hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Halálfélelmük volt a román buszon a magyar síelőknek
A sítúrát szervező cég nem nyújt kárpótlást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 15.


hirdetés

Három busz indult Franciaországba egy magyar cég által szervezett sítáborba. Az Index azt írja az utasok beszámolói alapján, hogy két busszal már az induláskor problémák voltak. Az egyik busz törött lökhárítóval és berepedt szélvédővel érkezett a találkozási helyre, több órás késéssel. A szervező cég képviselője az Indexnek azt nyilatkozta, azért, mert a busz elütött egy szarvast a Népliget felé, azonban a sérülés "nem veszélyeztette az utasok biztonságát, mivel a busz menetstabilitását nem befolyásolta".

A másik busz is késéssel indult, az Indexnek nyilatkozó egyik utas azt állította: a sítábor után, már itthonról úgy értesült a szervező cég egyik munkatársától, hogy ez a busz olyan rossz műszaki állapotban volt, hogy a sofőrök nem mertek vele elindulni, és a Népliget mellett várakoztak.

A sofőrök csak románul beszéltek, és mivel a túra szervezői közül senki sem szállt fel a buszra, csak mutogatva lehetett kommunikálni a buszvezetőkkel – állította az Indexnek az egyik, a túrán részt vevő utas.

Egy édesanya pedig azzal fordult az Indexhez, hogy egyetemista lánya és barátnői nem mertek felszállni a buszra, így inkább lemondtak az utazásról és hazamentek. Az otthon maradók másnap kaptak egy üzenetet, hogy indul egy másik busz a Blaha Lujza térről, ez már egy jó állapotú, magyar rendszámú busz volt, magyar sofőrökkel.

Az utasok arról számoltak be, hogy hazafele csak a magyar rendszámú buszra akartak felszállni, mert az odafelé úton halálfélelmük volt.

A buszok vasárnap hajnalban végül szerencsésen hazaértek, a szervező cég azt írta az Indexnek, a síszezon után felülvizsgálják a buszos társasággal kötött szerződést. Azonban nem tervezik kárpótolni az utasokat, mert "nem csorbult a síelésre szánt idő".

Nyitóképünk illusztráció, fotó: Pixabay


KÖVESS MINKET:




FRISS: Képeken az 1 tonnás bombák kiemelése a Dunából
Emiatt ürítették ki Budafok egy részét. Mutatjuk a fotókat!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 23.


hirdetés

"Hadihajós és tűzszerész katonák megkezdték a budafoki 1 tonnás bombák kiemelését a Dunából. Fotó: Besenyei István százados" - ezzel a tömör posztszöveggel tett ki a MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred döbbenetes képeket a Facebook-oldalán.

Mint arról beszámoltunk, március 23-án, szombaton reggel megkezdődött Budafok egy részének kiürítése, hogy a nap folyamán a Magyar Honvédség tűzszerészei kiemelhessék és hatástalaníthassák a Duna budafoki szakaszán megtalált két, egyenként egytonnás világháborús robbanótestet.

A bombák helyétől számított egy kilométer sugarú körön belül lakóknak és az ott dolgozóknak el kellett hagyniuk a városrészt, a lezárt területre behajtani sem lehet.

A műveletben csaknem 900-an vesznek részt, a honvédségi tűzszerészek mellett több mint 600 rendőr, mintegy 60 ember a katasztrófavédelemtől, továbbá több mint száz közterületi rendész és polgárőr, valamint az önkormányzattól csaknem 90-en.

MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred

MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred added a new photo - in Budafok.

Van még több fotó is, lapozz!

A cikk folytatódik


KÖVESS MINKET:



Megkezdődött Budafok egy részének kiürítése a Dunában talált két egytonnás bomba miatt
Kiemelik és hatástalanítják a két, egyenként egytonnás világháborús bombát.
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. március 23.


hirdetés

Szombat reggel megkezdődött Budafok egy részének kiürítése, hogy a nap folyamán a Magyar Honvédség tűzszerészei kiemelhessék és hatástalaníthassák a Duna budafoki szakaszán megtalált két, egyenként egytonnás világháborús robbanótestet - tájékoztatta a fővárosi kormányhivatal az MTI-t.

Közleményük szerint a bombák helyétől számított egy kilométer sugarú körön belül lakóknak és az ott dolgozóknak el kell hagyniuk a városrészt, a lezárt területre behajtani már nem lehet. A Magyar Honvédség tűzszerészei csak akkor kezdik meg a bombák kiemelését és hatástalanítását, ha a lezárt területen már nem tartózkodnak civilek. Budafok-Tétény önkormányzata négy befogadóhelyet nyitott a lakosság részére.

A 6-os számú főút Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát, valamint a MÁV Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakaszát is lezárják. Az érintett területen belül a közösségi közlekedési járatokra már csak felszállni lehet, azokról leszállni nem. A budafoki buszjáratok várhatóan 10 óra után a lezárt területet elkerülik, módosított útvonalon közlekednek.

A műveletben csaknem 900-an vesznek részt, a honvédségi tűzszerészek mellett több mint 600 rendőr, mintegy 60 ember a katasztrófavédelemtől, továbbá több mint száz közterületi rendész és polgárőr, valamint az önkormányzattól csaknem 90-en.

A kiürítéssel kapcsolatos aktuális információk elérhetők a kormanyhivatal.hu oldalon - áll a közleményben.


KÖVESS MINKET:





Így hömpölygött a tömeg a londoni utcákon - egymillióan tüntettek a Brexit ellen
Azért vonultak fel, hogy az Egyesült Királyság az EU tagja maradjon. Mutatjuk a képeket és a videókat!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 23.


hirdetés

A sajtóhírek és a közösségi oldalakon közzétett beszámolók szerint egész Nagy-Britanniából érkeznek az emberek a londoni gigatüntetésre. A menet a Hyde Park mellett húzódó Park Lane sugárútról indult, és megérkezett a parlament elé.

A tüntetőkhöz csatlakozott Sadiq Khan, London polgármestere, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és több más politikus.

A brit fővárosban mára hirdették meg a #PutItToThePeople elnevezésű felvonulást az Unióból való kilépés ellenzői. A céljuk az, hogy új szavazást írjanak ki a kilépésről vagy maradásról. A megmozdulást az újabb referendumért kampányoló legnagyobb brit civil csoport, a People's Vote hirdette meg.

A megmozdulás előtt szombat délutánig csaknem 4,3 millióan írták alá azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat leállítását követeli, és azt, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.

Az ITV News azt írta, körülbelül egymillióan vettek részt a felvonuláson.

Ennél több fotó és videó is van, lapozz, ha érdekel!

A cikk folytatódik


KÖVESS MINKET:




Bejelentették az Iszlám Állam legyőzését
A terrorszervezet elvesztette az utolsó területét is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 23.


hirdetés

Az Egyesült Államok legfőbb szíriai szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szombaton reggel jelentette be, hogy az Iszlám Állam az utolsó területét is elvesztette az országban, így ezáltal a kalifátus véget ért - írja a BBC.

Pénteken este már Donald Trump is közölte Floridában, hogy az IÁ száz százalékos területi veszteséget szenvedett.

Az Iszlám Állam évekkel ezelőtt 88 ezer négyzetkilométernyi területet szerzett meg Szíriában és Irakban. Februárban indította meg offenzíváját a kurd vezetésű milíciaszövetség az Egyesült Államok támogatásával Baghúz ellen. Ezt azonban többször is le kellett állítani a a polgári személyek evakuálása miatt. Baghúz kis faluból, apró tanyákból és termőföldekből áll, az utolsó olyan lakott rész volt, ami a terrorszervezet irányítása alatt állt, de elvesztésével nullára csökkent az IÁ területe.

Viszont a terrorszervezet akkor is fenyegetést jelent, ha elveszti minden területét, ugyanis maradhatnak még tagjai, gyéren lakott sivatagos vidéken rejtőzködve fegyveresek, akik az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is követhetnek el merényleteket – írta a BBC.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x