hirdetés
gyerek-kepernyo.jpg

„Ha akarok még egy mesét, kapok még egyet” – miért jó, ha a gyerekek 7 éves korig egyáltalán nem képernyőznek?

Se tévé, se tablet, telefon, bármilyen kütyü - az egyszerűbb gyermekkor elvei alapján ezek csak fárasztják, feleslegesen stresszelik a kicsiket. De hogyan lehet ezt megvalósítani a 21. században?
Dömötör Nikolett, címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 21.


hirdetés

Miért jó a gyerekeknek, ha hétéves korukig nem vesznek a kezükbe se telefont, se tabletet, de még csak nem is tévéznek? Mit lehet tenni, ha képernyőfüggő a gyerek, vagy épp fordítva: a kortársai szekálják azért, mert nem nézhet tévét, nem tarthat kütyüket? És akkor, ha a nagyszülőknél órák hosszat csak a szappanoperákat bámulja? Miből marad ki, aki nem látta a Jégvarázs meg a Mancs őrjárat egyetlen részét sem? Erről beszélt Faragó Ági egyszerűbb gyermekkor-tanácsadó az október eleji, a minimalizmus jegyében megrendezett Simplicity Fesztiválon.

Az egyszerűbb gyermekkor-mozgalom alapműve Kim John Payne pszichológus-pedagógus azonos című könyve. A szerző abból indul ki, hogy a mai gyerekek rengeteg felesleges stresszforrásnak vannak kitéve, ötleteivel pedig abban igyekszik segíteni, hogy a szülők minél inkább megkönnyítsék számukra az életet. Ennek az egyszerűsítésnek a digitális egyszerűsítés is a része.

Mi a baj egyáltalán a képernyőzéssel?

Mivel kisgyermekkorban nem létezik tudatos képernyőhasználat, a szülők példamutatással és más módokon is meg tudják alapozni, hogy idővel tudatossá váljanak ezen a területen, magyarázta Faragó Ági. Az egyszerűbb gyermekkor elvei szerint hétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlják a képernyőhasználatot, ami magában foglalja a tévét, számítógépet, telefont és tabletet is.

„Leginkább azért, mert a gyerekeknek, főleg ebben az életkorban, a játék a dolguk. Minden, ami ettől időt elvesz, az nem nagyon viszi őket előre.”

A szabad játéknak ugyanis olyan fejlesztő hatása van, amit nem lehet mással pótolni. Fejleszti a finommotorikát, a kreativitást, a szociális érzéket, hiszen ha többen játszanak, konfliktusokat is fel kell tudni oldaniuk. Közben rengeteget tanulnak egymástól is, és rugalmasságot, kitartást általa.

A képernyő használatakor az történik, hogy megnyomom a gombot és jön a jutalom,

az agy jutalmazási központjába már érkezik is az inger, mondta a szakember. Megemelkedik a dopaminszint, ehhez pedig nagyon könnyen elkezd hozzászokni a szervezet. A gyerek egyre inkább olyan ingereket keres, amik hasonló örömöket okoznak neki, mint a képernyőhasználat. Kialakul az azonnali jutalmazás igénye is. Mivel hozzászokik ahhoz, hogy sok ingert kap, így amikor például bekerül az iskolába, halálra unja magát óra közben. A fókuszálása, figyelemfenntartása romlik, akár alvásproblémái is lehetnek.

Ha az egysíkú képernyő használatát összevetjük azzal, hogy egy kisgyerek hogyan pakolgat egy építőkockát vagy hogyan játszik egy babával, óriási a különbség fejlesztés szempontjából. „Passzív vagyok, de egy gombnyomásra jutalmat kapok, szeretném, hogy minden így történjen az életemben. Ha elrontottam a játékot, lehet kezdeni egy újat. Ha akarok még egy mesét, kapok még egyet.”

Az egyszerűbb gyermekkor szakembere azért sem ajánlja a képernyő-használatot, mert „rettenetesen fárasztó és megterhelő” a gyerek számára. Bőven közrejátszhat abban, hogy nagyon nehéz a kisgyerekeket fegyelmezni, tette hozzá. Dackorszakosok számára különösen nem ajánlott, mert csak ront a már meglévő, amúgy sem rózsás helyzeten. Nehezíti a kapcsolódást is, akár a családhoz, akár a társakhoz, akár a tágabb értelemben vett környezethez (bár ez nem csak a gyerekekre igaz).

A képernyőkön felnőtt kamaszgeneráció és szüleik

„Amikor csak legyintünk és azt mondjuk: mi is így nőttünk fel, mégsem lett semmi bajunk, az ebben a formában nem igaz. Egy dolog, hogy létezett a tévé, de okoseszközök nem, és nem volt elárasztva a világ képernyőkkel. Most már elkezdett felnőni egy olyan kamaszgeneráció, akiknek a szülei mit sem sejtettek a hatásokról, hiszen erről nem is lehetett tapasztalat korábban.”

Aki kiskorában sokat képernyőzött, rendelkezik egyfajta „jogosultság-érzéssel”, amit a hirdetések is táplálnak, de az is, hogy nem nagyon találkozott szembe valódi, megoldandó konfliktusokkal, nem kellett alkalmazkodnia.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyasz-halottak-napja.png

„Az ujjaid az enyéim közé fonódtak, az izmaid öntudatlanul is tudták, hogy mi már örökre össze vagyunk kapaszkodva”

Senkinek nem beszéltem az utolsó fél óráról, amit kettesben töltöttem veled. Azt hittem, szívinfarktusom van, be voltam nyugtatózva, te pedig talán már ott sem voltál. Mégis úgy szorítottuk egymás kezét, mint hajdanán, a falusi búcsú repülő csónakhintájában.
Hargitay Judit írása - szmo.hu
2019. október 31.



Az ötödik emeletnél olyan fájdalom vágott a mellkasomba, hogy lerogytam a lépcsőre. Este háromnegyed nyolc volt, a kórházban fél kilencig engedték a látogatást. Szívszakadva rohantam fel a végtelen lépcsőkön, mert azt hittem, gyorsabb leszek az állandóan zsúfolt lifteknél, és egyetlen perccel sem akartam megrövidíteni a veled töltött időt.

A fájdalom, ami megakasztott az ötödiken, és a lépcsőre szegezett, új volt és félelmetes. Mintha valaki megmarkolt volna belülről, ökölbe szorítva a szívemet, az ereimet, minden csepp bennem lüktető vért és nehezen behápogott levegőfoszlányt, sőt, még az agyamat is. Bénító és blokkoló volt, de minden erőmmel felálltam, és tovább kaptattam a hetedikre.

A hajam csapzottan a homlokomra tapadt, a kezemben szétizzadt a celofánpapírba csomagolt, cserepes, sárga rózsa. A kórtermed előtt, a kivilágított nővérpultnál egy filigrán, kék köpenyes lány ült. Fürkészőn nézett rám: “A Farkas nénihez? Rosszul van, hölgyem?”. Ráztam a fejem, a rózsa lógott a kezemben, kétrét görnyedtem a fájdalomtól. "Olyan, mintha szívinfarktusom lenne. De legalább a legjobb helyen vagyok” – ziháltam erőltetett mosollyal, a tekintetem végigfutott a pult fölötti feliraton: “Kardiológiai Szubintenzív Osztály”.

A lány felállt, kikerült a pult mögül, figyelmesen nézett. “Mellkasi fájdalom? Rohant a lépcsőn, ugye? Lélegezzen lassan, ki, be, igen, és ezt vegye be. Már egy hónapja naponta jár be hozzá, ez magának is sok.” Egy kis, fehér pirula volt a tenyerén. El akartam utasítani, csak semmi gyógyszer, különben is, mi ez, hol egy orvos...de aztán eszembe jutott, hogy te vársz rám, és szó nélkül bevettem. A nővér megsimogatta a hátam, és én bementem hozzád.

A kórteremre már rásötétedett a májusi este. Nagy, tiszta helyiség volt, a városra néző ablakokkal, halványzöld linóleummal, három ággyal, és halkan pityegő, világító műszerekkel. Kifejezetten modern kórterem volt. Arra gondoltam, ez akár Amerikában is lehetne, milyen jó, hogy épp itt...nem, dehogy jó. Nem jó ez már sehogy.

Leültem melléd. Úgy tűnt, alszol, de már ébren sem lettél volna magadnál. Az orvos pár napja elmagyarázta, hogy egy ideje be vagy morfiumozva, mert csak a szíved 30 százaléka működik, szinte szétfoszlottak az ereid, és bár valószínűleg nincsenek fájdalmaid, a morfium ilyenkor orvosi előírás. Nem tudják, szenvedsz-e, de az esélyét se akarják megadni, hogy szenvedj.

Tulajdonképpen humánus dolog, még akkor is, ha a morfium megfosztott attól, hogy az utolsó napjaidban önmagad lehess, hogy elbúcsúzhass tőlünk, és viszonylag tiszta tudattal halj meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
darnoozseli.jpg

Így végezz a feleségeddel, ha nem akarod, hogy felelősségre vonjanak

Úgy tűnik, ha nincs meg a holttest, nincsenek kamerafelvételek és tanúk, akkor hiába a korábbi feljelentések, a látlelet és a távoltartási végzés, hiába minden terhelő bizonyíték, a férfi megússza. Vélemény.
K. U. D. - szmo.hu
2019. október 29.



Ma a magyar bíróság kvázi adott egy útmutatót, hogyan kell úgy embert ölni, hogy aztán ne vonhassanak felelősségre.

A darnózseli hentest 7 évre ítélték, testi sértés bűntettében, nem pedig gyilkosságban találták bűnösnek.

A büntetésbe pedig beleszámítják az előzetesben letöltött 29 hónapot, vagyis nagyjából 4 és fél múlva szabadulna is. Az ítélet viszont nem jogerős, mert az ügyész és a védő is fellebbezett.

Ez ma megtörténhet Magyarországon. Az országban, ahol a statisztikák szerint hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében, és minden ötödik nőt rendszeresen bántalmazza a partnere.

N.-né Kovács Judit bátor nő volt. Többször is a rendőrséghez fordult, próbált segítséget kérni, de a feljelentéseknek semmilyen eredménye nem lett. Olyannyira nem számított, hogy a bíróság ideiglenesen a bántalmazó, erőszakos férfinek ítélte a gyerekeket.

N.-né Kovács Judit a saját kezébe vette az irányítást: kilépett a kapcsolatból, elköltözött, elhagyta a vállalkozása saját tulajdonú telephelyét is, hiszen a férje zaklatta otthon és a munkahelyén is. Végül 2014-ben a férje által akadályozott gyerekláthatások miatt visszaköltözött a családi házba, hogy normális kapcsolata lehessen a kisfiával. Csakhogy ez végzetes döntésnek bizonyult.

A kétgyermekes édesanya talán még mindig élne, ha a bíróság nem a bántalmazó férjnek és apának ítéli a gyerekeket.

Akkor talán a nő tényleg új életet kezdhetett volna, nem kellett volna visszatérnie bántalmazójához a gyerekei miatt. 2014-ben viszont nyoma veszett. Hiába szólt a férfi ellen számtalan közvetett bizonyíték, a bíróság kétszer is felmentette és a mai ítélet is sokat mondó. Megint beigazolódott, hogy a bántalmazott nők senkire se számíthatnak, a rendőrség nem segít, a bíróság csődöt mondott, nincs igazságszolgáltatás.

Sok minden kavarog most a fejemben. Dühös vagyok, elkeseredett, csalódott és közben N.-né Kovács Judit gyerekeire gondolok. Hogy látták, ahogy az apjuk bántja az anyjukat, hogy hallották, a férfi hogy beszél a nővel, hogy mit gondolhattak, és mennyire lehettek megijedve, amikor az anyjuk – a saját testi épsége érdekében – elköltözött otthonról.

Vajon azt hitték, elhagyja őket? Vajon miket mondott ez a férfi a feleségéről a gyerekeinek? Vajon megtudják-e valaha, mi történt valójában az édesanyjukkal? Hogy ez a nő nem akarta elhagyni őket, harcolt értük, mindent megpróbált, szerette őket, annyira szerette őket, hogy végül visszatért a bántalmazójához, aki végül kioltotta az életét.

De mit is várunk egy országban, ahol az igazságügyi miniszter szerint a nők egyenjogúságáról szóló Isztambuli egyezmény nem más, mint "egy politikai hiszti", mert a nők valójában nagyon is jól vannak Magyarországon, nem kell választaniuk a család és a munka között, és aki szerint a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
cimlap3.png

Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak - egy kínai átnevelőtábort megjárt nő vallomása

Sayragül Sauytbay megerőszakolt asszonyokról, körömtépésről, kötelező bűnbánatról, éjjel-nappal sulykolt propganadáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 02.



Sayragül Sauytbay fejére 2017. novemberének egyik éjszakáján csuklyát húztak a kínai rendőrök. Nem mondták meg neki, hová viszik. A 43 éves kazah származású, muszlim óvónő ekkor már több éjszakai kihallgatáson is túl volt, miután egy évvel korábban férje és gyerekei Kazahsztánba menekültek Kínából. Ő nem tudott utánuk menni, mert neki, akárcsak a többi közalkalmazottnak, 2014-ben elvették az útlevelét. A kihallgatáson arra utasították, kérje meg a férjét, hogy jöjjön haza. Ő azonban inkább minden kapcsolatát megszakította a családjával, annyira félt, hogy bajuk esik.

Ezen a novemberi éjszakán nem kihallgatni vitték. Egy órányi autózás után egy úgynevezett átnevelő táborba került. Közölték vele, az lesz a dolga, hogy kínai nyelvet tanítson a táborlakóknak.

“Alá kellett írnom egy papírt, amiben le voltak írva a feladataim és a tábor szabályai. Azt mondták, ha nem engedelmeskedem, halálbüntetést kapok."

A szabályok szerint tilos volt a többi fogollyal beszélnie, nevetnie, sírnia, válaszolnia mások kérdéseire. "Aláírtam, mert nem volt más választásom. Kaptam egy egyenruhát, egy kis szobába vittek, amelyben egy cementágy volt egy vékony műanyag matraccal. Öt kamera figyelt” – idézte fel első napját Sauytbay az izraeli Háárec tudósítójának.

Sauytbay egy olyan táborba került, mint amilyenekbe ujgurok százezreit zárták be az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban. A hivatalos kínai álláspont szerint a terrorizmus, a szeparatizmus és a szélsőséges nézetek ellen harcolnak ezeken a helyeken.

Sauytbay becslése szerint az ő táborában 2500-an lehettek, a legidősebb fogoly 83, a legfiatalabb mindössze 13 éves volt.

Azokkal, akiket nem tanárként vittek oda, az asszony elmondása szerint még rosszabbul bántak. Egy 16 négyzetméteres teremben zsúfoltak össze csaknem húsz embert.

Minden ilyen teremben egy darab műanyagvödör szolgált WC-ként, és mindenki napi két percet kapott, hogy használhassa. A vödröt naponta egyszer ürítették. Ha megtelt, a foglyoknak várniuk kellett másnapig.

A foglyok rabruhát kaptak, és a fejüket leborotválták. A kezük és a lábuk egész nap bilincsben volt, amit csak akkor vettek le, ha írniuk kellett. Éjszakára is rajtuk hagyták, és szigorúan előírták, hogy csak a jobb oldalukra fordulva alhatnak. Aki másképp aludt, azt megbüntették.

VIDEÓ: titokban készített felvételek az egyik táborról

Az ujgur és kazah anyanyelvű raboknak Sauytbay egész nap kínai propaganda-dalokat tanított. Reggel hatkor keltek, kaptak valami reggelit, majd óránként változott, melyik propaganda-dalt vagy pártot dicsőítő jelszót kellett magolniuk. Olyanokat, mint a "Szeretem Kínát", "Hálás vagyok a kommunista pártnak", "Kínai vagyok" és "Szeretem Kína elnökét." Délután négytől hatig minden nap meg kellett vallani a bűneiket: vallási tanokat követnek, nem beszélnek kínaiul, erkölcstelen életet folytatnak... Aki nem tudott elég súlyos bűnöket kitalálni magának, azt megbüntették.

Aztán vacsora következett, majd felemelt kézzel a fal felé fordulva folytatódott a bűnbánat. Este 10 és éjfél között le is kellett írniuk, milyen bűnöket követtek el. Éjféltől reggel hatig alhattak.

Naponta háromszor ehettek. Híg rizs – vagy zöldségleves és egy szelet kenyér volt a napi fejadagjuk. Húst csak péntekenként kaptak, de kizárólag a muszlimok számára tiltott disznóhúst, és kényszerítették őket, hogy ezt megegyék.

„Soha nem tudtuk kialudni magunkat, a higiéniai körülmények iszonyatosak voltak. Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak”

– mondta Sauytbay, aki a beszélgetés során nagyrészt megőrizte higgadtságát, de néhány borzalmas részlet felidézésekor már nem tudta visszatartani könnyeit.

Aki nem tartotta be a szabályokat, nem tanult elég gyorsan kínaiul, nem megfelelő átéléssel énekelte a propaganda-dalokat, az könnyen a rettegett "fekete szobában" találhatta magát.

Itt szögeket vertek beléjük, kitépték a körmeiket, elektromos árammal sokkolták őket. Sauytbay szerint egy idős asszonyt azért büntették meg, mert azzal vádolták, hogy külföldre telefonált, és ő ezt nem volt hajlandó bevallani. Azt sem tudta, hogy működik a telefon.

Elvitték, és vérző testtel, felszaggatott bőrrel, körmök nélkül tért vissza.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
abcug-boly-program-1000x563.jpg

Éjszakai kommandó tartja a fiatalokat a kisvárosban

Lakhatással, jogosítvánnyal, angol tanfolyammal, workshopokkal és csapatversenyekkel dolgozik azon az önkormányzat, hogy Bólyban tartsa a fiatalokat. Mindezt ingyen, de cserébe közösségépítést várnak tőlük.
Fődi Kitti írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. október 29.



Mohács és Pécs között féltávon fekszik egy körülbelül 3800 fős Bóly nevű kisváros, ahol összetett önkormányzati programmal igyekeznek meggátolni a fiatalok elvándorlását és ezzel a város elnéptelenedését. Ha Bólyt észak felől közelítjük, akkor a hosszú település első házai és temploma egy falu benyomását keltik, a központba érve viszont már egy kedves kisváros bontakozik ki, ahogy pedig dél felé haladunk, üzemekbe, cégek logóiba, ipari parkba futunk. A városnak ez a három tulajdonsága kiemelkedő szerepet játszik a fiatalok megtartásában, akiknek olykor sokkal csábítóbb lehet az alig húsz percre lévő nagyobb városokban, Mohácson vagy Pécsett lakni.

Épülő csarnok az ipari parkban - Fotó: Hajdú D. András

A falvak szinte már menthetetlenül ráléptek a végleges elnéptelenedés útjára, van, ahol ingyen osztják a telkeket, csak költözzön oda valaki, és van, ahol három idős asszonyon kívül már senki nem él a faluban. Mielőtt előreláthatóan a kisvárosokkal is ez történne, ahonnan a fiatalok elsősorban a megyeszékhelyekre költöznek, Bóly hatalmas erőbedobással próbál olyan lehetőségeket kínálni, amelyek képesek vetekedni egy nagyvárossal.

A már egy éve futó Itthon Bólyban nevű program egyik fő eleme, hogy nyolc felújított lakást kínálnak teljesen bérmentve 18 és 35 év közötti fiataloknak, csak a rezsi költségét kell megfizetniük. Szintén ingyenesen lehet C-D-E jogogsítványt szerezni, angol tanfolyamra járni, vagy olyan workshopokon és személyes tanácsadásokon részt venni, ahol egy saját vállalkozás elindításában segítenek. Mindemellett van egy négytagú csoport, akik bulikat, kvízesteket, csocsó és pingpong versenyeket szerveznek, hogy a városban lévő szórakozási lehetőségek hiányosságait pótolják. Mindezért cserébe egyetlen egy dolgot vár el az önkormányzat, a programban részt vevők vállaljanak a városban valamilyen közösségépítő szerepet, legyen az az ifjúsági ház kifestése vagy újabb, fiatalos programok szervezése.

A kérdés az, hogy vajon mindez miért bírná maradásra a bólyi fiatalokat?

Bóly, az iparváros

A falvakból, városokból való elvándorlás egyik fő mozgatórugója az a munkalehetőség hiánya, de a Bólyban épült Ipari parknak köszönhetően sok a munkalehetőség a városban, az önkormányzati program pedig még inkább hozzásegíti a munkavállalókat, hogy megfeleljenek a munkáltatók feltételeinek. Ennek részeként indult a C-D-E jogosítvány és az angol tanfolyam, valamint azok a workshopok, amik a vállalkozóvá válást segítik.

"Hallottam, hogy Pécsett meghirdettek harminc kamionsofőr állást és jelentkeztek tizen, miközben 12 kilométerre a horvát határtól, ugyanaz a cég hidetett állást és arra jelentkeztek 1200-an. Nem értettem, hogy ez hogy lehet, és arra jutottam, hogy Pécsen azért nem találtak, mert nincs jogosítványuk a fiataloknak. Mire meglesz a jogosítvány C-D-E kategóriára az fél millió forint. Melyik fiatalnak van szabad fél millió forintja?”

– magyarázza Hárs Jószef, Bóly független polgármestere.

Kisgyermekes anyuka a városháza előtt - Fotó: Hajdú D. András

A polgármester abban bízott, hogy van a városban két fuvarozó cég, akik felszívják majd a frissen végzetteket, emellett a város határában épült ipari park is igényli majd a jogosítvánnyal rendelkezőket. Buszsofőr is elkél a településen, mert a környék falvait iskolabuszok járják, amihez szintén nincs jelenleg elég munakerő. Az önkormányzat azzal próbálja vonzóvá tenni a cégeknek a várost, hogy nagy üzemcsarnokokat épít az Ipari parkban, amiket bérbead, így a város a munkalehetőségen kívül még egy kis bérlet díjat is nyer rajta.

Az első tanfolyamon 39-en vettek részt, ebből 37-en meg is szerezték a jogosítványt. A projekt menedzserét, Schnell Imrét kérdezzük arról, hogy ez a lehetőség miért tartaná a városban a fiatalokat, ahelyett, hogy fognák a jogosítványukat és elmennének külföldre kamionozni.

"Bennünk is felmerült, hogy ezzel segítjük-e a helyben maradást, de egyrészt sok a munkalehetőség, másrészt pedig nem sokkal kevesebbet keresnek kamionsofőrként itt, mint külföldön, simán megkeresnek 400 nettót”

– mondja Schnell Imre.

A jogosítványért cserében a legtöbb részt vevő az ifjúsági ház felújításában segédkezett, ahol a program közösségi eseményeit rendezik meg.

A projekt egy másik fontos eleme, hogy arra buzdítsák a fiatalokat, hogy vállalkozásokat hozzanak létre a városban. Ehhez tartottak egy workshopot, ahol végigvették mindazt, ami szükséges egy cég elindításához, ezután pedig csoportos és egyéni tanácsadáson vehettek részt a jelentkezők, ahol elmondhatták saját ötleteiket.

A bólyi születésű Gáspár Gábor például gyerekkora óta arról álmodott egy barátjával, hogy egyszer sörfőzdét nyissanak. Amikor meglátták, hogy lesz workshop, úgy döntöttek, hogy itt az alkalom, hogy megvalósítsák gyerekkori álmukat. A tanácsadáson azonban kiderült, hogy kicsit naiv volt az elképzelésük, túlzottan magasak lettek volna a költségei az előállításnak, ezért másban kezdtek el gondolkodni. Mára már megalapították a kapcsolószekrények kialakításával foglalkozó cégüket, ami bár messze van a sörfőzéstől, de a program nélkül valószínűleg sosem jutottak volna el idáig. Gáspár Gábor 10 év budapesti élet után tért vissza a településre, mert egy nyugodtabb környezetben szeretett volna családot alapítani.

A jogosítvány és a workshop mellett angol tanfolyamot is hirdetett a program kezdő, közép és haladó szinten. A projektmenedzser szerint ez nem közvetlenül járul hozzá a fiatalok helybentartásához, de a településen hagyományosan németet tanítanak, a munkáltatók viszont megkövetelik az angol nyelvet, ezért ez is hasznukra lehet a bólyi fiataloknak a munkakeresés során.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!