hirdetés
tea1-1000x667.jpg

Helyben terem a teljesen vegyszermentes magyar tea, most már szüretelni is lehet

Varga Marianna pár éve azt mondta, lesznek teaültetvények Magyarországon. 2019 júniusában már lehetett szüretelni egy maglódi kertben.
Dobó Maitz Petra cikke, fotók: DJ fotó - szmo.hu
2019. július 10.


hirdetés

Kellenek azok az emberek, akik merik a fejük tetejére állítani a világot.

Varga Marianna pár éve azt mondta, lesznek teaültetvények Magyarországon. 2019 júniusában épp teát szüretelünk egy maglódi kertben. A napon szárított levélkékből pedig valaki holnap már egészen biztosan szürcsöli a forrón, vagy akár jéghidegen felszolgált magyar teát. "A" magyar teát.

2018-ban indult a projekt, akkor már írtunk a tervekről. Az első magyar teaültetvényeket 2018 júliusában ültették el, közel 1300 tő növénykéről van szó. Azóta túlvagyunk azon a télen, amely azért izgulásra okot adó időszak, és a tealevelek szüretelése idén tavasszal-nyáron most már rendületlenül halad.

Varga Mariannát kérdezem:

- Milyen volt a téli és az azt követő időszak? Mit szóltak a teanövények az időjárás ingadozásához? Értem ez alatt a sokáig tartó havazást, ami még május elején is meglepetésekkel szolgált, a rengeteg esőzést, a furcsa koranyári időszakot, amikor az ember reggel még nagykabátban volt, napközben gumicsizmát hordott, délutánra pedig legszívesebben fürdőruhára vetkőzött.

- Az első tél a kritikus, hisz fiatalok a növények, és akklimatizálódniuk kell. De erre számítottam is, hogy próbatétel lesz. Ráadásul a hideg, esős május sem kedvezett nekünk, sokkal később kezdett el hajtani a tea, mint reméltem. De már nincs panaszunk az időjárásra, szépen nőnek a cserjék, és ha szép, hosszú őszünk lesz, akkor többször is tudunk még tealeveleket szedni.

- Megmaradt minden ültetvény?

- Négy helyen szépen nőnek a teák, egy kertet azonban fel kellett számolnunk, mert nagyon hideg, fagyzugos volt a kert és 30 százalékuk kifagyott, így a megmaradt töveket áttelepítettük védettebb helyre. Illetve egy kertet teljesen vissza kellett metszeni, mert annak pedig a teteje fagyott el, így ott ez az év az újrahajtásról, erősödésről szól, de a tövek élnek, zöldek, így biztató a helyzet.

Azt sejtettem, hogy nem lesz minden terület alkalmas a teatermesztésre, az első télen be is bizonyosodott, hogy mennyire fontos a kert fekvése, hogy ne legyen fagyzugos, szeles, huzatos, mert a huzatot sem szereti a tea.

- "Fogadj örökbe egy teacserjét" akciót indítottál az oldaladon - milyen fogadtatása lett?

- A tearajongók örömmel fogadták, az első örökbefogadók már most augusztusban megkapják a magyar tea-csomagjukat, én pedig izgulok a fogadtatás miatt.

- Jelenleg hány teaültetvény található az országban?

- Hat működik, idén telepítettünk még két nagyobb teakertet is, ebből az egyik egész évben fólia alatt van, folytatódik a kísérletezés, tesztelés, a növény megismerése.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
fiatal.jpg

Ez a 13 éves találhatta fel a hasnyálmirigyrák kezelésének legbiztonságosabb módját

A fiatal diák egy rangos díjat is elnyert ötletével.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 14.



A hasnyálmirigyrák túlélési mutatói rendkívül alacsonyak - körülbelül 9%-os akkor, ha öt évet veszünk alapul, és körülbelül 1%-os 10 év távlatában. A helyzet az elmúlt 40 évben nem is javult jelentősen.

Ám a 13 éves Rishab Jain elhatározta, hogy megváltoztatja ezeket a statisztikákat AI-alapú eszközével, a PCDLS Net-tel, amely javítja a hasnyálmirigy állapotának nyomon követését a sugárkezelés során. Jain ötletével megnyerte a 2018-as Discovery Education 3M Young Scientist Challenge-t, úgy, hogy akkor még a középiskolát sem kezdte el.

A szakértők szerint a fiatal egy biztonságosabb módszert alkotott meg a hasnyálmirigyrák kezelésére.

A fiatal a Business Insider-nek elmondta: az egész 2017 nyarán kezdődött, amikor meglátogatta a bátyját Bostonban, és ott megtudta, hogy milyen kutatások zajlanak. Megismerte a meglepően rossz statisztikákat a hasnyálmirigyrákról.

"Ezek után létrehoztam egy mesterséges intelligencia alapú PCDLS Net-eszközt, ami segíti a hasnyálmirigy állapotának követését a sugárkezelések során - mondta a fiatal.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
duotogni1.jpg

Állva tapsolt az America's Got Talent zsűrije egy magyar lánynak és párjának

Csak a tehetségkutató miatt utaztak Los Angelesbe, és úgy tűnik, megérte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 17.



A zsűri és a közönség is álló tapssal jutalmazta a magyar Antal Loretta és olasz partnere, Daniel Togni produkcióját az America's Got Talent válogatóján – írta meg a Blikk. A Duo Togni névre hallgató akrobata kettős valósággal elkápráztatott mindenkit.

A lány a lapnak azt mesélte, csak a tehetségkutató miatt utaztak Los Angelesbe, ahol az első körös meghallgatás zajlott.

"Nagyon izgatottak voltunk. Bár próbáltunk higgadtak maradni, amikor a színpadra léptünk, megláttuk Simon Cowellt, az America's Got Talent megalapítóját, és egy kissé bepánikoltunk"

– emlékezett vissza Antal Loretta, aki hat évvel ezelőtt ismerte meg Danielt a Fővárosi Nagycirkuszban. 2015 óta dolgoznak együtt, a színpad mellett a magánéletben is egy párt alkotnak.

A lányt egy artista ismerőse hívta el évekkel ezelőtt az egyik fellépésére, ami elsőre lenyűgözte. Ezután felvételizett a Baross Imre artistaképzőbe, ahol adtak neki egy esélyt, bár semmi alapja nem volt egy spárgát leszámítva.

A Duo Togni több méteres magasságban hajt végre hajmeresztő mutatványokat. Bár a válogatóról Loretta még csak nagyon szűkszavúan beszélhetett, hiszen egyelőre nem került adásba az egész, annyi biztos, hogy ez is rendkívül látványos volt. Az egyik jelenetben például párja a hajánál fogva lógatja őt.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
dinnyes_okolicsanyi-2-1.jpg

Gyerekként egy nagy vár megépítéséről álmodott, felnőttként létrehozta a világon egyedülálló Várparkot

Alekszi Zoltán makettjei kétszer is Guinness Rekorderek lettek, idén pedig még egy Árpád-kori tematikájú skanzent is készített.
Szöveg és képek: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. július 17.



Szinte minden kisgyerek imád várat építeni - homokból, fakockából, bármiből, ami a keze ügyébe esik. De akad olyan gyerek, aki ezt a szenvedélyét egészen felnőtt koráig magával viszi... Egy nagy várról álmodik... és a végén létrehoz valami nagyot, de egészen más módon.

A Velencei-tó déli partján különleges csemegéket kínál Dinnyés. A leghíresebb látványossága - egy kisgyerek megvalósult álma - a Várpark, ahol a történelmi Magyarországon állt középkori várakat nézheted meg – piciben. Bár makettek, de mégsem a hagyományos módon.

Érdekességük, hogy anyaghűek, és elhelyezkedésük is olyan, mint annak idején a valóságban lehetett. A "vármentő" parkban olyan építmények láthatók, amelyek ma már nem léteznek, vagy csak nagyon romos állapotban. A makettek kőből, fából, téglából épültek fel, és minden apró részlet kidolgozott az ablakpárkánytól a kapuzsanérig.

A park jelenleg 38 vár-makettet mutat be, és ezzel 2018-ban

megkapta a Guinness Rekordoknak járó elismerést,

mint a világ legnagyobb, vármaketteket bemutató kiállítása. A tulajdonos, Alekszi Zoltán a második oklevelet a Szeretlek Magyarországnak mutatta be először.

Zoltán, a Várpark megálmodója elmesélte nekünk, hogy 2012 óta foglalkozik a különleges gyűjteménnyel. Alapos kutatómunka után készültek el az eredeti vár építőanyagaihoz hasonló anyagokból épített várak. Az építmények mellett haladó sétányon emlékoszlopok idézik meg a magyar történelem nagy alakjait, a magyar királyokat, Árpád-kori és erdélyi fejedelmeket.

A „várkapitány” lelkesen mesél a kezdetekről is.

Gyerekként már azt találta ki, hogy egy nagy várat épít majd. Aztán mikor felnőtt, a várról nem mondott le, de rájött, hogy inkább vármentő parkot csinálna, ahol egyedülálló módon mutathatja be a középkori magyar várakat.

Az eddig elkészült maketteket mind saját maga rakta össze. Annyit elárult, hogy sokszor saját kárán jött rá a megfelelő technikára, volt, hogy leomlott a fal, amit rakott, de nem adta fel, és ma már tökéletes várfalakat tud csinálni kőből, fából.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
maklari-kotelugro-csapat.eb-europa-bajnoksag-norvegia-2.jpg

Lenyűgözte a világot a maklári kötélugró csapat - arannyal és ezüsttel tértek haza

Hatalmas sikert arattak.
Fotó: Maklári Bosch Kötélugró Klub - szmo.hu
2019. július 14.



Tarolt egy magyar csapat a kötélugrók világbajnokságán, Norvégiában.

Mint arról a heol.hu beszámolt,

aranyérmekkel és ezüstérmekkel jöttek haza a Maklári Bosch Kötélugró Klub versenyzői.

A nemrég lezajlott World Jump Rope-on a Demó Versenyben például, ahol tizenhárom versenyző öt percen keresztül zajló összehangolt munkájára volt szükség, ezüstéremmel jutalmazták a csapat teljesítményét

A megmérettetésen 26 ország majdnem 1000 versenyzője vett részt. A maklári csapat fiatal versenyzői, Bozsik Regina, Zelei Dorottya, Zelei Diána és Hanuszik Lilla, páros duplakötélben hibátlan gyakorlatot mutattak be, ez első helyet ért.

"A 4×30 másodperces csapat gyorsasági számban Hanuszik Éva, Bánhegyi Hanna, Bánhegyi Flóra, Tatár Laura első helyen végeztek. A 2×60 másodperces duplaköteles gyorsasági számban Kurtán Adél, Hanuszik Éva, Bánhegyi Hanna, Bánhegyi Flóra aranyérmet vehettek át. Ugyancsak a legjobb volt a Kovács Réka, Bánhegyi Hanna és Bánhegyi Flóra alkotta hármas a 3×40 másodperces duplakötél számban. Ezüstérmet szerzett Bánhegyi Hanna és Tatár Laura a 2×30 másodperces duplázásban. Mind a négy gyorsasági számmal a legjobbak között a Grand Fináléban újra versenyezhettek, amely végén a 4×30 másodperc gyorsaságiban győztesként a magyar himnuszt hallhatták ismét" - írja a lap.

Az egyéni számokban Zelei Diána a juniorok között ezüstöt szerzett szabadon választott gyakorlatával. Ugyancsak ezüstérmet vehetett át Bánhegyi Hanna a 30 másodperces és 3 perces gyorsasági számokért is.

Hanuszik Éva egy másik korcsoportban szerzett ezüstérmet gyorsasági eredményével, akit ugyanebben Bánhegyi Flóra követett a harmadik helyen.

Bánhegyi Flóra összetett bajnok lett - az összes korcsoport eredményeit figyelembe véve ő volt a legjobb.

A fotókért és videókért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x