hirdetés
mike-hughes.jpg

Házi készítésű rakétájával csapódott földbe és halt szörnyet a laposföld-hívő Őrült Mike

64 éves volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 23.


hirdetés

Szombaton közvetlenül a kilövés után a földbe csapódott a sajtóban csak "Őrült Mike"-ként emlegetett laposföld-hívő, Mike Hughes házi készítésű rakétája a kaliforniai sivatagban. A 64 éves hobbitudós azonnal életét vesztette - írja a BBC.

Hughes meggyőződése volt, hogy a tudományos bizonyítékokkal szemben a Föld lapos, ezzel egy viszonylag új áltudományos divathullám egyik élharcosa volt.

Ő azonban nem csak szavakban, de tettekben is hirdette elméletét: 2016 óta folyamatosan dolgozott azon, hogy rakétát építsen, aminek segítségével igazolja laposföld-elméletét.

2018 tavaszán sikerült először felszállnia rakétájával a Mojave-sivatagban. Akkor közel 600 méteres magasságig jutott, de a landolás már ez esetben sem volt zökkenőmentes, kisebb sérüléseket szenvedett. A mostani magassági cél 1500 méter volt.

A szombati esetről készült videón az látszik, hogy a házilag barkácsolt rakéta ernyője közvetlenül a kilövés után leszakad, maga a rakéta pedig lángra kap, mielőtt a földbe csapódik.

hirdetés

Justin Chapman on Twitter

Mad Mike Hughes just launched himself in a self-made steam-powered rocket and crash landed. Very likely did not survive. #MadMike #MadMikeHughes https://t.co/svtviTEi8f

A San Bernardino megyei seriff hivatala megerősítette, hogy kollégáit szombat délután 14 óra körül egy rakéta balesetéhez riasztották. Ők még ismeretlen személyazonosságú holttestről beszéltek, de a TMZ kiderítette, hogy "Őrült Mike"-ról van szó.

A 64 éves korában elhunyt férfi korábban limuzinsofőrként és kaszkadőrként dolgozott. Az extrém rekordokat mindig is kedvelte: 2002-ben felállította a limuzinnal legmesszebbre ugrás világrekordját, 31 méterrel.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
leszurt-ferfi_kutya2.jpg

Megtalálták a 28-as villamoson leszúrt férfi kutyáját

Közben letartóztatták a gyilkosság gyanúsítottjait is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 06.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, leszúrtak egy fiatal férfit Budapesten a 28-as villamoson. A 25 éves Gábor kutyája ijedtében elszaladt a helyszínről.

Hétfőn a Fővárosi Törvényszék közleményben közölte az MTI-vel, hogy letartóztatta a fővárosban az emberölés két gyanúsítottját a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A megalapozott gyanú szerint április 3-án késő este a 28-as villamoson együtt utazott a három gyanúsított - két férfi és egy nő -, valamint a sértett. Szóváltás alakult ki az egyik férfi és a sértett között, a férfi leköpte a sértett, majd dulakodni kezdtek, és a férfi elővett egy kést. A sértett barátja ezt észlelve a sértett védelmére kelt, azonban ezt a másik férfi gyanúsított megakadályozta, majd a kést tartó gyanúsított mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette. A villamosvezető megállította a szerelvényt, a 3 gyanúsított elfutott, a nő a tettestől átvette a kést és egy közterületi virágládába rejtette.

Bizonyítottsága esetén a férfiak cselekménye emberölés, a nőé emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás megállapítására lehet alkalmas, így a két férfi akár 15 évig, a nő pedig 5 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető.

hirdetés

Mindhárom gyanúsított hajléktalan, a nő prostitúcióból él, a két férfi többszörösen büntetett előéletű. Az emberölés feltételezett tettese többszörös visszaeső, idén januárban szabadult. A meggyanúsított nő ellen több büntetőeljárás van folyamatban. A bíróság szerint a két férfi esetében szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt letartóztatásuk indokolt, amit egy hónapra, május 6-ig rendeltek el. A nő esetében elegendő a bűnügyi felügyelet. A két férfi és védőik fellebbeztek a bíróság döntése ellen.

A 25 éves áldozat, Gábor egy barátjával és egyéves törpe pincser kutyájával, Pepsivel utazott. A kutya ijedtében elszökött.

Forrás: Demény, a kötsög Facebook-oldal

Később a Facebookon óriási társadalmi összefogás indult, hogy megtalálják Pepsit. Ennek köszönhetően végül egy hölgy talált rá egy óvoda udvarán. A kutya nagyon rémült és sovány volt, valószínűleg megtalálásáig (két napig) semmit nem evett. Azóta sokkal jobb állapotban van, az áldozat barátaihoz került.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
lidl.jpg

Szétkente a nyálát a Lidl polcain egy férfi Angliában, azonnal letartóztatták

Hamarosan bíróság előtt magyarázkodhat a 20 éves elkövető.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 06.


hirdetés

Még pénteken délután sétált be a bridporti Lidlbe egy 20 éves férfi, aki az áruház polcain szétkente a nyálát, írja a Daily Star.

A döbbent vásárlók elmondása szerint a férfi az üzletbe lépve előbb lehúzta a maszkját, majd gondosan megnyalogatta az ujjait, amikkel aztán mindent jó alaposan körbetapogatott.

A helyi rendőrség gyorsan azonosította és már elő is állította a bolti nyalogatót, aki május 6-án a bíróság előtt felelhet tettéért. Az angol rendőrök mindenkit megnyugtattak, hogy azonnal koronavírus tesztet végeztek a férfinél, ami szerencsére negatív lett.

Az új típusú koronavírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, tipikus átadási módja a vírusnak az emberi nyál. A vírus megjelenése óta a kézmosás mellett az egészségügyi szakemberek a könyökhajlatba köhögés vagy tüsszentés fontosságát is folyamatosan hangsúlyozzák, így ugyanis a nyálcseppekre tapadt vírusok nem juthatnak át a fertőzött személyből másokra.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
david_clark_ujzeland.jpg

„Idióta” - mondta magáról, majd lemondott az egészségügyi miniszter Új-Zélandon

Kétszer is megszegte az országban hatályba lépett lakhelyelhagyásra vonatkozó korlátozásokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

Előbb csak pár kilométerre az otthonától biciklizett, majd néhány nappal később már egy 20 kilométerre fekvő partszakaszon kirándult családjával együtt David Clark, írja a The Guardian.

Az új-zélandi egészségügyi miniszter ezzel rövid idő alatt kétszer is megszegte a koronavírus miatt az országban hatályos lakhelyelhagyási korlátozásokat, ezért benyújtotta a lemondását.

"Épp akkor, amikor történelmi áldozatokat kérünk az új-zélandiaktól, csalódást okoztam. Egy idióta voltam, és megértem, ha az emberek dühösek rám. Egészségügyi miniszterként nemcsak kötelességem betartani a szabályokat, de példát is kell mutatni az ország lakóinak"

- közölte David Clark.

Jacinda Ardern miniszterelnök gyorsan reagált Clark lemondására és megfosztotta pozíciójától a kiránduló minisztert, aki ezzel a kabineten beüli rangsor végére került.

hirdetés

Új-Zéland lakói jelenleg csak élelmiszer- és gyógyszervásárlás miatt hagyhatják el otthonaikat. A szigorú intézkedések alól csak azok mentesülnek, akik az otthonaik körül egyedül sportolnak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
matolcsy-gyorgy-mti-czegledi-zsolt.jpg

Kamatot emelt a jegybank, és 3000 milliárd forint forrást biztosít a pénzügyi rendszer védelmére

A Magyar Nemzeti Bank intézkedései a GDP 6 százalékát teszik ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa összesen 3000 milliárd forint új forrást biztosít a pénzügyi rendszer védelmére, ez az idei várható GDP 6 százaléka - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök kedden Budapesten.

Elmondta, hogy a pénzügyi stabilitás érdekében több intézkedésről is döntöttek. Az MNB visszahozza a növekedési hitelprogramot, NHP Hajrá néven, amelyhez 1000 milliárd forint új forrást rendelnek, és ideteszik a meglévő NHP Fix keretei között működő 500 milliárd forintos forrást.

Matolcsy György ismertette, hogy a bankoknak plusz 4 százalékos kamattámogatást biztosítanak, nullára csökkentik a bankok kötelező tartalékát, ezzel 250 milliárd forint likviditás szabadul fel. Hozzátette, a bankoknak kéthetes hitelelbírálási időt írnak elő.

A Növekedési Kötvényprogram fejlesztéséről is beszélt a jegybankelnök, 10 helyett 20 év lesz a futamidő és az MNB részvétele 20 helyett 50 milliárd forint lehet egy-egy kibocsátásban.

A monetáris tanács 95 bázisponttal 1,85 százalékra emelte az O/N fedezett hitel és az egyhetes fedezett hitel kamatát kedden. A jegybanki alapkamat nem változott, 0,90 százalék maradt. Ahogy nem változott az O/N jegybanki betét kamata sem, mínusz 0,05 százalék maradt.

hirdetés

Néhány órával a jegybankelnök bejelentése előtt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ismertette a kormány gazdaságvédelmi akciótervének újabb elemeit:


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!