hirdetés
delphine-boel-northfoto.jpg

Hercegnői címet akar magának a volt belga király házasságon kívül született lánya

Delphine Boël korábban azt mondta, nem akar se pénzt, se rangot, most viszont úgy tűnik, meggondolta magát.
Fotó: Northfoto - Laurie Dieffembacq/Belga via ZUMA Press - szmo.hu
2020. szeptember 12.


hirdetés

Hivatalosan is a királyi családhoz akar tartozni az a nő, aki hét évig küzdött azért, hogy bebizonyítsa, az egykori belga király az édesapja.

Delphine Boël azt állította, hogy ő II. Albert házasságon kívül született gyermeke, amit végül egy DNS-vizsgálat igazolt is.

A korábbi uralkodó régebben már félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén viszonya volt valakivel. Az 1999-es karácsonyi üdvözletében is utalt erre, hogy házassága komoly válságba került 30 évvel ezelőtt, de végül sikerült ezen túljutniuk a feleségével.

Amikor II. Albert 2013-ban egészségügyi okok miatt lemondott a belga királyi trónról, egykori szeretője és édesanyja, Sybille de Selys Longchamps egy tévéinterjúban azt mondta, 1966-tól 1984-ig tartott a titkos kapcsolata az akkori uralkodóval. Elárulta, hogy azt hitte, nem eshet teherbe egy fertőzés miatt, ezért nem is védekeztek.

"Gyönyörű időszak volt. Delphine egy szerelemgyerek volt. Albert nem volt tipikus apafigura, de nagyon aranyosan viselkedett a lányával"

hirdetés

- mesélte hét évvel ezelőtt a nő.

A most 52 éves Delphine a hét évig tartó jogi küzdelem során azt mondta, nem pénzt vagy rangot akar a rokoni kapcsolat bizonyításával, csak bizonyosságot. II. Albert ugyanis addig nem is ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy Boël az ő lánya, amíg a DNS-vizsgálat eredménye meg nem érkezett. Az exkirály eleinte nem is volt hajlandó alávetni magát az apasági tesztnek, végül csak azért tette meg, mert a belga bíróság kötelezre rá.

A történtek után II. Albert ügyvédje elmondta, hogy

Boëlt is ugyanazok a jogok illetik meg, mint 85 éves apja másik három gyermekét.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
csobot-adel-istenes-bence.jpg

Istenes Bence és Csobot Adél nyomott egy német duettet az autóban

Menő!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Az már korábban is kiderült, hogy Istenes Bencének bizony elég jó érzéke van a zenéhez. Szerelmével, Csobot Adéllal most egy egész autóutat végigduetteztek. A számok közé pedig becsúszott egy német dal is, ami valljuk be elég menő lett.

A karaokét videóra is vették, és a netre is feltöltötték.

"Minden utunk egy Carpool Karaoke"

- írta posztjához Istenes Bence.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Istenes Bence (@benistenes) által megosztott bejegyzés,

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
istenes-laszlo-czina-bogi.jpg

Újabb fordulat a Dancing with the Starsban: Istenes László is partnert cserélt, nagy a titkolózás

Nem elképzelhetetlen, hogy a Sztárban sztár mintájára itt is a korábbi kiesőkkel - a Győrfi Dani-Stana Alexandra, illetve az Emilio-Tóth Orsi párossal - pótolnák a kiesőket.
Forrás: Bors, fotó: Instagram/bogiczina - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

A Bors értesülései szerint Marsi Anikó után Istenes László is táncpartnert cserélt a TV2 Dancing with the Stars műsorában, nem Czina Boglárkával fog táncolni szombaton.

Hogy a Mokka műsorvezetője és Boglárka útjai miért váltak el, azt egyelőre nem tudni. Ráadásul az is rejtély, hogy kik kerülnek azon két páros helyére, akikről pénteken derült ki, hogy nem lépnek parkettre.

A cikk szerint sokan úgy gondolják, hogy a sérülést szenvedett Noszály Sándor és az édesanyját elvesztő Gaby Spanic esett ki, mások koronavírus-fertőzést gyanítanak a változás mögött.

A lap felvetette, nem elképzelhetetlen, hogy a Sztárban sztár mintájára itt is a korábbi kiesőkkel - a Győrfi Dani-Stana Alexandra, illetve az Emilio-Tóth Orsi párossal - pótolnák a kiesőket.

hirdetés

A Bors a műsor készítőihez fordult válaszokért, akik csak annyit közöltek a lappal, várjanak türelemmel a műsor kezdetéig. Ennél egyelőre a Dancing With The Stars Facebook-oldalán sem árultak el többet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
horvatheva.png

Horváth Évát egy kommentelő figyelmeztette, hogy a Halászbástyán van, nem a Vajdahunyad várában

Az influenszer gyorsan korrigálta a helyszínt.
Címkép: Instagram/Horváth Éva - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Horváth Éva jó influenszer módjára egy szép helyen fotóztatta magát egy fizetett reklám keretében, azonban becsúszott egy kisebb baki - szúrta ki a 24.hu újságírója.

„Mit szóltok a plüss jogging magassarkú kombóhoz? Megmondom őszintén nekem nagyon tetszik” – szólt a kép alatti kommentgeneráló leírás, amiben még nem volt semmi különös, csakhogy a TV2 Babavilág műsorvezetője a fotó helyszínéül a Vajdahunyad várát jelölte meg, miközben a fénykép Budapest egy másik híres látványosságánál készült.

Az egyik kommentelő figyelmeztette az influenszert: „Szerintem ez a Halászbástya és nem a Vajdahunyad vár.”

A modell ezt követően gyorsan korrigálta a hely nevét, mostmár jól szerepel a posztban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mit szóltok a plüss jogging magassarkú kombóhoz? Megmondom őszintén nekem nagyon tetszik :))? ??

hirdetés

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által megosztott bejegyzés,


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vitray-Copy.jpg

„Azt az anyát akartam megőrizni, szerelmes voltam belé” - megdöbbentő őszintéséggel mesél gyerekkoráról Vitray Tamás

73 évesen szánta rá magát, hogy Auschwitzba utazzon édesanyja sírjához. A legendás tévés elmesélte azt is, hogyan élte át kisgyerekként a világháborús borzalmakat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Őszintén mesél gyerekkoráról, a családi tragédiákról Vitray Tamás az ATV Sorok között Lutter Imrével! műsorában. Két egymást követő szombaton beszél arról, hogy gyerekként szinte minden családtagját elveszítette és az ő élete is csak egy hajszálon múlt. A végén pedig azt is elárulja, hogy hogyan lett ő Vitray - írja a Blikk.

A 87 éves legendás televíziós személyiség megdöbbentő részleteket árult el magánéletéről. Mint mondta, szinte szerelmes volt az édesanyjába, akit a 2. világháborúban veszített el. A tragédia szörnyen megviselte, és csak jóval később szánta rá magát, hogy felkeresse sírját. Édesanyja, Kertész Anna 34 éves volt, amikor 1944 márciusában Auschwitzba hurcolták. A riporter 73 éves volt, mikor rá tudta venni magát arra, hogy elutazzon nyughelyéhez.

"Nem voltam kíváncsi... Mert én az anyámat úgy őriztem meg, kiskosztümben, kis kalapban. Egy pár hernyóselyem harisnyája volt... Ez nagyon fontos megkülönböztetés nem volt még nylon! És azt az anyát akartam megőrizni... Szerelmes voltam belé"

– vallotta be Vitray.

hirdetés

Végül volt felesége beszélte rá az utazásra. A helyi archívumban kikérte az adatokat és akkor derült ki, hogy az anyja három hónappal túlélte a tábor felszabadítását. Készült nagyon haza, de végül egy ottani kórházban halt meg egy évvel azután, hogy vagonba tették. Testét 500 másik emberrel együtt egy tömegsírba temették.

A gyerek Vitray a háború kezdetén a nagymamájával élt. Budapest ostroma alatt menedékhelyeken bujkált. Úgy véli ma, hogy talán a fiatal korának köszönhető, hogy ép ésszel és lélekkel túlélte mindezt a borzalmat.

"Talán, ha érettebb fejjel, kamaszként ér és nem 11 évesen mindez, akkor értem az egésznek a súlyát, és esetleg agyon nyom" - mondta.

VIDEÓ: Vitray Tamás a Sorok között Lutter Imrével!

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!