hirdetés
delphine-boel-northfoto.jpg

Hercegnői címet akar magának a volt belga király házasságon kívül született lánya

Delphine Boël korábban azt mondta, nem akar se pénzt, se rangot, most viszont úgy tűnik, meggondolta magát.
Fotó: Northfoto - Laurie Dieffembacq/Belga via ZUMA Press - szmo.hu
2020. szeptember 12.


hirdetés

Hivatalosan is a királyi családhoz akar tartozni az a nő, aki hét évig küzdött azért, hogy bebizonyítsa, az egykori belga király az édesapja.

Delphine Boël azt állította, hogy ő II. Albert házasságon kívül született gyermeke, amit végül egy DNS-vizsgálat igazolt is.

A korábbi uralkodó régebben már félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén viszonya volt valakivel. Az 1999-es karácsonyi üdvözletében is utalt erre, hogy házassága komoly válságba került 30 évvel ezelőtt, de végül sikerült ezen túljutniuk a feleségével.

Amikor II. Albert 2013-ban egészségügyi okok miatt lemondott a belga királyi trónról, egykori szeretője, Delphine édesanyja, Sybille de Selys Longchamps egy tévéinterjúban azt mondta, 1966-tól 1984-ig tartott a titkos kapcsolata az akkori uralkodóval. Elárulta, hogy azt hitte, nem eshet teherbe egy fertőzés miatt, ezért nem is védekeztek.

"Gyönyörű időszak volt. Delphine egy szerelemgyerek volt. Albert nem volt tipikus apafigura, de nagyon aranyosan viselkedett a lányával"

hirdetés

- mesélte hét évvel ezelőtt a nő.

A most 52 éves Delphine a hét évig tartó jogi küzdelem során azt mondta, nem pénzt vagy rangot akar a rokoni kapcsolat bizonyításával, csak bizonyosságot. II. Albert ugyanis addig nem is ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy Boël az ő lánya, amíg a DNS-vizsgálat eredménye meg nem érkezett. Az exkirály eleinte nem is volt hajlandó alávetni magát az apasági tesztnek, végül csak azért tette meg, mert a belga bíróság kötelezte rá.

A történtek után II. Albert ügyvédje elmondta, hogy

Boëlt is ugyanazok a jogok illetik meg, mint 85 éves apja másik három gyermekét.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
barnaijudit.jpg

Visszaszólt Curtis új barátnője az őt kritizálóknak

A fotójához sokan hozzászóltak, kiálltak mellette.
Fotó forrása: YouTube - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, augusztus végén derült ki, hogy Széki Attila "Curtis" és felesége, gyermeke anyja szakítottak egymással. A bejelentéskor már hónapok óta nem voltak egy pár. Szeptember elején lehetett már hallani arról, hogy a rappernek új barátnője van, a 26 éves válogatott kosárlabdázó, Barnai Judit. Curtis sokáig igyekezett titkolni új kapcsolatát a nyilvánosság elől. Most azonban megosztott egy közös képet, amin Judit arcára nyom egy puszit. A szelfihez annyit írt: "Te vagy a békém". A rajongók közül sokan kritizálták a rappert, mert nem maradt a gyermeke anyjával.

Judit az Instagram-oldalán szólt vissza az őt kritizálóknak:

"Csak az bánt másokat, aki saját magával nincs megelégedve. Sosem fogok másokat bántani, sem kritizálni, távol áll tőlem"

- írta.

hirdetés

Lapozz a kommentekért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
curtis-uj-baratnoje.jpg

Megszólalt Curtis új barátnője: „már lassan fél éve, hogy szeretjük egymást”

Barnai Judit azt is elárulta, hogyan ismerkedtek meg a zenésszel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 24.


hirdetés

Augusztus végén derült ki, hogy szakított Széki Attila Curtis és felesége, gyermeke édesanyja, Kriszti. A pár akkor arról nyilatkozott, hogy már hónapok óta külön vannak. Nemsokkal később pedig szárnyra is kaptak a pletykák, hogy a zenésznek máris új barátnője van.

Curtis egészen néhány nappal ezelőttig titkolta új kapcsolatát, de nemrég egy közös képpel megerősítette a korábbi pletykákat, miszerint új párja a 26 éves válogatott kosárlabdázó, Barnai Judit.

A zenész egy közös fotót tett közzé az Instagramján, de bővebb információkat nem osztott meg. Párja, Judit most a Blikknek beszélt először a kapcsolatukról.

"Igen, igaz, egy párt alkotunk. Most már lassan fél éve, hogy szeretjük egymást Curtisszel! A nyáron ismerkedtünk meg Balatonlellén, ahol egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. Azért nem beszéltünk erről eddig, mert a magánéletünk – úgy vélem – csak ránk tartozik, és azt meg kívánjuk tartani saját magunknak ezek után is..."

hirdetés

- fogalmazott a lapnak Barnai Judit, aki azt is elárulta, hogy a zenésszel sok időt töltenek együtt.

"Azóta is sokat vagyunk együtt, de mivel engem a klubom és a kosárlabda Győrhöz köt, ami napi szintű edzéseket és elfoglaltságot jelent, ezért inkább Curtis jön le hozzám rendszeresen"

- mondta a kosárlabdázó.

Curtis nemrég a Sztárban Sztár műsorában volt látható, ám akkor az egyik adásra váratlanul nem ment el, a műsor készítőinek sem reagált, a telefont sem vette fel. Sokan ezért arra gondoltak, hogy a zenész ismét elindult a lejtőn, rengeteg negatív kommentet is kapott.

Új párja ezekre reagálva a Blikknek azt mondta:

"Nem foglalkozom velük! El sem olvasom őket, mert nem érdekelnek!"

Curtis aztán hamar cáfolta, hogy ismét rossz irányba indult volna az élete, azóta pedig az Újpest Futsal Club színeiben sok év után újra visszatért a pályára is. Ezt többen is Judit érdemének tudják be.

"Valóban sokaktól hallottam már, hogy én vagyok Attila őrangyala, de az az igazság, hogy mi inkább egymás őrangyalai vagyunk. Ez kölcsönös"

- mondta új párja a Blikknek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
majka-5.jpg

Majkát hazaengedték a kórházból, de még mindig pozitív a tesztje

A rapper megható posztban köszönte meg mindazt a segítséget, támogatást, amit eddig kapott az orvosoktól, ápolóktól, barátoktól, rajongóitól.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

Tizenegy kórházi nap után hazaengedték Majkát. A koronavírus-fertőzése miatt még mindig gyógyulásra van szüksége. Bár javult a tüdeje állapota, de egyes értékei még nincsenek rendben, a PCR-tesztje is még pozitív. Most már otthon lábadozhat tovább. Bízik benne, hogy a hazai környezet is segíti majd őt a gyorsabb gyógyulásban.

VIDEÓ: Majka hazamehetett a kórházból

Hétfő este a hosszabb videós bejelentkezés helyett a Facebookon írt. Ebben megköszöni mindazt, amit érte tettek az orvosok, ápolók, a barátok és a rajongói:

"Végtelenül hálás vagyok Balassagyarmatnak, hogy az elmúlt 11 napban ilyen segítségben részesített.

A kórházban fekve az ember átértékel egy két dolgot, és azt kell mondjam szerencsés vagyok, hogy ennyi barátom van. Mindennap írtak, aggódtak, próbáltak a kedvemre tenni, felvidítani. Ha van valami ebben a szarban ami pozitívum, akkor ez az.

hirdetés

Az egyikük rendíthetetlenül hozta az ételeket amiket a felesége főzött nekem, még a másik a tartotta bennem a lelket, ami időnként azt hittem majdnem lehetetlen feladat. Amúgy sem vagyok egyszerű beteg, de mikor ilyen szinten elkapja az embert a kórság, nagyon nagy szükség van azokra, akik mindennap újra, meg újra ki tudnak húzni a szarból. Én megtudtam, hogy emiatt nem kell izgulnom.

A kórházban dolgozókat meg egyszerűen egyenként magamhoz ölelném. Nagyon megnyugtató volt megélni, hogy a sokszor bántott, rúgott egészségügyben ilyen profi emberek dolgoznak.

A kórház igazgatója, az igazgatónője, az intenzív osztály vezetője, a nővérek mind nagyon sokat segítettek abban, hogy minél kevésbé érezzem magam elanyátlanodva.

Ráadásul én csak egy vagyok az itt lévő betegek közül. Március óta ezek az emberek óriási nyomás alatt vannak, szóval óriási tisztelet nekik a munkájuk miatt.

Az intenzíves nővérek talpig “becsomagolva” lenyomják a 12 órás (!!) műszakot úgy, hogy egyszer veszik le a védőfelszerelést!! Egyszer!! 12 óra alatt egyszer el lehet menni enni, inni, mosdóba. Mi egy nap hányszor igazítjuk meg a maszkot? Kicsit iszunk, levesszük, lejjebb húzzuk ha bezártságérzetünk van, stb. Nekik ez nincs. Felvetted!! Most úgy marad.

Rajtam konkrétan egy pánikroham lenne úrrá miután beöltözöm és tudom, hogy most ezt minimum 6 óráig meg sem szabad igazítanom.

Nagyon nagy tisztelet nekik.

Abban az ágyban feküdtem, amit a helyi polgármester koptatott nekem ki, mert szegénykém ugyanígy járt mint én. Neki is volt szar 10 napja. Megbeszéltük, hogy legközelebb nem közös kórházi emlékeket szeretnék Balassagyarmatról.

Szóval mindenkinek nagyon köszönöm. Azoknak is akik az elmúlt 18 napban végigkövették a Live bejelentkezéseket.

Sokat segített hogy estére kicsit össze kellett kapnom magam.

Remek közösség vagyunk, és hiszem hogy van ereje annak amit mondunk. Minden magyar ember felelőssége az hogy odafigyeljünk a másikra. Ezek hangzatos szavak amivel békeidőben is sokszor dobálóznak azok, akik csak úgy mondják! Én most ezt nem csak úgy mondom.

Mindenkinek Koszi pacsi puszi! Lávju!!

Majka a kórházból rendszeresen élőben jelentkezett. Sokszor elmondta, hogy mennyire fontos, hogy mindenki vigyázzon magára, tartsa be a szabályokat. Beszélt a betegségéről, a tüneteiről, a kezeléséről, és kitért a vírustagadókra is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
csorszbogi.jpg

Ilyen Csősz Boglárka tündérmesébe illő luxusélete

Most épp Budapesten indult vásárolni, majd egy fotózásra, végül jógázni ment. Közben a Fókusznak mesélt az életéről, szokásairól. Arról, hogy mit kellett megtanulnia, és mit engedhet meg magának.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

Több milliós cipők, táskák és ékszerek, ami csupán egy átlagos vásárlás nála. Tündérmesébe illő életéről mesélt Csősz Boglárka, aki volt színésznő, modell és most hét nyelven beszélő üzletasszony.

Hiába költ rengeteget, spórolósnak tartja magát és a török milliárdos férje is szereti ezt benne.

A Fókusz elkísérte egy napján vásárolni, fotózásra és jógázni is.

A sepsiszentgyörgyi lány ma már felfoghatatlan luxusban él. Kiskorában erről ábrándozott, de senki nem vette komolyan. Azóta megvalósította a "tündérmesét" és szinte bármit megengedhet magának. Most Budapesten vásárolt, ahol az egész üzletet lezáratták a kedvéért. Egy - például cipő - vásárlás akár 5-10 vagy 40 ezer euróra is rúghat nála. Ha azonban ékszert vesznek, akkor sokkal többe kerülhet, akár 1000 ezer euró is lehet - árulta el. Boginál egy vásárlás forintban 3-15 millióig is terjedhet, de ékszernél a 30 millió feletti összeg is elképzelhető.

A volt modell azt is elárulta, hogy olyan helyről származik, ahol mindig megnézték, hogy mi mennyibe kerül. Ettől a mai napig nem tud megszabadulni, saját bevallása szerint "konzervatív" költekező. A férjének nagyon imponál, korábban pont ez tetszett meg benne.

hirdetés

A bolt után egy fotózásra mentek, innen pedig jógázni indult. Ez már egy ideje az élete része, annyira szereti, hogy még egy jógaoktatói tanfolyamot is elvégzett.

Az erdélyi lány a házassága révén az egyik legbefolyásosabb török család tagjává vált.

Többek között meg kellett tanulnia a személyzettel való kommunikációt is, mivel a birtokon lakik a személyzet. A férjével napközben csak ritkán tud beszélni. A gyerekvállalásról pedig elmondta, hogy nem tudja még rá a választ. Azt gondolja, hogy meg kell engedni a nőknek, hogy ők döntsenek. Szerinte ma már az erős, független nőknek áll a világ.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!