hirdetés
kurd1.jpg

Harc az olajmezőkért: elkezdték lőni egymást az iraki és kurd erők

Az olajban gazdag vidéken véres háború törhet ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. október 13.


hirdetés

Eldördültek a fegyverek a kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre. A kurd és az iraki erők lőttek egymásra. A városhoz közeli olajmezőkért indult harcban a tüzérség rakétákat is bevetett. Iraki források is megerősítették a hírt.

Mint azt megírtuk, Irak és az iraki kurd kormányzat között annyira elmérgesedett a viszony, hogy hamarosan háború jöhet.

A jelenlegi helyzetről a felek mást mondanak. Az irakiak szerint harcok nélkül sikerült nagyobb területeket ellenőrzésük alá vonni, köztük a Kirkuk melletti K-1 légi támaszpontot is. A kurdok viszont azt állítják, hogy egy olajmező sem került iraki kézre.

kurd
hirdetés

A kurd elnök, Maszúd Barzáni felhatalmazta a kurd erőket arra, hogy szembeszálljanak a Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) síita milíciákból álló szervezettel, akik az iraki kormányerők oldalán harcolnak. Eszerint, ha egy nem katonai szervezet támadást indítana, úgy azt visszaverhetik a kurdok. Ugyanakkor ők nem kezdeményezhetnek összecsapást - közölte az elnök.

Barzáni szerint a jelenlegi hatalom nem erősebb az elődjénél, így nem fogja tudni megtörni a kurdok elszántságát.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon szóvivője azt közölte: "Ellenezzük az erőszakot mindkét fél esetében, és óva intünk a destabilizáló cselekedetektől, amelyek elvonják a figyelmet az Iszlám Állam elleni harcról, és még inkább aláássák Irak stabilitását". Azt mondta, hogy a vitás kérdések rendezéséhez a legjobb mód az alkotmánynak megfelelő egyeztetés.

Az Egyesült Államok mind az iraki, mind a kurd erőket kiképezte, és fegyverekkel is ellátta.

Kirkuk tartomány nem része az iraki autonóm Kurdisztánnak, de ott is megtartották szeptember 25-én a függetlenségről szóló népszavazást. Az iraki kormány emiatt gazdasági és jogi intézkedésekkel próbálja elszigetelni a kurd területeket.

Forrás: Index

Címlapkép: Twitter


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyori-keselo.jpg

Egy órán keresztül együtt sírt a megkéselt tanárnő és a késelő fiú apja a kórházban

Az apa meglátogatta 17 éves fia áldozatát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Mint azt megírtuk, szombaton elrendelték a tanárát megkéselő 17 éves győri diák letartóztatását, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye.

A támadás hátterében az állhatott, hogy az egyébként jó tanuló fiú most csak hármast kapott az egyik dolgozatára.

A diák állítólag már jó ideje elégedetlen volt osztályfőnöke módszereivel. A pedagógust a hátán, illetve a kezén szúrta meg, azzal a késsel, amit az ügyvédje szerint az édesapjától kapott.

"Egy amúgy teljesen ártalmatlan svájci bicska volt nála" – mondta el az ügyvéd az RTL Híradónak, hozzátéve: a fiú családja tökéletesen rendezett, mindenki dolgozik vagy tanul, egzisztenciális viszonyaik kiegyensúlyozottak, a legkisebb szikrányi jele sem volt az egésznek.

hirdetés

Az ügyvéd szerint a fiú nem akarta megölni tanárát és már megbánta tettét. A tanárnő még mindig kórházban van, a diák édesapja beszélt is vele: az ügyvéd elmondása szerint tegnap egy órán keresztül együtt sírtak.

A Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
1_3500.jpg

„Rettegett, hogy az átlaga 4,5 alá esik, saját magát hajszolta” - megszólalt a késelő diák rokona

A Blikknek a rokon azt mondta, soha nem gondolták volna, hogy a 17 éves fiú ennyire képes bedühödni.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, hogy az egyik diák késsel többször is megszúrta az egyik tanárát a győri Jedlik Ányos középiskolában.

A rendőrség akkor azt közölte, hogy elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a sértettet pedig a mentők kórházba vitték.

Az iskola igazgatója is nyilatkozott az esetről, most pedig a késelést elkövető fiú egyik rokona beszélt a történtekről.

hirdetés

"Teljesen ledöbbentünk, azt mindig tudtuk, hogy fontos számára, hogy jól teljesítsen.

Ám azt soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire képes bedühödni.

A szüleinek soha nem kellett őt noszogatni azért, hogy tanuljon, ő maga választotta, saját magát hajszolta" – mondta a Blikknek névtelenséget kérve a fiú egyik rokona.

A lapnak azt is elmondta, hogy

a fiú rettegett, hogy tanulmányi átlaga 4,5 alá esik, és akkor a délutánjait tanulószobán kell töltenie.

A Blikk információi szerint a 17 éves fiú átlagos, normális családban nőtt fel egy Veszprém megyei kisvárosban. Általános iskolában is jó tanuló volt, a reál tantárgyakon kívül a zene érdekelte, a kedvenc hangszere a trombita volt. Középiskolába Győrbe került, ahol kollégiumban lakott.

A Bors megkereste a tanárnőt, aki elmondta a lapnak, hogy jól van, de még nem tud nyilatkozni.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
india.png

Napokat töltött egy agyagedényben elásva a csecsemő – és túlélte

Az orvosok szerint ha pár órával később találják meg, nagy valószínűséggel már halott lett volna. Csodával határos történet Indiából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

A megdöbbentő eset Észak-Indiában történt: egy meg nem nevezett helyi lakos épp saját halva született gyermekét készült elásni, amikor az ásó valami szilárd tárgyba ütközött a föld alatt.

A legnagyobb meglepetés azonban akkor érte, amikor kiásta az edényt: egy csecsemő feküdt benne, aki még életben volt – írja a BBC.

A 30 hetes kislányt azonnal a helyi kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a kihűlés jeleit mutatja, nagyon leesett a vércukra, és mindössze 1,3 kilót nyomott.

A kórházban sikerült stabilizálni az állapotát, azóta hízott, nagy étvággyal eszik és orvosai szerint semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett.

hirdetés

A szakvélemény szerint a gyermek nagyjából 3 vagy 4 napot tölthetett a földben, és az utolsó pillanatban találták meg: 1-2 órával később már nagy valószínűséggel halott lett volna.

Arra is megpróbáltak magyarázatot találni, hogyan élhette túl mindezt egy ilyen kis gyermek: a cserépben található levegő elegendő volt számára, ráadásul nagyon sekély sírban feküdt, a talaj lazasága miatt pedig nem fogyott el a levegője.

Arra is kitért a szakvélemény, hogy a csecsemőkon pont amiatt van felhalmozódott zsírréteg, hogy vészhelyzet esetén abból nyerjen táplálékot a szervezetük, a kislány így élhette túl napokig étel nélkül.

A hatóságok megpróbálták felkutatni a gyermek szüleit, de nem jártak sikerrel. Jelenleg az Uttar Pradesh államban található Bareilly körzet gyámügyeseinél van, akik azt tervezik, hogy örökbe adják.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
lloyd_bagtong_kannibal-1.jpg

Horror: lefejezett egy nőt, majd megette az agyát, mert nem értette, hogy mit beszél

A 21 éves fülöp-szigeteki férfi részeg és éhes volt. Felkavaró történet, csak erős idegzetűeknek!
Fotó: Talisayan Municipal Police Station - szmo.hu
2019. december 06.


hirdetés

Machetével vágta le egy nő fejét egy 21 éves férfi Mindanao szigetén. Lloyd Bagtong a gyilkosság után egy ruhadarabba csavarta a fejet, majd hazasétált, ahol feltett egy adag rizst főni. Amint a rizs elkészült, kiszedte a nő agyát a koponyából, és feltétként elfogyasztotta. Az étkezés után a fejet a háza mellett egy lyukba dobta. Nem sokkal később a rendőrség megtalálta a holttestet, majd elfogták a férfit is, írja a Daily Mail.

A kihallgatás során Bagtong azt mondta, hogy az eset idején részeg és éhes volt. Az utcán sétált, amikor az idegen nő megpróbált beszédbe elegyedni vele. Ebből a későbbi tettes egy szót sem értett, mert nem beszél angolul. A nő számára érthetetlen beszéde vezetett végül a tragédiáig.

hirdetés

A lefejezett holttestet a férfi otthonától két és fél kilométerre találták meg. A nő farmersortot viselt, felül meztelen volt, kezeit pedig összekötözték. Az áldozatról felkavaró fotót tett közé a helyi rendőrség:

Az áldozatot egyelőre nem sikerült azonosítani.

A kegyetlen gyilkos rendőrségi őrizetben van, és pszichológiai értékelésre küldték. A börtönben néhány újságíró kérdezte tettéről a fiatal emberevőt, aki az alábbi videóban 1:55-től próbál válaszolni a kérdésekre:

Legutóbb Oroszországban fogtak el egy kannibált, aki kevésbé volt válogatós: az embereken kívül macskát és egyéb házi kedvenceket is előszeretettel fogyasztott el.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!