hirdetés
'A Hegyen áll az öregház, a hely, ahol annyira jó volt felnőni' - emlékek a régi ház körül
A zöld kredenc még őrzi a parasztkenyér illatát, a kert alján őzek ugranak meg a váratlan látogatótól, a régi esernyő is a kilincsen lóg, megidézve a nagypapát, aki szerette a 'mennyek hangját'.
Kép és szöveg: Harmath Beáta - szmo.hu
2019. április 24.


hirdetés

Mindannyian őrzünk - remélhetőleg sok szép - emléket gyerekkorunkról. És eljön az az idő, amikor mindezekre némi nosztalgiával emlékezünk. Az idő is szépít, és a kor is sokat tesz hozzá: megértünk dolgokat, meglátunk okokat, átérezzük az akkor megélt percek, órák, napok különlegességét.

A szerencsésebbeknek megmaradnak tárgyi emlékek is, melyek visszahoznak valamit abból a korból. Egy füstös tűzhely, egy kopott kredenc, egy kert, egy ház... És eljön az az idő is, amikor vágy ébred az emberben, hogy átadja másoknak is azt az élményt, amit ő maga megélt gyerekként.

Bea is visszatért a gyökerekhez, és felnőttként, anyaként szeretné megosztani, feleleveníteni a dédi emlékét, a maga gyerekkorát.

Egy kis zalai ház megőrzött titkaiba avat be most minket is:

"Hétvégén Zalában voltunk, a dédiék egykori otthonában, a "Hegyen". Az "öregház", egy része, amiben Apum, meg az öt első unokatestvére felnőtt, még megvan, de már épül-szépül az új ház. Apránként, gondosan, szeretettel, hasonlóra mint az eredeti épület, amit sajnos már nem lehetett felújítani.

Csend van, nyugalom és szépség. Hatalmas terület tartozik a házhoz. Hajnalonta, amikor kimentem gyalogolni, fotózni, azon gondolkoztam, hogy bejárni is sok ezt a földet, nemhogy megművelni.

Lesétáltam az "aljig", ami a telek végében lévő akácost jelenti, (öt őzet ugrasztottam meg) és rengeteg emlék jutott az eszembe...

Azok a reggelek, amikor nagyanyánk a konyhában készítette nekünk a kakaót "keserű kakaóporból" és cukorból... A bádog bögréink hangja, ahogy egymáshoz koccantak az asztalon... Na meg a tejeskannáé.

Tejért Juci nénihez jártunk, mert neki voltak tehenei. A kis kannáinkban hordtuk haza a frissen fejt tejet, és nagyon igyekeztünk, hogy ne lögyböljük' ki útközben. Abból a tejből készült a világ legfinomabb aludtteje, a zöld kredenc tetején... Mama mindig oda tette "elaludni" egy csuporban.

Juci néninek volt egy Down-kóros lánya, a Marika, jó pár évvel idősebb, mint én... Éreztem, hogy ő más, mint a többiek, de azt is éreztem, hogy nagyon szeret, én meg viszontszerettem. Az istálló mellett volt egy asztal, mindig felemelt, ráültetett és a hajamat simogatta, fonogatta.

Vízért a kútra jártunk, amihez az erdőn keresztül vezetett egy ösvény. Nagyapám a vállára vetett "csingóra" akasztotta a két vödröt, úgy hordta haza a vizet.

A "Versace" stílusba azt hiszem, már ott beleszerettem, mert magunkra vettünk a Hegyen mindent. Kitérdelt macinacit', csíkospöttyösvirágos' frottír zoknit, mintásat a mintáshoz, színeset a színeshez...Alsót, felsőt egyaránt. Hordunk kitaposott tornacipőt, gumicsizmát, sőt klumpát is, meg nyáron a "mezítlábunkat" :)

Egész nap kint voltunk a szabadban... Esténként olyan koszosan kerültünk elő, hogy mielőtt a nevükön szólítottak volna, lecsutakoltak a lavórban, mert nem tudhatták, kit rejt a koszréteg. :)

Mi mindig a "nagyszobában" aludtunk, ahol volt egy kis dohszag, mázsás súlyú, tollal töltött paplanok és jóképű kaszáspókok a sarkokban. De olyan jókat aludtunk ott, hogy csak na... Az óra hangos tiktakolása sem zavart soha, ahogy a kakukkos óra hangja sem... És a látványa sem, pedig olyan ronda volt, hogy az már majdnem szép volt. Műanyag óraház, formás, Charlie hangú műanyag kakukkal. :)

A konyhában a zöld kredenc középső zárható rekeszének az illatára a mai napig emlékszem. Abban tartották Nagyanyámék a jó vastag héjú parasztkenyeret.

Az oldalsó fiókban meg a Negró volt. Amit stikában mindig kiettünk onnan. Ahogy a spájzból a "dugibocicsokit" is... :) Meg a lekvárokat, aszalt gyümölcsöket...

A kertben termő feketeszedret ipari mennyiségben fogyasztottuk, de a szúrós tövisek miatt gyakran úgy néztünk ki a "szederdézsma" után, mintha közelharcot vívtunk volna egy vadmacskával.

Eső után pocsolyák voltak a homokos úton, ami a "Búbig', a nagyszüleink másik telkéig vezetett. Mezítláb tapicskoltunk bennük és lelkesen összeszedtük a kis békákat, és még lelkesebben vittük haza őket. A békák kiugráltak a kezünkből, Anyunk meg a bőréből, amikor meglátta a kis "királyfi jelölteket".

Nagyszüleink állatokat is tartottak. Voltak kacsák, tyúkok, libák és disznók. Egyszer öt süldő malac jó mókának gondolta, hogy körbeállnak és a kabátom szélét annyifelé húzzák, amennyien vannak. Én igazi hősként a baromfiudvar közepén álló fára másztam fel, és ott vennyogtam', míg Apum ki nem mentett onnan.

Egyszer a disznóólban tettem villámlátogatást... Azért sikerült igen rövidre az ottlétem, mert az ól sarkában fészkelő kotlós sértettem rám támadt... (Ha jól értettem, a felmenőimet szidta). Én meg fejvesztve menekültem... Majdnem a szó szoros értelmében, mert ahogy szaladtam kifelé, elfelejtettem lehajolni, és a szemöldökfa állított meg. Nagy lendülettel huppantam vissza a szalmára.

Máskor meg addig tébláboltam a kert végében álló kis faházban, míg véletlenül beleültem a moslékos vödörbe. A lábaim térdtől lógtak ki, és a copfjaim végéről is csöpögött a moslék.

Volt egy távoli "szomszéd", a Pista bácsi, aki mindig egy fekete zakóban járt, negyven fokban is és zsíros szélű kalapban. Állandóan bagó és jófajta házipálinka szagot árasztott maga körül, de nagyon kedves öregember volt, kedves az én kis három éves szívemnek. Egyik este, amikor Anyum már illatosra fürdetett és rám adta a kiscsibés pizsamát, Pista bácsi tiszteletét tette nálunk.

Üddögélt' a széken, én meg mindenáron meg akartam fésülni, vagy ahogy akkoriban én mondtam, "séfülni". Pista bácsi jó ember volt, hát levette a kalapját...Akkor láttam életemben először kopasz embert... Megállt a fésű a kezemben és azt hiszem hang sem hagyta el a számat a csodálkozástól, pedig ilyen igen ritkán esett meg velem.

Nagyanyámék háza annyira az isten háta megett' volt, hogy a postás sem hozta ki a levelet. El kellett gyalogolni a buszmegállóig, (volt naponta legalább két busz a városba) ahol a környék házainak postaládái voltak. Kis kulccsal lehetett kinyitni a levélszekrénykét... De szerettük.

A tojásokat kis kosarakba vagy szakajtóba szedtük, a tojásból kikelt pihés kiscsibéket pedig a tenyerünkben melengettük... A kismacskákat, akiket az anyjuk mindig a padláson szült, ezért nem szoktak kézhez, csak nagyon nehezen tudtuk megszelidíteni, de ha sikerült, az hatalmas öröm volt.

A babáinknak a disznóknak szánt korpából és lapúlevélből főztünk ebédet, amit nagyapánknak is rendszeresen meg kellett kóstolnia. Hiába no. Jólelkű lyányok' voltunk.

Nagyapánk nagyon szerette a vihart. Amikor kitört az égiháború, kitárta a bejárati ajtót és kiült a féltető alá csodálni a villámokat, meg hallgatni a "mennyek hangját". Minket eközben a frász tört ki, és lapultunk a már emlegetett mázsás súlyú, "tükrös huzatba" bújtatott paplanok alatt.

Ugyanezek a paplanok védtek meg minket a disznóölés hangjaitól. Sajnáltuk mindig a visító állatot. Mondtam is egyszer a böllérnek, a Feri bának', hogy ha szétszedte a malacot, rakja is össze...

Esténként hallgattuk a kuvik hangját, aki mindig odaszállt a ház melletti nagy fenyőre. A róka rendszeresen megdézsmálta a tyúkállományt, az őz meg bejárt a zöldségesbe csemegézni.

A "csoda almafa", ami hosszú évekkel ezelőtt kidőlt, úgy döntött, mégis élni akar, és a földön heverő törzséből új ágak-gallyak nőttek és bőségesen terem a mai napig.

A kukoricát és a gesztenyét parázson sütve ettük, a héjában sült krumplit meg kacsazsírral és őrölt paprikával meghintve.

Ahogy nőttünk, kamaszok lettünk, egyre kevésbé érdekelt minket a "Hegy"... Más lett fontos, más élmények... Most meg, hogy már nekünk is gyerekeink vannak, megpróbáljuk megmutatni nekik azt a kis világot, amiben annyira jó volt felnőni.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Lassú és kegyetlen halál: így végzett a szifilisz sok zseniális magyarral
A vérbaj egy verzió szerint egy aberrált pásztortól ered, és olyanok haltak bele, mint II. Ulászló, Munkácsy vagy Ady.
Kovács-Tóth Noémi cikke - szmo.hu
2019. május 14.



A szifilisz megnevezés egy középkor végén élt olasz orvostól ered, aki saját versében részletezi a kórság tüneteit. A költeményt nem nevezném klasszikus szerelmes versnek, mivel egy Syphilus nevű pásztorról szól, aki az egyik birkájától kapta el a betegséget.

A bujakórnak és francos nyavalyának is hívott szifilisz szexuális úton terjed, nagyon lassú lefolyású, ráadásul rendkívül fájdalmas is. Az első stádium a fekélyek terjedése, majd idegrendszeri- és szívproblémák, végül hallucinációk és csontdaganatok vezettek a sírgödörig. A nagy európai szifiliszjárványok egyébként Amerika felfedezése után kezdődtek, úgyhogy felettébb gyanús ez a Kolumbusz…

Szerencsére a 20. század közepére Alexander Fleming felfedezte a penicillint, amellyel gyógyítható vált a kéjfüggők rémálma. Előtte olyan hamvában holt kísérleteket tettek a kezelésére, mint a higanykúra, amelyről ma már tudjuk, hogy szintén mérgező.

Az egyetlen, ami valóban használt a szifilisz ellen, az a Vénusz kesztyűjének hívott óvszer volt.

Senkit nem kímélt a gyilkos kórság

II. Ulászló (1456-1516), azaz Dobzse László – aki 1490-től haláláig magyar király volt – ugyanúgy vérbajban halt meg, mint a nála egyébként vagyonosabb kortársa, Bakócz Tamás (1442-1521) esztergomi érsek. Utóbbi a pápai trón várományosaként eléggé álszent képet festhetett magáról, ahogyan a konklávé szüneteiben a hordozható higanygőz-kabinjában ücsörgött.

Kicsit kilóg a sorból az anyák megmentője, Semmelweis Ignác (1818–1865), aki nem önfeledt paráznaság útján kapta el a szörnyű bajt, hanem hivatása sodorta végveszélybe. Sajnos boncolás közben, sebfertőzés következtében jutott a szervezetébe a lassan ölő bujakór. Akkoriban minden sebész, szülész, kórboncnok vagy fogász ki volt téve ilyen vagy hasonló kockázatoknak.

Munkácsyt a malária mentette meg

Szifiliszben hunyt el Munkácsy Mihály (1844–1900) festőnk is, aki szerencsétlenségére egészen fiatalon, már 15 évesen elkapta a „francot”. Amilyen sikeres volt a karrierjében, olyannyira tragikus élete volt minden más szempontból. Hamar elárvult, asztalosinasként brutálisan verték, ráadásul házassága sem volt boldog, és gyermeket sem tudott nemzeni.

A vérbajos fiút egyébként az mentette meg a korai haláltól, hogy lázzal járó maláriát is kapott (ilyenkor a szervezet szó szerint kiégeti magából a kórokozót). Az egész szervezetét megviselő szifilisz miatt kisebb-nagyobb pihenőket tartott a festésben, sokszor óriási erőfeszítések árán tudott csak befejezni egy nagyobb alkotást. Végül őt is utolérte az őrület: utolsó éveit méltatlan körülmények között tengette egy elmegyógyintézetben. Halála után egy évtizeddel jelent meg az első gyógyszer erre a – fél évezreden keresztül pusztító – nemi betegségre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Udvari szerelem, bordély és nemi erőszak a középkorban
A középkori emberek életének is része volt a szerelem és a szexualitás minden öröme és fájdalma. Csak éppen nem volt minden publikus és nem tettek mindent a kirakatba, mint a XXI. században.
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon - szmo.hu
2019. április 30.



A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

A középkori irodalomból mindenki ismeri a trubadúrdalokat, melyben a lovag epekedve könyörög imádott (férjezett) hölgyéhez a beteljesedés legkisebb esélye nélkül. Azt is megtanultuk, hogy Boccaccio szereplői meglehetősen szabados szexuális életet éltek, szó sem volt az egyház által hirdetett önmegtartóztatásról és házastársi hűségről. De akkor melyik mű az, amelyik nagyjából reálisan mutatja be a középkori emberek szexuális szokásait?

A férj alkalmatlan a szerelemre

A 12. századi dél-francia nemesség köréből induló trubadúrköltészet legfőbb jellemzője, hogy a költő mindig egy férjes asszonyhoz, például a várúr feleségéhez írja dalait. A költemények alaptétele, hogy a férj nem alkalmas a szerelemre: nem szeretheti igazán a feleségét, nem epekedhet érte, nem udvarolhat neki. Az egyik vers ezt írja: "a férj csak nevetségessé válik, ha a feleségének teszi a szépet".

Ennek a legfőbb oka, hogy a nemesek között

a középkori házasság egyszerű vagyoni ügylet volt, amelyet a szülők rendeztek el, a házasulandó ifjaknak ebbe semmi beleszólásuk nem volt.

Tehát az érzelmek eleve ki vannak zárva. Másrészt a házasság célja az utódnemzés, hogy legyen, aki örökli a családi vagyont. Ez feladat, emiatt felesleges az asszonynak udvarolni, könyörögni a kegyeiért. A férj tehát soha nem érezhet szorongást és gyötrődést ami az udvari szerelem egyik legfontosabb alkotóeleme.

A férj egyszer s mindenkorra megkapta az asszonyt, nem kell állandó erőfeszítéseket tennie, hogy újra meg újra kiérdemelje. A házasságban a nő a férje tulajdona.A trubadúrok azt is a férjek szemére vetik, hogy mivel ők gazdagok, ez elbizakodottá teszi őket, türelmetlenek, rögtön akarják vágyaik teljesülését. Márpedig az udvari szerelemben jártas lovagok legfőbb erénye a türelmes alázat, amellyel elviseli a szenvedéseket.

Az eszményi szerető

Aki azt akarja, hogy megbecsülje őt szíve hölgye, annak állhatatosan kell őt szolgálnia, őrizkednie kell a közönséges viselkedéstől. Az igazi hősszerelmes szerény, kedves, figyelmes, gondja van arra, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Kerüli a trágár beszédet, a durva és faragatlan társaságot. Az eszményi szerető akkor érdemelheti ki hölgye kegyét, ha türelmesen viseli a lelki fájdalmakat. Az udvari szerelemnek ugyanis éppen az állandó fenyegetettség, bizonytalanság a lényege. A szenvedés elválaszthatatlan az igaz szerelemtől.

A trubadúrok egymással versenyeznek, hogy ki szenved jobban, ki ont több könnyet. Az igazi szerelmes nagyon diszkrét, soha nem árulná el, hol tartanak a szerelmi ügyei. A kérdés már csak az, hogy van-e mit titkolnia.

A trubadúrdalok szerint a hölgy megjutalmazhatta kitartó lovagját. De hogy ez mi volt, arról a lovagok nem sok mindent árultak el, mert mint tudjuk, diszkrétek voltak. Az egyik lehetséges jutalom talán a szeretett nő meztelen testének látványa lehetett, a másik egyfajta szerelmi próba, egy önmegtartóztató szerelmi együttlét, amit ma leginkább a petting szóval tudnánk leírni. A hölgy megengedte a férfinek, hogy melléje feküdjön, miután az ígéretet tett, hogy a mértéktartás követelményeinek megfelelően fog viselkedni.

A szegény lovagok erkölcsi fölénye

A 12. századi francia valóság az volt, hogy a nemesi családokban

az elsőszülött fiú örökölte a vagyont, a többi fiút pedig vagy papnak adták, vagy egy környékbeli várúrnál teljesített szolgálatot. Ezek a lovagok vagyon híján még csak nem is gondolhattak a házasságra.

Így egy olyan eszményben fogalmazták meg ki nem elégített vágyaikat, amellyel bebizonyíthatták, hogy a gazdag lovagok felett állnak - legalább erkölcsileg. Ha gazdaságilag és hatalom dolgában a várúré is az elsőbbség, az udvari illemben ezek a szegény lovagok kiválóbbnak akarnak bizonyulni. A trubadúrlíra valójában a lovagi udvarok szexuális túlfűtöttségét fogalmazza meg irodalmi formában. Másrészt éles határvonalat húzott az udvari szerelem fortélyaiban járatos nemesek és az "állatok módjára" párosodó polgárok és parasztok között.

A hétköznapi házasság

Ha viszont Boccaccio, Villon vagy Chaucer műveit forgatjuk, mást se látunk, mint felszarvazott férjeket, kielégítetlen étvágyú szeretőket, sóvárgó szűzlányokat és romlott papokat, szerzeteseket. Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a történelemben nem volt még egy ilyen szexualitástól megszállott társadalom.

A 12. században az egyház szentséggé emelte a házasságot, és elismerte, üdvösnek nyilvánította a házastársak közötti nemi életet, amennyiben az a gyerekáldás létrehozását szolgálja. Minden más bűnös paráználkodásnak számított.

Ha az asszony nem szült fiúgyermeket, a férj gyakran elzavarta őt: kolostorba adta, hűtlenséget, házasságtörést "bizonyított" rá, vagy kiderített - a házasságkötéskor még "nem sejtett" - rokonságot. Ha a feleség valóban megcsalta a férjét, akkor számos középkori jogszokás szerint halálos ítélet várt rá, feltéve, ha nem esett azonnal a férj önbíráskodásának áldozatául.

Lapozz a folytatásért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A magyar Csernobilként is emelgetik Szentkirályszabadja szellemvárosát
A volt szovjet laktanya zárt falai között egy teljes kisváros működött évtizedeken keresztül. Mára csak a falak maradtak, és a természet az úr.
Fotók: Kovács Attila - szmo.hu
2019. május 16.



Magyarországon még mindig megtalálni a volt szovjet hadsereg lakóhelyeit, melyek szabályos kis városként működtek, hivatalosan elzárva a környező településektől. A régi épületek még őrzik a régi lakók emlékeit, és többnyire kifosztva ugyan, de mégis sokat elárulnak az egykori közösség mindennapjairól.

A fotók szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért azok közlése, megosztása kizárólag a fotós engedélyével lehetséges. A cikkben szereplő képek Kovács Attila jóváhagyásával jelennek meg.

Ilyen szellemváros található a Balaton közelében, a tóparttól tíz kilométerre, Szentkirályszabadján is. Az 1960-70-es években épített laktanyában orosz és ukrán katonák és családjaik laktak sok éven át.

A közösségnek a saját kisvárosában lakótelepe, iskolája, óvodája, mozija, színháza, kultúrháza, sportpályája, postája, sőt étterme, bárja, boltja és még vágóhídja is volt.

A laktanyát betonkerítés zárta el a külvilágtól, és egy bejárata volt csak, ahol kizárólag engedéllyel lehet ki- vagy bejutni. Ezt az őrbódéból is ellenőrizték, és civilek nem tehették be a lábukat.

A laktanyát régen elhagyták, a gaz felverte a helyet, a fosztogatók vittek amit tudtak. Ajtó-ablak már nincs, ami mégis megmaradt, az is töredezett, szétszóródott. A falakról a festék potyog, de pár helyen mégis előbukkannak: az óvodában sokfelé látni még a régi mesefigurás falfestményeket.

Sokan a "magyar Csernobilként" emlegetik, a valaha több ezer embernek otthont adó helyet.

Az 1989-es kivonulás után ugyan maradtak még elhagyott tárgyak, de ezeknek ma már nyoma sincs. Helyüket átvette a természet, és az azóta arra járók is a falakon hagyták kéznyomukat.

Szentkirályszabadja szellemvárosában sétálni elég hátborzongató érzés lehet. A valamikori szovjet páncéloshadosztály lakásainak falai között elgondolkozhat az ember azon, hogy az itt élt tisztek ugyan kijárhattak, de a kiskatonák ezek között a falak között voltak kénytelenek éveket eltölteni, bár a kornak megfelelő „luxus körülményeket” biztosították nekik.

Az itt élő katonák a környék civiljeivel elvileg nem találkozhattak, mégis sokan „üzleteltek”, jutott a magyar lakóknak orosz dohány, műszaki cikk, cserébe a falubeliek segítettek például a gyerekekre vigyázni.

Az elhagyott helyen több filmet is forgattak már, például Elekes Gergő Párhuzam című filmjében is felbukkan a régi laktanya.

A szellemváros nem látogatható, az épületek állaga miatt baleset- és életveszélyes, ezért a területre, az épületekbe nem szabad bemenni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Emma asszony, a titokzatos férfi – évekig nem tudta senki, kit rejt az álnév
A századfordulós Budapest jól ismerte Emma asszonyt. Szinte mindent tudott a hétköznapi életéről, a férjéről, a gyerekeiről, csak éppen azt nem tudták, hogy valójában kicsoda.
Pályi Brigitta írása az Emlékezz Budapest blogon, Címkép: Ilyennek képzelték Emma asszonyt/Fortepan - szmo.hu
2019. május 16.



Pályi Brigitta vagyok, doktorandusz hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Történészként a 20. század eleji Budapest tanulmányozása során számos értékes és érdekes részletet találtam, amelyet szeretnék mindenkivel megosztani: anekdoták, pletykák, legendák, különös, megdöbbentő tények a főváros tereiről, utcáiról, épületeiről és emberközeli történeteiről. Ezúton szeretném megismertetni és közelebb hozni a munkámat, megmutatni a város egy új, eddig ismeretlen arcát és hétköznapjait, közös múltunkat, történelmünket. Emlékezz, hát Budapest!

Emma asszony sok levele jelent meg a Hét című folyóirat hasábjain, de senki sem sejtette, hogy az asszony leveleinek szerzője valójában egy férfi, méghozzá a kor egyik legnevesebb író, költő, szerkesztője, Ignotus Hugó.

A férfiak és nők közötti különbözőség-egyenlőség örökösen vitatott téma. A századfordulós budapestiek legtöbbje az évszázadok óta érvényben lévő gondolkodást követte, vagyis a nőket alsóbbrendűnek tekintették. Igaz, a modernizáció hatásai már ekkor érezhetőek voltak, de csak nagyon lassan szivárogtak be a köztudatba. A nők nagy része nem dolgozott, s egyik szakma képviselői sem vették jó néven a nők jelenlétét. Nem volt ez másképp az írók körében sem. Az írónők nem sok megbecsülésnek örvendtek, így a női írók gyakran használtak férfi írói álneveket. Történt azonban, hogy a korabeli Budapesten egy férfi nemcsak hogy női álnéven írt, de egészen fel is vette egy nő személyiségét. Így született meg Emma asszony.

Emma asszony", Ignotus Hugó (1869-1949) - Forrás: mek.oszk.hu

A 19. és a 20. század fordulóján a férfiak körében is nagy divat volt az írói álnevek használata. A korszak híres költői közül például Ady Endrének legalább 8 álneve volt, mint pl. Adibandi, Dyb vagy Yda. Rendszerint azonban a férfiak férfi álnevet használtak, így a korszakban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi női álnéven írjon. Mégis megtörtént… Ignotus Hugó a Hét című irodalmi folyóirat egyik írója, 1893-ban úgy döntött, hogy női álarcot felvéve fog publikálni.

Ignotus (eredeti neve: Veigelsberg) Hugó (1869–1949) író, költő és újságíró, a korszak meghatározó írói tehetségeinek a felfedezője, s a Nyugat című 1908-ban induló folyóirat főszerkesztője volt. Igaz, jogi egyetemet végzett, de mindig is az írói pályára készült. Igazán modern gondolkodású alkotó volt, aki gyakran szállt szembe a maradi felfogású konzervatívokkal, s ennek fényében érthető is, hogy miért pont ő vállalkozott egy női szerep eljátszására.

Ignotus magassarkú cipőben. Faragó József karikatúrája. (A Hét. 1899. 52. sz.) - Forrás: misc.bibl.u-szeged.hu

Emma asszony, aki először 1893-ban publikált a Hét hasábjain, ugyanis nemcsak egy írói álnév volt, hanem egy valódi karakter.

Ignotus nemcsak Emma asszony nevében írt leveleket, hanem egy egész kis világot épített fel Emma köré, s szinte teljesen beleélte magát a középosztálybeli polgárasszony szerepébe, aki a korszaknak megfelelő unalmas és apróságokon vitatkozó férjjel, gyerekekkel és vendégeskedő rokonokkal, valamint egy állandóan mozgásban lévő háztartással rendelkezett.

Eközben viszont Emma asszony jóval fölé emelkedett asszonytársainak kivételes műveltségével, tájékozottságával és írói vénájával.

Valahogy így nézhetett volna ki Emma asszony is, ha létezett volna... Egy ismeretlen hölgy. (1900 körül) - Forrás: fortepan.hu

Emma asszony írásainak legfőbb jellemvonása a humor, amely jól kiegészíti szókimondó, csípős-nyelvű stílusát. A modern gondolkodású Emma asszony kritikával illette a korszak társadalmának elavult gondolkozását, rávilágítva annak hiányosságaira. A legkülönfélébb témákkal foglalkozott, mint pl. házasság, szerelem, (a férjekről pl. így ír: „a férj olyan, mint a beoltás a himlő ellen; immúnissá tesz a szerelem ellen.”) háztartás, de többször színházkritikát is publikált. Itt egy kis ízelítő Emma asszony egyik színházi kritikájából, amelyben éppen egy Népszínházi előadásról fejti ki a véleményét:

„Szép, mikor a lovag azt mondja hölgyének: A porba hajtom lázas homlokom… az is szép, mikor így szól: S nézem szemed tündöklő csillagát… de a kettőt egymásután nem mondhatja, mert ha a homlokát porba hajtja, a hölgyének csak úgy nézhetne a szemébe, ha ő nagysága hanyatt esne a porba.”

Népszínház a Blaha Lujza téren. (1895 után) - Forrás: bpkep.fszek.hu

Ezen kívül olyan komolyabb hangvételű témákat is érintett, mint pl. a női emancipáció, amely mellett teljes mellszélességgel kiállt, amely már csak azért is meglepő, hiszen valójában egy férfiról volt szó. Néhány gondolatában azonban fel lehet fedezni ebből a kettősségből származó bizonytalanságot, s ilyenkor előtűnik a szoknyába bújt férfi:

„Lehet, hogy csakugyan alacsonyabb rendű teremtések vagyunk, mint a nagyságos urak — mindenesetre, ebben igazuk van, mások vagyunk, mint maguk.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x