hirdetés
x-bmjep.jpg

Gyilkolás, darabolás, erőszak volt a hobbijuk – a legnagyobb gonoszok a dokumentumfilmekből

Mi a közös Michael Jacksonban, Epsteinben, Robert Durstben és Ted Bundyban? Hát ez.
Szajki-Vörös Adél, fotó: Netflix - szmo.hu
2020. július 27.


hirdetés

Az utóbbi években divat lett, hogy a dokumentumfilmek olyan ügyek nyomába erednek, melyekben az ügy végkimenetelét is befolyásolni tudják - akár az ügyre irányított reflektorfénnyel, vagy akár az igazsághoz való közelebb jutással. Hiszen egy-egy eljárás gyakran elakadhat valahol, és az erőforráshiány miatt egyszerűen elsikkad -

csakhogy egy komolyabb, nagyszabású dokumentumfilm képes hozni a további kutatásba belerakott munkaerőt és forrást. Nem beszélve arról, hogy a társadalom figyelmét is képes ráirányítani egy elhalt ügyre.

Ezek mögött az ügyek mögött legtöbbször egy olyan bűnöző áll, akinek a személyében egy igazi szörnyet vélünk felfedezni, és ezek a filmek nagyon pontosan elénk tárják ezeket az eltorzult személyiségeket, akiktől, valljuk be, az embernek a gyomra is felfordul. Ugyanakkor pszichológiai - és nem mellesleg: titkolt voyouisztikus - érdeklődésünk, igazságérzetünk sokszor nem hagy nyugodni nézőként, és úgy érezzük, nekünk is a nyomába kell erednünk ezeknek az elvetemült gazembereknek.

8. Kóla, Puska, sültkrumpli

Michael Moore Oscar-díjas dokumentumfilmjének alapját az 1999-es columbine-i középiskolai tömegmészárlás képezi - ugyanakkor a kérdésfeltevés és önmagában a cím (eredetileg: Bowling for Columbine, a két lövöldöző fiatal ugyanis bowlingozni ment a gyilkosság napjának reggelén) is túlmutat azon a két gyereken, akik puskát vettek a kezükbe. Moore-t az érdekli, hogyan került a kezükbe puska, s az Egyesült Államok máig húzódó fegyvertartási kérdésével foglalkozik arcpirítóan szemtelen, csak rá jellemző módon. Ki itt a féreg? A két tini, akiket bullyingoltak az iskolában és - természetesen nem jogos - bosszút álltak a megaláztatásaikért, vagy W. Bush, aki Moore szerint sok csúnya dolgot tett, s nem feltétlenül a saját országa érdekében? Mindenképp elgondolkodtató, bár sokszor hatásvadász doksi.

hirdetés

7. Madeleine Mccann eltűnése

Ebben az alkotásban sajnos nem ismerjük meg a tettes személyét, de ahogy a sorozat bemutatja a kislány eltűnésének történetét, egyre nagyobb undort érzünk egy olyan ember vagy szervezet iránt, aki képes egy ilyen kisgyermeket a szüleitől elrabolni. Gyakorlatilag a képzeletünkre van bízva a film végén a tettes kiléte - és a képzelet maga a legijesztőbb dolog, ahogy ezt rengeteg horrorfilm remekül ki is használja. A dokumentumfilm sejteti lehetséges pedofil-hálózatok létezését, és hasonló indíttatású bűntevőkre fókuszál, amivel az ember a sok részes sorozat végignézésével teljesen kiábrándul a világból, hogy olyan emberek egyáltalán élnek közöttünk, akik képesek gyermekeket bántalmazni és kihasználni. Sok ilyen film van, de ez egy kivételes igényességgel elkészített mű.

6. The Jeffrey Dahmer Files (2012)

Jeffrey Dahmer Amerika történelmének legbrutálisabb sorozatgyilkosa. 1994-ben hunyt el - egy börtöntársa agyonverte egy vasrúddal. Börtönbe kerülése előtt borzalmas dolgokat vitt véghez: nemi erőszak, kínzás, gyilkosság, feldarabolás, nekrofília és kannibalizmus szerepel a bűnlajstromán. Fiatal fiúkra hajtott, 17 áldozata volt. Történetének leghátborzongatóbb része, hogy áldozatai testrészeit otthon tárolta, majd a leleplezése után alig lehetett összerakni, mi kihez tartozik... Készült vele egy híres interjú is, melyben megpróbálta emberi arcát mutatni. Nagyjátékfilm is készült fiatalkoráról, ami szintén tanulságos: hol van az a pont, ahol még el lehet csípni - ha lehet - egy gyilkos hajlamú, mentálisan beteg személyt. Tinikorában talán már késő volt? - teszi fel a kérdést a nagyjátékfilm.

5. The Keepers

Az elképesztően izgalmas dokumentumfilm-sorozattal kapcsolatban nem áruljuk el, ki a vérgenyó, mert akkor elspoilereznénk a sztorit, de a lényeg, hogy a Making a Murderer és az Amanda Knox című remek dokumentumfilmek (az első sorozat) készítői állnak mögötte, ami már eleve feltételezi a színvonalat. Nem is csalódtunk:  The Keepers egy 50 évvel ezelőtt eltemetett, majd a jelenben felszínre kerülő történetet mesél el egy eltűnt apácáról, akinek feltételezett gyilkosságát többen a helyi egyházi főalakokkal hozzák összefüggésbe. Abúzus, titkok, összeesküvés-elméletek és bátor tanúk - a The Keepers okosan adagolja a feszültséget és az információt, szinte nagyjátékfilmes suspense-szel.

4. Beszélgetések egy sorozatgyilkossal: A Ted Bundy-szalagok

Aki egy kicsit is otthon van sorozatgyilkos-témában, az nem létezik, hogy még nem hallotta Ted Bundy nevét. A Netflix  sorozata szokatlan szemszögből közelíti meg minden idők egyik legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosának portréját: a híres Ted Bundy-tapest, azaz a Ted Bundy-szalagokat és készítésük körülményeit veszi alapul, ugyanakkor elmeséli a gyilkos objektíve elmondható sztoriját is. A férfi figurája azért hátborzongató, mert a média és az érte "rajongó" fiatal hölgyek még szexualizálták is a kíméletlen mészárost, aki ugyan jóképűnek jóképű volt, de sokkal több pozitívum az intelligenciáján kívül nem mondható el róla. Maximum az ügyessége: képes volt megszökni elfogása után a börtönből, és annyi fiatal lányt gyilkolt meg "pályafutása" során, amennyi fizikailag és időkerete szempontjából csak lehetséges volt.

3. Az elátkozott: Robert Durst halálos élete

A főszereplő egy nagyon gazdag családba született milliárdos, egy ingatlanmágnás gyermeke. Robert Durst rengeteg bűntettet úszott úgy meg - többek között gyilkosságokat, amiben még a felesége eltűnése is benne van - hogy évtizedekig egyetlen börtönben töltött nap nélkül szabadon járt-kelt a világban. Sosem volt ellene megfelelő bizonyíték, amivel ki lehetett volna iktatni. Mindez akkora magabiztosságot adott főszereplőnknek, hogy még abba is belement, hogy forgassanak vele dokumentumfilmet, ennyire nem félt a lebukástól. És amitől ez a történet az egyik legerősebben sikerült nyomozós dokumentumfilm lett: maguk a filmesek buktatták le egy fatális véletlen által a bűnözőt, aki enélkül a film nélkül talán még mindig szabadon gyilkolászna. A film erőssége, hogy olyan fordulatos thrillerként működik, melyek csak a legnagyobb írók tollából kerülnek vászonra sok millió dollárból leforgatva - itt pedig valódi megtörtént események adnak olyan fordulatokat, mintha csak kitalálva lennének. Hitetlenkedve ülünk a képernyő előtt, hogy a gonoszság és a magas intelligencia párosulásával milyen gaztetteket lehet hosszú éveken át titokban tartani a bűnüldöző szervek előtt.

2. Neverland elhagyása

Ez volt az a dokumentumfilm két éve, amely képes volt arra, hogy megváltoztassa egy híres, sokak által rajongott énekesről kialakult képet. Ezáltal azt is elérte, hogy a világsajtó hosszú heteken át főoldalon foglalkozott a kérdéssel. Nem mást állít a film, minthogy Michel Jackson egy pedofil szörnyeteg volt, aki sokak életét tette tönkre még gyerekkorában úgy, hogy az illetőnek fogalma sem volt arról, hogy valami rossz dolog történik vele - mégis, az áldozatok életét és lelkét szépen lassan belülről rohasztva, a trauma lassú munkálódásával megtörte. A film azzal ütött, hogy két ilyen áldozat, felvállalva a nyilvánosságot őszintén és alaposan beszámol a Jacksonnal közös történetükről, amit a néző elborzadva és kétkedve néz. A hosszú és igényes doksit nem lehet leállítani, ha az ember nekiveselkedik megnézni. A két áldozat, mára felnőtt férfi rezignált hangon mesél olyan részleteket magukról, melyeket egy kamera jelenlétében senki sem mond el szívesen magáról az egész világ előtt. A filmben pedig szép lassan kirajzolódik előttünk egy igazi szörnyeteg képe. A néző döbbenettel figyeli, hogy ezt hogy lehetett így megúszni évtizedeken át - és hogyan lehetett a nyilvánossággal az ellenkezőjét elhitetni, miszerint Jackson csak "nagyon szereti" a gyerekeket, hiszen egy gyermeklelkű művész. Mindenki döntse el maga, hogy mi lehet az igazság.

1. Hatalom és perverzió: A Jeffrey Epstein-sztori

Míg Michael Jackson esetében sajnáljuk is egyben magát a főszereplő személyt, ez Epstein esetében már nem így van. A felvételek egyértelműen egy visszataszító, pszichopata személyt mutatnak be, akitől pont akkor fordul fel az ember gyomra a legjobban, amikor gátlástalanul, cinikus félmosollyal belehazudik a kamerába, ezen keresztül pedig az arcunkba, miután a saját szemünkkel látjuk, hogy bizonyíthatóan egy pedofil hálózatot működtetett és kiskorúakat kényszerített szexuális együttlétekre és prostitúcióra. Ahogy ez Michael Jackson esetében is, itt is a pénz és a magas körökben fenntartott kapcsolatok, tehát a hatalom az az eszköz, amivel a valódi felelősségre vonást hosszú évtizedeken át el tudja kerülni a bűnös. Ahogy haladnak előre a részek, egyre jobban a mélyére látunk a hidegfejű milliárdos tettei mások életére gyakorolt következményeinek, annak, hogy hány lánynak siklott félre az élete attól, hogy egy tudatos gonosztevő szexrabszolgát csinált belőlük.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
snapshot-21.jpg

Addig mennydörgött, mígnem villám csapott belé – 40 éve halt meg John Bonham, a Led Zeppelin dobosa

Pótolhatatlan volt a „kedves falusi bunkó”.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Teljes keresztneve a hírhedt kalózkapitányé és a traktorral versenyre kelő nagy erejű munkásé volt: John Henry. Morgan kapitányról rumot neveztek el, de John „Bonzo” Bonham a vodkát szerette, és az is vitte a sírba alig 32 évesen.

Tagbaszakadt, nagy természetű, harsány, ám alapvetően kedves dúvad volt. Igazi "falusi bunkónak” tartotta magát, még a barátai szerint is volt ebben valami. Vele született naturalizmusát vitte át dobolásába is, amelyről mennydörgések és ágyúlövések sírva kérhették volna a receptet.

Ha ő nincs, Led Zeppelin sincsen: pontosan az ő mindent elsöprő játéka kellett az egyszerre vérprofi muzsikus és misztikus alkotó Jimmy Page, a férfiasan érzékeny hurrikán Robert Plant és a fantáziadús bölcs John Paul Jones mellé. A zene elemi ösztöne - elvégre a legősibb ember alkotta hangszer egyik változatán játszott - az elemek zenei ösztöne testesült meg Bonzóban.

Bonham 1948. május 31-én született Birminghamben, és a közép-angliai nagyváros környéki bandákban kezdte pályafutását, miután nem óhajtott autószerelőként életfogytiglan fülig olajban fürdeni. 1967-ben egész jó kis bandába sikerült beütnie magát: a Band Of Joy énekese nem volt más, mint Robert Plant. Amikor a szőke aranytorkúnak híre ment Londonban is, Jimmy Page és a leendő menedzser, Peter Grant elmentek Plantért, majd a legenda szerint hosszasan könyörögtek a nagydarab Bonzónak, hogy tegye át székhelyét kicsit délebbre, a Led Zeppelinbe. A dobos habozott: úgy érezte, neki, éppen elég ez a helyi siker, jobban érzi magát a helyi ivócimborákkal, mint a rock-sztárok között, végül azonban – Grant 40 távirata után - Plant mégiscsak rávette őt.

A dobok mögött féktelenné vált. Esztelen püfölő, hangszergyilkos volt-e Bonzo? Erre az imázsra ő maga is rájátszott. Tény, hogy nem volt iskolázott muzsikus. Amikor egyszer egy riporter megkérdezte tőle, hogy miben rejlik technikájának lényege, a maga keresetlenségével így válaszolt: "Felemelem jó magasra a kezemet, aztán nagy erővel leejtem". Ez ugyanolyan "költői túlzás" volt, mint a Zepet heavy-metál bandának nevezni. Hallgassuk csak meg, milyen apró finomságokat helyez el a Good Times, Bad Times-ban, micsoda "labirintus-atmoszférát" teremt a How Many More Times középrészében, milyen veszett váltásokra képes a Lemon Songban vagy Dazed and Confused 20-30 perces koncertváltozataiban? Vagy tudott-e még valaki olyan mesterien "késleltetni" a dobbal, mint ő tette azt a Living Loving Maid-ben, a Ramble Onban, a Black Dogban, a Four Sticks-ben? Melyik rockert nem veri ki a jeges veríték a Celebration Day és az In The Evening keresztütéseitől, a Whole Lotta Love elutasíthatatlanul követelőző belépéseitől, a Since I've Been Loving You blues-piramisépítésétől, amelyben eljut a normál, bár hangos szívveréstől a fuldokló csúcspontig?

hirdetés

Persze Bonzo akkor érezte magát igazán elemében, amikor az égzengést és a szökőárt hívhatta ki párbajra, mint a When The Levee Breaks-ben – a sorok írójának minden új otthon és minden új lemezjátszó akusztikai tesztje a IV. album záródarabja lassan fél évszázada - amikor nyolcezer méteres hegyek gleccsereit olvaszthatta, mint a Kashmirban, amikor egész harcmezők zaját nyomhatta el irtózatos pörgetéseivel, mint az Achilles' Last Standben, vagy egyszerűen csak a végzet vaskapuján dörömbölt, mint a Babe I'm Gonna Leave You-ban vagy a Carouselambrában.

Nehezen felejthetők a korai idők koncertőrületei, az As Long As I Have You vagy a Sick Again tüzérségi támadásai, hogy a Moby Dick néven ismert magánszámáról ne is beszéljünk, amikor lapáttenyereivel vert tengernyi hullámokat a bőrökön.

Lehet, hogy "primitívnek" tűnik, mégsem játszhatta volna senki más úgy a Rock and Roll dobnyitányát, mint ő, mert éppen e zene lényegét, újkori vérkeringésünk egyik vámszabad területét ragadta meg hatalmasra faragott "faágaival". És még annál is többet: magam is csak 20 éve jöttem rá, hogy ez az a ritmus, amibe egy repülőgép belekapaszkodik felszálláskor, hogy elkapja a légáramlatot.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
alarcos-enekes-mehecske.jpg

Álarcos énekes: a Méhecske lepleződött le, Rubint Rella volt a jelmezben

Egyik nyomozó sem találta el, hogy Rubint Réka unokahúga bújt meg a maszk alatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 27.


hirdetés

A Méhecske esett ki az Álarcos énekes második évadának negyedik adásában, így neki kellett levennie a maszkot.

A vasárnapi műsorban rajta kívül az Egér, a Bika, a Kaktusz, a Zebra, a Röfi és a Kakas énekelt még. A párbajok alapján a biztos továbbjutók az Egér, a Zebra és a Röfi voltak, így a három megmaradt jelmezes közül választották ki a nyomozók azt, akinek a műsor végén fel kellett fednie magát.

A döntésük a Méhecskére esett. Mielőtt levette a maszkot, a nyomozók megtették végső tippjeiket. Hargitai Bea Bódi Sylvire, Csobot Adél Kapás Boglárkára, Sebestyén Balázs Mihalik Enikőre, Puskás Peti pedig Szilágyi Liliánára tippelt.

Végül kiderült, hogy Rubint Rella volt a jelmezben.

A leleplezés pillanata:

hirdetés

Így énekelt a Méhecske, azaz Rella a negyedik adásban:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
retus.jpg

Kőhalmi Zoltán: „Vannak mániáim, amiket színpadra viszek, és ott derül ki, hogy mást is érdekel, vagy magamra maradok”

A népszerű humorista elmondta, miért nem lett karikaturista, miért nem politizál, és szóba került második kötete is.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Kőhalmi Zoltánnal nagyon sokáig párhuzamosan haladt a pályánk, hisz mindketten az 1998-as Humorfesztiválon kezdtük, és jó tíz évig dolgoztunk együtt Fábry Sanyi gegcsapatában. Örülök, hogy végre interjút is készíthettem vele.

- Mostanában mindenkitől megkérdezem, hogy áll vírusilag, hogy vészelte át a karantént.

- Átvészelésről még nincs szó. Valamiért kialakult bennünk az az érzés, hogy valamin túl vagyunk, pedig egyáltalán nincs így.

Legfeljebb az első hullám átvészeléséről beszélhetünk.

Az első hullám alatt, azt kell mondjam, nagyon jól éreztem magam. Általában úton vagyok, keveset találkozom a gyerekekkel. Ez most megfordult. Otthonülők lettünk. Igyekeztem a helyzet jó oldalát nézni. Belefogtam furcsa projektekbe. Például a hangyás ismeretterjesztő sorozatomba. Írogatni otthon is tudok.

hirdetés

- Ha jól emlékszem, amúgy sem szeretsz utazni.

- Utazni nem. Pontosabban úton lenni. Ott lenni már nagyon szeretek. Csak rákészülni, elindulni és visszaindulni nem. Azt az utazást sem szeretem, amit az emberek nyaralásnak hívnak. A munkám sok utazással jár. De még azt sem mondhatom, hogy a vezetés élményét megadja, mert az autópályán megyek. Aki szeret autózni, azt szokta mondani, hogy a dombok között jó vezetni, a szerpentineken. Én általában csak azt látom, hogy megyek az autópályán, és néha vannak benzinkutak és művelődési házak. Ezt nem panaszkodásból mondom, ez ilyen. Így lehet lejutni Nyíregyházára.

- A humorfesztiválon 1998-ban még szerzőként indultál. Nem is akármilyen szerző voltál, benned láttuk a hazai abszurd humor következő nagy dobását. Aztán mintha elvágták volna. Mi történt?

- Volt pár évem a Humorfesztivál után, amikor a humor elképzeléseim finoman szólva nem találkoztak a közönség igényeivel. Sőt, többnyire a megvalósításig sem jutottak el, mert már a szerkesztőknek sem tetszettek. Talán túlságosan abszurdan gondolkoztam. Nem tudom.

Minden esetre számomra nagyon nagy élmény volt, hogy színpadra állva, és kicsit hétköznapibb dolgokról beszélve egymásra találtunk a közönséggel, és így a Rádiókabaré ajtaja is újból megnyílt előttem. Végre tudtam olyat csinálni, ami nekem is jó, a szerkesztőknek is jó, és a közönségnek is jó.

Nagyon hétköznapi témákkal indítottam, de mára igencsak elmerészkedtem abszurdabb területekre. Hogyha megkedvel a közönség egy előadót, akkor hajlandó követni elvetemültebb területekre is. Be tudja vonzani őket a saját univerzumába, amibe most már teljesen belefér, ha arról beszélek, hogy mit csinál napközben a TV Maci, vagy miről beszélnek a fák.

Egy kollégám azt mondta, ilyesmikről csak én beszélhetek. Ha ő kiállna ugyanezzel, azt mondanák, hülyeségekről beszél.

- A frappáns című A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit című regényedben viszont alaposan kiélhetted magad.

- Igen. Azt hiszem, az is gyomorszájon vágott egy-két hagyományosabb könyvekhez szokott olvasót.

Kérdés, hogy ki mit várt, amikor meghallotta, hogy írtam egy könyvet. Nyilván ez egész más, mint ami a színpadon történik. De meghallgatva sok véleményt úgy látom, hogy van, akinek a regény nagyon sűrű volt.

Elsőkönyves betegség, vagy szokás, hogy az ember úgy áll hozzá, mintha azt az egy könyvet írná, mindent abba akar beletenni, mindent ki akar próbálni. A második könyvem viszont egészen másmilyen lesz, de erről egyelőre nem mondanék többet.

- Kicsit mindig is úgy éreztem, hogy kívülálló vagy a Dumaszínházban. Nem szerepeltél bankreklámban, nem írtál sit comot. Sőt emlékszem, volt egy év, amikor minden második stand upos könyvet írt, valóságos divat volt. Te akkor még ellenálltál a kísértésnek. Szándékosan maradsz kicsit kívül, vagy csak nem érdekelnek ezek a dolgok?

- Ezt mástól is megkaptam már. Talán ilyen alkat vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok feltétlenül csapatjátékos. De azért nagyon sokat fejlődtem. Remélem. Meg kellett tanulnom a Dumaszínházban, de a HVG címlapkészítő csapatában is, hogy közösen hozunk létre egy kész terméket. Élvezem ennek az előnyeit is, de azért a mai napig minden kérdést, kérést aszerint gondolok végig, hogy kell-e ez nekem.

Nyilvánvaló, hogy ha olyan műsort készítünk, ahol többen vagyunk színpadon egymás után, akkor egymásért is felelünk. Ha például felkonferálok valakit, akkor azon dolgozom, hogy a lehető legnagyobb tapsra léphessen be.

Ezzel együtt magányos harcos vagyok. Például sosem szerepelek a színpadon másokkal egyszerre. Az egy teljesen más szakma, úgy figyelni a másikra, úgy összeszokni, ahogy mondjuk a Duma aktuált vagy a DumaJamet csinálják mások.

- Amiben ugyancsak különbözöl a többiektől, hogy míg Litkai és KAP híradó paródiákat készít, Bödöcs a köztársasági elnököt parodizálja, te nem igazán nyilatkozol a politikáról.

- Nyilván mindenkinek van politikai véleménye. Nekem is van, amit családi és baráti körben hangoztatok is. De nem érzem, hogy előadóként ez lenne a feladatom, nem erről szól a színpadi jelenlétem. Sosem ez határozta meg az életemet. Nagyon átpolitizált az életünk, és örülök, ha meg tudom mutatni, hogy lehet érdekesen, viccesen gondolkozni másfél órán át politika nélkül is.

A színpadi politizálásnak nagyon nagy veszélye, világnézettől függetlenül, hogy az ember elkezdi azt hinni, hogy igaza van, és nem veszi észre, amikor már nem poént mond, hanem csak a véleményét. Az emberek nem azt várják az előadótól, hogy megmondja a tutit.

Viszont, ha valaki színpadon áll, és a véleménye összekeveredik a szórakoztatással, és ezért megtapsolják, akkor hajlamos azt hinni, hogy a véleménye miatt hallgatják.

- Említetted a HVG címlap készítését. Ez olyan része a pályafutásodnak, amit még mindig sokan nem ismernek...

- Volt olyan kommentelő, aki meggyanúsított, hogy eltitkolom. Pedig ahol tudom, mindenütt elmondtam.

- Remekül rajzolsz, a könyvedet is Te magad illusztráltad. Úgy tűnik, humorod is van. Nem gondoltál még rá, hogy karikatúrákat készíts?

- Zsenge gyerekkoromban a kettő abszolút egybeforrt. Anyukám a mai napig azt mondja, hogy jó-jó ez a színpadi bohóckodás, de igazán a karikatúrához lenne tehetségem.

Mindig nagyon szerettem rajzolni, most is sokat rajzolgatok, de azért vegyük észre, azt nem engedik, hogy én rajzoljam a HVG címlapját.

Én ötletfelelős vagyok. És persze rajzolva ötletelünk, én is firkálok, de nem az valósul meg.

A rajzkészségemet sosem fejlesztettem. A könyvbe is csak azért kerültek be a rajzaim, mert megmondtam a kiadónak, hogy anyukám boldogsága kedvéért be kell tenniük őket.

Viszont nem gondolom, hogy például rajzolhatnék bárki más könyvébe. Nem vagyok grafikus. Egy grafikus sokféleképpen tud rajzolni, és tudja, hogy az adott feladathoz milyen stílus illik. Én viszont úgy rajzolok, ahogy rajzolok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
enola-holmes-netflix.png

Híres férfiak elnyomott lánytestvéreinek állított emlékműveket a Netflix az Enola Holmes című film kapcsán

Valószínűleg legtöbbünknek nem mond sokat Frances Dickens, Mary Hardy, Helena Victoria hercegnő, vagy éppen Maria Anna Mozart neve, pedig épp olyan tehetségesek voltak, mint ismert fiútestvéreik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 26.


hirdetés

Szeptember 23-án jelent meg a Netflixen az Enola Holmes című film, amely Sherlock Holmes háttérbe szorított lánytestvéréről szól, Nancy Springer amerikai írónő The Enola Holmes Mysteries című regénysorozatán alapján.

A fikciós karakter, Enola által inspirálva a Netflix több szobrot helyezett el szerte az Egyesült Királyságban olyan híres férfiak emlékműve mellé, akiknek bár lánytestvéreik ugyanolyan tehetségesek voltak, mint ők, mégis elfelejtődtek, eltűntek a történelemkönyvekből.

Szobrot kapott Frances Dickens zongorista és énekesnő, aki olyan nagy tehetséggel volt megáldva, hogy a Dickens család az ő taníttatását részesítette előnyben Charleséval szemben, mivel csak egyikük oktatására volt pénzük. A lány a brit Királyi Zeneakadémián tanult, Beethoven egykori növendékétől.

hirdetés

Thomas Hardy író testvére, Mary Hardy szintén magasabb oktatásban részesült, és évekig dolgozott tanárként, mígnem kinevezték iskolai igazgatónőnek. Ez abban az időben óriási eredmény volt egy nőnek.

Helena Victoria hercegnő VII. Edward király testvére volt, a brit Vöröskereszt egyik alapító tagja, valamint a Royal British Nurses Association elnöke. Sokat tett az egészségügyben dolgozókért, harcolt, hogy jobb munkakörülmények között dolgozhassanak, magasabb fizetésért.

Maria Anna Mozart ügyesen játszott csembalón és fortepianón, turnézott Bécsben és Párizsban is. Mikor fiatalabb korukban Wolfganggal együtt zenéltek, Maria gyakran több elismerést kapott, mint testvére, azonban a kulturális nyomás miatt nőként nem tudta folytatni karrierjét.

Ez az akció egyrészt zseniális marketing húzás volt a Netflix részéről, másrészt viszont egy nagyon szép kezdeményezés, hogy a kiszorított nők érdemeire terelnek egy kis figyelmet.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!