hirdetés
dinnyes_okolicsanyi-2-1.jpg

Gyerekként egy nagy vár megépítéséről álmodott, felnőttként létrehozta a világon egyedülálló Várparkot

Alekszi Zoltán makettjei kétszer is Guinness Rekorderek lettek, idén pedig még egy Árpád-kori tematikájú skanzent is készített.
Szöveg és képek: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. július 17.


hirdetés

Szinte minden kisgyerek imád várat építeni - homokból, fakockából, bármiből, ami a keze ügyébe esik. De akad olyan gyerek, aki ezt a szenvedélyét egészen felnőtt koráig magával viszi... Egy nagy várról álmodik... és a végén létrehoz valami nagyot, de egészen más módon.

A Velencei-tó déli partján különleges csemegéket kínál Dinnyés. A leghíresebb látványossága - egy kisgyerek megvalósult álma - a Várpark, ahol a történelmi Magyarországon állt középkori várakat nézheted meg – piciben. Bár makettek, de mégsem a hagyományos módon.

Érdekességük, hogy anyaghűek, és elhelyezkedésük is olyan, mint annak idején a valóságban lehetett. A "vármentő" parkban olyan építmények láthatók, amelyek ma már nem léteznek, vagy csak nagyon romos állapotban. A makettek kőből, fából, téglából épültek fel, és minden apró részlet kidolgozott az ablakpárkánytól a kapuzsanérig.

A park jelenleg 38 vár-makettet mutat be, és ezzel 2018-ban

megkapta a Guinness Rekordoknak járó elismerést,

mint a világ legnagyobb, vármaketteket bemutató kiállítása. A tulajdonos, Alekszi Zoltán a második oklevelet a Szeretlek Magyarországnak mutatta be először.

Zoltán, a Várpark megálmodója elmesélte nekünk, hogy 2012 óta foglalkozik a különleges gyűjteménnyel. Alapos kutatómunka után készültek el az eredeti vár építőanyagaihoz hasonló anyagokból épített várak. Az építmények mellett haladó sétányon emlékoszlopok idézik meg a magyar történelem nagy alakjait, a magyar királyokat, Árpád-kori és erdélyi fejedelmeket.

A „várkapitány” lelkesen mesél a kezdetekről is.

Gyerekként már azt találta ki, hogy egy nagy várat épít majd. Aztán mikor felnőtt, a várról nem mondott le, de rájött, hogy inkább vármentő parkot csinálna, ahol egyedülálló módon mutathatja be a középkori magyar várakat.

Az eddig elkészült maketteket mind saját maga rakta össze. Annyit elárult, hogy sokszor saját kárán jött rá a megfelelő technikára, volt, hogy leomlott a fal, amit rakott, de nem adta fel, és ma már tökéletes várfalakat tud csinálni kőből, fából.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
hosszu-katinka.jpg

Hosszú Katinka vezet a világkupa-sorozatban, Szingapúrban is arannyal zárt

Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián is jól állnak. Októberben folytatják Budapesten az úszók pénzdíjas versenysorozatát.
MTI, a fotó illusztráció - szmo.hu
2019. augusztus 17.



Hosszú Katinka aranyéremmel fejezte be szereplését az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, emellett a szombati zárónapon Jakabos Zsuzsanna két, Szabó Szebasztián pedig egy ezüstöt szerzett.

Hosszú - a viadal eredményközlője szerint - ezúttal 200 méter vegyesen bizonyult legyőzhetetlennek (2:08.63 p), miután a háromszoros olimpiai bajnok magyar csütörtökön nyert 200 méter pillangón, pénteken pedig 400 méter vegyesen.

A szombati vegyesdöntőben Hosszú mögött másodikként Jakabos csapott célba (2:13.64). Jakabos, aki előző nap a 200 méter gyors fináléjában diadalmaskodott, a befejező napon még egy ezüsthöz jutott: ezt a 100 méter pillangó fináléjában érdemelte ki (58.43 mp).

A férfiaknál Szabó Szebasztián, aki csütörtökön 100 m pillangón, pénteken pedig 100 méter gyorson lett második, szombaton 50 méter pillangón nyert ezüstérmet (23.14 mp).

A kvangdzsui világbajnokság után az úszók a pénzdíjas vk-sorozat három részből álló ázsiai állomásán vettek részt, a sorozat második szakasza október 4. és 6. között a budapesti Duna Arénában indul, öt nappal később pedig Berlinben folytatódik. A harmadik részben Kazany (november 1-3.) és Doha (november 7-9.) látja vendégül az úszókat.

Az ázsiai etapon a teljes női mezőnyt tekintve Hosszú teljesített a legjobban, a három versenyen gyűjtött 156 pontjával vezet két ausztrál, Cate Campbell (150 pont) és Emily Seebohm (105) előtt.

Jakabos 63 pontjával jelenleg a hatodik, akárcsak a férfiaknál a 78 ponttal álló Szabó Szebasztián.

A vk-élcsoport állása:

nők:

1. Hosszú Katinka 156 pont

2. Cate Campbell (ausztrál) 150

3. Emily Seebohm (ausztrál) 105

...6. Jakabos Zsuzsanna 63

férfiak:

1. Vlagyimir Morozov (orosz) 156 pont

2. Andrew Wilson (amerikai) 129

3. Danas Rapsys (litván) 111

...6. Szabó Szebasztián 78


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ifju-termeszetfotos-fussi-nagy-rego.jpg

Tizenéves magyar fiú nyert egy nemzetközi természetfotós pályázaton

Füssi-Nagy Regő egy füsti fecskés képpel lett a 15-17 éves kategória legjobbja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Az olasz Asferico International Nature Photography Competition pályázatán egy magyar fiú, Füssi-Nagy Regő lett a legjobb a 15-17 évesek kategóriájában.

Mint arról a Turistamagazin beszámolt,

azzal a füsti fecskés fotóval nyerte el a zsűri tetszését, amelyikért 2018-ban megkapta itton Az Év Ifjú Természetfotósa címet.

Az ifjú természetfotós egy tanyán él szüleivel és a testvéreivel Sárospatak mellett, a Bodrogközben, ahol szülei egy kis biogazdaságot vezetnek.

Füssi-Nagy Regő pár éve kezdett el fotózni. Besegít a szüleinek a gazdaságban, ám amikor csak szabadideje van, fogja a fényképezőgépét és a képek segítségével próbálja bemutatni a Bodrogköz szépségét és élővilágát. Fotóir rendszeresen beküldi különböző pályázatokra.

Mint azt a Turistamagazinnak elmondta, tervei között szerepel egy kiállítás, amit majd Sárospatakon szeretne megnyitni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
roska.png

Roska Botond neurobiológus kapta a legmagasabb állami kitüntetést idén

Roska Botond professzor kollégáival az emberi látás megismeréséért és betegségének gyógyításáért dolgozik.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.

Az államfő beszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel, eredményeikkel - tudatosan vagy észrevétlenül - sokak boldogságát, boldogulását szolgálják.

"Kiválóságuk abban áll, hogy sosem elégednek meg a meglévő tudással. Ők ismerőssé akarják tenni az ismeretlent, magasra teszik a mércét, minden idegszálukkal fejlődni, gyógyítani, oktatni vagy alkotni akarnak" - tette hozzá a köztársasági elnök.

A professzort méltatva Áder János úgy fogalmazott, a Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással. Roska Botond olyan orvos, aki nem maga gyógyít, de lehetővé teszi, hogy mások az ő kutatási eredményeit felhasználva gyógyítani tudjanak - közölte az államfő.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: Roska Botond éppúgy a remény apostola, mint Batthyány-Strattmann László szemészorvos volt egykor.

Szólt arról, Roska Botond a tudomány egyik legszűkebb ösvényén jár: az elmélettől a gyakorlat kapujáig viszi a megoldást, amelyről tudja, működni már mások által, mások kezében fog.

Áder János utalt arra, hogy a professzor génterápiás módszere mára a klinikai kipróbálás fázisába jutott.

A látás-visszaállító génterápia korszakalkotó, világraszóló módszer lesz - hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, Roska Botond felfedezése hamarosan közös tudássá, a közös tudás pedig egyetemes kinccsé válik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
hallasjavito-implantatum-debreceni-egyetem-1000x607.jpg

Debrecenben ültették be először a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot

A műtétet két súlyos hallásproblémával küzdő kisgyereken végezték el, akik enélkül egész életükben siketek és akár teljesen némák maradnának, ez az implantátum viszont a beszédfejlesztésüket is elősegíti.
MTI, fotó: unideb.hu - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) ültették be két kisgyerek belső fülébe azt a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot, amely akár zajos környezetben is elősegíti a hatékony beszédértést - jelentették be az egyetem klinikai központjának (DEKK) keddi sajtótájékoztatóján.

Rezes Szilárd, a DEKK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója elmondta:

a műtét mérföldkő a klinika cochleáris implantációs programjában, amelyet 2000-ben indítottak el, azóta számtalan vele született siket vagy nagyothalló gyerek kapott hallásjavításra alkalmas készüléket.

A dániai Oticon Medical legújabb fejlesztésének köszönhetően a két gyerek olyan implantátumot kapott, amely a beszédet kiszűrő eszközzel akár zajos környezetben is hatékony beszédértést, gyorsabb beszédfejlődést tesz lehetővé - hangsúlyozta. Az implantátumot egy másfél és egy három és fél éves gyerek mindkét fülébe ültették be.

Az igazgató kiemelte,

a beültetés nélkül a súlyos hallásproblémával küzdő gyerekek egész életükben siketek és akár teljesen némák maradnának. Az implantátum viszont lehetővé teszi, hogy a hallásfejlesztést követően beszédfejlesztésük is megtörténjen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x