Lazítanának a "rabszolgatörvényen": kollektív szerződéshez kötnék a 400 órás túlórát
Így csak a nagyobb cégeknél dolgozókat érintheti a változtatás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. december 06.


Engedett valamelyest a rabszolgatörvényként elhíresült, a Munka Törvénykönyvét érintő módosítási javaslatból az Országgyűlés fideszes többségű vállalkozásfejlesztési bizottsága. A bizottság tagja az eredeti törvényjavaslat egyik benyújtója Szatmáry Kristóf fideszes politikus is.

A legfontosabb, a 400 órás túlóra és a 3 éves időkeret marad.

A változtatás az, hogy a 400 órányi túlórát csak kollektív szerződésben lehet előírni, amivel pontosabban behatárolják az érintettek körét. A korábbi tervezet szerint bárkit túlóráztathattak volna egész évben, így csak a nagyobb cégeknél dolgozókat érintheti a változtatás.

A másik engedmény, hogy havi egy helyett havi két pihenőnapot garantálnának a törvényben azoknak, akik egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén megszakítás nélküli, több műszakos munkarendben dolgoznak, vagy idénymunkások, és a beosztástól csak írásbeli kérésre lehet eltérni.

A minisztérium egyébként december 4-én, a módosítás benyújtásának napján azt közölte, hogy a kormány szerint a Munka törvénykönyve módosításának célja az, hogy "aki többet akar dolgozni és keresni, az elől le kell bontani a bürokratikus akadályokat."

A szakszervezetek december 3-án tárgyaltak Kósa Lajos fideszes politikussal, az eredeti módosító javaslat másik benyújtójával, de nem sikerült dűlőre jutniuk, emiatt továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy szombatra demonstrációt hirdettek.

A magyar munkaképes korúak 83 százaléka utasítja el a rabszolgatörvényt - ez derül ki a Policy Agenda reprezentatív felméréséből.

Via: HVG


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x