hirdetés
forma1vezeto.jpg

Hamilton zseniális versenyzéssel nyerte az idei Magyar Nagydíjat

A Hungaroringen nem sokkal a vége előtt előzte meg jó taktikával a lelassuló Verstappent, akinek még kerékcserére is ki kellett mennie.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 04.


hirdetés

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője győzött az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen.

Verstappen és Vettel a dobogón az ötszörös világbajnok mögött, Verstappen ment még egy rekordkört a végén az új gumikkal, övé a plusz egy pont.

A 34 éves versenyzőnek ez az idei nyolcadik, egyben pályafutása 81. futamgyőzelme, Mogyoródon hetedik alkalommal győzött.

A rajtot az első sorokból indulók nagyjából egyformán kapták el, Verstappen megőrizte a vezető pozíciót, Hamilton pedig nagyon agresszívan támadva megelőzte csapattársát, Valtteri Bottast a második, harmadik és negyedik kanyarból álló kombinációban. A manőver közben a két Mercedes egy pillanatra összeért, Bottas első vezetőszárnya megsérült, ennek nyomán előbb Charles Leclerc (Ferrari), majd Vettel is el tudott menni mellette. Leclerc az előzés közben szintén hozzáért Ferrarijával a finn Mercedeséhez, ennek következtében Bottas még inkább lelassult.

Az ötödik körben Verstappen, Hamilton, Leclerc volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, őket Vettel követte a negyedik helyen, az ötödik Bottas pedig szemmel láthatóan feltartotta a mögötte haladókat. A finn pilóta a hatodik körben kiállt a boxba, hogy lecseréljék autóján a sérült alkatrészt, és a huszadik, utolsó pozícióban tért vissza a pályára.

A huszadik körben még mindig Verstappen vezetett, előnye 1.2-1.3 másodperc között mozgott Hamiltonhoz képest, de a holland pilóta arra panaszkodott a csapatrádión, hogy egyre rosszabb a gumiabroncsainak a tapadása. Leclerc és Vettel csaknem húsz másodperccel volt lemaradva Verstappentől a harmadik és negyedik helyen, Bottas közben már 14. volt.

A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 26. körben, két körrel később Leclerc, a 31. kör végén pedig Hamilton hajtott a boxba. Vettel még várt, és a 39. körben kapta csak meg a friss abroncsokat.

A boxkiállások után, a versenytáv felénél Verstappen állt az élen, Hamilton azonban nagy tempóban közeledett mögötte, utol is érte, és többször is megpróbálta megelőzni, ám nem járt sikerrel. Bottas közben már kilencedik volt, Hamilton pedig dühösen közölte a rádión a mérnökével, hogy nem tudja tovább nyomás alatt tartani Verstappent.

Huszonkét körrel a leintés előtt a Mercedes újabb kerékcserére hívta be Hamiltont, akinek így ugyan húsz másodpercre nőtt a hátránya Verstappenhez képest, de sokkal gyorsabb köröket tudott futni a hajrában, mint az élen álló holland.

A hatvanadik kör kezdetén Verstappennek 12.5 másodpercre csökkent az előnye Hamiltonnal szemben, a címvédő pedig még jobban rákapcsolt, és hatalmas tempóban közelített a riválishoz, akit négy körrel a leintés előtt utolért, és első próbálkozásra könnyedén meg is előzött.

A hajrában Vettel beérte és meg is előzte csapattársát, így végül megkaparintotta a harmadik helyet, Bottast pedig nyolcadikként intették le.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
hosszu-katinka.jpg

Hosszú Katinka vezet a világkupa-sorozatban, Szingapúrban is arannyal zárt

Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián is jól állnak. Októberben folytatják Budapesten az úszók pénzdíjas versenysorozatát.
MTI, a fotó illusztráció - szmo.hu
2019. augusztus 17.



Hosszú Katinka aranyéremmel fejezte be szereplését az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, emellett a szombati zárónapon Jakabos Zsuzsanna két, Szabó Szebasztián pedig egy ezüstöt szerzett.

Hosszú - a viadal eredményközlője szerint - ezúttal 200 méter vegyesen bizonyult legyőzhetetlennek (2:08.63 p), miután a háromszoros olimpiai bajnok magyar csütörtökön nyert 200 méter pillangón, pénteken pedig 400 méter vegyesen.

A szombati vegyesdöntőben Hosszú mögött másodikként Jakabos csapott célba (2:13.64). Jakabos, aki előző nap a 200 méter gyors fináléjában diadalmaskodott, a befejező napon még egy ezüsthöz jutott: ezt a 100 méter pillangó fináléjában érdemelte ki (58.43 mp).

A férfiaknál Szabó Szebasztián, aki csütörtökön 100 m pillangón, pénteken pedig 100 méter gyorson lett második, szombaton 50 méter pillangón nyert ezüstérmet (23.14 mp).

A kvangdzsui világbajnokság után az úszók a pénzdíjas vk-sorozat három részből álló ázsiai állomásán vettek részt, a sorozat második szakasza október 4. és 6. között a budapesti Duna Arénában indul, öt nappal később pedig Berlinben folytatódik. A harmadik részben Kazany (november 1-3.) és Doha (november 7-9.) látja vendégül az úszókat.

Az ázsiai etapon a teljes női mezőnyt tekintve Hosszú teljesített a legjobban, a három versenyen gyűjtött 156 pontjával vezet két ausztrál, Cate Campbell (150 pont) és Emily Seebohm (105) előtt.

Jakabos 63 pontjával jelenleg a hatodik, akárcsak a férfiaknál a 78 ponttal álló Szabó Szebasztián.

A vk-élcsoport állása:

nők:

1. Hosszú Katinka 156 pont

2. Cate Campbell (ausztrál) 150

3. Emily Seebohm (ausztrál) 105

...6. Jakabos Zsuzsanna 63

férfiak:

1. Vlagyimir Morozov (orosz) 156 pont

2. Andrew Wilson (amerikai) 129

3. Danas Rapsys (litván) 111

...6. Szabó Szebasztián 78


KÖVESS MINKET:



hirdetés
hallasjavito-implantatum-debreceni-egyetem-1000x607.jpg

Debrecenben ültették be először a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot

A műtétet két súlyos hallásproblémával küzdő kisgyereken végezték el, akik enélkül egész életükben siketek és akár teljesen némák maradnának, ez az implantátum viszont a beszédfejlesztésüket is elősegíti.
MTI, fotó: unideb.hu - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) ültették be két kisgyerek belső fülébe azt a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot, amely akár zajos környezetben is elősegíti a hatékony beszédértést - jelentették be az egyetem klinikai központjának (DEKK) keddi sajtótájékoztatóján.

Rezes Szilárd, a DEKK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója elmondta:

a műtét mérföldkő a klinika cochleáris implantációs programjában, amelyet 2000-ben indítottak el, azóta számtalan vele született siket vagy nagyothalló gyerek kapott hallásjavításra alkalmas készüléket.

A dániai Oticon Medical legújabb fejlesztésének köszönhetően a két gyerek olyan implantátumot kapott, amely a beszédet kiszűrő eszközzel akár zajos környezetben is hatékony beszédértést, gyorsabb beszédfejlődést tesz lehetővé - hangsúlyozta. Az implantátumot egy másfél és egy három és fél éves gyerek mindkét fülébe ültették be.

Az igazgató kiemelte,

a beültetés nélkül a súlyos hallásproblémával küzdő gyerekek egész életükben siketek és akár teljesen némák maradnának. Az implantátum viszont lehetővé teszi, hogy a hallásfejlesztést követően beszédfejlesztésük is megtörténjen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ifju-termeszetfotos-fussi-nagy-rego.jpg

Tizenéves magyar fiú nyert egy nemzetközi természetfotós pályázaton

Füssi-Nagy Regő egy füsti fecskés képpel lett a 15-17 éves kategória legjobbja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Az olasz Asferico International Nature Photography Competition pályázatán egy magyar fiú, Füssi-Nagy Regő lett a legjobb a 15-17 évesek kategóriájában.

Mint arról a Turistamagazin beszámolt,

azzal a füsti fecskés fotóval nyerte el a zsűri tetszését, amelyikért 2018-ban megkapta itton Az Év Ifjú Természetfotósa címet.

Az ifjú természetfotós egy tanyán él szüleivel és a testvéreivel Sárospatak mellett, a Bodrogközben, ahol szülei egy kis biogazdaságot vezetnek.

Füssi-Nagy Regő pár éve kezdett el fotózni. Besegít a szüleinek a gazdaságban, ám amikor csak szabadideje van, fogja a fényképezőgépét és a képek segítségével próbálja bemutatni a Bodrogköz szépségét és élővilágát. Fotóir rendszeresen beküldi különböző pályázatokra.

Mint azt a Turistamagazinnak elmondta, tervei között szerepel egy kiállítás, amit majd Sárospatakon szeretne megnyitni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Lubics-Szilvia-Bátor-Tábor.jpg

13 ezer méter szintkülönbség, 330 kilométeres táv – Lubics Szilvia teljesítette az egyik legkeményebb futóversenyt

Viharos esőzés, alvásmegvonás, hallucináció – ezekből mind kijutott a magyar versenyzőnek a Bigfoot 200-on, élete legnagyobb próbatételén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 17.



Ugyan két héttel ezelőtt még úgy volt, hogy Lubics Szilvia a kínai Ultra Gobin áll rajthoz, a külföldi versenyzőket napokkal a start előtt eltiltották az indulástól. Ezután Lubics egyetlen hétvége alatt átszervezte az útitervet és végül az amerikai Bigfoot 200-on, a világ egyik legkeményebb ultramaratonján állt rajthoz.

A Cascade-hegységet átszelő, 330 km hosszú Bigfoot 200 augusztus 9-én startolt el. A verseny a maga 13 ezer méteres szintkülönbségével és egyenetlen tereptalajával Lubics szerint élete eddigi legnagyobb megpróbáltatása volt. Korábban a Badwater Ultramaratont tartotta karrierje legnehezebb versenyének, ám mint mondta, az a Bigfoothoz képest „egy óvodás futás, gyerekek is mehetnének.” A verseny nehézségét bizonyítja az is, hogy az indulók harmada feladta a küzdelmet.

„Az alvásmegvonás brutális volt. Négy nap alatt 4,5 órát aludtam”

– mondta, hozzátéve: „Egy idő után nem tudtam elkülöníteni a valóságot és a képzeletet… láttam az erdő közepén télapót és esküvői fátyolos kecskét is. Azon gondolkodtam, mit keresnek ott?!”

A futónő végül 3 nap 23 óra 51 perc alatt tette meg a távot, amivel a 12. helyen ért célba a női indulók közül.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x