hirdetés
500-euro.jpg

Hamis 500 eurósokat nyomtatott egy fénymásolószalonban, hamar lebukott

Egy helyen még tudott fizetni vele, a másodikon már gyanús lett.
MTI - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Fénymásolószalonban készített egy férfi hamis 500 eurósokat, melyeket Csongrád megyei szálláshelyeken fizetve próbált fölhasználni. Az ügyészség indítványozta a letartoztatását - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a férfi előbb pénteken egy szegedi, majd vasárnap egy mórahalmi szálláshelyen foglalt szobát.

Szegeden hamis 500 euróssal fizetett, de a szobát már nem foglalta el, hanem a visszajáró pénzt átvéve elhagyta a helyszínt. Ezzel mintegy 124 ezer forint kárt okozott.

Két nap múlva Mórahalmon foglalt szobát, ahol szintén egy hamis 500 euróssal próbált meg fizetni. A recepciósnak azonban gyanús lett, hogy a férfi csak a visszajáró pénz átvétele után akarta a bejelentő lapot kitölteni. Az átvett bankjegyet jobban megnézve észrevette, hogy az hamis. A recepciós értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül elfogták a menekülni próbáló gyanúsítottat. A férfitól a rendőrök további - feltehetően hamis - bankjegyeket foglaltak le, melyeket a gyanú szerint egy fénymásolószalonban nyomtatott.

hirdetés

A gyanúsított korábban már öt alkalommal állt bíróság előtt, cselekményét többszörös visszaesőként követte el, röviddel korábbi szabadságvesztéséből történő szabadulása után - tudatta a csoportvezető ügyész.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyilkossag.jpg

Halálra vertek egy nőt a XIII. kerületben

A Népfürdő utcában egy irodaház előtt találtak egy holttestet.
MTI, police.hu - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Holtan találtak egy nőt Budapesten, a XIII. kerületben - közölte a rendőrség kedd este honlapján.

Azt írták: a Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központját 16 óra 57 perckor a mentők értesítették, hogy a XIII. kerületi Népfürdő utcában egy irodaház előtt találtak egy holttestet.

A helyszíni szemle megállapította: a nőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy sérüléseibe belehalt.

A BRFK életvédelmi osztálya halált okozó testi sértés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és megkezdte az elkövető felkutatását - írták.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
bene.jpg

Feltételesen szabadulhat a „skálás gyilkos” - erről döntöttek első fokon

Az 1996-ban elítélt Bene László a börtönben kifogástalan magatartást tanúsított, betartotta a rendet, ezért merült fel a szabadon bocsátás lehetősége. A döntés még nem végleges.
MTI - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Első fokon engedélyezte az egyik "skálás gyilkos", Bene László feltételes szabadságra bocsátását a bíróság, de a döntés még nem végleges.

A büntetés-végrehajtási bíró első fokon döntött a budai Skálánál történt pénzszállítórablás és gyilkosság életfogytiglanra ítélt egyik elkövetőjének feltételes szabadságáról. Az ügyészi fellebbezés miatt a végzés nem végleges, az elítélt szabadon bocsátására nem került sor - közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője.

A bíró a keddi tárgyaláson megállapította, hogy

az elítélt fogva tartásának jelentős része alatt a büntetés-végrehajtási intézet rendjét betartotta, kifogástalan magatartás tanúsított. Szakmát szerzett, szabadulása után munkáltatása biztosított.

A férfi kifejezte megbánását, a részére alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt korábban jogerősen megítélt

hirdetés

kártalanítás összege fedezi szabadulása utáni lakhatását, valamint a sértett hozzátartozóinak önként kártérítést fizet.

A döntés ellen az ügyész fellebbezett, így a végzés nem végleges. A fellebbezés halasztó hatályú, az elítéltet ezért nem bocsátották szabadon.

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. Bene László több súlyos bűntettet követett el társával, Donászi Aladárral (aki 2001-ben a bv-intézetben öngyilkos lett). Együtt rabolták ki például 1992-ben a Budai Skála áruház pénzszállító autóját, megölve közben egy egyetemistát, lőgyakorlatozás közben pedig két vadász életét oltották ki.

A Legfelsőbb Bíróság döntése az volt, hogy az elítélt legkorábban 20 év után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le. A bíróság legutóbb 2018-ban döntött a férfi ügyében, és akkor nem helyezte feltételes szabadságra.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
paradicsom-pixa-1000x667.jpg

Fürtösparadicsomot hív vissza a Lidl - ha ilyet vettél, ne edd meg!

Túl sok érésszabályozó került a paradicsomba, ezért azt kérik, vidd vissza valamelyik Lidl üzletbe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Elővigyázatosságból visszahívja a Hódkertész Kft. lédig Fürtösparadicsom termékét a Lidl, amelyet január 8. és január 10. között lehetett kapni az üzletekben - közölte a Lidl.

A visszahívás oka, hogy a termékben a Lidl saját minőségellenőrzési vizsgálatai során határérték feletti érésszabályozó szermaradványt mutatott ki.

Az áruházlánc arra kéri a vásárlókat, hogy amennyiben a fenti termékből vásároltak, ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza bármelyik üzletükbe. A vételárat – a vásárlást igazoló nyugta nélkül is – visszatérítik.

A termékvisszahívás kizárólag a 2020.01.08. és 2020.01.10. közötti időszakban értékesített lédig kiszerelésű Fürtösparadicsom terméket érinti. A Lidl által forgalmazott más paradicsomra és más zöldség-gyümölcs termékre a visszahívás nem vonatkozik.

A Hódkertész Kft. elnézést kért az okozott kellemetlenségért.

hirdetés

Címkép: illusztráció (Pixabay)

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
chinasinkhole-1000x621.png

Elnyelt a föld egy buszt és több gyalogost, amikor beszakadt a járda egy kínai városban

Legalább hat ember meghalt, többen eltűntek a szerencsétlenségben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Legalább hat áldozatot követelt az a baleset a kínai Sziningben, amely során beszakadt a járda a város egyik utcáján, a mélyedés pedig elnyelt egy egész buszt és több járókelőt is - írja a kínai hírekre hivatkozva a Guardian.

A kínai televízióban megjelent egy videó is a balesetről, amelyen látszik, hogy beszakad a járda, majd a föld alatt robbanás történik, végül a busz is süllyedni kezd néhány járókelővel - köztük egy gyerekkel - együtt.

A balesetben eddig hatan haltak meg, további 10 embert keresnek. A csatorna tájékoztatása szerint a mentés jelenleg is zajlik, egyelőre még kérdéses, mi okozta a szerencsétlenséget.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!