hirdetés
csobankaiiskola-1000x667.jpg

Ha jól csinálják, végre mindenkié lehet a csobánkai iskola

Már a harmadik első osztály kezdheti meg a tanulmányait az iskolában.
Neuberger Eszter, Abcúg, Fotók: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. március 04.


hirdetés

A harmadik első osztály kezdi meg a tanévet ősszel abban a csobánkai iskolában, aminek az indulásáról másfél évvel ezelőtt már írt az Abcúg. A legnagyobb kérdés az iskolaindítással kapcsolatban az volt: mitől nem fog olyan sorsra jutni majd ez az iskola is, mint az egy évvel korábban bezárt elődje, ahová a szegényebb, roma szülőkön kívül a végén már senki nem íratta a gyerekét.

Mostanra úgy látszik, a dolog a jónevűnek számító szentendrei anyaintézmény szakértelmén, de annál is inkább az ügy iránt elkötelezett csobánkai szülőkön múlik, akik egy családias falusi iskolában, de városi színvonalon szeretnék taníttatni a gyereküket – együtt a hátrányos helyzetű roma gyerekekkel -, és mindezért tesznek is.

Másfél évvel ezelőtt járt utoljára a portál a Pest megyei Csobánkán. Néhány héttel az iskolakezdés, és egyben a 3100 lelkes pilisi kistelepülés új iskolájának indulása előtt.

Kicsit több mint egy évvel korábban az előző, Petőfi Sándorról elnevezett iskolának azért kellett bezárnia, mert nagyjából a kilencvenes évektől, a szabad iskolaválasztás bevezetésével kezdődően fokozatosan szegregálódott, az oktatás színvonala és körülményei pedig ezzel párhuzamosan romlottak.

A csobánkaiak generációit kinevelő iskolába a végén már jóformán csak a helyi, szegény, roma családok gyerekei jártak, a tehetősebb szülők ugyanis átvitték gyerekeiket nagyobb települések jobb iskoláiba.

hirdetés

Az iskola 2016-ban és 2019-ben:

A portál az utolsó tanév legvégén a nyári szünet előtt látta a bezárás előtt álló iskolát, ahol a beázás miatt penészedő falak és régi bútorzatú, szegényes tantermek jelezték, hogy az iskoláról és benne dolgozókról, tanulókról régóta megfeledkeztek.

Két és fél évvel később mintha mindez sosem létezett volna.

Melich Krisztina, az új iskola megbízott igazgatója vezeti körbe a portált egy szerdai tanítási napon a teljesen felújított épületben: az iskola két, használatban lévő, színes falfestményekkel díszített tantermében épp tanórák zajlanak, az elsősöknek matematika, a másodikosoknak olvasás órája van.

“Álljatok annyian össze, ahány napot iskolába járunk egy héten” – kéri a tanítónő a legkisebbektől, akik erre nagy zajjal felpattannak a helyükről, és összeölelkezve kis ötfős csapatokat alkotnak.

“Őket még elképzelhetetlen lenne 45 percig a padban ülve tanítani”

– magyarázza Melich Krisztina, mielőtt kilépünk a teremből.

Mire átértek a szomszéd terembe, már vége van az órának, de a kedvükért még pár percig a helyükön maradnak a másodikos gyerekek. Pár kérdésből kiderül, hogy legalább az osztály felének ebben az iskolaépületben tanultak a szülei. Szinte mindenki jár valamilyen szakkörre: néptánc, balett, szolfézs és a robotika szakkör merülnek fel.

Fel kell venni a versenyt a városi iskolákkal

Látszik, hogy a Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola, amelyiknek a csobánkai intézmény a tagiskolája, mindent megtesz, hogy lenyűgözze a csobánkai szülőket, akik úgy döntenek: az új falusi iskolába íratják az iskoláskorba lépő gyerekeiket.

A szentendrei anyaintézményben elérhető szinte összes művészeti foglalkozást kihozzák Csobánkára. A Csobánkai Tagiskola most két osztállyal, egy első és egy második évfolyammal, összesen 48 gyerekkel működik, ez a létszám bővül majd az új elsősökkel.

Rajtuk kívül pedig egy óvodás csoport is van az épületben. A környéken egyedülálló módon ugyanis az óvodában már három évet eltöltött, de iskolába még nem engedett gyerekek iskolai előkészítő csoportba járnak ide. “Ez egyfajta átmenet az iskola és az óvoda között ” – mondja a “Suliváró” program óvodapedagógus vezetője, Kálmánfi Mónika. A gyerekek 9 órától fél 11-ig foglalkozásokon vesznek részt: a reggeli beszélgetőkört torna, majd a finommotorika fejlesztése követi. Ezt leszámítva az életük pont olyan, mint a többi óvodásé.

Melich Krisztina elmondja: az iskola nagy erőkkel készül az újabb, áprilisban esedékes beíratási időszakra. Nemrégiben egy régi népszokással, a balázsolással hívták a nagycsoportosokat az iskola kisdiákjai, most pedig a szülőknek szerveznek fórumot, ahol a tanárok és a gyereküket már ide járató szülők válaszolnak az iskolaválasztás előtt állók kérdéseire.

Fontos időszak ez a frissen létrehozott falusi iskola számára: az intézmény fennmaradása ugyanis a helyi szülők kezében van, rajtuk múlik, hogy összejön-e az első osztály elindításához szükséges minimum osztálylétszám. Ehhez pedig muszáj felvenni a versenyt a Csobánkáról is könnyen elérhető városi iskolákkal.

A helyi szülők egy jó része ugyanis simán megtehetné, hogy valamelyik munkahelyéhez közel eső iskolába íratja a gyerekét. A faluban egy ideje már ez volt a gyakorlat – részben ez vezetett a Petőfi Sándor Általános Iskola szegregálódásához és elnéptelenedéséhez is.

Bizalmat szavaztak

A régi iskola bezárása után azonban, a hírre, hogy a tankerület felmenő rendszerben új iskola indítását tervezi, az akkor iskolaválasztás előtt álló csobánkai szülők körében elindult valami. “Közösen eldöntöttük, hogy bizalmat szavazunk az új iskolának” – emlékszik vissza az akkori hangulatra Babos-Kaszab Veronika, a csobánkai iskolába járó egyik másodikos kisfiú édesanyja.

Veronika személyesen azért döntött úgy, hogy fiát a lakóhelyükön induló iskolába íratja, mert jól emlékezett rá, nagyobbik, már iskolás gyerekét eleinte mennyire megviselte, amikor az óvoda után teljesen idegen gyerekek közé, idegen környezetbe kellett iskolába mennie a szomszédos Pomázra.

“A gyerekeknek szerintem nagyon jót tesz az, hogy az a közösség, ami kialakul az óvodában, együtt marad az iskolában is.”

– magyarázza Veronika, aki szerint az iskola indulásakor a ballagó óvodás csoportból alig volt olyan szülő, aki ne a csobánkai iskola mellett döntött volna. “Legyen végre megint élet a faluban!” – emlékszik vissza az óvodás szülőket ismerő óvónő, Kálmánfi Mónika, mi motivált például egy helyi apukát ebben a döntésben.

És itt jön a másik fontos tényező az új csobánkai iskolával kapcsolatban.

Az iskolában is együtt maradhatnak

Az óvodában eddig is együtt nevelkedtek a helyi roma gyerekek a többségi gyerekekkel. Aztán jött az iskoláskor, amikor az előbbiek közül sokan mentek a csobánkai iskolába, utóbbiak pedig valamelyik városi iskolába.

Most azonban, hogy a csobánkai iskola is vonzó lett a többségi szülők számára, a roma és a nem-roma gyerekek együtt tanulhatnak az iskolában is “ugyanazt a színvonalú oktatást kapva, mint bármelyik másik intézményben” – fogalmaz Melich Krisztina.

Szerinte az együttnevelés legfontosabb hozadéka “az elfogadásra nevelés és a pozitív mintaadás” lehet.

A csobánkai iskolában tanulnak a gyerekei annak a két helyi roma szülőnek is, akik a legutóbbi csobánkai riportban is szerepeltek. Toldiné Várhegyi Szilviának most első osztályos kisfia, Zolika jár Csobánkára, de nagyobbik gyerekei azok között a tanulók között voltak, akiknek a Petőfi bezárása után iskolát kellett váltaniuk.

Szilvinek tehát van összehasonlítási alapja, és azt mondja: ég és föld a különbség a két iskola között. “Sokkal több minden történik a gyerekekkel az új iskolában, és az egész környezet is sokkal szebb” – mondja. Zolika pedig – aki Szilvi szerint nagyon szeret tanulni – “még csak az első osztály felénél jár, és már olvasni is tud”. Eközben két, most Pomázra járó nagyobbik gyereke közül az egyiknek, Laurának például sok problémája a tanulással. Ebben édesanyja szerint szerepe van annak is, hogy hiányos alapokat kapott az első pár osztályban.

A másik anyuka, Horváth Vivien a másfél évvel előtti találkozáskor első osztályba induló lányát, Csengét mutatta be, akivel most a második osztályban találkoztak. Vivien akkor amiatt aggódott, hogy a 25 beiratkozott elsősnek honnan lesz tanítója, ha augusztus elején még nincs meg erre a megfelelő ember.

“Mostanra minden kialakult, és nagyon meg vagyunk elégedve az iskolával és Csenge tanítónőivel” – mondja Vivien, akit, mivel épp munkában van, telefonon érünk el. A kislány és Szilvi fia is hetente kétszer, iskola után járnak a korábbi riportban már bemutatott Csobánkai Tanodába is, ahol egyéni fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt.

Bakó Boglárka a tanoda egyik fejlesztő foglalkozásokat tartó önkéntese is lelkes az új iskolával kapcsolatban. Egyrészt, mert az ott tanító pedagógusok partnerként tekintenek a tanodára – folyamatos kapcsolatban vannak az önkéntesekkel a gyerekek fejlődését illetően-, másrészt, ami Bakó szerint a legfontosabb, “elfogadják, hogy mi nem csak leckét írunk a gyerekekkel, hanem fejlesztjük is őket”.

Robotika egy helyi fiataltól

Délután fél kettő van, amikor benyitunk a csobánkai iskola egyik tantermébe, ami még nincs osztályteremként berendezve. Helyette a terem egyik felében három számítógép, előttük második osztályos gyerekek ülnek. Épp legóból raknak össze valamit, a számítógép képernyőjén látható ábra alapján.

Épp egyikük fölé hajolva segít két elem összeillesztésében a 19 éves Völgyes Viktor, az iskola egyik slágere: a robotika szakkör vezetője.

Viktor maga is csobánkai, kötődik a településhez – édesapja korábban évekig igazgatta a Petőfi Sándor Általános Iskolát -, ezért döntött úgy, hogy a maga módján megpróbál segíteni valahogy az induló iskolának.

A szakképzésben szoftverfejlesztést tanuló fiú az óbudai székhelyű Dr. Code programozóiskola oktatójaként ismerteti meg a programozást a csobánkai kisdiákokkal. Miután a gyerekek legóból összeraktak egy robotfigurát, egy motor és egy összekötő kábel segítségével az egy gombnyomásra végrehajtja a feladatokat, amikre a gyerekek a számítógépen beprogramozták.

A szakkör akkora népszerűségnek örvend az iskolában, hogy Viktor négy csoportnak tart heti egy-egy foglalkozást. Ezek nem teljesen ingyenesek, de ha találkozik olyan gyerekekkel, akik szeretnének járni, a szüleik viszont nem tudnák kifizetni a szakkör havidíját, Viktor megpróbál valamilyen megoldást találni, hogy ők is járhassanak. Jelenleg is van két diák, akiknek nem kell fizetni: egyikük a Dr. Code, másikuk a Pilis Gyöngyszemeiért alapítvány “ösztöndíjasa”.

Példátlan összefogás

Az alapítványt a helyi szülők és az egyik első pedagógus, Szeleczky Enikő hozták létre, hogy a helyi óvoda és iskola munkáját támogassa. Az iskola indulása óta működik – most a már bemutatott Babos-Kaszab Veronika vezeti-, legfontosabb tevékenysége pedig az adománygyűjtés. “Jótékonysági vacsorákat szervezünk, és a befolyó pénz felhasználásáról közösen döntünk” – magyarázza Veronika.

Az első vacsorán befolyt pénzből például az iskola udvarára építettek játszóteret, az idén összejött összegből pedig úszásórákra, színházlátogatásokra, más programokra is szánnak majd. Az iskolai környezet fejlesztésére is költenek, legutóbb például sötétítő függönyöket vásároltak az első osztály tantermének ablakaira.

A csobánkai iskola körül, úgy tűnik, erős helyi összefogás alakult ki. Az iskola például hajlandó befogadni a Csobánkai Tanoda kezdeményezését, egy – a tanulók együttműködésén és az aktív tanuláson alapuló – alternatív oktatási módszer, a “Lépésről lépésre” program meghonosítását, amihez mostanában indulnak el az előkészületek. A tanoda hátránykompenzáló munkájában a szülők is bíznak.

A Váci Tankerület, az iskola és a szülők között is szorosnak tűnik az együttműködés, mindenki egy színvonalas, de családias iskola kialakításában érdekelt. Az egyedüli hiányzó elem az állandó pedagógusgárda, a mostani pedagógushiányos helyzetben az egyik legnagyobb kihívás elkötelezett tanítókat találni egy újonnan indult falusi iskolába.

“Annyira jó helyzetben van most Csobánka, hogy van egy jó óvodája, és az ott megkezdett munkára helyben épülhet rá az iskolai nevelés, úgy, hogy semmiről nem maradnak le a gyerekek, amit egy városi iskolában megkapnának.

A tanoda részéről pedig jön a támogatás azoknak, akiknek erre szüksége van. Most már tényleg csak az kellene, hogy olyan tanítók jöjjenek ide, akik szeretnének ebben a csodában részt venni." – fogalmaz, félig-meddig csalogatóként az interjú végén Babos-Kaszab Veronika.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
pesti-idosek-otthona-koronavirus-cimkep-illusztracio-pixabay.jpg

„Hívtam anyut, mondta, hogy viszik a kórházba – akkor kiment minden erő a testemből”

„Nincs elég dolgozó, nincs védőfelszerelés és nincs teszt. Ki meri ezt elmondani? A Pesti úti Idősek otthonában lévő bajokról azért tudok, mert az én édesanyám is ott él, és beteg.”
Belicza Bea, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. április 05.


hirdetés

Kiment minden erő a testemből, amikor négy napja felhívtam az édesanyámat a Pesti úti Idősek Otthonában. Annyit beszéltem vele korábban a koronavírusról, tudtam, hogy nem fél. 90 éves, tudja, hogy bármikor jöhet a halál. Bár én úgy éreztem, nála még van 4-5 év. Most valahogy eltűntek a pluszévek a hangjából.

Nagyon gyenge volt, azt mondta, nincs étvágya, napok óta nem eszik és hányt is. Kérdeztem köhögésről, lázról, azt mondta, az nincs. De azt mondta, be vannak zárva.

Akkor az sem volt világos, hogy ez nem a látogatási tilalom, hanem a szobakarantén. Innen minden nap nyomozásokkal telt, azt reméltem, nincs baj, hiszen ezek nem egyértelműen a vírus tünetei.

Másnap sem volt jobban, egyre több helyen kezdtem információt szerezni. Az otthon igazgatóját és az intézmény főnővérét hívtam és vártam a válaszokat, nem vették fel a telefont és sem e-mailre, sem sms-re nem válaszoltak.

Péntekre a bátyám megtudta, hogy vannak fertőzöttek az otthonban.

hirdetés

Eszembe sem jutott pánikot kelteni egy cikkel az 500 lakó hozzátartozóiban, próbáltam hivatalos válaszokat szerezni. A főpolgármester délutáni videója adta a választ, az otthonban terjed a vírus.

Közben anyu nem lett jobban, és egyre idegesebben kerestük, mit lehetne tenni. Kérésünkre bementek hozzá ebédre és így evett egy fél tányér levest, aminek már örültünk.

Nagy nehezen kiderült, hogy volt láza és mostanában is van. Az is kiderült, hogy az első fertőzött ugyanazon az emeleten volt, ahol anyu él. A nővérek szerint is esélyes, hogy megkapta a vírust, ezért lassan egy hete felírták listára, hogy tesztelni kellene.

Az ápolók igyekeznek mindent megtenni, persze, csak amit tehetnek. Ekkor már nem akartam várni, de pénteken hiába próbáltam magánklinikáról tesztet szerezni anyunak, hétfőig nem lehet.

Vasárnap reggel hívtam anyut, mondta, hogy viszik a kórházba. Megijedtem, mert tudom, hogy karanténban van, tehát most oda viszik, ahol lehetséges fertőzöttek vannak. Nem tudom elképzelni, hogy anyut külön szobába tennék, de ha nem volt fertőzött, most az lesz.

Ez sem ment egyszerűen. Én anyutól tudtam meg, hogy megy kórházba, a bátyámnak azt mondták, még nem biztos, mert az orvos telefonon (!) azt mondja, még nem kell.

Ezt nem tudom felfogni, a karantén óta nem látta orvos a lakókat. Nem volt senki, aki beöltözve bement volna és megnézi, hogy nem terjed-e tovább a vírus.

Hogy hol van az édesanyám, most nem tudom, mert már nem érem el telefonon, és senki nem tájékoztatott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pekingi_konferencia_dec-1.jpg

„Először semmit sem tudhattunk” - egy Kínában karanténba került magyar tanár mesélt a koronavírus-járványról

Hizsnyai Tóth Ildikó szerint Kínában lényegében egy rendszerváltás ment végbe a koronavírus miatt. De beszélt többek között arról is, hogy a rendkívül drága denevért és a tobzoskát a gyógyhatásai miatt fogyasztják a kínaiak, akik amúgy egyáltalán nem olyan szabálykövető robotok, ahogy sokan képzelik őket.
Kövesdi Miklós Gábor, Fotók: Hizsnyai Tóth Ildikó - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Hizsnyai Tóth Ildikóról egy fordító kollégám mesélt. Ildikó szlovákiai magyar, és egyetemi tanár. Jelenleg Kínában dolgozik, ott vészelte át a koronavírus miatt bevezetett karantént.

- Arra kérem, mutatkozzon be, mondja el, hogy vetődött Kínába.

- 20 évig tanítottam Pozsonyban, a Comenius Egyetem magyar tanszékén magyar szakosokat, tolmácsokat, fordítókat, szerkesztőket, levéltárosokat fordításelméletre. Másik kutatási területem a magyar mint idegen nyelv, ebből írtam egyetemi jegyzetet is.

Szeptemberben érkeztem Hsziánba, a Xi’ani Nemzetközi Tudományok Egyetemén kaptam munkát, ahol a német tanszéken belül alakult magyar szak is. Egy másodéves csoportnak tanítok irodalmat. Elég alacsony nyelvi szinten vannak, úgyhogy nagyon találékonynak kell lennem. Év végéig meg kell írnom egy egyetemi jegyzetet is.

Eléggé mélyvízbe kerültem, amikor kijöttem. Ezek a belső területek nem olyanok, mint Peking, vagy a tengerparti részek, amik mindig is nemzetközibbek, nyitottabbak voltak. Hsziánból indult annak idején a selyemút, itt van az agyaghadsereg, a Nagy Vadlúd-pagoda, de például alig tud valaki angolul.

hirdetés

- Kicsit beszéljen arról, mekkora kultúrsokk oda érkezni, mennyire más az ottani világ?

- Kína nagyon más, és nagyon keveset tudunk róla. Ez akkor tűnik csak fel az embernek, ha ide kell jönnie egyedül. Én idefelé jövet, a repülőn ijedtem meg. Ha például Spanyolországba megyek, mondjuk Andalúziába, utána tudok nézni az interneten, tájékozódom. De azokat az információkat nem lehet otthon, az internetről összegyűjteni, amik Kínában a mindennapi élethez szükségesek.

Szerintem ez a járvány többet mutatott meg Kínából, mint amit maga az ország szeretne mutatni magából.

Nagyon szeretek itt élni, bár nehezen szoktam meg. Nehéz elengedni azt, hogy folyamatosan megfigyelnek. Erős paranoiám volt.

Mindent meg kellett szokni, azt, hogy hogyan kell fizetni, enni, inni, ráadásul egy teljesen idegen nyelven. Például, ha először megy az ember egy itteni ABC-be, nem tudja, mit vásároljon, mert semmi nem hasonlít arra, amit megszoktunk. Még a csomagolás is egészen más. Úgy érzed magadat, mint egy 3 éves gyerek, aki elvesztette a szüleit egy tízmilliós városban.

Azok az emberek, akikkel a mindennapokban találkozom az autóbuszon, a metrón, nagyon közvetlenek.

Az egyáltalán nem igaz, amit gondolni szoktunk róluk, hogy olyan szabálykövetőek, mint a robotok, és az sem, hogy állandóan közösségben gondolkodnának.

Például amikor beáll a metrószerelvény üresen, és kinyílik az ajtó, szabályosan meg kell harcolni az ülőhelyért. Lökdösődnek, mint az óvódások. Ha feláll valaki a buszon és leülnél, még fél úton van a feneked, már ül ott valaki, nem is érted, hogy tudott becsúszni alád.

De közvetlenek, végtelenül kíváncsiak, nagyon szeretik a kényelmet, és tulajdonképpen folyamatosan tesznek mindenre. Mindent úgy és akkor csinálnak, amikor nekik megfelel. Például jön szembe egy csinos nő, és olyan hegyeset köp, hogy alig bírsz elugrani előle. Mert erre van kedve.

Az ivóvíz itt nem a csapból folyik, a tiszta levegő sem magától értetődő. A szobában van egy légtisztító, amit nem mindenki engedhet meg magának. Én szerencsés vagyok, egy olyan szállóban lakom, amit külföldi vendégtanároknak tartanak fent. A kínai tanárkollégáim egész más körülmények között élnek.

Kínában mindenütt pottyantós vécé van, még a plázákban is. Viszont mások a higiéniai szokások, mint amihez hozzászoktunk.Mindenütt állandóan söprögetnek, tisztogatnak.

Az egész országban egy időzóna van, ezért ha reggel hétkor munkába indulok, még sötét van. Egy rövid allén kell végigmennem, ha az egyetemre megyek, és már ekkor, reggel két utcaseprő sepri.

Nem látja őket senki, ők se nagyon látják még az utat, de söpörnek, mert elkezdődött a munkaidejük.

Elmehetsz a legvacakabb piacra is, állandóan takarítanak, törölgetik a tőkét, ahol a halat felbontják. A buszt minden kör után lemossák. Ez békeidőben is így van, nem csak most, a járvány miatt.

- A piacot említi. A világjárvány óta különösen sok kritika éri a kínaiak étkezéseit szokásait, hiszen felröppent, hogy a denevér, esetleg a tobzoska evése állhat a vírus elterjedése mögött.

- Nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a kínaiak mindent megesznek. Egy nagyon összetett gasztronómiai kultúrájú országról beszélünk. Nincs is olyan, hogy egységes kínai konyha.

Olyan értelemben mindent megesznek, hogy semmit sem hagynak pocsékba. Például mindenféle gabonából készítenek lisztet. Vagy vegyük például a lótusz növényt, annak minden részét felhasználják étkezési célokra.

Itt például, ahol én élek, itt nagyon gazdag a gasztrokultúra. Lepények vannak, lehet lángost kapni, gulyáslevest... Nem úgy hívják, de pont úgy néz ki.

A denevért és a tobzoskát viszont nem eszik, hanem gyógyhatása miatt fogyasztják, ami fontos különbség, és rendkívül drága, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak.

Fűben-fában orvosság, és kígyóban-békában is. A keleti ember gondolkodása szerint az ember nem emelkedik ki úgy a természetből, mint nyugaton. Itt az ember a természet része, és még mindig népszerű a hagyományos kínai orvoslás.

Ennek az is az oka, hogy az orvosképzés nagyon elmaradott. A kínai orvosok 20%-a rendelkezik diplomával, a többinek csak középiskolai végzettsége van.

A frissen elfogyasztott nyers hús a meggyőződésük szerint energetizál. A denevér ürülékének például látásjavító hatást tulajdonítanak, a tobzoska pedig afrodiziákum.

Államilag támogatott farmokon tenyésztik ezeket a vadakat, mert fontos exportbevételt jelentenek az országnak, tehát a külföldi gazdagok is „eszik”, csak ők nem a városi halpiacon veszik meg.

Egyébként a járvány valószínűleg nem arról a konkrét vuhani piacról indult, mert a zéró beteg nem járt ott és egyik kontaktja sem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
91760365_218423159417394_2234418252837027840_n.jpg

„Nagyon nagy a baj, most mindenki a túlélésre játszik” – egy magyar szállodaigazgató a válságról

Galla Gergő szerint legfeljebb 2-3 hónapig húzhatja a szektor bevétel nélkül. Az eddigi intézkedések a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Galla Gergőt, a Barceló Budapest igazgatóját kértem, hogy mondja el, milyen a szállodaipar helyzete. Gimnáziumi osztálytársak voltunk, ezért tegeződünk.

- Egy nemzetközi szállodalánc egyik tagját vezeted, az átlagnál talán nagyobb nemzetközi rálátásod van. Mikor ismertétek fel, hogy hamarosan nálunk is nagyon súlyos lesz a helyzet?

- Annak ellenére, hogy lehetett hallani a híreket, minket is elég váratlanul ért a dolog. Bár nekünk vannak szállodáink Csehországban, Olaszországban is, és természetesen értesültünk róla, amikor az ottani szállodákat bezárták, még akkor is azt reméltük, hogy nálunk ez nem történhet meg.

Amikor az első hazai betegek megjelentek, és bejelentették a korlátozásokat, egy egész hétvégét azzal töltöttünk a kollégáimmal, hogy kiszámoljuk, mi az a minimális kapacitás, ami szükséges a továbbüzemeléshez.

De utána hétfőn bejelentették, hogy lezárják a repteret, ezért még aznap eldöntöttük, hogy mi is bezárunk.

hirdetés

- Hogy látjátok az esélyeket?

- Nagyon nagy a baj. Most mindenki a túlélésre játszik, mindenkinek az a legfontosabb, hogy a cég megmaradjon, és az alkalmazottait megtarthassa. De mint mindenütt, nálunk is vannak kényszerszabadságolások, leépítések.

- Mekkora leállásra készültök?

- Senki nem tudja megjósolni, mi lesz, de én úgy kalkulálom, hogy ha 2-3 hónapon belül nem fogjuk látni a fényt az alagút végén, akkor jóvátehetetlen károk lesznek.

- A kormány eddigi intézkedései elsősorban a kisvállalkozóknak segítettek, gondolom a szállodákat nem, vagy csak nagyon kis mértékben érintik.

- Tény és való, hogy az eddigi intézkedések nagyon gyorsan jöttek, de keveset segítenek a szektorban, sajnos jelentősebb lépések szükségesek. Ezzel nem azt mondom, hogy ezek ne lennének amúgy jó és fontos intézkedések, de a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.

Magyarországon borzasztó magasak a bérekre rakodó járulékok, az lenne jó, ha ezeket nagyobb mértékben vállalná át az állam.

- A fővárosi önkormányzat próbál segíteni? Hiszen a pesti szállodák a fővárosnak is bevételt hoznak.

- Nem igazán, de nem is tudom, miben segíthetnének. Idegenforgalmi adót fizetünk nekik, de azt a bevétel után, tehát ha nincs vendég, nincs idegenforgalmi adó.

- Esetleg az iparűzési adó elengedése...

- Igen, azt lehetne. Minden esetre nem tudok ilyen tervről.

- A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége fontolgat lépéseket, felvette a kapcsolatot a kormánnyal?

- A szövetség valóban folyamatosan egyeztet a kormánnyal, de konkrétumokat nem tudok.

- Remélhetőleg kaptok segítséget, hiszen az autóipar mellett a turizmus a magyar gazdaság egyik legfontosabb motorja, ha újra akarják indítani a gazdaságot, szükség lesz a szállodákra.

- Ez így van, persze a gazdaság újraindítása sem megy egykettőre. Sokan úgy vélekednek, hogy az üzleti célú utazás hamarabb újraindul, mint a rekreációs. De ez sem biztos.

Minden céget meg fog viselni ez a válság, kérdés, hogy kiknek lesz pénze vagy akár energiája arra, hogy mondjuk konferenciákra utazgasson.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
02-1.jpg

„Még a csoki ízét sem ismerik, nem kóstolták soha” – éhbérért dolgoznak Ghána kakaótermelői

A kakaóbab az élelmiszeriparban fontos szerepet tölt be, hiszen kakaópor és csokoládé formájában kedvenc édességeink alapanyagát képezi. Ghána a világ második legnagyobb kakaótermelője.
Szöveg és képek: Supák Ágnes - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A Ghánában termesztett kakaó olyan neves csokigyáraknál köt ki, mint például a Lindt & Sprüngli, amely ikonikus csokoládégolyóit mi már méregdrágán vásárolhatjuk meg a boltokban.

Ennek ellenére maguk a kakaótermelők szinte semmi profitot nem látnak az egészből, sőt

még a csokoládé ízét sem ismerik, hiszen soha életükben nem kóstolták elkészült formájában.

Ghánában két kakaótermelő közösséghez, az Aboagyekrom és Nyameagyiso faluba látogattam el, helyszíni riport következik.

A ghánai farmerek keresete számokban kifejezve nagyjából a következőképpen néz ki: 1 kg szárított kakaóbabért átlagban 1 euró, 30 centet kapnak. 1 zsák pedig nagyjából 64 kg-os szokott lenni, amiből egy évben összesen 10 darabot tudnak megtömni. Ez egy 5-6 fős család egész éves bevételét jelenti.

hirdetés

Ebből is látható, hogy a földművelők alig keresik meg az ültetvények gondozásához és saját élelmezésükhöz szükséges pénzösszeget, a jövőjük biztosítása helyett pedig folyamatos nyomás alatt állnak, hogy a gazdag országok piacának minél több kakaót szállítsanak. Erre még az is rátesz, hogy az elmúlt években a kakaó termelési szintje csökkent. Az egyre gyengülő terméshozamnak számos, különféle oka létezik.

A kakaóbabok szárítására szolgáló tákolmány alatti árnyékban pihennek meg a háziállatok

Az erdőirtás veszélyei és a monokultúra

A folyamatos terhelés a környezetre nézve is káros hatással van, hiszen

a kakaó termesztése a magas páratartalommal és árnyékkal szolgáló trópusi esőerdők közelségét igényli, ám ezek egyre fogyatkoznak.

A probléma gyökere abban rejlik, hogy számos ghánai faipari vállalat részt vesz az illegális erdőirtásban, és anélkül vágják ki a fákat, hogy újakat telepítenének a helyükre. A másik gond az, hogy maguk a farmerek is terjeszkedni szeretnének, ami még inkább megritkítaná a faállományt, és visszavenne a terület diverzitásából, mivel így egy helyen a sokféle növény helyett csak kakaó maradna.

A kakaó szüreteléséhez használt macséta

Ennek megfékezésére már több rendelet született, például az egy erdőhöz tartozó kisebb farmokat (megőrizve szuverenitásukat) természetvédelmi terület alá helyezték. Ghána Erdészeti Bizottsága pedig arra ösztönzi a farmereket is, hogy ha tudnak, ültessenek újabb fákat, ezzel a térhódítás helyett a megőrzésre helyezve a hangsúlyt.

A terméshozamra és környezetre nézve negatív hatással van a monokultúra is, vagyis az egy típusú növényfaj termesztése. Ez a gazdálkodási mód az összes tápanyagot kiszívja a talajból, így az hamar kimerül. Erre megoldást jelenthet az, ha más, hasonló igényekkel rendelkező növényeket is ültetnek a földbirtokra, mint például főzőbanánt, kaucsukfát (gumit), vagy kókuszdiót. Így, ha a föld termőképessége csökken, áttérhetnek más termékek előállítására.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!