hirdetés
1-15.png

Hamis volt a karóra, levették a NAV árverési oldaláról

Az internetezők korábban már fénykép alapján megmondták, hogy hamisítvány.
Fotók: Pixabay - szmo.hu
2018. február 01.


hirdetés

Az NAV azt mondja: több lépcsős szűrőrendszer segítségével biztosítják, hogy ne kerüljenek ki tőlük hamisítványok.

Nemrég egy Omega Seamaster jelent meg az oldalukon, ám hamarosan el is tűnt, ugyanis az adóhatóság árverési felületén felbukkant fekete számlapos óráról kiderült, hogy hamis. Korábban már több lap olvasója megmondta fotó alapján, hogy nem eredeti, ugyanis a típusból nem gyártottak dátumtárcsás változatot.

A hvg.hu azt írja: NAV csütörtökön viszonylag részletes közleményben magyarázta meg, hogyan kerülhetett a hamisítvány fotója az árverési felületre, ahonnan csütörtökön, bő egy hónappal a licitálás megkezdése előtt levették. Az órát megsemmisítik.

Hozzátették:

az árverési felületre csak a NAV szakértőinek előzetes véleménye alapján kerülhet fel a vagyontárgy, ám ilyenkor az árverés még csak úgynevezett „futó” szakaszban van, ami azt jelenti, hogy az érdeklődők a vagyontárgy, hirdetményben szereplő adatait megtekinthetik, valamint eldönthetik, hogy licitálnak-e.

hirdetés

A márkavédelem alá eső vagyontárgy csak a NAV szakértőinek végleges véleménye alapján kerülhet át az árverési eljárás második, licitálási szakaszába.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
1024px-Tesla_Autopilot_Engaged_in_Model_X-1000x750.jpg

Mélyen aludt a volánnál a kanadai sofőr, miközben önvezető Teslája 150 km/órával száguldott

Még az ülést is hátrahajtotta, hogy semmi se háborgassa pihenését.
Fotó: Ian Maddox/Wikipedia - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Megbüntették Kanadában azt a Tesla-tulajdonost, aki bekapcsolta az önvezető módot, majd nyugovóra tért, miközben az autó 150 km/órás sebességgel ment - írja a Guardian.

A kanadai rendőrség még július 9-én kapta a bejelentést, miszerint egy Tesla száguldozik az autópályán Ponoka város közelében. A rendőrségi jelentés szerint az autó jól láthatóan önvezető módban volt,

az első két ülés teljesen hátra volt engedve, és mindkét utasa - köztük a sofőr is - mélyen aludt, miközben az autó bőven a megengedett sebességet túllépve hajtotta magát.

Miután a rendőrök rávillogtak, az addig 140 km/órás sebességgel haladó jármű 150-re gyorsított, mielőtt aztán végül megállt.

A volánnál alvó sofőrről kiderült, hogy egy 20 éves férfi Brit Kolumbiából, akinek 24 órára felfüggesztették a jogosítványát, majd gyorshajtással és veszélyeztetéssel vádolták meg, decemberben áll majd bíróság elé.

hirdetés

Kanadában egyébként 110 km/h a megengedett sebesség az autópályán.

A Tesla önvezető autói ugyan forradalminak számítanak, még nem százszázalékig önvezetőek, így a rendőröknek egyelőre sokszor meggyűlik vele a bajuk, legtöbbször a sofőrök miatt.

Januárban például Ontario térségében állítottak meg egy férfit, aki a sebességet jócskán túllépve ült önvezető autójában, miközben mind a két kezét arra használta, hogy fogselyemmel tisztítsa ki a fogait.

Idén februárban még halálos baleset is lett abból, hogy egy 38 éves férfi az önvezető mód közben a telefonjával játszott. De nem mindig a felelőtlen sofőrökkel van baj: két hónappal ezelőtt az egyesült államokbeli Richmondban egy vezető nélküli Teslát kapcsoltak le a rendőrök, amely az út rossz oldalán hajtott.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
gaspargyozo.jpg

Gáspár Győzőre végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyészség

Két ügyben is folyik eljárás a zenésszel szemben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Vádlottként jelent meg a bíróság előtt Gáspár Győző, akit költségvetési csalással vádolnak. Pénteken kellett a bíróságon megjelennie - írta meg a Blikk.

Két ügyben is vizsgálódnak - mondta el a lapnak Gáspár Győző.

"Az egyik ügyben pénzbüntetést, a másikban börtönbüntetést kért rám az ügyész. A két ügyet egyesítette a bíróság, és majd ők döntenek arról, mi lesz az ítélet. Holott én nem követtem el semmit, és még azt a pénzt is befizettem, amit el sem csaltam soha. Három éve játszanak velem, mint egy utolsó kutyával. Három éve, amikor a kommandósok lerohantak minket, kihallgattak, feldúlták az életünket, azóta nincs nyugtunk".

Az ügyészség szerint egy korábban létrehozott családi vállalkozásban nem adóztak megfelelően, és olyan összegeket számoltak el céges költségnek, amik személyes kiadások voltak. A másik ügyben a vád szerint Győző és testvére nagyértékű autókat hozott be külföldi cégeknek, de a valóságban a családtagok használták azokat, és az áfát nem fizették be.

Így 100 milliós a kár, amit most számon kérnek rajta.

hirdetés

"Egyszerűen nem értem, mit keresek itt a bíróságon. Nem követtem el semmit, nem csaltam, nem loptam, ezt be is fogom bizonyítani. Majdnem 60 millió forintot befizettem már, pedig nem loptam el azt a pénzt korábban. Mégis, azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, azért utaltuk át az összeget" – mondta a Blikknek.

Az énekessel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozták a családi céges ügy kapcsán. Jelentős vagyoni hátrány okozása esetén kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés is kiszabható - írja a lap.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kalauz-megtamadtak-nem-fogadta-el-a-bocsanatkereset-es-penzt.jpg

A bocsánatkérést és a pénzt sem fogadta el támadójától a brutálisan megvert kalauz a bíróságon

A kalauz még 2018 áprilisában keveredett szóváltásba két férfivel. Egyikük már a vonaton is meglökte, majd a peronon rátámadt. A kalauz súlyos sérüléseket szenvedett, három helyen eltört a bokája és bevérzett a szeme.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Nem fogadta el támadója bocsánatkérését a bíróságon a brutálisan megvert kalauz - számolt be az RTL Híradó.

A kalauzt 2018 áprilisában keveredett szóváltásba két férfivel, akiknél nem volt érvényes jegy. Egyikük már a vonaton meglökte a kalauzt, a következő állomáson pedig leszállt utána és a peronon meg is támadta. Ő azért ütött, mert a MÁV-alkalmazott jelezte nekik, hogy vagy pótdíjat fizetnek, vagy le kell szállniuk.

A kalauz súlyos sérüléseket szenvedett, három helyen eltört a bokája és bevérzett a szeme.

A bíróság idén április végén tárgyalás nélkül 2 év felfüggesztett börtönre ítélte a támadót, az ügyészség azonban szigorúbb büntetésért fellebbezett.

Az előkészítő ülést most tartották. A történtek után most először találkozott a megvert kalauz és a támadója.

hirdetés

"Nem haragszom magára, de ez így nem elfogadható"

- mondta a kalauz, majd hozzátette, hogy nem fogadja el a felajánlott pénzt a 28 éves férfitól, és a bocsánatkérését sem, mivel szerinte az kétszínűség, mert a vádlottnak már két éve lett volna minderre.

A támadó elismerte bűnösségét és elfogadta az 1 év 8 hónapos büntetést, ami az eljárás végét jelentette volna. A védelem viszont újabb szakértői véleménnyel állt elő, így az ügy tovább folytatódik, igazságügyi orvosszakértő bevonásával.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borton_cella_unsplash.jpg

Új törvények: kasztrálás, életfogytiglan vagy halálbüntetés jár a nemi erőszakért Nigériában

Megugrott az esetek száma, a hatóságok szerint drasztikus lépésekre van szükség.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash/Matthew Ansley - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Szigorú törvényeket vezettek be Nigéria egyes részein a nemi erőszakos esetek egyre növekvő száma miatt, írja a Metro. Az afrikai ország északnyugati részén, Kadunában egyenesen vészhelyzetet hirdettek, ugyanis a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások idején az egekbe szökött az erőszakos bűncselekmények száma.

Az új törvények értelmében ha 14 év feletti az áldozat, akkor a tettes nemétől függően műtéti úton eltávolítják a péniszét vagy a petevezetékét, és életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabnak. Kivégzés jár a jövőben az erőszaktevőknek, ha az áldozat 14 év alatti.

Korábban a nemi erőszakért kiszabható maximális büntetés Kadunában 21 év volt, míg a kiskorúak megerőszakolásáért életfogytiglan járt.

A szigorítások azután léptek életbe, hogy országszerte tömegtüntetések kezdődtek, miután tavasszal egy templomban tanuló 22 éves diáklányt megerőszakoltak, majd agyonvertek, a meztelen holttestet pedig egy vértócsában hagyták hátra az épület padlóján.

Az UNICEF adatai szerint Nigériában tízből hat gyereket ér valamilyen erőszak. A lányok 25, a fiúk 10 százaléka szenved el kiskorában nemi erőszakot. A statisztikák szerint száz áldozatból csupán öt kap valamilyen támogatást.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!