hirdetés
americas-got-talent-antal-loretta-1000x571.jpg

Hajmeresztő: fogával tartotta a magyar lány a levegőben az America's Got Talent zsűritagját

Antal Loretta és olasz párja lélegzetelállító produkcióját állva tapsolta meg a közönség.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 23.


hirdetés

Ahogy korábban mi is megírtuk, egy magyar lány is indult az idei America's Got Talent nevű amerikai tehetségkutató műsorban.

Antal Loretta és olasz párja, Daniel Togni első produkcióját a zsűri és a közönség is álló tapssal jutalmazta. A Duo Togni névre hallgató akrobata kettős valósággal elkápráztatott mindenkit.

A 23 éves magyar lány a Blikknek korábban elmondta, hogy csak a tehetségkutató miatt utaztak Los Angelesbe, és amikor színpadra léptek és meglátták, Simon Cowellt, az America's Got Talent megalapítóját, kicsit bepánikoltak, de végül remekül sikerült az előadásuk.

A Duo Togni több méteres magasságban hajt végre hajmeresztő mutatványokat.

A legutóbbi produkciójuk során is mindenkit ledöbbentettek, főleg azzal, hogy a műsor egyik zsűritagját is bevonták, ráadásul nem akármilyen helyzetben.

A videóért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ajtokilincs-1000x668.jpeg

Két fiatal feltalálta az önmagát fertőtlenítő kilincset

Csupán 3800 forintba kerül és szinte minden baktériumot megöl. A speciális fogantyút két hongkongi diák alkotta meg.
Fotó: James Dyson Award - szmo.hu
2019. október 18.



Akár néhány éven belül vége lehet a kézfejre húzott pulóverekkel vagy a csuklóval kinyitott mosdóajtók korszakának. Két hongkongi diák ugyanis néhány éve feltalálta az önmagát fertőtlenítő kilincset, az ötlet pedig idén révbe is érhet: a hiánypótló találmány bekerült a James Dyson-díj húsz döntőse közé, olvasható a Good News Network cikkében.

Mint minden igazán jó ötlet, ez is fillérekbe kerül, hiszen az ajtónyitást remélhetően forradalmasító kilincshez használt anyagok mindössze 13 dollárba (kb. 3800 forint) kerülnek. A szinte baktérium-biztos kilincs működési elve is pofonegyszerű: a két diák titán-dioxid port és ultraibolya LED-lámpákat kombinált. A titán-dioxid fotokatalizátor, vagyis amikor az ultraibolya fény aktiválja a bevonatot, olyan hidroxilcsoportokat hoz létre, melyek lebontják a baktériumokat.

A laboratóriumi tesztek során a kilincs ezzel a módszerrel elpusztította a baktériumok 99,8 százalékát.

Ráadásul az ajtó nyitásából és becsukásából származó kinetikus energia elegendő villamos energiát ad a fogantyú megvilágításához és működéséhez. Így tulajdonképpen a kilincs egyben saját maga generátora is, ettől pedig Sum Ming Wong és Kin Pong Li találmánya teljesen önműködő.

A James Dyson-díj győztesét november 14-én hirdetik ki. A dicsőségen kívül 30 ezer dollárt is kap a legjobb ötlet tulajdonosa. A húsz döntőst - köztük az önmagát fertőtlenítő kilincset is - ebben a rövid videóban mutatják be:


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
62259790_457278301689957_552666388670447616_n.jpg

A magyar csodabugyi, amely évi több kilónyi szeméttől szabadít meg

Néhány évvel ezelőtt a menstruációs kelyhek törték meg a tamponok és betétek egyeduralmát, most azonban egy újabb szereplő jelentkezett be a piacra, amely nem mellesleg környezettudatosságra is ösztönöz.
Polák Zsóka - szmo.hu
2019. október 21.



Egy ideje a Redy-bugyiktól hangosak a közösségi platformok. Néhányan viszolygással, sokkal többen viszont őszinte érdeklődéssel fordultak a menstruációs bugyik felé. Működésük egyszerű: csak belebújunk, viselés után kimossuk, ezzel redukálni, sőt, akár teljesen mellőzni lehet az eldobható betéteket és tamponokat. Bár külföldön már akad néhány hasonló márka, a hazai piacon mindez egy magyar lány fejéből pattant ki pont bugyimosás közben.

A menstruációs bugyikkal kapcsolatban mindenkinek van véleménye, az adatgyűjtés során a legszélsőségesebb vélekedések jöttek szembe, amelyek valószínűleg minden nő fejében megfordultak, ráadásul az új találmányokat körbelengő szkepticizmussal is meg kell küzdenie a Redy-nek.

De gondoljunk csak arra, hogy voltak idők, amikor a betét és a tampon is hihetetlenül furcsa újdonságnak számított,

így könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül már ciki lesz eldobható eszközöket használni a menstruáció alatt. Most még bőven ott motoszkál sok nőben a kérdés, hogy mégis milyen őrült ötlet csak egy szál bugyiban menstruálni, így a legszkeptikusabb kérdésekre kerestük a választ, amellett, hogy megismertük a csodabugyi működését és a menstruáció kérdésén túlmutató küldetéseit a környezettudatosságtól kezdve a testpozitív szemléleten át a témával kapcsolatos diskurzusok elindításáig. És ki is segíthetett volna jobban az égető kérdéseknek a megválaszolásában, ha nem a This is Redy megálmodója, Molnár Dóra?

- Sem ruhatervezői, sem egyéb textiles szakmai háttered nincs, mégis hogyan jutottál el addig, hogy teljesen újfajta fehérneműt tervezz?

- A józan paraszti ész segített hozzá. Megjött, próbáltam kimosni a fehérneműt, amikor bevillant, hogy miért nincs olyan bugyi, ami megtartja a vért és nem ázik át? Miért nincs menstruációs bugyi?

A nagy tanulság számomra az, hogy nem kell mindig túlbonyolítani a dolgokat: a megoldás vagy egy jó ötlet néha nagyon közel van.

Ha pedig emellé egy kis kitartás is társul, akkor meg lehet valósítani anélkül is, hogy az ember textiles, tervező vagy varrónő lenne, ráadásul mások is szívesen csatlakoznak egy szép küldetéshez, így a megvalósítás technikai oldalát is könnyen meg lehet oldani.

- Hogyan álltál neki szakmai háttér nélkül? Milyen volt a tesztelés folyamata?

- Természetesen magam is teszteltem, de az ismerőseimet, barátaimat is bevontam, hiszen ahány nő, annyi vérzés. A tesztelés folyamata emiatt lassú volt, hiszen meg kellett várni, hogy megjöjjön. Szakmai háttér nélkül biztos, hogy lassabb volt a folyamat, de nagyon hittem ebben, szóval nem volt számomra kérdés, hogy meg fogom-e csinálni. Ha támad egy jó ötleted, két lehetőséged van: vagy évek múltán megbánod, hogy hiába hittél benne, nem csináltad meg, vagy megcsinálod, legfeljebb nem sikerül jól, viszont nyugtázhatod, hogy megpróbáltad – én így álltam hozzá.

A levelekből, amiket kapok az derül ki, hogy jól tettem, és ez végtelen erővel tölt fel. Ez megerősített abban, hogy menjünk tovább és csináljuk, új fazonok, típusok, még erősebb bugyik, színek - nagyon sok a terv, és már folyamatban is van a megvalósításuk.

- Külföldön már évek óta árulnak ilyen jellegű bugyikat, ez mennyiben segített a termék megtervezésében?

- Amikor kitaláltam a Redy-t a kontinensünkön még nem volt ilyen bugyi. Sőt, még Kínában sem, pedig azt mondják, ott aztán minden van. Ahogy telt az idő, egyre mélyebbre ástam a textilek világában, akkor derült ki, hogy létezik már egy-két olyan cég, akik menstruációs bugyikat gyártanak. Számomra ebben az információban az volt a legfontosabb, hogy megerősített és támaszt nyújtott: igen, meg lehet csinálni, nem lehetetlen!

Nem lemásolni akartam valaki más szellemi majd fizikai termékét, meg akartam csinálni a sajátomat. Azt akartam, hogy a magyar nőknek is legyen menstruációs bugyijuk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vagta.jpg

Idén is Nagy Arnold, Temerin lovasa nyerte a 12. Nemzeti Vágtát

Újra a Fantázia nevű lóval lett sikeres.
MTI, fotó: Mohai Balázs - szmo.hu
2019. október 20.



Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lován nyerte a 12. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.

Nagy Arnold Baja, Kaposvár, Kecskemét és Zirc lovasát győzte le a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges versenypályán.

A 2019 leggyorsabb lovasa címet elnyerő temerini versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Fantázia hátára győzelmi takarót terítettek.

A Nemzeti Vágtát 2018-ban is a Fantáziát lovagló Nagy Arnold nyerte.

A döntőben másodikként befutó Németh János, Baja lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Somogyi József, Kaposvár versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Kecskemét és Zirc lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ffi.jpg

„Ha így folytatja, hamarosan meghal!” – inkább 215 kilót fogyott, és most lefutott egy maratont

A most 43 éves sportember néhány éve még akkor 294 kilogrammot nyomott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 21.



Amíg mások az utolsó 5 kilóval küzdenek, ez a férfi több mint 200 kilót adott le, ráadásul egy nem mindennapi sportteljesítményt is összehozott.

A Detroit Free Press azt írja: vasárnap rendezték az amerikai város újabb maratoniját, amelyen 6:31:14-es idővel ért célba Carlos Orosco.

A most 43 éves sportember néhány éve még akkor 294 kilogrammot nyomott, az orvosa pedig közölte vele, hogy ha így folytatja, hamarosan meghal. Orosco ezek után letette az alkoholt és egészséges életmódra váltott, mellette pedig átesett egy műtéten, amikor a gyomra nagy részét eltávolították. Ezek után elkezdett edzeni, 2015 óta így 215 kilogrammot fogyott végül.

Egy barátja ajánlott neki egy futóklubot, hozzájuk csatlakozott. Eleinte öt kilométeren versenyzett, aztán fokozatosan növelte a távokat. Azt mondta, a futás számára most már közösségi élmény, amely visszaadta az életét.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!