hirdetés
juicewrld.jpg

Hatalmas adag fájdalomcsillapítót vett be Juice WRLD, mielőtt meghalt

A rapper vélhetően a rendőrök elől akarta elrejteni a tablettákat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Vasárnap hajnalban a kórházba szállítás után elhunyt Juice WRLD, azaz Jarad Higgins. Az amerikai rapperhez azt követően hívtak mentőket, hogy vér kezdett folyni a szájából, majd rohamot kapott gépe leszállása után a chicagói Midway reptéren. - írja az Index.

Most további információk derültek ki Higgins halálának körülményeiről: a rapper magángépén 23 kiló marihuánát és három lőfegyvert is találtak, amelyről a reptéri hatóságoknak már volt előzetes sejtésük. A pilóta állítólag észrevette, hogy várják őket, a nyomozók szerint Higgins ekkor vehette be a nagy adag nyugtatót, valószínűleg azért, hogy ne találják meg nála.

A rapperről utolsó útján még készítettek egy videót, amit Twitterre posztoltak:

hirdetés

A 21 éves Juice World az elmúlt években futott be, 2018-ban a SoundCloud egyik legtöbbet streamelt rappere volt, idén májusban a Billboard Music Awardson a legjobb új előadó díját kapta. Idén Magyarországon járt, ugyanis Nicki Minaj turnépartnere volt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
room-2559790_960_720.jpg

Több műsor is eltűnik az RTL Klub és a TV2 kínálatából, ezek nem hozták a számokat

Egyelőre nem folytatódik a Viasat3-on a tavaly márciusban bemutatkozó Ízig-vérig című magyar fejlesztés sem.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2020. január 27.


hirdetés

Az RTL Magyarország megerősítette a SorozatWikinek, hogy nem készít új évadot a 2019 febuárjától képernyőre tűzött Alvilág című saját gyártású krimisorozatából.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese egyébként már tavaly áprilisban nyilatkozott a sorozat kudarcának okairól. Azt mondta, a dráma egy viszonylag új műfaj Magyarországon.

„Azt gondolom, hogy az Alvilág egy nagyon jól elkészített sorozat, bár az igaz, hogy a nézettsége nem éri el azt a szintet, amit mi elvárnánk tőle.

Szerintem ennek elsősorban a műfaj az oka, és ezalatt nem a krimire, hanem kifejezetten erre a »dark crime« stílusra gondolok. Most az derült ki, hogy ez iránt a magyar nézők nem annyira nyitottak”

- mondta a Marketing&Media lapnak.

hirdetés

A SorozatWiki egyébként úgy tudja, hogy a TV2 2018 októberében bemutatkozó új saját gyártású vígjáték-sorozata, A Bogaras szülők sem folytatódik, és A Korhatáros szerelem rajongói is hiába várják a folytatást.

Egy időre biztosan befejeződik a Viasat3-on a tavaly márciusban bemutatkozó Ízig-vérig című magyar fejlesztés sem. A gasztroműsor nézettsége ugyanis nem tudott nagyobb nézettséget szállítani a Sony Televison Networks tévécsatornájának, mint ami annak átlagos esti csatornaátlaga. A Viasat3 üzemeltetője, a Sony azonban azt is jelezte, hogy igaz ugyan, hogy egyelőre nem kerül képernyőre az Ízig-vérig folytatása, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen elvetették a folytatás lehetőségét.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
halaszbastya_szobor.jpg

A Halászbástya elveszett szobrai kerültek elő egy pincéből

A szobrok a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor a Nemzeti Hauszmann Program során végzett munkálatok során bukkantak fel.
MTI - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

A Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra, valamint számos további épületmaradvány került elő a budai Várban

- írja az MTI.

A beruházást végző Várkapitányság munkatársai a közelmúltban kezdték meg a régóta városképi sebként tátongó, jelenleg üresen álló telek rendbetételét, amelyen a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium által egykor használt, 1947 után lebontott épület születik újjá a következő években - mondta el Kőrösi Gábor, a Várkapitányság NZrt. kommunikációs igazgatója.

Fullár Zoltán régészeti csoportvezető hozzátette: az Álmos és Előd vezéreket ábrázoló, Mikula Ferenc által készített szobrok 1945-ig a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, jelenleg másolat áll a helyükön.

Egy videó a pincéról, ahol megtalálták a szobrokat:

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
billie-eilish-grammy-1000x623.jpg

A 18 éves Billie Eilish volt az idei Grammy-gála legnagyobb nyertese

Kobe Bryant halála beárnyékolta a díjátadót, már rögtön az elején megemlékeztek róla.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 27.


hirdetés

Vasárnap este rendezték meg Los Angelesben a 62. Grammy-gálát, amelynek a Staples stadion, a Los Angeles Lakers amerikai kosárlabdacsapat otthon adta a helyszínt. Ebben a csapatban játszott a vasárnap helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant, akinek a halála beárnyékolta a díjátadót.

Már a gálát megnyitó Lizzo is megemlékezett a legendás kosárlabdázóról, majd Alicia Keys is megható beszédet mondott.

"Los Angeles, Amerika és az egész világ elvesztett egy hőst. Összetört szívvel állok most itt, abban az épületben, amit Kobe Bryant épített"

- mondta az énekesnő, majd a Boyz II Men együttessel elénekelték az "It’s So Hard to Say Goodbye to Yesterday" című számot.

Összesen 84 Grammy-díjat osztottak ki, de a gálán csak tízet adtak át, a többit már előre odaítélték.

hirdetés

A csupán 18 éves Billie Eilish volt a legnagyobb nyertes, ugyanis ő kapta Az év dala díját a Bad Guy című számáért, Az év albuma díjat "When We All Fall Asleep, Where Do We Go?" című lemezével, ami a legjobb popzenei album is lett, valamint őt választották meg a legjobb új előadónak is.

Az énekesnő bátyja, Finneas pedig az év producere lett.

Több díjat zsebelt be az R&B énekesnő Lizzo is: övé lett a legjobb egyéni pop előadás, a legjobb városi kortárs album "Cuz I Love You" című lemezéért, és a legjobb hagyományos R&B teljesítmény díja is.

A country rapper Lil Nas X Billy és Ray Cyrus country énekes nyerte a legjobb zenei videóért, az Old Town Road címűért járó Grammyt. A tavaly tavasszal elhunyt Nipsey Hussle posztumusz Grammyt kapott, mint legjobb rapper.

Beyoncé kapott egy újabb Grammyt, így már 24 van neki, Lady Gaga ezúttal kettőt is átvehetett.

A gála összefoglalója:

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
byealex-manuel-kozos-dal-1000x625.jpg

ByeAlex az x-faktoros Manuellel készített közös dalt

A klip most az egyik legfelkapottabb videó a magyar YouTube-on.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

Korábbi x-faktoros mentoráltjával készített közös dalt ByeAlex. Az énekes már a tehetségkutató alatt is segített a dalszerzésben a fiúnak, most azonban már mint két előadó jelentettek meg közös számot.

A kissé melankólikus dal címe "Merülök", a most megjelent videóklipben pedig főleg lányok és sportautók a főszereplők ByeAlex és a Slepp, illetve Manuel mellett.

A YouTube-on látható klipet pár óra alatt már több mint 160 ezerszer nézték meg, és 27 ezer lájkot kapott. Nem is csoda, hogy már felkerült a felkapottak listájára a videómegosztón.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!