbnek. Nagy kedvencem volt még a Pogánytánc, a maga féktelen életörömével.

És akkor ott voltak olyan további remeklései, mint a Távol Afrikától, a Vaslady Margaret Thatchere, a Kétely szigorú apácája, vagy Az ördög Pradát visel diktatorikus főszerkesztő-asszonya.

Éppen ez az egyik titka Meryl Streepnek: sohasem a külsejéről szól. Tud gyönyörű, csúnya, elegáns, lompos, és laza is lenni, mint ahogy ugyanúgy elhiszem neki, hogy egy megtört, megalázott, védtelen nő, mint amikor egy kegyetlenségig kemény, vagy éppen szívtelen, máskor pedig gyengéd, érzelmes figurát jelenít meg.

Egyike azoknak, akik át tudták törni az idősödő nők elé állított hollywood-i falakat, miközben soha nem szóltak róla pletykák, nem kergették őt éjjel-nappal papparazzók. Több mint négy évtizede él boldog házasságban Don Gummer szobrásszal, akitől négy gyermeke született.

„Jókor voltam jó helyen” - mondja a színésznő, amikor hosszú karrierjéről faggatják. Pedig eredetileg operaénekesnő szeretett volna lenni. Ez a bizonyos „jókor, jó helyen” már Meryl gyerekkorában elkezdődött, mert harcos anyja és nagyanyja nevelte, éppen ezért mindig erős, kemény nők voltak a példaképei. Ezért is lehetett hiteles Thatcher asszonyként, vagy a híres szüffrazsett, a feminizmus ősanyja, Emmeline Panhurst szerepében. A filmhez viszont a legtöbbet az olasz neorealizmus korszakának nagy színésznőitől, Giulietta Masinától, Silvana Manganótól és Anna Magnanitól tanult. Mint a a Repubblicának

elárulta, hogy a természetességük, a lelkük teljes feltárása fogta meg őt bennük.

Amikor 1976-ban pályája mindjárt Michael Cimino Szarvasvadászával indult, így fogalmazta meg ambícióit: „Remélem, a jövőben nagyobb szerepeket kapok, de nem akarok látni olyan szoft-pornó forgatókönyveket, amelyekben a figura félhomályban, félig öltözötten jelenik meg.” Két évvel később már Michael Cimino Szarvasvadászában játszott.

Első Oscarját a Kramer kontra Kramerért kapta meg.

Nemcsak szerepe, a családját elhagyó, majd a bíróságon gyermekéért harcoló anya, volt nehéz, hanem partneréhez, Dustin Hoffmanhoz való viszonya is. Hoffman ugyanis annyira beleélte magát szerepébe, hogy az egyik jelenetben igazi pofonokat adott a „hűtlen asszonynak”.

Akkor haragudott is rá, de amikor az Oscar-gála színpadjára szólították, egy puszival jelezte megbocsátását Hoffmannak. A Sophie választása nem csupán a már említett iszonyú jelenet miatt volt nagy próbatétel, hanem azért is, mert öt hónap alatt kellett megtanulnia lengyelül és németül. Amikor az ezért járó Oscart átvette, várandós volt lányával, Mamie Gummerrel, aki később szintén színésznő lett.

A harmadik Oscarra 29 évet és 12 jelölést kellett várnia, amikor 2012-ben a Vaslady-ért ítélték neki a legjobb női alakítás aranyszobrát. A díj átvételekor azt jósolta, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ilyesmiben része lehet. Azóta hét év telt el, négy újabb jelölést kapott és nem kizárt, hogy még beállítja Katharine Hepburn csúcsát, aki négy Oscart vehetett át pályafutása során, az utolsót 75 évesen.

Meryl Streep immár a televízióban is hódít, a Hatalmas kis hazugságok című HBO-sorozatban egy rettegett anyóst játszik, és nem úgy tűnik, hogy a visszavonuláson gondolkodna. Már tele a naptára a következő évekre. Legújabb filmtervének még címe sincsen, csupán azt lehet tudni róla, hogy rendezője Martin Scorsese, partnerei pedig Robert de Niro és Sharon Stone lesznek.

„Számomra az egyik legfontosabb kulcs a színészethez a kíváncsiság. Ez azt jelenti, hogy fel akarom falni figuráimat, azt akarom, hogy a részemmé váljanak. Minden emberben vannak rejtélyek, és amikor játszom, e rejtély minden mélységét fel akarom tárni, és addig ások, amíg mindent megértek” –

hangzik Meryl Streep színészi hitvallása.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x