Hatalmas siker lett a felnőtteknek készült LEGO, és már jön a folytatás
Az első - hal formájú - modell máris hiánycikk lett. Állítják, hogy a játék öröme mellett kiváló stresszoldó és szórakoztató is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. november 19.



Most a dán világcég kifejezetten felnőtteknek hozott forgalomba játékokat. azzal a céllal, hogy segítsen legyőzni mindennapi stresszüket és szorongásukat, egyúttal fejlesszék kreativitásukat. Mint minden olyan tevékenység, amellyel nyugodtan el lehet babrálni – gondoljunk csak például a főzésre – egy LEGO-modell összeállítása is lecsillapítja az idegeket, ugyanakkor megvan benne az alkotás öröme, sikerélménye is.

Természetesen új játék, a LEGO FORMA sokkal nagyobb agymunkát és ügyességet kíván, mint a gyermekkészletek – idézte a BoredPanda Kari Vinthert, a cég kreatív laboratóriumának vezetőjét. A feladat itt 294 darabból összeállítani egy koi pontyot.

Tartozik hozzá még egy motor is, amely a hal életszerű úszómozdulatait irányítja, lehet a hal bőrét cserélni – koi helyet cápát is alkothatunk - de mi magunk is kifesthetjük.

Vinther szerint sok fiatal felnőttnek, akiknek körében piackutatást végeztek, hiányzik a kreativitásnak a fizikai élménye. Éppen ezért remélik, hogy ezzel a szórakoztató kihívással megkapják ezt az élményt és egyúttal sikerül egy kicsit elszakadniuk képernyőiktől is.

Az első szériát korlátozott példányszámban interneten árulták, és máris hiánycikk lett. Éppen ezért a LEGO számos új modellt tervez a jövő évre.


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x