hirdetés
'A Hegyen áll az öregház, a hely, ahol annyira jó volt felnőni' - emlékek a régi ház körül
A zöld kredenc még őrzi a parasztkenyér illatát, a kert alján őzek ugranak meg a váratlan látogatótól, a régi esernyő is a kilincsen lóg, megidézve a nagypapát, aki szerette a 'mennyek hangját'.
Kép és szöveg: Harmath Beáta - szmo.hu
2019. április 24.


hirdetés

Mindannyian őrzünk - remélhetőleg sok szép - emléket gyerekkorunkról. És eljön az az idő, amikor mindezekre némi nosztalgiával emlékezünk. Az idő is szépít, és a kor is sokat tesz hozzá: megértünk dolgokat, meglátunk okokat, átérezzük az akkor megélt percek, órák, napok különlegességét.

A szerencsésebbeknek megmaradnak tárgyi emlékek is, melyek visszahoznak valamit abból a korból. Egy füstös tűzhely, egy kopott kredenc, egy kert, egy ház... És eljön az az idő is, amikor vágy ébred az emberben, hogy átadja másoknak is azt az élményt, amit ő maga megélt gyerekként.

Bea is visszatért a gyökerekhez, és felnőttként, anyaként szeretné megosztani, feleleveníteni a dédi emlékét, a maga gyerekkorát.

Egy kis zalai ház megőrzött titkaiba avat be most minket is:

"Hétvégén Zalában voltunk, a dédiék egykori otthonában, a "Hegyen". Az "öregház", egy része, amiben Apum, meg az öt első unokatestvére felnőtt, még megvan, de már épül-szépül az új ház. Apránként, gondosan, szeretettel, hasonlóra mint az eredeti épület, amit sajnos már nem lehetett felújítani.

Csend van, nyugalom és szépség. Hatalmas terület tartozik a házhoz. Hajnalonta, amikor kimentem gyalogolni, fotózni, azon gondolkoztam, hogy bejárni is sok ezt a földet, nemhogy megművelni.

Lesétáltam az "aljig", ami a telek végében lévő akácost jelenti, (öt őzet ugrasztottam meg) és rengeteg emlék jutott az eszembe...

Azok a reggelek, amikor nagyanyánk a konyhában készítette nekünk a kakaót "keserű kakaóporból" és cukorból... A bádog bögréink hangja, ahogy egymáshoz koccantak az asztalon... Na meg a tejeskannáé.

Tejért Juci nénihez jártunk, mert neki voltak tehenei. A kis kannáinkban hordtuk haza a frissen fejt tejet, és nagyon igyekeztünk, hogy ne lögyböljük' ki útközben. Abból a tejből készült a világ legfinomabb aludtteje, a zöld kredenc tetején... Mama mindig oda tette "elaludni" egy csuporban.

Juci néninek volt egy Down-kóros lánya, a Marika, jó pár évvel idősebb, mint én... Éreztem, hogy ő más, mint a többiek, de azt is éreztem, hogy nagyon szeret, én meg viszontszerettem. Az istálló mellett volt egy asztal, mindig felemelt, ráültetett és a hajamat simogatta, fonogatta.

Vízért a kútra jártunk, amihez az erdőn keresztül vezetett egy ösvény. Nagyapám a vállára vetett "csingóra" akasztotta a két vödröt, úgy hordta haza a vizet.

A "Versace" stílusba azt hiszem, már ott beleszerettem, mert magunkra vettünk a Hegyen mindent. Kitérdelt macinacit', csíkospöttyösvirágos' frottír zoknit, mintásat a mintáshoz, színeset a színeshez...Alsót, felsőt egyaránt. Hordunk kitaposott tornacipőt, gumicsizmát, sőt klumpát is, meg nyáron a "mezítlábunkat" :)

Egész nap kint voltunk a szabadban... Esténként olyan koszosan kerültünk elő, hogy mielőtt a nevükön szólítottak volna, lecsutakoltak a lavórban, mert nem tudhatták, kit rejt a koszréteg. :)

Mi mindig a "nagyszobában" aludtunk, ahol volt egy kis dohszag, mázsás súlyú, tollal töltött paplanok és jóképű kaszáspókok a sarkokban. De olyan jókat aludtunk ott, hogy csak na... Az óra hangos tiktakolása sem zavart soha, ahogy a kakukkos óra hangja sem... És a látványa sem, pedig olyan ronda volt, hogy az már majdnem szép volt. Műanyag óraház, formás, Charlie hangú műanyag kakukkal. :)

A konyhában a zöld kredenc középső zárható rekeszének az illatára a mai napig emlékszem. Abban tartották Nagyanyámék a jó vastag héjú parasztkenyeret.

Az oldalsó fiókban meg a Negró volt. Amit stikában mindig kiettünk onnan. Ahogy a spájzból a "dugibocicsokit" is... :) Meg a lekvárokat, aszalt gyümölcsöket...

A kertben termő feketeszedret ipari mennyiségben fogyasztottuk, de a szúrós tövisek miatt gyakran úgy néztünk ki a "szederdézsma" után, mintha közelharcot vívtunk volna egy vadmacskával.

Eső után pocsolyák voltak a homokos úton, ami a "Búbig', a nagyszüleink másik telkéig vezetett. Mezítláb tapicskoltunk bennük és lelkesen összeszedtük a kis békákat, és még lelkesebben vittük haza őket. A békák kiugráltak a kezünkből, Anyunk meg a bőréből, amikor meglátta a kis "királyfi jelölteket".

Nagyszüleink állatokat is tartottak. Voltak kacsák, tyúkok, libák és disznók. Egyszer öt süldő malac jó mókának gondolta, hogy körbeállnak és a kabátom szélét annyifelé húzzák, amennyien vannak. Én igazi hősként a baromfiudvar közepén álló fára másztam fel, és ott vennyogtam', míg Apum ki nem mentett onnan.

Egyszer a disznóólban tettem villámlátogatást... Azért sikerült igen rövidre az ottlétem, mert az ól sarkában fészkelő kotlós sértettem rám támadt... (Ha jól értettem, a felmenőimet szidta). Én meg fejvesztve menekültem... Majdnem a szó szoros értelmében, mert ahogy szaladtam kifelé, elfelejtettem lehajolni, és a szemöldökfa állított meg. Nagy lendülettel huppantam vissza a szalmára.

Máskor meg addig tébláboltam a kert végében álló kis faházban, míg véletlenül beleültem a moslékos vödörbe. A lábaim térdtől lógtak ki, és a copfjaim végéről is csöpögött a moslék.

Volt egy távoli "szomszéd", a Pista bácsi, aki mindig egy fekete zakóban járt, negyven fokban is és zsíros szélű kalapban. Állandóan bagó és jófajta házipálinka szagot árasztott maga körül, de nagyon kedves öregember volt, kedves az én kis három éves szívemnek. Egyik este, amikor Anyum már illatosra fürdetett és rám adta a kiscsibés pizsamát, Pista bácsi tiszteletét tette nálunk.

Üddögélt' a széken, én meg mindenáron meg akartam fésülni, vagy ahogy akkoriban én mondtam, "séfülni". Pista bácsi jó ember volt, hát levette a kalapját...Akkor láttam életemben először kopasz embert... Megállt a fésű a kezemben és azt hiszem hang sem hagyta el a számat a csodálkozástól, pedig ilyen igen ritkán esett meg velem.

Nagyanyámék háza annyira az isten háta megett' volt, hogy a postás sem hozta ki a levelet. El kellett gyalogolni a buszmegállóig, (volt naponta legalább két busz a városba) ahol a környék házainak postaládái voltak. Kis kulccsal lehetett kinyitni a levélszekrénykét... De szerettük.

A tojásokat kis kosarakba vagy szakajtóba szedtük, a tojásból kikelt pihés kiscsibéket pedig a tenyerünkben melengettük... A kismacskákat, akiket az anyjuk mindig a padláson szült, ezért nem szoktak kézhez, csak nagyon nehezen tudtuk megszelidíteni, de ha sikerült, az hatalmas öröm volt.

A babáinknak a disznóknak szánt korpából és lapúlevélből főztünk ebédet, amit nagyapánknak is rendszeresen meg kellett kóstolnia. Hiába no. Jólelkű lyányok' voltunk.

Nagyapánk nagyon szerette a vihart. Amikor kitört az égiháború, kitárta a bejárati ajtót és kiült a féltető alá csodálni a villámokat, meg hallgatni a "mennyek hangját". Minket eközben a frász tört ki, és lapultunk a már emlegetett mázsás súlyú, "tükrös huzatba" bújtatott paplanok alatt.

Ugyanezek a paplanok védtek meg minket a disznóölés hangjaitól. Sajnáltuk mindig a visító állatot. Mondtam is egyszer a böllérnek, a Feri bának', hogy ha szétszedte a malacot, rakja is össze...

Esténként hallgattuk a kuvik hangját, aki mindig odaszállt a ház melletti nagy fenyőre. A róka rendszeresen megdézsmálta a tyúkállományt, az őz meg bejárt a zöldségesbe csemegézni.

A "csoda almafa", ami hosszú évekkel ezelőtt kidőlt, úgy döntött, mégis élni akar, és a földön heverő törzséből új ágak-gallyak nőttek és bőségesen terem a mai napig.

A kukoricát és a gesztenyét parázson sütve ettük, a héjában sült krumplit meg kacsazsírral és őrölt paprikával meghintve.

Ahogy nőttünk, kamaszok lettünk, egyre kevésbé érdekelt minket a "Hegy"... Más lett fontos, más élmények... Most meg, hogy már nekünk is gyerekeink vannak, megpróbáljuk megmutatni nekik azt a kis világot, amiben annyira jó volt felnőni.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Udvari szerelem, bordély és nemi erőszak a középkorban
A középkori emberek életének is része volt a szerelem és a szexualitás minden öröme és fájdalma. Csak éppen nem volt minden publikus és nem tettek mindent a kirakatba, mint a XXI. században.
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon - szmo.hu
2019. április 30.



A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

A középkori irodalomból mindenki ismeri a trubadúrdalokat, melyben a lovag epekedve könyörög imádott (férjezett) hölgyéhez a beteljesedés legkisebb esélye nélkül. Azt is megtanultuk, hogy Boccaccio szereplői meglehetősen szabados szexuális életet éltek, szó sem volt az egyház által hirdetett önmegtartóztatásról és házastársi hűségről. De akkor melyik mű az, amelyik nagyjából reálisan mutatja be a középkori emberek szexuális szokásait?

A férj alkalmatlan a szerelemre

A 12. századi dél-francia nemesség köréből induló trubadúrköltészet legfőbb jellemzője, hogy a költő mindig egy férjes asszonyhoz, például a várúr feleségéhez írja dalait. A költemények alaptétele, hogy a férj nem alkalmas a szerelemre: nem szeretheti igazán a feleségét, nem epekedhet érte, nem udvarolhat neki. Az egyik vers ezt írja: "a férj csak nevetségessé válik, ha a feleségének teszi a szépet".

Ennek a legfőbb oka, hogy a nemesek között

a középkori házasság egyszerű vagyoni ügylet volt, amelyet a szülők rendeztek el, a házasulandó ifjaknak ebbe semmi beleszólásuk nem volt.

Tehát az érzelmek eleve ki vannak zárva. Másrészt a házasság célja az utódnemzés, hogy legyen, aki örökli a családi vagyont. Ez feladat, emiatt felesleges az asszonynak udvarolni, könyörögni a kegyeiért. A férj tehát soha nem érezhet szorongást és gyötrődést ami az udvari szerelem egyik legfontosabb alkotóeleme.

A férj egyszer s mindenkorra megkapta az asszonyt, nem kell állandó erőfeszítéseket tennie, hogy újra meg újra kiérdemelje. A házasságban a nő a férje tulajdona.A trubadúrok azt is a férjek szemére vetik, hogy mivel ők gazdagok, ez elbizakodottá teszi őket, türelmetlenek, rögtön akarják vágyaik teljesülését. Márpedig az udvari szerelemben jártas lovagok legfőbb erénye a türelmes alázat, amellyel elviseli a szenvedéseket.

Az eszményi szerető

Aki azt akarja, hogy megbecsülje őt szíve hölgye, annak állhatatosan kell őt szolgálnia, őrizkednie kell a közönséges viselkedéstől. Az igazi hősszerelmes szerény, kedves, figyelmes, gondja van arra, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Kerüli a trágár beszédet, a durva és faragatlan társaságot. Az eszményi szerető akkor érdemelheti ki hölgye kegyét, ha türelmesen viseli a lelki fájdalmakat. Az udvari szerelemnek ugyanis éppen az állandó fenyegetettség, bizonytalanság a lényege. A szenvedés elválaszthatatlan az igaz szerelemtől.

A trubadúrok egymással versenyeznek, hogy ki szenved jobban, ki ont több könnyet. Az igazi szerelmes nagyon diszkrét, soha nem árulná el, hol tartanak a szerelmi ügyei. A kérdés már csak az, hogy van-e mit titkolnia.

A trubadúrdalok szerint a hölgy megjutalmazhatta kitartó lovagját. De hogy ez mi volt, arról a lovagok nem sok mindent árultak el, mert mint tudjuk, diszkrétek voltak. Az egyik lehetséges jutalom talán a szeretett nő meztelen testének látványa lehetett, a másik egyfajta szerelmi próba, egy önmegtartóztató szerelmi együttlét, amit ma leginkább a petting szóval tudnánk leírni. A hölgy megengedte a férfinek, hogy melléje feküdjön, miután az ígéretet tett, hogy a mértéktartás követelményeinek megfelelően fog viselkedni.

A szegény lovagok erkölcsi fölénye

A 12. századi francia valóság az volt, hogy a nemesi családokban

az elsőszülött fiú örökölte a vagyont, a többi fiút pedig vagy papnak adták, vagy egy környékbeli várúrnál teljesített szolgálatot. Ezek a lovagok vagyon híján még csak nem is gondolhattak a házasságra.

Így egy olyan eszményben fogalmazták meg ki nem elégített vágyaikat, amellyel bebizonyíthatták, hogy a gazdag lovagok felett állnak - legalább erkölcsileg. Ha gazdaságilag és hatalom dolgában a várúré is az elsőbbség, az udvari illemben ezek a szegény lovagok kiválóbbnak akarnak bizonyulni. A trubadúrlíra valójában a lovagi udvarok szexuális túlfűtöttségét fogalmazza meg irodalmi formában. Másrészt éles határvonalat húzott az udvari szerelem fortélyaiban járatos nemesek és az "állatok módjára" párosodó polgárok és parasztok között.

A hétköznapi házasság

Ha viszont Boccaccio, Villon vagy Chaucer műveit forgatjuk, mást se látunk, mint felszarvazott férjeket, kielégítetlen étvágyú szeretőket, sóvárgó szűzlányokat és romlott papokat, szerzeteseket. Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a történelemben nem volt még egy ilyen szexualitástól megszállott társadalom.

A 12. században az egyház szentséggé emelte a házasságot, és elismerte, üdvösnek nyilvánította a házastársak közötti nemi életet, amennyiben az a gyerekáldás létrehozását szolgálja. Minden más bűnös paráználkodásnak számított.

Ha az asszony nem szült fiúgyermeket, a férj gyakran elzavarta őt: kolostorba adta, hűtlenséget, házasságtörést "bizonyított" rá, vagy kiderített - a házasságkötéskor még "nem sejtett" - rokonságot. Ha a feleség valóban megcsalta a férjét, akkor számos középkori jogszokás szerint halálos ítélet várt rá, feltéve, ha nem esett azonnal a férj önbíráskodásának áldozatául.

Lapozz a folytatásért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Szeméttelepre épült a kedvenc budai parkunk
A 70-es évek óta üdítő színfolt a mocsaras szemétdombból született a Bikás-park.
Orosz Emese cikke, címkép: Fortepan - szmo.hu
2019. április 23.



Az archív fotókon és videókon látszik, hogy a három bika szoborról híres domb már a 70-es évek óta üdítő színfoltja Kelenföld panelrengetegének. A Bikás-park múltja azonban meglehetősen saras és koszos.

Egész Kelenföld mocsaras árterülete volt az 1870-75 közötti Duna-szabályozás előtt, és ami azt illeti, a leendő park még ezt követően is jó sokáig lápos, nádas terület volt.

Kilátás Kelenföldre a Ballagi Mór utca felől. Bal szélen a Tétényi út 37-39., mely mögött jobbra a távolban a csepeli Szabadkikötő épülete - a Bikás területe 1956-ban
Lápos terület a mai Bikás-park helyén, háttérben a Bánk Bán utca házai - 1963

A Bikás Park 1974-ben a Kelenföldi lakóteleppel párhuzamosan épült fel egy korábbi szeméttelep helyére.

A legenda szerint ráadásul egy egész teherautó van a domb alatt.

A Bikás legendája

A környéken élők azt beszélik, a Bikás park területén a lakótelep építésekor egy teherautó annyira megsüllyedt a sárban, hogy nem tudták kihúzni. Végül otthagyták, sőt ráhordtak mindenféle építési törmeléket, sittet, ez lett az építkezés hulladéklerakó helye. Végül egyszerűbbnek találták, ha befedik földdel, így alakult ki a 8 méter magas szánkózódomb.

Fotó: Korniss Péter, Forrás: Budapest folyóirat, 1985 - 1-2. szám január

A park szomszédságában épült meg szintén a 70-es években a kék-fehér, labirintusszerű, háromszintes Kelenföldi Városközpont. Benne nyitott meg a Budapesti Művelődési Központ és az akkor igen népszerű filmszínház, az Olimpia Mozi is. Budai lányként az én első moziélményem is ide kötődik. Az oroszlánkirályt néztük meg, és utána órákig rohangáltunk fel-alá a Bikás-dombon a rajzfilm elefánttemetőjébe képzelve magunkat.

Az Olimpia mozi épülete 2007-ben

A Bikás-park Kis István alkotásáról kapta a nevét. A fejükön égitesteket viselő bikák 1981-ben került a domb tetejére. A szoborcsoport (hivatalos nevén: Monda) a népmesékre jellemző hármas alakzatot, az égi és földi valóság képzeletbeli összekapcsolódását jelképezi. Eredetileg a három marha szarvai közt a nap, hold és a csillagok is helyet kaptak. Az idők folyamán ezeket letörtek, eltűntek, hiába pótolták őket többször is, ma már nem láthatjuk.

Köztérkép - Ády képe - Kép forrása: Budapest Folyóirat 1980

Hogy a legendákból igaz-e bármi, máig nem tudjuk pontosan. Egy azonban biztos: a Bikás-domb a budai gyerekek több generációjának egyik kedvenc szabadidőparkja.

Csúszdák a Bikás-dombon, 1981

Forrás: Wikipédia, Fortepan, Youtube


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Vérfürdő az iskolában – 20 éve mészárolták le a Columbine diákjait
Két fiatalember álarcban, kesztyűben, fekete kabátban beront iskolájába, pisztollyal, puskával, vadászkésekkel felfegyverezve. Ötven perc alatt 12 diákot és egy tanárt ölnek meg, végül önmagukkal is végeznek.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. április 18.



1999. április 20-án zajlott le minden idők egyik legdöbbenetesebb iskolai mészárlása az amerikai Colorado állambeli Littleton városában, a Columbine középiskolában. Eric Harris és Dylan Klebold örökre beírta magát az Egyesült Államok történetének legsötétebb lapjaira, és máig nyitott seb az amerikai kollektív tudatban. Nem utolsósorban azért, mert ez volt az első ilyen iskolai gyilkolás, amely ekkora nyilvánosságot kapott a médiában.

A tragédia napján és másnap minden tv- és rádióállomás egyenesben közvetítette a diákok segélyhívásait, a túlélők döbbent és rémülettől eltorzult arcait. Columbine baljós hírnevéhez csak hozzátett Michael Moore nagy vihart kiváltó, az amerikai fegyverviselés visszásságaira is rámutató 2002-es dokumentumfilmje, a Bowling For Columbine (amit magyarul érhetetlen módon Kóla, puska, sültkrumpli címen vetítettek) és Gus van Sant egy évvel később Elefántja, amelyért Cannes-ban Aranypálmát kapott.

De kik voltak valójában a gyilkosok? Miért öltek? A mészárlást követő hetekben a médiában számos magyarázat látott napvilágot. Szokás szerint megbélyegezték a kemény rock-zenét, a videójátékokat, a fegyvermániát és a náci eszmék iránti vonzódást.

Eric Harris és Dylan Klebold azonban nem voltak sem „sátánista” rock-rajongók, nem voltak igazából faj- vagy vallásgyűlölők sem.

Mint arra Andrew Gumbel, a Guardian oknyomozó újságírója már 10 évvel az események után felhívta a figyelmet, Harris internetes oldalán világosan beszélt: el akarta pusztítani az iskolát, és mindenkit, aki odatartozik.

A tervet hosszasan érlelték és részletesen kidolgozták. Eredetileg két propánbombát akartak felrobbantani az iskola kávézójában, illetve annak könyvtárában, a menekülő túlélőket pedig legéppisztolyozták volna a Columbine parkolójában. Ezen kívül két hasonló bombát helyeztek el autóikban, és legalább 2000 halottat reméltek. Céltudatosságukra jellemző, hogy házi videót készítettek, amelyben elmondták, hogy mire készülnek és előre bocsánatot kértek szüleiktől.

Az iskolába elhelyezett robbanószerkezetek azonban nem működtek. Miután erre a két kamasz rájött, visszamentek a kávézóba, előbb egy Molotov-koktélt dobtak el, majd tüzet nyitottak két diákra. A vérfürdő egy órával később ért véget a könyvtárban, amikor Harris és Klebold egyaránt főbe lőtte magát.

Grumbel szerint a két fiú nagyon különbözött egymástól. A 18 éves Eric rendkívül erőszakos típus volt. Naplója tele van gyilkosságra való felhívásokkal, tömeggyilkosságok leírásával, és szenvedési vággyal. A 17 éves Dylan inkább depresszióra volt hajlamos.

Bár jól szituált, szerető családban élt, állandóan kísértette a kudarc réme. Így kerültek össze, és táplálták egymás démonjait és gyűlöletét.

Sokan nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a terrorakció április 20-án, Hitler születésnapján zajlott le. Ez azonban csak véletlen egybeesés, mert eredetileg április 19-re tervezték, ami szintén egy évfordulós dátum volt: 1995-ben ezen a napon dőlt romba gépkocsiba rejtett pokolgéptől Oklahoma City szövetségi hivatala, a merényletben 168-an haltak meg és több mint 800 volt a sebesültek száma. Dave Cullen újságíró szerint, a könyvet is írt Columbine-ról, Harrist csak az akadályozta meg, hogy ne ez legyen az Egyesült Államok addigi történetének legnagyobb terrortámadása (két és fél évvel vagyunk 9/11 előtt!), hogy egyszerű pizzafutárként nem volt több pénze a gyilkoló eszközökre.

Columbine 20 évvel a vérengzés után egyfajta zarándokhely lett, minden hónapban több százan látogatnak ide, számuk az elmúlt négy évben egyre növekszik. Már külön nevük is van: „Columbiners”. Többségük ártalmatlan „katasztrófaturista”, akik morbid szenvedélyüket élik ki a helyszínen, de vannak olyanok is, akik a gyilkosokat dicsőítik, sőt, utánozni is próbálják őket.

2012-ben például volt egy középiskolás, aki érdeklődött arról, hogy miként zajlott le a lövöldözés, majd nem sokkal később letartóztatták, mert pokolgépet akart elhelyezni egy Utah-i gimnáziumban. 2018-ban az iskola őrzésével megbízott rendőrök vettek őrizetbe egy fiatal nőt, aki a barátnőjével akart hasonló akciót végrehajtani.

A huszadik évforduló közeledtével még jobban megszigorítják a biztonsági intézkedéseket a Columbine körül. Már jó ideje minden zárat távirányítással lehet nyitni és zárni, hogy az egyes termeket izolálni lehessen veszélyes esetén. A problémás diákokat folyamatosan figyelik, elsősorban a közösségi oldalakra felkerült posztjaikon keresztül. Az elmúlt hetekben elszaporodtak az iskola és más Colorado állambeli iskolák elleni fenyegetések. Tavaly, a floridai Parklandban történt vérfürdő után, amelyben 17-en haltak meg, Columbine két hét alatt több mint száz fenyegetést kapott. A hatóságok mindegyiket komolyan veszik, mert az iskolai lövöldözések végrehajtói többségükben üzentek, mielőtt tettüket elkövették. Az egyik ilyen lekapcsolt fenyegető egy 15 éves fiú volt, aki egyik osztálytársnőjének küldött levelében közölte, hogy „egy 40 cm-s acélkése van” és mellékelt egy listát azokról a diáktársakról, akiket meg akar ölni. A címzettnek felajánlotta, hogy leveszi őt a listáról, ha odaadja magát, vagy pedig fizet neki. Annak idején Harris egyik iskolatársának szülei feljelentést tettek a helyi seriffnél, mert lányuk elmondta: a fiú web-oldalán leírta, hogy ölni készül, és őt magát is megfenyegette. Hiába. Közben az egykori túlélők közül sokan a mai napig képtelenek feldolgozni az eseményeket. Egy friss tanulmány megállapította, hogy az iskolai lövöldözéseket átéltéknek magasabb a posztraumatikus stresszel kapcsolatos lelki-viselkedési zavarok aránya, mint a háborús veteránok esetében. Nemcsak azért, mert ők maguk forogtak életveszélyben, hanem azért is, mert elvesztették barátaikat és egyik pillanatról a másikra kellett átélniük, hogy az általuk addig biztonságosnak vélt világ a feje tetejére állt – írta a Westworld .

Columbine óta sajnos több tucat iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, a modern médiára jellemző módon azonban csak azok váltak közismertté, ahol az áldozatok száma elérte legalább a tízet.

Ilyen volt 2007- április 17-én a Virginia állambeli Blacksburgben a helyi műszaki főiskolán végrehajtott tömegmészárlás, amelyben 32-en haltak meg (a gyilkos itt is végzett magával), vagy a Connecticut állambeli Newtonban a Sandy Hook általános iskola szörnyű esete, ahol a 20 éves Adam Lanza előbb saját anyját ölte meg, miután az iskolában folytatta gyilkolást: 20 kisgyereket és hat pedagógust ölt meg, mielőtt főbe lőtte magát. Lanza, akárcsak Harris, Klebold és a parklandi gyilkos, az iskolából való kicsapásáért bosszút álló Nicolas Cruz – az egyetlen, akit élve elfogtak, és akár halálra is ítélhetik – elérték céljukat, mint az ókori Hérosztatosz, aki a hírnévért gyújtotta fel Artemisz ephesosi templomát, az ókor egyik csodáját. Az ő nevüket jobban őrzi a köztudat, mint az ártatlan áldozatokét.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Maradandó szemsérülés, leforrázott kezek – a Kádár-kor robbanó kávéfőzőinek története
Csoda, hogy a hadiipar nem figyelt fel a rájuk... Nektek is volt ilyen?
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. április 24.



A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Szinte érthetetlen, hogy a hidegháború idején a két szemben álló fél hihetetlen mennyiségű pénzt ölt a legújabb fegyverek kifejlesztésébe, holott a magyar gyártmányú kávéfőzők fillérekért képesek voltak komoly pusztítás véghezvitelére. Na, de komolyra fordítva a szót: aki élt az előző rendszerben, annak szinte biztosan van legalább egy sztorija a felrobbanó kávéfőzőkről. De melyek voltak a legveszélyesebb típusok, és vajon mi vezetett az előbb vagy utóbb rendeltetésszerűen bekövetkező végükhöz?

A legveszélyesebb: a Karaván

Ha a beépített fűtőszállal készült, elektromos főzőket nem számoljuk – ezek kevésbé voltak hajlamosak az önpusztításra – akkor is rengeteg típus készült az 1950-80-as években hazánkban, igaz ezek jórésze csupán méretben különbözött egymástól. Igazán nagy népszerűségre három modell tett szert, bár akik 1975 után ismerkedtek a feketézés szertartásával, annak talán a Karaván név már nem mond sokat. Ezt a típust, mely formájában a későbbi kotyogóra emlékeztetett, a Fém- és Vastömegcikk-készítő Szövetkezet gyártotta, 1957-től.

Bár a Karaván valóban

egy kicsit öblösebb kotyogóra hasonlított, működése elve teljesen hagyományos volt.

Az, hogy ez a főző ennyire veszélyesnek bizonyult, valószínűleg a csapnivaló anyagminőség következménye volt (ahogyan a másik két típusnál is), hiszen a gyártás megindulása előtti minőségellenőrzés már komoly problémákat mutatott. A készülék alsó része, ahová a vizet és a kávét kellett helyezni, a képződő gőz hatására ugyanis valósággal felfújódott, így a melegítéses próbát félbe kellett szakítani. Bár a gyáriak módosítottak a kialakításon, a Karaván továbbra is a legveszélyesebb kávéfőző maradt.

Karaván reklámplakát. Forrás: Budapestposter

1965-ben például 17(!) esetben történt szemet maradandóan károsító kávéfőző baleset, melyből 7-et a Karaván tudhatott magáénak, 4-4 alkalommal egy Autopress vagy egy Kotyogó okozta a problémát, míg két esetben nem lehetett kideríteni a típust utólag. Ráadásul a Karaván drága is volt, a maga 97 forintos árával.

Érdekes adalék, hogy a főzőt árusító Keravill évekig nem jutott biztonsági szelephez, mivel a KTSZ nem szállított nekik. Az indoklás pedig csupán annyi volt, hogy a beszerelés utáni kipróbálás életveszélyes! Talán nem csoda, hogy a forgalmazást és a gyártást 1975-ben végérvényesen beszüntették.

A legrégebbi: az Autopress

Az előzőekben már szóba került a „Három nagy” közül a legrégebbi típus, az Autopress. Ennek gyártását már 1954-ben megkezdte a „Autófém” Autófelszerelés és Tömegcikk Kisipari Szövetkezet. Ez a főző sokkal kevésbé volt silány minőségű, mint az előző, de probléma így is bőven akadt vele, és emiatt talán a legtöbbet átkozott típussá vált.

A működését kevésbé befolyásolta, de szinte minden darabon előbb vagy utóbb eltörött a fedelet rögzítő csavar bakelit tekerője. Bár az élelmesebb emberek ezt még egy ráhegesztett T szárral orvosolták, ám a kávészűrő tönkremenetelének nem volt orvossága. Ez volt az az alkatrész, melyből a szövetkezet képtelen volt eleget gyártani, így szinte beszerezhetetlen volt.

Autopress, ahogy mi ismertük: házilag készült tekerővel. Forrás: Antikrégiség

A hibáját – és a robbanásokat is – a túl finomra őrölt, iszaposodó kávé okozta. Bár a gyártó felhívta a figyelmet, hogy homok finomságú anyaggal tilos a készüléket megtölteni, ez az akkori otthoni- és bolti darálók, na meg a kávék váltakozó minősége mellett leginkább a szerencsén múlott. Ennek ellenére az Autopress igazi sikernek bizonyult, és számtalan formában – más neveken – gyártották, sőt gyártják ma is. A legjobb évben 160 ezer darabot adtak el belőle, ami a 69,50-es ár fényében nem is csoda.

A legnépszerűbb: a Kotyogó

„Semmi sem erősebb a szerelemnél, csak a kotyogós kávé, mert az bivalyerős” tartja az internetes mondás, és bizony nincs is ebben semmi tévedés. Ugyanis ez a főző teljesen másképpen működik, mint a másik két típus, így a főzet valóban erősebb lesz általa.

Bár külföldön már létezett az elv, nálunk 1963-ban hatalmas újdonságnak számított a Fémlemezipari Művek tűzoltókészülék gyáregységének fejlesztése. Kis gonoszsággal azt is mondhatnánk, hogy a gyár ezzel kívánta biztosítani a tűzoltókészülékek iránti folyamatos keresletet...

VIDEÓ: mielőtt kotyogóban készítesz kávét, nézd meg!

Annak idején elsősorban úgy reklámozták a készüléket, hogy egyedüliként hanggal is jelzi, ha elkészült a kávé, pedig a kotyogó többet is tudott. Valójában a kottyanó hangot hallató szelep felel a kávéfőző szakaszos működéséért azzal, hogy egy bizonyos nyomás felett elengedi a gőzt. Ez az állandó nyomásváltozás pedig a kávéörlemény legtökéletesebb kilúgozódását okozza, vagyis valóban bivalyerős a végeredmény.

Ez az újszerű típus annyira ismeretlen volt 1963-ban, hogy az egyik újságíró például le is forrázta vele a kezét, mert nem húzta le a gáztűzhelyről kiöntés előtt a készüléket. Ebből az esetből persze nagy botrány kerekedett, és a gyártó vállalat vezérigazgatója személyesen vonta felelőségre az árusító vegyesbolt személyzetét. Ők ugyanis elkeverték a használati útmutatót, mely felhívta a figyelmet a készülék kiöntés előtti néhány másodperces hűtésére. A Kotyogó robbanásaiért szintén a túl finom kávé felelt, de ennek ellenére ez is egy igazi sikertörténet. A típust ma is forgalmazzák, igaz a mai ár jóval magasabb, mint az 1963-as 79 forint.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x