hirdetés
chelsea-magyar-focista-stadion-falan-1000x661.jpg

Hatalmas faliképpel emlékeznek a legendás magyar focista-edzőre a Chelsea stadionjánál

Weisz Árpád képe is felkerül a Stamford Bridge homlokzatára az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 10.


hirdetés

Látványos módon emlékezik meg három focistáról, köztük egy magyarról is a Chelsea angol futballcsapat. A klub orosz zsidó tulajdonosa, Roman Abramovics hatalmas festményt csináltatott a Stamford Bridge nyugati homlokzatára egy street art művésszel az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulójának alkalmából.

A 7x12 méteres alkotáson olyan labdarúgók képei szerepelnek, akiknek a sorsra összefonódott a lengyelországi német haláltáborral, köztük Weisz Árpádé is

- szúrta ki a 444.hu.

Weisz Árpád focistaként és edzőként is sikeres pályafutást tudhatott maga mögött. Solton született 1896-ban. Focistaként először az akkor az első osztályú bajnokságban szereplő Törekvés SE-ben játszott bal bekként és középpályásként.

Tehetségére felfigyeltek külföldön is, ezért hamar légiós lett. A Makkabi Brünn cionista zsidó csapat színeiben több európai csapattal is megküzdhetett, például a Real Madridot is legyőzte.

hirdetés

Ezután Olaszországba került, ahol előbb az Alessandria FC-ben, majd az Interben focizott, utóbbival bajnok is lett.

A magyar válogatottba is bekerült, hatszor lépett pályára címeres mezben. Tagja volt az 1924-es párizsi olimpiai csapatnak is, de végül nem játszott a tornán, amelyen a válogatott a 10. lett.

De nemcsak focistaként, edzőként is remek teljesítményt nyújtott. Olaszországban kezdte karrierjét, korábbi csapata, az Alessandria segédedzője volt először, majd az Ambrosiana Interhez került, amellyel olasz bajnoki címet is szerzett. Legnagyobb edzői sikerét azonban a Bolognával érte el, hiszen a csapat négy bajnoki címéből zsinórban hármat Weisz irányításával ért el.

Ezzel rekordot döntött: a mai napig ő a legfiatalabb edző az olasz bajnokságban, aki háromszor is győzni tudott a csapatával. Sikereinek köszönhetően a sportújságírók az edzők fejedelmének nevezték őt. Hiába lett azonban nemzetközileg is elismert edző, zsidó származása miatt mennie kellett Olaszországból.

Előbb Franciaországban, majd Hollandiában folytatta pályafutását. Az 1938-as Párizsi Világkiállítás bajnokságán csapatával 4:1-re legyőzte a Chelsea-t, amivel még inkább kivívta a szakma elismerését.

A sikereknek végül az vetett véget, hogy 1942-ben családjával együtt deportálták. Feleségével és két gyermekével együtt Auschwitzban hunyt el 1944 januárjában - olvasható a Wikipédián.

A Weisz Árpád mellett Julius Hirschet és Ron Jones-t ábrázoló festményt hivatalosan január 15-én adják át, addig is ezen a webkamerán lehet követni az elkészültét.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
honvedseg-eletmento-hadnagy-sipalya.jpg

Szívinfarktust kapott egy síelő az eplényi sípályán, a honvédség egyik hadnagya élesztette újra

Kétszer is újra kellett éleszteni a honvédség síbajnokságán résztvevő versenyzőt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

A honvédség egyik hadnagya élesztett újra egy síelőt csütörtökön az eplényi sípályán - számolt be az RTL Híradó. A honvédség síbajnokságán az 55 év felettiek kategóriájában kapott szívinfarktust egy versenyző miután célba ért. Kétszer is újra kellett éleszteni.

Az RTL Híradónak Győrfi Pál azt mondta, hogy a helyszínre mentőautót és mentőhelikoptert is riasztottak. Amikor a mentők megérkeztek, akkor a férfi már visszanyerte eszméletét, de nem emlékezett semmire.

A Honvédelem honlapján az olvasható, hogy január 23-án rendezték meg Eplényben a Magyar Honvédség Síbajnokságát, a versenyző a célba érés után kapott infarktust. A honlapon azt írják, a versenyző életét egy testnevelő tiszt mentette meg, aki két alkalommal is sikeresen újraélesztette.

Sárfi Tamás telefonon nyilatkozott az RTL Híradónak. Azt mondta, időmérőként dolgozott a célban, onnan látta, hogy mi történt.

"Eldobtam mindent, odarohantam és akkor már láttam, hogy valóban nagy a gond, nem volt légzése, keringése. Abban a pillanatban elkezdtem a mellkaskompressziót és a körülöttem levőket gyorsan irányítottam. Hívtunk mentőket, rádión keresztül gyorsan lezárattuk a pályát"

hirdetés

- emlékezett vissza Sárfi Tamás.

A versenyző hamarosan magához tért, de később újra leállt a keringése. Az újraélesztésben ekkor már segített egy orvostanhallgató is és a közben odaérkező helyi mentők, akik egy defibrillátort is hoztak magukkal.

"Felhelyeztük rá a készüléket és az első sokk leadása után még pár percig kellett a mellkaskompressziót és a légzésbefújást folytatni. Miután visszatért az élete, még pár percig rosszul volt és onnantól kezdve stabil lett az állapota"

- mondta az RTL Híradónak Sárfi Tamás.

A hadnagy szerint az is segített neki, hogy nemrég végezte el a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szervezésében a Harctéri Életmentő Katona tanfolyamot és sokat jelentett a civilek segítsége, valamint a helyi mentők gyors reagálása is.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kulka.jpg

„Együgyű vagyok” – Kulka János őszintén beszélt a betegségéről

A színész mesélt mindennapjairól és színházhoz való viszonyáról is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 24.


hirdetés

Veiszer Alindának és László Pálnak adott interjút a Best Magazin legutóbbi számában Kulka János.

A 2016-ban sztrókon átesett, azóta pedig afáziával (beszédzavarral) élő színművész elmondta:

nincsen már semmilyen szerepálma, nem is vágyik vissza a nagy színházak színpadára.

Nézőként sem jár már a színházakba, egyedül a Trojka társulatban vállal kisebb szerepeket, de filmet forgatni még mindig szeret.

Magánélete is nagyon megváltozott betegsége miatt. Mint mondta: régebben imádott például főzni, de ma a csirkepörköltön kívül egyetlen receptre sem emlékszik. Piacra, emberek közé sem jár már.

hirdetés

Sok ember van a piacon. Zavarban vagyok attól, hogy néznek. Látom magam kívülről. Bicegek, hülye vagyok. És zavar

- vallotta be a Kossuth-díjas művész.

Azt is elmondta: jelenleg körülbelül 10, maximum 20 százaléka régi önmagának. Másik hobbijáról, a festésről is lemondott, beszédzavara miatt pedig szinkronizálást sem vállal, pedig nemrég hívták állandó szinkronpartnere, John Malkovich szerepére.

Elmesélte még, hogy sztrókosként sokkal hamarabb elfárad, ami miatt "együgyűnek" érzi magát.

A kérdésre, hogy élhet és beszélhet-e még valaha úgy, mint régen, Kulka János csak annyit felelt: "inkább csak remélem".

Kulka János legutóbb nyilvánosan az RTL Klub újévi köszöntőjében szerepelt, ami után lejátszották Koncz Zsuzsával nemrég felvett duettjüket, amiben a Republic együttes Szeretni valakit valamiért című számát énekelték.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
81984388_10156412950636148_2112422485637988352_o-1.jpg

Senkinek nem kellett a fül nélküli macska, ezért horgoltak neki füleket - rögtön gazdára talált

Egy lila, horgolt fülekkel doromboló macskának tényleg nehéz ellenállni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

A wisconsini Madisonban található állatmenhelyre még decemberben vittek be egy meglehetősen rossz állapotban levő macskát - írja a CNN.

Az állatnak krónikus fülfertőzése volt, amit hiába próbáltak műtéttel meggyógyítani, olyan súlyos volt a helyzet, hogy el kellett távolítani mindkét fülét.

A Lady in Fur, azaz Bundás Hölgy névre keresztelt macska a műtét után hamar teljesen felépült, ám a Dane County Humane Society nevű menhely alkalmazottai aggódtak, hogy fülek nélkül esetleg kisebb az esélye, hogy valaha szerető gazdira találjon.

A menhely egyik alkalmazottja, Ash Collins ekkor határozta el, hogy horgolótudományával segít a macskán: fejre rögzíthető füleket horgolt neki.

A várt hatás pedig nem maradt el:

hirdetés

lila, horgolt füleivel hamar belopta magát egy gazdijelölt szívébe, és szinte néhány órán belül örökbe fogadták.

Collins a CNN-nek elmondta: hihetetlenül boldog, hogy horgolótudásával sikerült egy állatot szerető családba juttatni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kobe-bryant-megemlekezes-1000x563.jpg

Meccs közben emlékeztek Kobe Bryantre: az egész csarnok állva skandálta a nevét

Megható, de egyben szomorú pillanatok is voltak az egyik vasárnap esti kosármérkőzésen az NBA-ben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 27.


hirdetés

Mint megírtuk, magyar idő szerint vasárnap este meghalt Kobe Bryant amerikai kosárlabdázó, NBA-legenda. A visszavonult sportoló magánhelikopterén utazott kislányával, annak egyik csapattársával és szülőjével, valamint még négy utassal és a pilótával, amikor a gép a ködös időben egyelőre ismeretlen okok miatt lezuhant és kigyulladt a kaliforniai Calabasasnál. A tragédiát senki nem élte túl.

Kobe Bryant halála az egész sportvilágot megrázta, különösen az NBA-t (az észak-amerikai profi kosárlabdaliga), amelynek legendás játékosa volt a sportoló. A vasárnap esti mérkőzések előtt gyászszünettel emlékeztek meg a kétszeres olimpiai bajnokról, az egyik meccsen pedig még játék közben is lerótták tiszteletüket előtte.

A San Antonio Spurs–Toronto Raptors összecsapáson mindkét csapat lepörgette az első támadóidőnél az órát. Ez pont 24 másodpercet jelent, ami azért lényeges, mert a 24-es volt Kobe Bryant Los Angeles Lakersnél használt mezszáma.

A játékosok tehát nem használták ki az első támadóidejüket, hanem maguk elé meredve álltak a pályán.

hirdetés

A szurkolók, az edzők és mindenki más a csarnokban is állva tapsoltak és Bryant nevét skandálták.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!