hirdetés
baleset-1.jpg

Halálos előzés: A kamion sofőrje látta, hogy a két autó össze fog ütközni

A szemtanú elmondta, hogyan történt a tragédia. Neki is vészfékeznie kellett, hogy elkerülje a nagyobb bajt. Azonnal megállt, hogy próbáljon segíteni a baleset áldozatainak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 21.


hirdetés

Totálkárosra tört a fekete Ford a frontális ütközésben, a balesetet okozó szürke Audi eleje tört össze. Egy kamiont előzött reggel 6 körül a 74-es főúton Zalaegerszeg és Egervár között, amikor ütközött a szemből érkező Forddal.

A kamion sofőrje szerint a balesetet okozó autós korábban többször próbálkozott az előzéssel. A tragédiát már nem lehetett elkerülni.

A szemtanú elmondta, hogy látta, elkerülhetetlen lesz a baleset. Próbált ő is lassítani, majd vészfékezett. A rakománya is megindult mögötte, szerencse, hogy neki nem lett baja. Azonnal kiszállt és a sérültekhez indult, hogy megnézze, tudnak-e segíteni rajtuk. Megállította a szemközti forgalmat, és kérte, hogy hívják a rendőröket, mentőket.

A vétlen autó 26 éves utasa szörnyethalt, a kocsit vezető 27 éves férfi életveszélyes állapotban volt. A mentők újraélesztették és kórházba vitték, de már nem lehetett segíteni rajta.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
holdfenyliget-kalandpark.jpg

Halálos baleset történt egy vasi kalandparkban

Egy 15 év körüli fiú lehet az áldozat.
MTI / Fotó: Holdfényliget/Facebook - szmo.hu
2020. október 22.


hirdetés

Halálos kimenetelű baleset történt csütörtök délután a Vas megyei Gyöngyösfaluban található kalandparkban - erősítette meg az MTI érdeklődésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Seffer Lilla őrnagy közölte: egy ember meghalt, a helyszíni szemle még tart, az esetről később adnak tájékoztatást.

A vaol.hu azt írta: egy 15 év körüli áldozata van a balesetnek. Információik szerint egy kirándulócsoport tartózkodott az egyik kötélpályán, amikor a fatörzs, amire a kötelek és pallók voltak rögzítve, kidőlt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
audi_buntetofek.jpg

A büntetőfékezés új szintje: konkrétan megállt az audis az M1-M7 bevezetőn

Az elképesztő esetről videó is készült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 22.


hirdetés

Elképesztő felvételt kapott a Budapesti Autósok Közössége.

A fedélzeti kamerás felvétel ma készült 12 óra előtt az M1-M7 beveztő szakaszán, a gazdagréti lehajtónál. Az Audi sofőrjét vélhetően az bőszítette fel, hogy a kamerás autóban ülő ember a belső sávot használva előzött.

Ezért az autójával a másik kocsi elé vágott, majd teljesen nullára fékezte az Audit és mintegy 10 másodpercig állt előtte az autópálya-bevezető középső sávjában.

A portál információi szerint a rendőrségi feljelentés megtörtént az ügyben. Kiegészítésként a videó beküldője ezt írta:

„Hozzátenném, mivel sokan nem értik a forgalmi szituációt... Az Audi már a besorolásnál mögöttünk volt a felhajtónál. Velünk együtt, mögöttünk sorolt be az autópályára. Ekkor szállt el az agya... Tehát ő nem a belső sávban jött, és mi nem vágtunk be elé.”

hirdetés

Fogta az Audis és büntiből 0-ra megállt a középső sávban az M1-M7 bevezetőn

Megint egy elképesztő felvételt kapott szerkesztőségünk. A fedélzeti kamerás felvétel ma készült 12 óra előtt az M1-M7 beveztő szakaszán, a gazdagréti lehajt...


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kigyulladt-robogo-erzsebet-hid-1.jpg

Videón, ahogy kigyullad egy robogó az Erzsébet hídon

A motoros még épphogy félre tudott állni és leszállni a lángoló járműről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 22.


hirdetés

Lángra kapott egy robogó még kedden délelőtt Budapesten, az Erzsébet hídon, a pesti hídfőhöz közel - adta hírül a Motorinfo.hu.

Az esetet rögzítette egy, a sorban álló taxis fedélzeti kamerája, a videót a BalesetInfo Facebook-oldal hozta nyilvánosságra.

Ezen az látszik, hogy a motoros egyszercsak kigurult a sávból, mert vélhetően észlelte, hogy baj van, aztán pillanatok alatt kigyulladt a robogója.

Mivel a felvétel véget ér, nem derül ki, hogy végül hogy oldotta meg a helyzetet a férfi.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
iskolaor.jpg

Iskolaőr vetett véget egy verekedésnek egy általános iskolában Polgáron

A szolgálatot teljesítő őrnek a rendőröket is ki kellett hívnia.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2020. október 21.


hirdetés

Iskolaőrnek kellett közbeavatkoznia egy verekedésnél egy általános iskolában - írja a Police.hu.

Egy polgári tanintézmény aulájában ököllel esett egymásnak egy 13 és egy 14 éves fiú. Az iskolaőr szétválasztotta őket, majd értesítette a rendőröket.

Az általános iskolában 2020. október 21-én 12 óra körül arra lett figyelmes az iskolaőr, hogy két fiatal fiú összeverekedett az épület aulájában. Azonnal odasietett hozzájuk, szétválasztotta őket, majd értesítette a rendőröket.

A verekedésben a két fiú könnyű sérüléseket szenvedett, az intézmény orvosa még a helyszínen ellátta őket. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 14 éves fiatalkorú fiúval szemben.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!