hirdetés
gazolas-majsa.jpg

Szilveszterező párt gázolt el egy részeg autós Kiskunmajsán, utána tovább ment

Az egyik áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, a másikat súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
MTI, fotó: Google Street View - szmo.hu
2020. január 01.


hirdetés

Két gyalogost ütöttek el egy úttestről lesodródó személyautóval Kiskunmajsán szerda hajnalban. A baleset következtében az egyik gyalogos, egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 26 éves nő pedig megsérült - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Horváth Erika rendőr főhadnagy elmondta,

a baleset 3 óra 45 perckor a Fő utcán történt. A sofőr a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.

Időközben néhány utcával távolabb szolgálatban lévő rendőrök ellenőrzést végeztek, amikor látták az úton haladó személyautót, amelynek szélvédője be volt törve.

Ekkor ugyan még a balesetről bejelentés nem érkezett, de a rendőrök utánamentek a gyanús autónak, és megállították.

hirdetés

Az intézkedés során a gépkocsit vezető 28 éves helyi férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja is, így őt előállították,

majd segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntette és halált okozó ittas járművezetés miatt őrizetbe vették - mondta el a sajtóreferens.

Az ügyet a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.

Az RTL Híradó beszámolója szerint

a fiatal pár éppen szilveszterezésből tartott haza, amikor elgázolta őket az ittas sofőr.

A baleset körülményeiről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a fiatal pár Kiskunmajsa központjában egy kereszteződésben át akart menni az egyik oldalról a másikra. Már éppen átértek volna az úttesten, amikor nagy sebességgel érkezett az autó.

A kocsi egy enyhe bal kanyarban megcsúszott és átsodródott a szemközti sávba, ahol elütötte a két gyalogost, majd az út melletti füves területen állt meg. Kidöntötte a közlekedési táblát a baleset helyszínén. Ezt és még egy facsemetét is elsodort a kocsi. A sofőr pár pillanatot várt, majd újra gázt adott és elhajtott a helyszínről. A betört szélvédőjű autóra egy másik utcában figyeltek fel a rendőrök.

Ekkor a balesetről bejelentés még nem érkezett, de a rendőrök után mentek a gyanús autónak és megállították. Ekkor derült ki, hogy a férfi nem sokkal korábban elgázolt két embert. Kiderült az is, hogy mielőtt kocsiba ült, ivott. A Híradó úgy tudja, hogy a gázoló nem olyan régen szerzett jogosítványt, és az autó az élettársáé volt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
jo-boris-johnson-koronavirus.png

Nem néz ki túl jól a koronavírusos Boris Johnson legújabb videóüzenetében

A brit miniszterelnök hét nap karantén után még mindig lázas, a hangja is náthás. Mindenkit arra kér: semmiképp ne menjen ki az utcára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy héttel ezelőtt pozitív lett a koronavírus-tesztje Boris Johnson brit miniszterelnöknek. Önkéntes karanténba vonult kormányfői rezidenciáján, a Downing Street 10-ben. Erről ő maga számolt be a Twitteren.

Johnson ragaszkodik hozzá, hogy a karanténból továbbra is ő maga vezesse az országot. Elmondta, hogy tünetei enyhék, és amíg tud, dolgozik az Egyesült Királyság élén.

A kormányfő most újabb Twitter-videóval jelentkezett, amelyben igyekszik informálni a briteket az állapotáról, és arról, hogy milyen intézkedéseket tesz kormánya a járvány elleni küzdelemben.

A videóban elmondja, hogy bár egy kicsit jobban érzi magát, hét nap teljes karantén után is van egy "enyhe tünete", méghozzá láz, de azt nem említi, milyen magas.

A kormány döntése értelmében továbbra is izolációban kell maradnia, amíg a tünetei teljesen meg nem szűnnek. Boris Johnson a videón kifejezetten megviseltnek tűnik, a hangja is erősen náthás, a szemei karikásak, bár ezt a betegség mellett okozhatja a folyamatos munka is.

hirdetés

A videóban megerősíti tegnapi bejelentését, miszerint ezentúl minden nap 100 ezer COVID-19 teszet fognak elvégezni a brit lakosságon. Ismét megköszöni az egészégügyi dolgozók fáradhatatlan munkáját.

Egyúttal arra kéri a brit családokat, hogy bár a hétvégén a szigetországban szép idő várható, ez semmiképp se csábítsa ki őket a szabadba.

"Kérem, kérem, mindenki maradjon otthon, hogy megállíthassuk a járvány terjedését. Tartsák be a szabályokat, ne menjenek sehova. Vigyázzunk egymásra, ezzel életeket mentünk meg" – zárja üzenetét a brit miniszterelnök.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
no_agy_ruzs.jpg

Több ezer prostituált lett hajléktalan a koronavírus miatt Németországban

Elveszették a munkájukat és a határzárak miatt nem tudják elhagyni az országot.
képünk illusztráció, fotó: Pexels - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

A koronavírus miatt bezártak a német bordélyházak, ráadásul a legtöbb európai ország lezárta a határait is, ezért több ezer külföldi prostituált lett egyik napról a másikra hajléktalan Németországban, írja a Reuters.

Ugyan a prostitúció közel két évtizede legális az országban, a többi nem létfontosságú üzlettel együtt az első között zárták be ezeket az intézményeket.

"A koronavírus egy igazi katasztrófa számomra"

- mondja egy Nicole nevű lengyel prostituált.

A Bochumban dolgozó nő arról is panaszkodik, hogy március közepe óta semmilyen bevétellel nem rendelkezik, és nem is tud sehol aludni. Korábban napi 90 eurót (33 ezer forint) fizetett a bordélynak szobáért, ahol dolgozott és egyben itt is élt. Amióta viszont bezárt az intézmény, azóta a bordély vezetőjénél tudja meghúzni magát.

hirdetés

A lengyel nő a többi szexmunkáshoz hasonlóan abban bízik, hogy a német kormány által kidolgozott mentőcsomagból nekik is jut valamennyi, tekintve hogy a prostik többsége egyéni vállalkozóként, teljesen legális körülmények között él a testéből.

A cikkben kitérnek arra is, hogy ennek ellenére is akad sok olyan nő, aki feketén dolgozott már a járvány előtt is, és ezt most sem adja fel. Ők és a kuncsaftjaik is hatalmas rizikót vállalnak egy-egy aktus kedvéért, hiszen óriási a kockázata a megfertőződésnek.

Becslések szerint 100 és 200 ezer között lehet a Németországban prostitúcióból élők száma. 80 százalékuk külföldi, és többnyire Kelet-Európából (Lengyelország, Bulgária, Románia, Ukrajna) származik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
bryce_anthony_wilson.jpg

Koronavírus miatt halt meg a 32 éves, korábban Budapesten játszó amerikaifocista

Bryce Mansa Wilson gyerekkorában asztmás volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Koronavírus-fertőzött lett és április 2-án meghalt a Budapest Cowbells amerikai foci csapatának korábbi játékosa. A 32 éves Bryce Mansa Wilson fiatal kora ellenére a különösen veszélyeztetett csoportba tartozott gyerekkori asztmája miatt, írja a klub a Facebookon.

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

Nem ő a első fiatal sportoló, aki a koronavírus miatt vesztette életét. Sokáig egy spanyol fociedző számított a járvány legfiatalabb áldozatának:


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
godollo_gyilkossag.jpg

Agyhoz kötözte és többször mellkason szúrta szeretőjét egy háromgyerekes nő Gödöllőn

Tíz éve volt férjnél, de mindhárom gyereke a szerdán megölt férfitől született.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020. április 3-án elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít, olvasható a bíróság közleményében.

A gyanúsított R. K. férjével tíz éve él házasságban. A kapcsolatból három gyermekük született. A férj 2020 januárjában szerzett tudomást arról, hogy a házasságuk alatt született gyermekek vér szerinti apja valójában a sértett volt, akit a házaspár régóta ismert. Ezt követően a nő gyakran tartózkodott a sértett ingatlanában Gödöllőn, melyről immár a férjnek is tudomása volt.

Április 1-jén az asszony szintén a későbbi áldozatnál volt, akit délelőtt a hálószobájában, kezeinél fogva az ágyhoz kötözött, majd késsel többször mellkason szúrt. A szúrások következtében kialakult belső sérülések és a vérvesztéses sokk miatt a férfi életét vesztette. A gyanúsított aznap este bejelentette tettét a rendőrségnek.

Az eddig ismert adatok alapján a nő aznap többször is visszament a halott férfi lakásába, vélhetően azért, hogy eltüntesse a nyomokat. A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyilkosságot követően több, ezidáig ismeretlen személlyel is találkozhatott.

A bíróság szerint a nő szabadlábon hagyása esetén a tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével, illetve a nyomozás során még nem ismert tanúk befolyásolásával megnehezítené, veszélyeztetné a nyomozást, ezért elrendelte a gyanúsított letartóztatását legfeljebb május 3-ig.

hirdetés

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!