hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Használhatatlanná vált a Ráday utcai kollégium, a vizsgaidőszakot felfüggesztették
A fejleményeket ma, egy budapesti sajtótájékoztatón jelentették be.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. január 24.


hirdetés

A Ráday utcai kollégium a szerda esti tűz következtében használhatatlanná vált, az érintett diákok elszállásáról sikerült gondoskodni, a vizsgaidőszakot felfüggesztették - közölte az MTI.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke közölte, miután délelőtt az utolsó tűzfészkeket is eloltották, egyértelművé vált, hogy az épület hátsó, kollégiumi része, amely a Markusovszky tér felé esik, használhatatlanná vált, a második és a harmadik szint teljesen kiégett, az oltás pedig a többi szintet is súlyosan károsította.

A püspök elmondta azt is, hogy a tűzben elhunyt ember azonosítása folyik, továbbra is csak annyit tudnak róla mondani, hogy nem diák volt, hanem az egyik vendégszobában elhelyezett ember.

Bogárdi Szabó István köszönetet mondott a tűzoltóknak, a katasztrófavédelem munkatársainak, a rendőröknek, a IX. kerületi polgármesternek és önkormányzati dolgozóknak, a tüzet észlelő és társaik menekülését segítő diákoknak, valamint a kormánynak, amely felajánlotta segítségét az újjáépítésben.

Kitért arra is, hogy már érkeztek tárgyi és pénzbeli felajánlások is, utóbbiak az egyetem bankszámlájára (11705008-20492223) várják és kérik, hogy a rovatban tüntessék fel "tűzeset". A tárgyi felajánlásokat a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai koordinálják majd.

Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) stratégiai rektorhelyettese bejelentette, hogy a hittudományi karon a vizsgaidőszakot felfüggesztik, és azoknak, akik még nem végeztek a vizsgáikkal, egyéni tanrendet biztosítanak.

A kollégiumban nem csak a KRE diákjai laktak. Azokat az egyetemeket, amelyeknek diákjai szintén érintettek, arra kérik, hogy tegyék lehetővé a vizsgaidőszak meghosszabbítását vagy egyéni tanrend igénylését - mondta a rektorhelyettes. Megköszönte a társintézményeknek a kollégiumi helyek felajánlását, és elmondta, úgy tűnik, hogy a következő félévben minden hallgatót el tudnak majd helyezni.

A kiosztott sajtóanyag szerint az egyetem kétmillió forintot különített el, amelyből gyorssegélyt biztosítanak a diákoknak, de szükség esetén tovább növelik az összeget.

A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. Ezek nem sérültek meg, de a levéltár anyaga veszélyben van a vízszivárgás miatt.

A Károli Gáspár református Egyetem Ráday utcai kollégiumában szerda este keletkezett tűz, az épületet mintegy 80 embernek kellett elhagynia. Az oltási műveletek közben egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtt megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a kollégium újjáépítéshez szükséges összes anyagi forrást rendelkezésre bocsátják.


KÖVESS MINKET:




Videón, ahogy a TEK lecsap Budapesten az Iszlám Állam katonájára
A szír férfi már három éve tagja a terrorszervezetnek, azóta több embert is kivégzett. Elfogása után idegenrendészeti őrizetbe került.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Mint azt korábban megírtuk, Ferihegyen őrizetbe vették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik tagját. A Fővárosi Ügyészség közlése szerint nemzetközi együttműködés alapján, a kitoloncolás során, terrorizmus miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, aki három éve az ISIS tagja.

A 27 éves, szír állampolgárságú férfit még tavaly, 2018. december 30-án ellenőrizték a Liszt Ferenc repülőtéren. Hamis irattal igazolta a saját, és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról.

A kitoloncolás végrehajtása érdekében a férfi idegenrendészeti őrizetbe került.

Az interneten megjelent egy videó arról, hogyan fogták el a szír férfit a TEK emberei:


KÖVESS MINKET:




Medve ölt meg egy férfit a székelyföldi Kőrispatakon
A 35 éves áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni.
MTI, Fotó: Illusztráció - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Súlyos medvetámadás volt Székelyföldön.

Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője az MTI-nek elmondta: meghalt az a 35 éves férfi, akire pénteken rátámadt egy medve a Hargita és Maros megye határán fekvő Kőrispatak (Criseni) határában.

A férfi negyedmagával dolgozott az erdőben, amikor - a sürgősségi bejelentést tevő személy szerint - ráakadtak a medve barlangjára. Az állat súlyosan megsebesítette a férfit, a társai szekéren szállították a faluba, egy olyan helyre, ahol már volt telefonos térerő, és riasztani tudták a mentőket.

A férfihez mentőhelikopter küldtek, de visszafordult, miután a székelyudvarhelyi rohammentősök megállapították a halál beálltát.

Az utóbbi időben egyre több medve tűnt fel Romániában, és több medvetámadásról is beszámolt a sajtó. A medvék túlszaporodása 2016-tól vált nyilvánvalóvá, amikor a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.

Tavaly szeptemberben Csíkszentkirályon sebesített meg súlyosan egy medve egy 53 éves férfit. Az állat kilövésére végül engedélyt adtak a hatóságok.

Itthon is többször feltűntek medvék lakott területeken. Ózdon január végén tartottak lakossági fórumot, amelyen elmondták azt is, mit tegyünk vagy mit ne tegyünk medveveszély esetén.


KÖVESS MINKET:





Kinevezték a fideszes médiaholding új vezetőjét
Az Alapjokogért Központ igazgatója vezeti majd Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

"Új vezető került a közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített fideszes médiaholding, vagyis a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumának élére" – szúrta ki a 24.hu.

A médiaholding új vezetőjének kinevezésére azért volt szükség, mert a csaknem ötszáz sajtóterméket összefogó médiakonglomerátum előző kuratóriumi elnöke, Varga István februárban távozott.

Mint arról mi is beszámoltunk, November végén tíz kiadóvállalat csatlakozott a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz. Tájékoztatásuk szerint az alapítvány célja a többi között, hogy a magyar írott sajtókultúra fennmaradását segítse.

Az Alapítvány élére kinevezett Varga István a békéscsabai 7. TV-nek egy műsorban azt mondta:

"Keresztény, konzervatív, kormánypárti ember létemre én Élet és Irodalmat járatok, én Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdek - mert most még nincs Magyar Nemzet -, ha jó tollú cikket, glosszát akarok elolvasni." Ezután nem sokkal mondott le tisztségéről.

A Kesma honlapja szerint Varga István posztját a szervezet egyik kuratóriumi tagja veszi át, Szánthó Miklós, az Alapjokogért Központ igazgatója.

"A háromtagú kuratóriumba bekerült Hegedűs Zoltán Szabolcs, akiről nem sokat tudni. Mindenesetre egy ugyanilyen nevű ember ügyvezetője volt az MTVA leányvállalatának, a mára végelszámolás alá került Új Média és Teletext Szolgáltató Kft.-nek. Ráadásul épp abban az időszakban volt vezető tisztségviselő, amikor az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a társaság működése nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak" - írja a 24.hu.


KÖVESS MINKET:





10 nap után véget ért a sztrájk a Hankooknál - új béremelés lesz a rácalmási gyárban
A szakszervezet szerint sikerrel zárult a békés megállapodás.
Fotó: Google Street View - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

A március 12-én elkezdett és csütörtök este megállapodással végződő sztrájk után a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyára visszatér a normális gyártási rendbe - közölte a cég pénteken az MTI-vel.

A vállalat közleményében kiemelte:

a békés megállapodás jegyében elfogadták a folyamatos munkarendben dolgozó kollégák műszakpótlékának emelését, illetve a szolgálati időre vonatkozó bónuszra, a jubileumi kifizetésre és az év végi bónuszra vonatkozó javaslatokat. A szakszervezet pedig elfogadta, hogy a magyar gyár vezetése az idei átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelés mellett már nem hajt végre további emelést.

A dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnöke, Székely Tamás pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a sztrájk sikere a megállapodás megszületése. Közölte, hogy

az új béremelés több elemből épül fel: része a 6 százalékos műszakpótlék emelés, a munkaköri besorolásoknál történt 5 százalékos emelés és az éves bónusz, amit az idén decemberben minden munkavállaló, azaz a sztrájkolók is megkapnak.

A VDSZ elnöke kiemelte, így a cégnél a legkisebb keresetű dolgozók fizetése 18,5 százalékkal nő 2019-ben 2018-hoz képest.

A szakszervezet február 14-én jelentette be bérigényét a vállalat felé, a bértárgyalások eredménytelenek voltak, ezért a szakszervezet munkaügyi konfliktust jelentett be március 4-én. Két nappal később kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook rácalmási gyárában.

A vállalat ezt követően jelentette be az átlagos 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú béremelést. Ezt a lépést a VDSZ nem fogadta el, ezért kezdődött a határozatlan idejű munkabeszüntetés március 12-én.

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x