hirdetés
nyitoo.jpg

Gyerekként verték és száraz kenyéren élt, ma kick-box-bajnok és címlaplány

Anyja a kórházban hagyta, állami gondozottként nevelkedett, ma pedig már kick-box-bajnok Zsiga Melinda.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 09.


hirdetés

Zsiga Melinda 52 kilóban indul majd az október végi kick-box világbajnokságon. A 33 éves kick-box-bajnok korábban kézilabdázott, fitneszmodellkedett, ökölvívásban magyar bajnoki címig jutott, és elvégzett egy főiskolát. De történhetett volna másképp is, például, ha annak idején nem hagyja magára az édesanyja a siófoki kórházban.

„A siófoki kórházban születtem, ott voltam három hónapos koromig, és találtam egy iratot, ami szerint egy időre az egyik somogyi gyermekotthonban helyeztek el. Szerintem innen kerülhettem el az első nevelőszülőkhöz, Marcaliba, de róluk semmilyen iratom és emlékem sincs”

– árulja el az ELLE legfrissebb számában Zsiga Melinda, aki egyben a novemberi magazin címlaplánya is.

Második nevelőszüleire már jól emlékszik, de ezek az élmények még a sportban képviselt attitűdjét is meghatározzák. „Amikor kiborítottam a virágföldet, nekivágtak az ajtónak. De a legkellemetlenebb az volt, amikor az osztálytársam előtt vertek meg, mert elkéstem” – folytatja tovább a történetet Melinda, és hozzáteszi, erről az egészről nem tudtak az iskolában, még a gyámja sem.

„Én mindig csak csendben tűrtem, és próbáltam megfelelni az anyukámnak. Mert ugye őket a szüleimnek hittem, és fogalmam sem volt arról, hogy állami gondozott vagyok. Amúgy ez a kick-boxban is előjön: a meccseken nagyon keveset támadok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
hosszu-katinka2.jpg

Rommá verte Hosszú Katinka Shane Tusup új tanítványát, meg az egész mezőnyt

Hosszú 400 méter vegyesen oktatott. Több magyar győzelem is született az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán.
MTI - szmo.hu
2019. október 05.



Hosszú Katinka 400 méter vegyesen fölényes győzelmet aratott az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán, a szombati versenynapon.

A háromszoros olimpiai bajnok a Duna Arénában 4:34.37 perces idővel nyert, s több mint hét másodperccel előzte meg a második Jakabos Zsuzsannát (4:41.73). A kilencszeres világbajnok Hosszú a nagymedencés eseményen 100 méter háton gyűjtött be még egy bronzot (1:00.69).

Jakabos 200 méter gyorson is másodikként csapott célba (1:59.82).

A második hazai győzelem a "legmagyarabb" számban, 200 méter pillangón született, ahol ugyan nem indult el a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf, valamint az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás sem, távollétükben Biczó Bence nyert 1:58.67 perces idővel.

A szombati program egyik magyar meglepetésével Szentes Bence rukkolt ki, aki 50 méter háton egyéni legjobbjától mindössze négy századdal elmaradva, 25.09 másodperccel második lett az összetett világkupa-versenyben vezető orosz Vlagyimir Morozov mögött.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
urrepulo2.png

Egy szigorúan őrzött katonai űrbázisra lógott be két magyar srác Kazahsztánban

Ozsváth Gergely 'Mentha' és Ákos a Buran nevű szovjet űrrepülőgépet akarták megkeresni. Sikerült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 09.



Az orosz űrprogram központjának számító Bajkonur állomáshoz egy több mint 40 kilométeres sivatagi út után lehet eljutni és ez a két fiatalember volt az első két magyar, akiknek ez sikerült, egy urbex-túra keretében.

"Urbex körökben ez a helyszín nagyon felkapott, világszinten a top 3-ban benne van, ha nem a top 1-ben"

- magyarázza a veszélyes út egyik résztvevője, Mentha, akit a Hősök zenei formációjából ismerhetünk, de azt kevesebben tudják, hogy hobbiként imád elhagyatott, különleges építményeket felfedezni szerte a világban.

Az urbex jelentése ugyanis urban exploration, ami a turizmus ezen rendhagyó formájára utal. Szerelmesei homokos tengerpartok helyett az izgalmas, nehezen megközelíthető és hétköznapi emberek számára általában nem látogatható létesítményekbe vagy városokba szeretnének eljutni.

A Buran nevű szovjet űrrepülőgépet akarták megkeresni, ami 1988 november közepén járt az űrben, kétszer kerülte meg a Földet. Az űrrepülő 1992 óta elhagyatottan áll egy bajkonuri hangárban, amit katonák őriznek.

50 kilós hátizsákkal, több napi élelemmel indultak útnak az éjszaka közepén. Az őrség többször is észrevette őket, de végül sikerült elbújniuk, és egy kis ablakon bejutottak. Testközelből is láthatták a két Buran űrrepülőt. Szerettek volna bejutni a gépekbe is, de addigra jöttek az őrök. Kihallgatták őket a katonai bázison, végül 8 órával később engedték el őket.

VIDEÓ: a Fókusz riportja


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
dns.jpg

Bebizonyították magyar kutatók, amit mások lehetetlennek tartottak

2016 óta a világ 60 országából, 79 városból gyűjtöttek városi szennyvízmintát. Ebből határozták meg az ELTE kutatói az emberi populációk genetikai összetételét.
MTI - szmo.hu
2019. október 01.



Egy nemzetközi kutatás során szokatlan mintákból, a városi szennyvízminták DNS-szekvenálásával határozták meg a gyűjtési területen élő lakosság összetételét az ELTE Természettudományi kar Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék kutatói.

Az ELTE honlapján olvasható beszámoló szerint a kutatók a COMPARE Global Sewage Surveillance Project keretében 2016 óta a világ 60 országából, 79 városból gyűjtöttek városi szennyvízmintát, melyből DNS-izolálást követően metagenomikai szekvenálást hajtottak végre. A kutatás eredeti célja az egyes földrajzi helyeken előforduló baktériumpopulációk összetételének vizsgálata volt, illetve a különböző antibiotikumokra rezisztens törzsek feltárása.

A nemzetközi együttműködésben résztvevő magyar kutatók felvetették, hogy

az így gyűjtött minta nyomokban emberi DNS-t is tartalmazhat, amely genetikai információt hordozhat a szennyvíztelep környékén élő népességről.

Mivel a mintagyűjtési és elemzési protokoll bakteriális DNS-re volt optimalizálva, a véletlenül elcsípett, kis mennyiségű (0,2 százalék) emberi DNS nem alkalmas a teljes genom változatosságának vizsgálatára, ezért az elemzések célpontja a mitokondriális haplocsoportok eloszlása volt.

A mitokondrium

A sejtek "erőműve" a mitokondrium, egy önálló sejtszervecske, mely az energiaellátásáért felel. Minden eukarióta sejtben megtalálható, általában több példányban is, és saját genetikai állománnyal(DNS) rendelkezik. A mitokondriális DNS viszonylag rövid (körülbelül 16 ezer bázispár, míg a teljes emberi genom 3 milliárd bázispár hosszú) és kizárólag a petesejten keresztül, anyai ágon öröklődik, rekombináció nélkül. Ha nagy ritkán mutáció történik a szekvenciájában, az továbbadódik az utódoknak, ezáltal evolúciós leszármazások is könnyen nyomon követhetők segítségével. Az emberi mitokondrium evolúciós leszármazását bemutató törzsfán (az úgynevezett filogenetikai fán) a végpontokat hívják mitokondriális haplotípusoknak, amelyek egymáshoz viszonyított hasonlóságuk alapján haplocsoportokba sorolhatók.

Az emberi mitokondriális DNS-haplocsoportok régóta a kutatások fókuszában vannak, hogy segítségükkel az egyes népcsoportok genetikai eredetét meghatározzák. A leszármazások alapján definiálhatunk különböző földrajzi helyekről származó csoportokat, így például kelet-afrikai, nyugat-ázsiai vagy európai haplocsoportokat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mate-roland-amputacio-7.jpg

Jár és táncol, pedig amputálni kellett a lábát Máté Rolandnak

Éli az életét, dolgozik és tabudöntögető előadásokban beszél szexről, férfi-nő viszonyról, pozitív életszemléletről.
Kapás Csilla - szmo.hu
2019. szeptember 30.



Őrült nagy szükségünk van kapaszkodókra – Máté Rolandnak pláne, hiszen az ismert tévésnek tavaly amputálták az egyik lábát.

Éppen egy éve a Szeretlek Magyarország mutatta be elsőként Roli történetét, cikkünk nyomán napi- és hetilapok, televíziók interjúztak vele.

Most itt a folytatás: Roli jár, táncol. Hogy hiányzik-e neki valami a régi életéből? Persze. Az, hogy hajnalban kiugorjon az ágyból, amikor inna egy pohár vizet vagy mosdóba menne… mégsem panaszkodik: műlábat húz, műsort vezet az Arénában, tollaslabdázik, és a testiséget is megéli. Néha azzal szédíti a lányokat, hogy cápatámadás érte. Máté Roland népszerűbb, mint valaha, blogjába több mint ötezren „kapaszkodnak”. Élőben tabudöntögető előadásokban beszél szexről, férfi-nő viszonyról, pozitív életszemléletről. Bárki tanulságos, vicces, erőt adó gondolatokat kaphat tőle.

Pedig Máté Roland szerint a dolgoknak biztosan nem így kellett volna történni. Talán emlékeznek a történetére, ő az a Vésztőről származó, Szegeden élő műsorvezető-rádiós, Jakupcsek Gabriella műsorának egyik szerkesztője, akinek egy péntek esti házibulit követően változott meg a sorsa:

„Lehet, hogy az én születésnapom már július 28: amikor tavaly meghalt a testem, a lelkem egy-egy darabja, meghalt a személyiségem egy darabja, de megszületett sok mindenben egy új ember… Forró júliusi hétvége, munka után lazulás… Nálam házibuli, barátok, ital, zene, tánc, tömény cigifüst, naná, hogy cigizni is imádtam. Mindenki táncolt, mint a 90-es években:D Buli a tetőfokán... ’simi’ egy gyönyörű lánnyal, mintha az életem múlt volna rajta…

Hajnali két óra körül elmentem a mosdóba és kezdetét vette az új életem…ez volt az utolsó péntek este, amikor még két lábam volt... Ha nekem tavaly ilyenkor még valaki azt mondja, hogy ’holnapra nem lesz lábad’… lehet, belehülyülök… kirohanok a világból. De ha másnap azt mondják az intenzíven, hogy ’Te pár hónap múlva a Balaton Soundon páváskodsz!’, akkor már fél lábbal, örömömben szaladok ki a világból…”

Szerencséjére a humorérzékét nem veszítette el az elmúlt kemény hónapok alatt:

„Nem ért még – legalábbis előttem – beszólás a fél lábam miatt. Persze ez rengeteg poénnak helyet ad, amit én simán jól veszek… a csajok is imádják, hogy a Karib-térségben egy cápa harapta le a lábam.”

De mi történt valójában a tévéssel, romantikus szépítés nélkül? Egy szórakozóhelyen rosszul lett, a tükörbe beverte a fejét, azt hitte, az italába tettek valamit. Valaki kihúzta a szabad levegőre, részegnek, drogosnak nézték, senki sem hívott mentőt. Amikor végre visszanyerte a látását, taxival hazament, másnap munka után otthon esett hasra a nappalijában. Járni már nem tudott, lábai elfeketedtek. A telefonhoz kúszott és mentőt hívott. Most így mesél:

„Egyik műtét jött a másik után, ágytálaztak, fürdettek, hetekig vízszintben feküdtem, beszart a vesém…aztán kerekes szék, rehab, …egyik gyógytorna a másik után…és míg élek, hálás leszek Andinak, a gyógytornásznak, aki megtanított újra járni… Megdönthetetlen lego vár lettem… egy kirakó, de nem zavar, nem ez számít... mert 5 másodperc alatt felkapom a lábam és megyek. Azóta lett saját kis műsorom, lett még fantasztikusabb életem. Uram, ég! Tartalmas egy év van mögöttem. Elvesztettem a lábam, de kaptam egy piszok jót helyette… Az életemből egy-két nem várt embert kiesett…

Letelt a megszokás időszaka: elfogadtam, van műlábbal születésnap, névnap, karácsony, szilveszter, munka, szex, meló… minden van. Itt kezdődik egy hedonista férfi igazi élete, 32 évesen… Ez kimondhatatlanul nagy boldog boldogtalanság, rohadtul boldog vagyok, de a lelkem valahol örökre boldogtalan marad, mert megfosztott egyik legféltettebb kincsemtől… a lábamtól. Szeretek így is mindent csinálni… Ha elkapom a fonalat, szerintem jobban megy mankó nélkül a tánc, mint a járás…ülve tollasozok és… hamarosan biciklizek.”

Roli mindig szupergyorsan szeretne fejlődni, fejben szárnyal, néha csalódik. De legtöbbször sikerrel jár:

„A jóslatok azt mondták, legalább másfél-két évig nincs tánc ... a fenét!!!... hát, lett, 10 hónap után! A születésnapom után egy nappal ugyanúgy buliztunk, mint egy évvel korábban...”

„A sors megírt nekem egy ekkora volumenű traumát, de hiba csúszott a gépezetbe, nem pontosan így kellett volna történnie… ezt én tudom, hiszem, érzem. Talán ezért is kegyes hozzám most ennyire a sors, hogy gyorsan fejlődtem, mert így akar kárpótolni az élet hibájáért… és amikor elkezdődött ez a história, még nem volt ez a fajta láb, amit én most használok és teljesen vízálló láb sem volt, de most már van.”

Szteroid és krémes

Kihívás a váltott lábbal lépcsőzés, az emelkedő és a lejtő… A lihegés és a szitokszavak pedig félreérthetők a nappalijából, de Roli „csak” izzadva, kifulladva edz ilyenkor. A gyógytornában Süti Andrea segíti.

„Felszaladt rám plusz húsz kiló, amiből már faragtunk le, de van még mit leküzdeni… ebben van nyolc hónapnyi kerekesszékes élet, sok szteroid, egy-két erősítő és persze nyilván én is tettem hozzá egy-két krémest!:) Naná, hogy lábazunk is, persze. Egy ilyen kurva nagy pofon az élettől megtanítja szerintem az embert élni …megtanulod mi a szavak igazi jelentése… megtudod, mi a szeretet, gondoskodás, emberség, a barát és a család igaz fogalma…és megtudod, ki vagy te igazán…”

Sokan élőben láthatták például Rolit, amikor szilveszter este bejelentkezett a tévében.

"Hatalmas köszönet minden szervezőnek, aki rám gondol egy-egy műsorvezetői feladat alkalmával, nagy bizalom ez, és az, hogy a szakma nem vetett ki magából. Talán ez kicsit meg is lepett… Jelenleg én vagyok az egyedüli műlábas pasi, aki képernyősként a médiában dolgozik… de hát miért ne lehetne műlábbal képernyős valaki, úttörő akarok ebben lenni, sőt kerekesszékkel is.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!