hirdetés
abcug-lakas-3.jpg

Gyerekhez kötni a lakástámogatást, olyan mintha a szerveinket kérnék

Az elmúlt évek lakáspiaci változásai, az egekbe szökő lakás- és albérletárak, a szociális bérlakásállomány szinte teljes hiánya nehéz helyzetbe hozták az első lakásuk megszerzését tervező fiatalokat.
Zsilák Szilvia/Abcúg, Fotó: Habitat/Varga Gábor Vargosz - szmo.hu
2019. szeptember 12.


hirdetés

A Habitat for Humanity jelentése szerint a lakásvásárláskor a családnak is egyre mélyebbre kell nyúlnia a pénztárcájába, az otthonteremtési támogatások pedig csak tovább növelik a szegény és a gazdag fiatalok közti szakadékot. Egyre több fiatalnak nincs saját lakása, és Magyarországon is kialakult egy fiatal bérlői generáció, akik akár életük végéig albérletben fognak lakni. Lassan az állam körmére fog égni a szabályozás hiánya, az albérletpiac újraszabályozására lenne szükség, jelenleg viszont ezt a csoportot a lakáspolitikai intézkedések gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják - írja az Abcúg.

A riportot az alábiakban teljes terjedelmében közöljük.

Az elmúlt évek lakáspiaci változásai, a dráguló lakások és albérletek, az egyéb alternatívák teljes hiánya nehéz helyzetbe hozták az első lakásuk megszerzését tervező fiatalokat.

hirdetés

A lakásválság nem új jelenség, azonban az utóbbi időszakban azért lett közbeszéd tárgya, mert a középosztály is elkezdte a saját bőrén érezni.

A Habitat for Humanity Magyarország 2011 óta minden évben összeállítja éves jelentését a lakhatási szegénység magyarországi helyzetéről. Idén kiemelten foglalkoztak a fiatalok helyzetével, a jelentés erről szóló fejezetét szerdán mutatták be a “Neked honnan lesz lakásod?” – Fiatalok helyzete a lakáspiacon elnevezésű eseményükön, az ELTE BTK épületében. A beszélgetésre sok fiatal volt kíváncsi, azt azonban a szervezők már az elején leszögezték, hogy nem fognak tudni biztos receptet adni a lakáshoz jutáshoz.

Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója több megoldási javaslatot is felvázolt a hallgatóság előtt. Úgy gondolja, hogy

elfogadhatatlan az állam érvelése, miszerint azért nem avatkozik bele az albérletárak szabályozásába, mert azzal a szabad piacot korlátozná,

úgy látja, hogy az államnak lassan muszáj lesz elgondolkodnia azon, hogy mit lehet tenni az albérletpiacon.

A mamahotelben lakók, és akik életük végéig albérletbe kényszerülnek

A jelentés szerint a családi támogatással nem rendelkező, állami támogatáshoz hozzá nem férő, kevés saját forrással rendelkező fiataloknak nagyon nehéz megfelelő lakhatáshoz jutni. Nekik igen beszűkültek a lehetőségeik:

Vannak, akik a magas albérlet és lakásárak mellett nem tudnak lakást venni a fizetésükből, megjelent az úgynevezett bérlői generáció, akik közép- és hosszútávon albérletben fognak lakni.

A piaci ár alatt kiadott önkormányzati bérlakások alternatívaként szolgálhatnának, de elenyésző a száma azoknak az ingatlanoknak, amiket a fiatalok igénybe tudnak venni.

Vannak, akik nem anyagi jellegű családi támogatásokat vesznek igénybe, hanem például a szülőkkel való együttlakást választják.

A szegényebb fiataloknak sokszor súlyos kompromisszumokat kell kötniük, és túlzsúfolt, rossz állapotú, de arányaiban drága albérletbe kényszerülnek.

Vannak, akik munkásszállóra, átmeneti otthonba, hajléktalanszállóra szorulnak.

hirdetés

Az állami gondozott fiataloknak pedig egyre kisebb esélye van önálló lakhatáshoz jutni, és manapság egyre nagyobb arányban válnak hajléktalanná: a 29 év alatti hajléktalanok közel fele élt állami gondozásban.

Egyre későbbre tolódik a fiatalok önállósodása, egyre több fiatal marad a szülői házban, az úgynevezett mamahotelben. Az Eurostat adataiból kirajzolódik, hogy Európa jóléti államaiban sokkal kevesebb huszonéves lakik a szüleinél, mint Magyarországon.

A 18-34 év közötti magyar fiatalok 62,7 százaléka a szüleivel élt 2018-ban,

nemi bontásban megnézve, ebből a korosztályból a férfiak 69,1 százaléka, a nők 55,9 százaléka nem hagyta el a szülői házat. Ezzel az értékkel az uniós átlagot (2017-ben 48,1 százalékot) jóval megelőzzük, azonban még nem érjük el a dél-európai, mediterrán országok szintjét. Azonban még rosszabb a helyzet, ha csak az “idősebb fiatalok” helyzetét nézzük, az európai 28,5 százalékos átlaghoz képest, itthon a 25-34 éves korosztály 42,4 százaléka él a szülőkkel.

Magyarországon domináns a saját lakásban élők aránya, azonban jellemző tendencia, hogy egyre kevesebb fiatal él saját lakásban az idősebbekhez képest. A jelentés a KSH 1999-es adatait idézi, amikor a 35 éven aluli fiatalok 83,1 százaléka élt saját lakásban, ez az arány 2015-re 66,4 százalékra csökkent. Ezen tizenöt év alatt pedig háromszorosára nőtt azoknak az aránya, akik albérletben laknak. A lakáspiaci változások hatására természetesen az idősebbek között is csökkent a saját lakás aránya, azonban közel sem ilyen mértékben.

Mindez arra utal, hogy Magyarországon is kialakulóban van egy olyan úgynevezett bérlői generáció (angolul: generation rent), egy olyan fiatal korcsoport, aminek a tagjai nagyobb arányban élnek albérletben, ahol akár közép-és hosszútávon is bérlők maradnak.

A családnak is egyre mélyebbre kell nyúlni a pénztárcájába

A fiatalok saját lakáshoz jutását jelentősen meghatározza, hogy mennyire tudja őket támogatni a családjuk. Ennek a típusú támogatásnak a 2008-as válság előtt is jelentős szerepe volt a fiatalok lakáshoz jutásában, fontossága azonban a válságot követően tovább növekedett, hiszen a kieső hitelek helyébe részben a családi támogatás lépett. A családi háttér fontosságát mutatják a számok is, a KSH adatai szerint 2005 és 2015 között, a 35 év alatti fiatal lakásvásárlók 40,2 százaléka vett igénybe családi támogatást a lakásvásárláshoz.

A különböző hátterű fiatalok között mindez jelentős esélykülönbségekhez vezet a lakásvásárláskor. Azok, akik egyáltalán nem számíthatnak támogatásra, nagyobb összegű hitellel pótolták annak hiányát, végül pedig kisebb értékű lakást tudnak venni, általában nagyobb mértékű eladósodás árán.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
elrontott-generacio-1000x666.jpg

„Felneveltünk egy életképtelen generációt – hol rontottuk el?”

Az idézet egy cikkből származik, amit egy barátom osztott meg, és eddig majdnem 200 ezer lájkja van, tehát nagyon sokan értenek egyet vele. Nos, én sokat foglalkozom gyerekekkel – elmondom, szerintem hol rontottuk el. 
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Az említett cikk, vagy inkább blogbejegyzés egyértelműen felrobbantotta a netet. Teljes terjedelmében itt olvasható, a lényege az, hogy "hagytunk felnőni egy elrontott generációt", amely "nem terhelhető, képtelen elviselni a tetteinek a következményeit, összeroppan a felelősségtől, lusta, nem örül semminek, nulla munkáért követeli a pénzt, kiveszett belőle a tisztelet, a hit, nem látja a másik embert, csak a kütyüjébe mélyed" stb. stb. stb. És persze többször is felteszi a kérdést (szinte látom, ahogy a szerző kétségbeesett szemekkel az égre néz): hol rontottuk el? 

Napi szinten foglalkozom gyerekekkel. Kora tizenévesekkel, olykor kisebbekkel, olykor nagyobbakkal is. Egy jó nevű intézményben, többnyire kifejezetten jól szituált családok gyerekeivel, klassz cuccokban, világítós sportcipőkben (az, amelyiknek a talpa villog), menő uzsonnás dobozokkal, felnőtt mércével mérve is drága okostelefonokkal, netbookokkal, fülhallgatókkal.

hirdetés

Amikor az időm engedi, egyenként is elbeszélgetek velük. Arra mindig nyitottak, sőt, éheznek a kommunikációra. És mesélnek. Aztán beszélgetek a baráti köröm gyerekeivel is, ha úgy adódik. Itt most a negyven körüli szülők (plusz-mínusz pár év) csemetéire gondolok. Mára elég sok, mellbevágó megfigyelést tettem. Elmondom, én mit gondolok arról, hogy "hol rontjuk el" a gyerekeink generációját. Természetesen minden alábbi állításra érvényes, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára. 

Először is: ott rontjuk el, hogy nem beszélgetünk a gyerekeinkkel. És itt most nem arra gondolok, hogy a suliból hazafelé megkérdezzük, mi volt az ebéd, sok-e a lecke, vagy otthon odabökjük, hogy mit kér vacsorára. Nem.

Meggyőződésem, hogy a mai szülők túlnyomó része napi fél órát egyfolytában szinte soha nem beszélget a gyerekével. Bármiről.

Arról, hogy mi bántja, mi érdekli, kit szeret az osztályból, milyennek tartja a sárguló őszi leveleket az ablak előtt, szeret-e kosarazni, mi jut eszébe a hóesésről (ha egyáltalán látott már olyat), kivel csetel, hogyan illik egy beszélgetésben megszólítani egy lányt/fiút, mi számít bántásnak vagy sértésnek (mert sokszor azzal sincsenek tisztában).

Az a tapasztalatom, hogy ha leülök egy gyerek mellé, és tíz – csak tíz – percet teljes egészében rá koncentrálok, kérdezgetem, és meghallgatom a válaszait, utána tűzbe menne értem. És a leckéjét is azonnal megcsinálja. Nem, nem lesz egy csapásra kisangyal, de érezhetően kialakul benne egyfajta kötődés és tisztelet. Ha viszont ezt nem kapja meg, legfőképpen otthon, napi szinten, egészen nagykoráig, akkor ő miért is adná meg ezt a kötődést és tiszteletet másoknak? Hiszen azt se tudja, hogy kell. 

Másodszor: ott rontjuk el, hogy nem ritkán már hat-hét éves korukban a kezükbe adjuk a kütyüt, és mi magunk is éjjel-nappal kütyüzünk mellettük. Igen, persze, egyszerűbb, és kevésbé fárasztó rászabadítani őket az okostelóra, a netre meg a videójátékokra, akkor tényleg elvannak órákig, le van a gond róluk. Csak éppen beszippantja őket egy pszeudo-világ, ahol szűrés és válogatás nélkül ömlik rájuk egy halom személyiségromboló, totálisan kifordított értékrendű információ.

Ömlik rájuk az, hogy csak akkor vagy ember, ha mindekit halomra lelőve győzöl. Csak akkor vagy ember, ha szétretusálva, pucsítva, kigyúrva, önmagadból agyonfotosoppolt műanyag-babát kreálva vadászol a lájkokra a közösségi oldalakon.

Sőt, ezzel még milliomos is lehetsz, meg őrült Youtuberként is, elég, ha több százezer követőt behülyítesz, és máris dől a lé, minek ide munka.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
leszbi.jpeg

Ja, persze, két anyám van, és? – így nevel gyerekeket egy leszbikus pár egy magyar kisvárosban

Két, harmincas évei végén járó édesanyával beszélgettünk arról, milyen ma nőként közös családban élni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

Anna és Eszter (nevüket kérésükre megváltoztattuk) nagyjából 10 éve vannak együtt, 6-7 éve egy családban. Három gyerekük van, egy 18 éves nagyfiuk Anna előző, heteroszexuális kapcsolatából (egy 10 éves házasságból), egy 5 éves kislányuk, akit egy meleg férfival vállaltak együtt társszülőként, és egy pár hónapos pici fiuk, akit egy önkéntes donor segítségével hoztak a világra. Egy Budapest környéki kisvárosban élik a nyugodt, kisgyermekes nagycsaládok életét.

Ha homoszexuális emberekről beszélünk, mindenki azonnal meleg férfiakra gondol. Könnyebb leszbikus nőként gyereket vállalni és családot alapítani, kevésbé vagytok célkeresztben?

Eszter: A férfiakat veszik elő mindig. Két férfi szerelmére mindig undorítóként hivatkoznak. Nőként könnyebb megoldani, hogy az embernek gyereke legyen. A fiúknak csak az örökbefogadás marad, vagy esetleg a társszülőség.

hirdetés

Anna: Ha férfiként hordasz egy gyereket bölcsibe, sokkal hamarabb felmerül a kérdés, hogy hol az anyja? Ki az anyja? Ha nőként hordod, hát mindig az anyja hozza, kész. Nem is keresik, hol az apja.

Hogy döntöttétek el, ki fog szülni?

Anna: Én megszültem a nagyfiam 18 évvel ezelőtt, és akkor azt gondoltam, hogy én ezt ezennel befejeztem. Bárkivel nagyon szívesen szülök, középiskolás barátnőmmel, veled is, bárkivel, de hogy én még egyszer, azt már nem!”

Kislányotokat társszülőként, „felesben” nevelitek egy férfivel. Ez hogy működik?

Eszter: Az, hogy kéthetente hétvégén találkoznak, az nem apaszerep. Az egy kis haverkodás, és ennyi. Úgy gondoltuk, hogy jobb lenne, ha sokkal több időt töltene az édesapjával, ezért egy hetet nála van, egyet pedig nálunk. Csak abba nem gondoltunk bele, hogy ez azért fáj.

Ő tudja, hogy a ti családotok más, mint a többi? Hogy viszonyul ehhez?

Anna: Neki az természetes, hogy mi puszilkodunk.

Eszter: Erről nem lehet nem beszélni, főleg az óvodában. A gyerekek látják, és mindenre rákérdeznek. Mi nem akarjuk, hogy azt érezze, ez szégyellni való. Mert ha ő szégyelli, és ezt a többiek megérzik, akkor csúfolni fogják miatta. De ha azt mondja, hogy ja, persze, két anyám van, és?! Akkor kész, nem csúfolják, és téma lezárva.

Anna: Elmondtuk neki, hogy általában a gyerekeknek egy anyukája és egy apukája van. De milyen szerencsés, hogy neki két anyuka jutott, mert van olyan, akinek sajnos egy sincs.

Mi a helyzet a nagyfiatokkal?

Anna: A mai tinédzserek ezen elég hamar túllépnek. Az osztályában is van olyan, aki melegnek vallja magát. Mi többet izgulunk ezen, mint ő. Sokszor jönnek ide bandázni, senkit nem zavar a dolog.

Nemrég olvastam azt az érvet az azonos neműek örökbefogadása ellen, hogy a homoszexuális emberek gyakrabban váltogatják a partnereiket, ezért egy ilyen családban a gyermek folyamatos bizonytalanságnak lesz kitéve.

hirdetés

Anna: A gyerekvállalás sokkal nagyobb kihívás, mint egy heteroszexuális embernek. Nincs olyan, hogy ’hupsz, becsúszik’. Akik így vállalnak gyereket, végtelen sok belső őrlődésen mennek keresztül, hogy megtehetik-e egyáltalán. És ha ezen túljut egy pár, akkor meg ott van, hogy milyen módon legyen gyerekük.

Eszter: Maga a procedúra évekig tart, mire megkapják a gyereket. Örökbefogadásnál kell mindenféle teszt, tanfolyam, pszichológusi vizsgálat és környezettanulmányt is csinálnak náluk. Elméletileg az a természetes, hogy egy férfinak és egy nőnek lehet gyereke, biológiailag ők alkalmasak rá. De az természetesebb, hogy egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedik egy gyerek, mint szeretetben?

A kicsiket Eszter szülte. Jogilag van Anna és köztük bármilyen kapcsolat?

Anna: Az idősebbel semmilyen, neki van apukája. A nevelőszülőjének számítok, de ha Eszterrel valami történne, menne az apjához. A legkisebbnél más a helyzet, neki nincs fiktív apja sem, végrendeletben rendelkezett róla Eszter, de ugyanúgy örökbefogadási eljáráson kéne keresztülmennem. Jogilag kábé nincs semmi kapocs, és ez nagyon rossz.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
abcug-ovoda-cim.jpg

Mélyszegénységben élő óvodásoknak már egy tubus fogkrém is hatalmas segítség

Tíz hónap alatt országos mozgalommá nőtte ki magát az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezés, amely során már 219 hátrányos helyzetű óvoda talált örökbefogadóra.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalomban az örökbefogadók az írószerek és tisztítószerek mellett a gyermekük kiselejtezett, de még jó minőségű ruháit, játékait, könyveit juttatják el azokba az óvodákba, ahova főleg mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak.

A projekt olyannyira jó ötletnek bizonyult, hogy tíz hónap alatt ezer ember 219 hátrányos helyzetű óvodát fogadott örökbe. A projekt az óvónőkre épít, hiszen ők egy olyan szociális figyelőrendszert alkotnak, ami még az úgynevezett három hás, vagyis halmozottan hátrányos helyzetű családok életébe is belelát.

Óvoda egy gyönyörű, de eléggé hátrányos helyzetű volt bányásztelepülésen

hirdetés

A legtöbb család anyagilag rettenetes helyzetben van, mindegyik szülő arra törekszik, hogy a gyereküknek meglegyen a legfontosabb. Azonban amikor látom, hogy kicsi a gyerekre a cipő, akkor az adományokat tároló szekrényből adok egyet a kispajtásnak, ha akad megfelelő méretű, vagy egy kicsivel nagyobb

– mondja Ráki Sándorné, a Rudolftelepi Huncutkák Óvodája intézményvezetője.

Ráki Sándorné, a Rudolftelepi Huncutkák Óvodája intézményvezetője az egyik adománycsomaggal | Fotó: Magócsi Márton

Rudolftelep egykori bányásztelepülés Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Kazincbarcikától néhány kilométerre. A festői völgyben elhelyezkedő faluban a szebb napokat látott régi kolóniaházak emlékeztetnek arra, hogy a falu virágkorában több ezer bányász számára biztosított megélhetést.

A lakók az ország különböző területeiről érkeztek, azonban az állami bányabezárásokat Rudolftelep sem úszta meg, a magánkézbe került bánya pedig 2000 márciusában végleg bezárt. Mindez munkanélküliséget hozott magával, a lakosság száma pedig évről-évre csökken. Manapság a zsáktelepülésről a miskolci és kazincbarcikai üzemekbe járnak a lakosok dolgozni, vagy pedig közfoglalkoztatottak, esetleg munkanélküliek.

A hétszáz fős falu központjában találjuk a Rudolftelepi Huncutkák Óvodáját, ahová 24, többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek jár. Az intézmény vezetője Ráki Sándorné öt évvel ezelőtt költözött a településre, azóta az élete szorosan összekapcsolódik a telep életével.

Az intézményvezető körbevezet minket az udvaron, ahol saját maguk festették le a padokat, ahol a mókuskerékből hiányzik a kerék, és ahol a kerítés igencsak felújításra szorul. Ráki Sándorné (a gyerekeknek csak Kati néni) elmeséli, hogy mekkora álma egy mászóvár a “kispajtásoknak”, és hogy mekkora fájdalma, hogy a szülők anyagi helyzete miatt, nagyon nehéz bármilyen kirándulást vagy fizetős bábszínházi programot, esetleg gyermekkoncertet megszervezni a gyerekeknek.

Nem lehet leírni a gyerekek örömét, amikor kibontjuk a csomagot

Az egycsoportos óvodába többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, roma és nem roma származású gyerek jár, ezért az intézményvezető minél több helyről igyekszik támogatásokat szerezni. Az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalommal egy európai uniós pályázaton keresztül került kapcsolatba, az óvoda az elsők között került be a programba idén tavasszal.

“Amikor meghallottam, hogy kiválasztottak, nagyon boldog lettem, eddig kétszer érkezett adomány az örökbefogadótól, olyan fontos dolgokat kapunk, amiket igazán tudunk használni. A kismotornak nagyon örültek a kisebbek. Gyerekruhára is nagy szükség van, lábbeliből, felsőruházatból, kabátból, dzsekiből is mindent szét tudunk osztani.”

Eddig Kelemen Zsófia volt az egyedüli örökbefogadója az óvodának, de nemrég egy budapesti magánóvoda is bejelentkezett. Miközben a gyerekek alszanak, az intézményvezető az irodában kipakolja az asztalra a legutóbbi csomagot.

hirdetés

"Zsófi az internetre feltöltött “nincs listáról” tett be dolgokat, és telefonon is felhívott, hogy mire van szükségünk, mindig kitesz magáért, most is szép mennyiséget küldött. Dekorgumikat és dekorfilceket kértünk, a varrható anyagból ujjbábokat készítünk, és a téli játszóház alkalmával különféle dekorációkat a gyerekszobákba, ablakokba. Ezeket majd hazavihetik a gyerekek, hogy a testvérükkel is játszhassanak, és hangulatosabb legyen a gyerekszoba, örömtelibb az ünnep.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
dia.png

„A szüleink bezártak egy sötét szobába, és elmentek. Ordítottunk, visítottunk.”

Az SOS Gyermekfalvak ötrészes videókampányában fiatalok mondják el, hogy kerültek állami gondozásba.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

Itthon évente 8-10 ezer gyermeket emelnek ki családjából, erre igyekszik felhívni a figyelmet az SOS Gyermekfalvak ötrészes videókampánya.

A fiatalok jó esetben nevelőszülőkhöz, rosszabb esetben intézményi ellátásba kerülnek. Ez gyakran az egész családot megviseli, de a gyereket érintő elhanyagolás, az érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás miatt sokszor nincs más választás.

A felvételeken a fiatalok saját történetüket mesélik el és elmondják azt is, hogyan és miért kerültek az ellátórendszerbe. Egyiküket a szomszéd mentette meg, aki szólt a rendőrségnek, a másikukat anyja pedofil barátja mellől menekítettek ki.

hirdetés

Az állami gondozásban eltöltött idő sem mindig zökkenőmentes, ezt is elmondják a szereplők:


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!