hirdetés
dinnyes_okolicsanyi-2-1.jpg

Gyerekként egy nagy vár megépítéséről álmodott, felnőttként létrehozta a világon egyedülálló Várparkot

Alekszi Zoltán makettjei kétszer is Guinness Rekorderek lettek, idén pedig még egy Árpád-kori tematikájú skanzent is készített.
Szöveg és képek: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. július 17.


hirdetés

Szinte minden kisgyerek imád várat építeni - homokból, fakockából, bármiből, ami a keze ügyébe esik. De akad olyan gyerek, aki ezt a szenvedélyét egészen felnőtt koráig magával viszi... Egy nagy várról álmodik... és a végén létrehoz valami nagyot, de egészen más módon.

A Velencei-tó déli partján különleges csemegéket kínál Dinnyés. A leghíresebb látványossága - egy kisgyerek megvalósult álma - a Várpark, ahol a történelmi Magyarországon állt középkori várakat nézheted meg – piciben. Bár makettek, de mégsem a hagyományos módon.

Érdekességük, hogy anyaghűek, és elhelyezkedésük is olyan, mint annak idején a valóságban lehetett. A "vármentő" parkban olyan építmények láthatók, amelyek ma már nem léteznek, vagy csak nagyon romos állapotban. A makettek kőből, fából, téglából épültek fel, és minden apró részlet kidolgozott az ablakpárkánytól a kapuzsanérig.

A park jelenleg 38 vár-makettet mutat be, és ezzel 2018-ban

megkapta a Guinness Rekordoknak járó elismerést,

hirdetés

mint a világ legnagyobb, vármaketteket bemutató kiállítása. A tulajdonos, Alekszi Zoltán a második oklevelet a Szeretlek Magyarországnak mutatta be először.

Zoltán, a Várpark megálmodója elmesélte nekünk, hogy 2012 óta foglalkozik a különleges gyűjteménnyel. Alapos kutatómunka után készültek el az eredeti vár építőanyagaihoz hasonló anyagokból épített várak. Az építmények mellett haladó sétányon emlékoszlopok idézik meg a magyar történelem nagy alakjait, a magyar királyokat, Árpád-kori és erdélyi fejedelmeket.

A „várkapitány” lelkesen mesél a kezdetekről is.

Gyerekként már azt találta ki, hogy egy nagy várat épít majd. Aztán mikor felnőtt, a várról nem mondott le, de rájött, hogy inkább vármentő parkot csinálna, ahol egyedülálló módon mutathatja be a középkori magyar várakat.

Az eddig elkészült maketteket mind saját maga rakta össze. Annyit elárult, hogy sokszor saját kárán jött rá a megfelelő technikára, volt, hogy leomlott a fal, amit rakott, de nem adta fel, és ma már tökéletes várfalakat tud csinálni kőből, fából.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
craftunique.jpg

Egy magyar cég 3D nyomtatott termékei is segítenek a koronavírus elleni küzdelemben

Arcvédő maszkokkal és kilincsre szerelhető ajtónyitókkal is segíti a járvány elleni harcot a CraftUnique Kft.
Fotó: CraftUnique/Facebook - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

Több száz arcvédő pajzsot nyomtatott ki és adományozott kórházaknak és önkormányzatoknak a 3D nyomtatókat gyártó CraftUnique.

A körülbelül egy óra alatt kinyomtatható pajzs nagy segítség lehet a szemüveges orvosoknak, akik nehezebben tudnak védőszemüveget húzni, de az önkormányzatoknál dolgozó szociális munkásoknak is hasznos, akik például az időseknek segítenek. Ezen kívül közterületeseknek, patikusoknak és idősek otthonában dolgozóknak is jól jöhet.

A CraftBot által gyártott arcvédő pajzsok

Az ellenálló, áttetsző PETG műanyagból készült tartozékot, vagyis magát a védőburkolatot a Makerspace Budapest és a fóti székhelyű Acryl World Kft. ajánlotta fel a pajzsokhoz.

A CraftUnique egy speciális, kilincsre szerelhető ajtónyitó eszközt is kinyomtatott, hogy a tenyerünk használata nélkül, alkarral ki lehessen nyitni az ajtókat, és még kisebb legyen a veszélye a kórokozók terjedésének.

A mintegy 350 pajzsból a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet, a Magyarországi Sürgősségi Ellátásért és Mentésért Alapítvány, valamint a szentgotthárdi, répcelaki, tamási és a kőbányai önkormányzatok kaptak.

hirdetés

Forrás: Index

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
netpincer-wolt-cim.jpg

Az ételkiszállítók lehetnek a járvány nagy nyertesei: a NetPincérhez és a Wolthoz is százával csatlakoznak új éttermek

Megkérdeztük a hazai piac két legnagyobb szereplőjét, mennyivel nőtt a forgalmuk, keresnek-e új munkaerőt és milyen biztonsági előírásokat vezettek be.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. április 02.


hirdetés

A koronavírus-járvány kapcsán a megbetegedések mellett a gazdasági nehézségekről lehet a legtöbbet hallani. Elképesztően sok ember vesztette el a megélhetését, teljes ágazatok nullázódtak le egy szempillantás alatt,

A házhoz szállítás azonban szárnyal a home office munkarend és a kijárási korlátozás bevezetése óta.

Arra voltunk kíváncsiak, mennyiben változtatta ez meg a két legismertebb, ételkiszállítással foglalkozó cég mindennapjait, és mit várnak tőle hosszabb távon.

A NetPincért két akkori egyetemista alapította a Közgáz kollégiumában 1999-ben. A cég gyorsan piacvezetővé vált, már a mostani járványhelyzet előtt is országszerte 2000 étterem volt a partnerük. Négy éve felvásárolta a világ egyik legnagyobb online ételrendelő hálózata, a német Delivery Hero, az ő segítségükkel indították el 2018 májusában a NetPincér GO nevű szolgáltatást és az ehhez tartozó mobilapplikációt.

A finnországi központú Wolt épp a fenti időpontban, 2018 májusában jelent meg a magyar piacon, azóta folyamatosan növekednek. Kezdetben csak Budapesten, kisebb szállítási területtel kezdték el a szolgáltatást egy szűkített étterem kínálattal, majd az elmúlt két év során igyekeztek folyamatosan bővülni mindkét szempontból. Ma már négy városban, Budapesten kívül Pécsen, Győrben és Debrecenben is jelen vannak, közel 1000 étterem ételeit szállítják ki.

Ugyanazokat a kérdéseket tettük fel mindkettőjüknek.

hirdetés

Mekkora a forgalomnövekedés, hány új étterem kereste meg őket a veszélyhelyzet kihirdetése óta?

A Woltnál ugrásszerű növekedést tapasztalnak a rendelések számában, lényegében napról napra.

Az elmúlt két hétben körülbelül 600 étterem jelentkezett náluk, ami tízszerese a normál időszakokban megszokottnak. Ennek több mint a felével már le is szerződtek.

Juhász Alexandra marketingigazgató elmondása szerint ezek az új helyek is nagyon vonzóak a megrendelők számára, sokan kipróbálják őket. Szállítási területet is bővítettek már azóta, amit a továbbiakban is terveznek, hogy minél többeket tudjanak kiszolgálni.

A NetPincérnél a rendelések a vírust megelőzően is folyamatosan növekedtek, így nem tudják pontosan megmondani, az elmúlt pár hét növekedéséhez mennyiben járult hozzá a járvány – tudtuk meg Blaumann Debóra marketingigazgatótól.

Új jelentkezők viszont náluk is akadnak bőven: az elmúlt 2 hétben közel 900 étterem kereste fel őket csatlakozási szándékával.

Jelentős részük továbbra is budapesti vagy Budapest környéki, azonban a vidéki nagyvárosok élénkülése is egyre intenzívebb. Amennyiben minden, a csatlakozáshoz szükséges adatot benyújtanak, és a feltételeknek is megfelelnek, akár 3 napon belül bekerülhetnek a rendszerbe.

A most csatlakozók között olyan éttermek és étteremláncok is vannak, mint a Bellozzo, a Félix Kitchen&Bar, a The Box Donut, A Semmi Extra, A Zoska reggeliző, Franziska reggelizője, a Black Cab Burger, a Buja Disznók, a Neked csak Dezső!, a Séf utcája, a Crunchy, a padthai, a Burger King országszerte 41 éttermével, a debreceni Karantén grill, valamint a szintén debreceni Bonita Bistro, akik a 2019-es Nápolyi Pizza Világbajnokságon a legjobb magyar csapatként végeztek.

Milyen biztonsági előírásokat vezettek be?

A Woltnál az érintkezésmentes kiszállítás jelenleg alapbeállítás, tehát minden megrendelés teljesítése így történik. A felhasználóknak lehetőségük van ennek kikapcsolására, de ezt csak nagyon indokolt esetben javasolják nekik.

A legjobban akkor működik a folyamat, ha a rendeléskor megadják a futárnak írt megjegyzésben, hogyan tud bejutni az épületbe, illetve hova helyezze el a csomagot. A gyakorlatban vannak kihívások, előfordult például, hogy a kilincsre kérte a megrendelő akasztani az ételt, ez azonban leesett, mikor belülről az ajtót kinyitották. Napról napra minden futár és megrendelő tapasztaltabb lesz, így egyre kevesebb a fennakadás.

A NetPincér GO-nál külön lehet kiválasztani ezt az opciót egy checkbox segítségével, a NetPincér rendeléseknél pedig a megjegyzés rovatban lehet feltüntetni, ha érintkezésmentes szállítást szeretnénk kérni. Az eddigi visszajelzések alapján a folyamat mindenki számára gördülékeny, nem okoz problémát.

Mivel a NetPincér GO esetén érhető el a checkbox, erre vonatkozóan van pontos statisztikája a cégnek: itt már a rendelések 50%-ánál kérik, két hete ez az arány még csak 20% volt.

A futárok tudatosan figyelnek arra, egy adott rendelést pontosan hova kértek, és szükség esetén telefonon is egyeztetnek a vevővel, hogy a csomag biztonságosan eljuthasson találkozás nélkül is a fogadóhoz.

Részletes útmutatást kaptak a higiéniai előírásokkal kapcsolatban is, illetve igény esetén kézfertőtlenítőt is biztosítanak számukra. Rendszeresen fertőtlenítik az ételszállító dobozukat, valamint minden olyan, kiszállítás során használt eszközt, amivel esetleg más is érintkezhet.

A NetPincér az éttermi partnereinek is többször küldött tájékoztató levelet a koronavírus hazai megjelenése óta. Bár az EFSA (European Food Safety Authority) szerint a fertőzés nem terjed étellel vagy itallal, az éttermek továbbra is fokozottan figyelnek a HACCP és élelmiszerbiztonsági előírásokra.

Minimum 60%-os alkoholtartalmú tisztítószerrel kell, hogy fertőtlenítsenek minden eszközt, amelyet a futárral vagy a fogyasztókkal való fizikai kapcsolat alatt használnak. Továbbá rendszeresen le kell tisztítaniuk a kiszolgálási területet és azokat a tárgyakat, melyekkel a vendégek és futárok érintkeztek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
puskas.png

A Puskás Aréna nyerte az Év stadionja címet

A világ 107 országából 30.632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14.955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta.
MTI - szmo.hu
2020. március 23.


hirdetés

A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte a 2019-es Év stadionja címről döntő szavazást.

A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett verseny kiírása alapján 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók.

A portál beszámolója alapján

a világ 107 országából 30.632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14.955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta.

A közlemény szerint a november 15-én felavatott létesítményre a világ minden tájáról, így a többi között Indonéziából, Argentínából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is érkeztek voksok.

hirdetés

A legjobbnak ítélt stadionra öt, a másodikra négy, a harmadikra három, a negyedikre kettő, az ötödikre pedig egy csillagot kellett adniuk a voksolóknak és a szavazatok összesítése, valamint szakértő építészek véleménye alapján ítélték oda az Év stadionja díjat.

A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben volt. Szavazni március 15-ig lehetett a weboldalon.

A honlap emlékeztetett: tavaly a szakmai zsűri a DVTK arénáját választotta az év legszebbjének.

A díjnyertes Puskás Aréna lesz az egyik helyszíne a koronavírus-járvány miatt idény nyárról a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságnak. A 2021. június 11-től július 11-ig tartó kontinensviadalon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban, amely 2022 májusában otthont az Európa-liga fináléjának is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
labor-2.jpg

„Volt, hogy több, mint 1000 vizsgálatot végeztünk egy nap alatt”

A magyar labor, ahol eddig a legtöbb vírustesztet végezték
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

A koronavirus.gov.hu Facebook-oldalán riport jelent meg Barcsay Erzsébettel, a Nemzeti Népegészségügyi Központ központi laborjának virológiai osztályvezetőjével.

A riportban bemutatják azt a labort, ahol eddig a legtöbb vírustesztet végezték. A munka különösen azokban a napokban volt nehéz, amikor napi 1000 minta is érkezett hozzájuk.

Ez az a labor, ahol Magyarországon először sikeresen izolálták a koronavírust március közepén.

Itt és másik hét hivatalosan akkreditált laboratóriumban állapítják meg, hogy valaki fertőzött vagy sem. A biztos eredményhez kettő vagy akár több vizsgálatra is szükség lehet. A laborban éjjel-nappal dolgoznak. Barcsay Erzsébet elmondta: a tünetek megjelenése előtt, a lappangási időszakban nehezen kimutatható a koronavírus. Beszámolt arról is, hogy sok szeretetet és figyelmességet kapnak a laborosok is.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!