hirdetés
magyar-horvat-mti-koszticsak-szilard-1000x667.png

Hatalmas hazai siker: megverte a magyar válogatott a vb-ezüstérmes horvátokat

Megvan a magyarok első győzelme az Európa-bajnokság selejtezőjében - nem is akármilyen ellenfél ellen.
MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2019. március 24.


hirdetés

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a világbajnoki ezüstérmes horvát csapatot vasárnap az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában a Groupama Arénában.

A magyar és a horvát szövetség elnöke, Csányi Sándor és Davor Suker a meccs előtt köszöntötte Dzsudzsák Balázst, aki - Király Gábor és Bozsik József után - harmadik magyarként érte el a 100-szoros válogatottságot. A hazai szurkolók pedig ismét élőképpel fogadták a nemzeti együttest, a Szent Koronát jelenítették meg az alábbi szöveggel: "Koronázzuk meg együtt a ma estét".

Az első perctől kezdve nagy iramban futballoztak a csapatok, elsőként az ötödik percben Gulácsinak volt dolga, majd nem sokkal később Baráth egy bal oldali beadásnál levegőt rúgott, de a meglepett Kramaric is célt tévesztett. Ezt követően viszont egyértelműen a magyarok támadtak veszélyesebben, egy ízben Szalai alig maradt le Dzsudzsák kiugratásáról, de a jubiláló szélső pontos beadásából is veszélyes szituáció alakult ki a horvát kapunál. Azonban ahogy Szlovákiában, úgy ezúttal is akkor kapott gólt a magyar csapat, amikor volt néhány ígéretes akciója: egy gyors ellentámadásnál Lovrencsics elsőre tisztázni tudott, de a bedobás után Modric játszotta magát tisztára a 16-os jobb oldalán, végül Rebic senkitől sem zavartatva passzolhatott Gulácsi kapujába.

Marco Rossi együttese viszont a nagyszombati találkozóval ellentétben nem zavarodott meg a bekapott góltól, hátrányban is nagy akarattal játszott, a széleket pedig sokkal jobban kihasználta, így támadásaiban benne volt a gólszerzés esélye, például Nagy Dominik középre gurítását ezúttal már bevetődve elérte Szalai, de irányítani nem tudta igazán a lövést. A magyarok határozottan jobban és aktívabban futballoztak a vb-ezüstérmes riválisnál, így egyáltalán nem volt váratlan, hogy - Dzsudzsák újabb jobb oldali megindulása és hajszálpontos passza után - megszerezték első góljukat a mostani selejtezősorozatban. A szünetig hátralévő időben is fölényben maradtak a magyarok, akik a 2016-os Eb-részvételük óta a legjobb félidejüket játszották igazán nívós ellenféllel szemben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
suti-1.png

Három magyar sütemény is felkerült a világ 50 legfinomabb édességeinek listájára

Szingapúr egy kókuszos-babos édességgel került fel a listára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 25.



A CNN travel összeállításában a világ 50 legfinomabb édességét vették sorra. A listán nem osztottak helyezéseket, helyette néhány sorban mutatták be a finomságokat.

A válogatásban olyan, mindenki által ismert édességek is szerepelnek, mint a brownie és a fánk - mindkettő az Egyesült Államok színeiben. Utóbbi a források szerint Magyarországon a XIX. században terjedt el, ám eredettörténetét franciák és németek egyaránt jegyzik. A cikk is megemlíti, hogy minden országnak megvan a maga édes, sült tésztája.

A Közel-Kelet és Törökország a baklavával került be az összeállításba, a franciák a csokoládéhabbal, a németek pedig a Fekete-erdő tortájukkal.

Szicília a ropogós és krémes cannoli miatt toplistás,

Latin-Amerikában pedig a pudingszerű flan-t érdemes megkóstolunk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Receta Quesillo ? (Molde de 16 cm)⁣ ⁣ Ingredientes:⁣ 5 Huevos⁣ 395 grms Leche Condensada (1 Lata)⁣ 340 ml Leche Evaporada (1 Lata)⁣ 1 cdita Vainilla⁣ Whisky (opcional)⁣ ⁣ Para el caramelo:⁣ 170 grms (3/4 taza)⁣ ⁣ 1. Colocar la azucar en una olla hasta derretir para hacer el caramelo.⁣ 2. Agregar caramelo a la quesillera. ⁣ 3. En la licuadora, agregar huevos, leche condensada, leche evaporada, vainilla y opcional Whisky.⁣ 4. Licuar por 3 minutos o hasta que todo este muy bien integrado.⁣ 5. Vertir mezcla en el molde y llevar a un horno precalentado a 180ºC por 1 hora o hasta al introducir un palito este salga limpio.⁣ 6. Dejar enfriar y llevar a la nevera por 6 horas o hasta el dia siguiente.⁣ 7. Desmoldar y servir frio.⁣ Music by @iksonofficial Song : Windy

Maria Lett ♡ (@marialett) által megosztott bejegyzés,

A viszonylag ismert édességek mellett a legjobb 50-ben olyan különlegességek is akadnak, mint a szingapúri Cendol, ami egy népszerű desszert Délkelet-Ázsiában. Zöld zselével készül, mellette van benne kókusztej, jégkása, vörösbab és pálmacukor.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#foodie? #cendol #tqfortreat #?????

Sugendran Narayanan.official (@sugendran06) által megosztott bejegyzés,

Lapozz a magyarokért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ifju-termeszetfotos-fussi-nagy-rego.jpg

Tizenéves magyar fiú nyert egy nemzetközi természetfotós pályázaton

Füssi-Nagy Regő egy füsti fecskés képpel lett a 15-17 éves kategória legjobbja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Az olasz Asferico International Nature Photography Competition pályázatán egy magyar fiú, Füssi-Nagy Regő lett a legjobb a 15-17 évesek kategóriájában.

Mint arról a Turistamagazin beszámolt,

azzal a füsti fecskés fotóval nyerte el a zsűri tetszését, amelyikért 2018-ban megkapta itton Az Év Ifjú Természetfotósa címet.

Az ifjú természetfotós egy tanyán él szüleivel és a testvéreivel Sárospatak mellett, a Bodrogközben, ahol szülei egy kis biogazdaságot vezetnek.

Füssi-Nagy Regő pár éve kezdett el fotózni. Besegít a szüleinek a gazdaságban, ám amikor csak szabadideje van, fogja a fényképezőgépét és a képek segítségével próbálja bemutatni a Bodrogköz szépségét és élővilágát. Fotóir rendszeresen beküldi különböző pályázatokra.

Mint azt a Turistamagazinnak elmondta, tervei között szerepel egy kiállítás, amit majd Sárospatakon szeretne megnyitni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
hosszu-katinka.jpg

Hosszú Katinka vezet a világkupa-sorozatban, Szingapúrban is arannyal zárt

Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián is jól állnak. Októberben folytatják Budapesten az úszók pénzdíjas versenysorozatát.
MTI, a fotó illusztráció - szmo.hu
2019. augusztus 17.



Hosszú Katinka aranyéremmel fejezte be szereplését az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, emellett a szombati zárónapon Jakabos Zsuzsanna két, Szabó Szebasztián pedig egy ezüstöt szerzett.

Hosszú - a viadal eredményközlője szerint - ezúttal 200 méter vegyesen bizonyult legyőzhetetlennek (2:08.63 p), miután a háromszoros olimpiai bajnok magyar csütörtökön nyert 200 méter pillangón, pénteken pedig 400 méter vegyesen.

A szombati vegyesdöntőben Hosszú mögött másodikként Jakabos csapott célba (2:13.64). Jakabos, aki előző nap a 200 méter gyors fináléjában diadalmaskodott, a befejező napon még egy ezüsthöz jutott: ezt a 100 méter pillangó fináléjában érdemelte ki (58.43 mp).

A férfiaknál Szabó Szebasztián, aki csütörtökön 100 m pillangón, pénteken pedig 100 méter gyorson lett második, szombaton 50 méter pillangón nyert ezüstérmet (23.14 mp).

A kvangdzsui világbajnokság után az úszók a pénzdíjas vk-sorozat három részből álló ázsiai állomásán vettek részt, a sorozat második szakasza október 4. és 6. között a budapesti Duna Arénában indul, öt nappal később pedig Berlinben folytatódik. A harmadik részben Kazany (november 1-3.) és Doha (november 7-9.) látja vendégül az úszókat.

Az ázsiai etapon a teljes női mezőnyt tekintve Hosszú teljesített a legjobban, a három versenyen gyűjtött 156 pontjával vezet két ausztrál, Cate Campbell (150 pont) és Emily Seebohm (105) előtt.

Jakabos 63 pontjával jelenleg a hatodik, akárcsak a férfiaknál a 78 ponttal álló Szabó Szebasztián.

A vk-élcsoport állása:

nők:

1. Hosszú Katinka 156 pont

2. Cate Campbell (ausztrál) 150

3. Emily Seebohm (ausztrál) 105

...6. Jakabos Zsuzsanna 63

férfiak:

1. Vlagyimir Morozov (orosz) 156 pont

2. Andrew Wilson (amerikai) 129

3. Danas Rapsys (litván) 111

...6. Szabó Szebasztián 78


KÖVESS MINKET:




hirdetés
roska.png

Roska Botond neurobiológus kapta a legmagasabb állami kitüntetést idén

Roska Botond professzor kollégáival az emberi látás megismeréséért és betegségének gyógyításáért dolgozik.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.

Az államfő beszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel, eredményeikkel - tudatosan vagy észrevétlenül - sokak boldogságát, boldogulását szolgálják.

"Kiválóságuk abban áll, hogy sosem elégednek meg a meglévő tudással. Ők ismerőssé akarják tenni az ismeretlent, magasra teszik a mércét, minden idegszálukkal fejlődni, gyógyítani, oktatni vagy alkotni akarnak" - tette hozzá a köztársasági elnök.

A professzort méltatva Áder János úgy fogalmazott, a Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással. Roska Botond olyan orvos, aki nem maga gyógyít, de lehetővé teszi, hogy mások az ő kutatási eredményeit felhasználva gyógyítani tudjanak - közölte az államfő.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: Roska Botond éppúgy a remény apostola, mint Batthyány-Strattmann László szemészorvos volt egykor.

Szólt arról, Roska Botond a tudomány egyik legszűkebb ösvényén jár: az elmélettől a gyakorlat kapujáig viszi a megoldást, amelyről tudja, működni már mások által, mások kezében fog.

Áder János utalt arra, hogy a professzor génterápiás módszere mára a klinikai kipróbálás fázisába jutott.

A látás-visszaállító génterápia korszakalkotó, világraszóló módszer lesz - hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, Roska Botond felfedezése hamarosan közös tudássá, a közös tudás pedig egyetemes kinccsé válik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x