hirdetés
karacsony-oreg-magany-1000x612.jpg

"Vannak gyerekeim, unokáim, de nem akarom zavarni őket karácsonykor"

A panelházunkban azt tervezik az öregek, hogy együtt töltik a szentestét, mert a családja úgyse viszi el magához egyiküket sem. Közben látom a 30-as, 40-es barátaimat, amint több tízezer forintos ajándékokat vadásznak a neten a gyerekeiknek. Nem tolódtak el egy kicsit a hangsúlyok? Vélemény.
Hargitay Judit. Fotó: - szmo.hu
2018. november 26.


hirdetés

Anyám pár napja elvitte a nagyapámat vérvételre. Rendszeresen kell, mert vérhígítót szed. Ültek a házidoki várójában, röhögcséltek, mellettük egy idős asszony várakozott. Egyszer csak odaszólt anyámnak: "A bácsi az édesapja?" Anyu: "Igen." Néni: "És maga kíséri el az orvoshoz?" Anyu: "Persze, a 99. évében van, nem hagyom másra, pláne nem egyedül, hogy elszédüljön, vagy bármi." Anyu jókedvűen mondta ezt, barátságos csevejnek szánta, és megdöbbentette a reakció. A néni elsírta magát. "Nekem is vannak lányaim meg unokáim. De soha nem jönnek velem. Elfoglaltak." Anyám lefagyott, nézte a könnyező nénit, nem tudott mit szólni.

Nem nagy sztori, de nem ez az első ilyen, amibe belefutok. A szomszéd nénim (86 éves), akit vasárnaponként néha áthívok egy kávéra, évek óta egyedül van szenteste. A fia beteg, a két unokája, akiknek már gyerekei is vannak, elmondása szerint “magukban szeretnek lenni”, nem viszik el őt magukhoz.

Szégyell beszélni róla, ha óvatosan érdeklődöm, szinte mentegetőzik: “Nem is akarom én zavarni őket.”

25-én vagy 26-án felugranak hozzá, hoznak drága, német “Duschgelt” (a múltkor velem fordíttatta le, mit jelent, ami a flakonra van írva, és hova kell kenni), meg valami digitális kütyüt ajándékba, aztán mennek is. Állítólag a házunkban a nyugdíjasok már egyezkednek, hogy december 24-én este összegyűlnek valamelyikük lakásában, hogy legalább ne legyenek teljesen magukban. A többségüknek van családja.

Közben sorra olvasom a Facebookon, hogy a barátaim hány jégfesztiválra, kirakodóvásárra, Miniverzumba, szabadulószobába, gokart pályára, állatsimogatóba, bejgli-kóstolóra, meg tudjafene, hova hordják a gyerekeiket. És már most íratják velük a méregdrága karácsonyi ajándékok listáját, amit persze mind megvesznek nekik. Több tízezer forintos drón (!), méteres Star Wars-figurák, elképesztő árú számítógépes játékok, legóhegyek, csillámpónik (ti például tudjátok, mi az az “intelligens unikorniskaki”? Már a harmadik kisgyerekes barátom keresi kétségbeesetten).

hirdetés

És miközben ezt látom, bevallom, elszomorodom. Klassz dolog, hogy a gyerekek ma ennyi mindent megkapnak, meg körülöttük forog a világ – tisztelet a kivételnek –, becsülöm a barátaimat, akik ennyire igyekeznek jó szülők lenni. De ezekben a családokban vajon mennyi törődés jut "visszafelé"? A szülők szüleinek? Az öregeknek? Vagy legalábbis a “régebbi” generációknak, akik nem csak addig jók, amíg szolgáltatni tudnak, vigyázni a gyerekre, meg az elfoglalt családanya helyett megsütni a százféle karácsonyi aprósüteményt, vagy el lehet ugrani hozzájuk 25-én ebédre, és akkor egy étkezés megúszva. Hanem akiknek a léte, jóléte, egészsége, közérzete, hangulata karácsonykor (is) legalább olyan fontos, mint az agyonajnározott gyerekeké.

Mert az öregek is családtagok ám. És ha körülnézek a világban, elbizonytalanodom: nem tolódtak el mostanában egy kicsit a hangsúlyok?

Ne értsetek félre, senkit sem akarok megbántani. Biztosan rengeteg olyan család van ebben az országban, ahol tényleg mindenki együtt van szenteste, az idősebbek is. Ahol a gyerekek megtapasztalják, miért jó és fontos egy nagypapa, nagymama jelenléte (és persze a dédszülőké, ahol még élnek) a szeretet és az összetartozás ünnepén. Reménykedem, hogy ezek a családok vannak többségben. Csak sajnos túl sok ellenpéldát is látok.

És nem tetszik, hogy egy 15 emeletes, budai panelházban az öregek azt tervezik, hogy együtt töltik a karácsonyt, mert a családja úgyse viszi el magához egyiküket sem.

Nem célom prédikálni a családi kötelékekről, inkább elmesélek egy rövid történetet. 15 éves lehettem, amikor átéltem életem legmegrázóbb karácsonyát. A 84 éves dédnagymamám (nagymamám édesanyja) haldoklott, és az egész család lement a faluba, hogy velük legyünk szenteste. Fel sem merült, hogy az ünnepet a kényelmes, kecskeméti lakásunkban töltsük, és a dédnagyit kórházba vigyük az utolsó napjaira. Mi, a család mentünk le hozzá.

Fotó: Pexels

Nagy, hófödte december volt, a nagyszüleim házában fel volt díszítve egy arasznyi fenyőfa. Meghallgattuk lemezről a Csendes éjt (mindig azt hallgatjuk gyertyagyújtáskor), aztán együtt átmentünk egy utcával arrébb, a dédi házába. A dédi egy hatalmas, rózsaszín dunyha alatt feküdt. Az éjjeliszekrényén egy szaloncukorral díszített fenyőág és egy szál gyertya, a félhomályos szoba sarkában, egy fotelben ült az orvos. Akkor már csak órák voltak hátra dédi életéből. Amikor beléptünk a szobába, a haldokló, aszott kis öregasszony látványa olyan ijesztő volt, hogy apám ösztönösen magához húzott, és a kezével eltakarta a szememet. Nagyapám halkan odaszólt neki: “Nem kell mindentől megóvni a gyereket, Gábor.” Apám leengedte a kezét, én odaléptem dédihez, aki már nem nagyon tudott magáról, de amikor engem meglátott, kicsit megemelkedett a párnáról, mintha el is mosolyodott volna, és erőtlenül végigsimított a karomon.

Talán negyedórát lehettünk ott, aztán a nagymamám elküldött minket, ő maradt virrasztani. Baktattunk a főutcán, a ropogó hóban. Én megkérdeztem: “Most mit csinálunk, papa?” Nagyapám rám mosolygott: “Elmegyünk az éjféli misére, és mondunk dédiért egy imát. Az egész falu ott lesz, kívánj mindenkinek boldog karácsonyt.”

Sok ajándékot kaptam azóta, drágákat, szeretetteljeseket, de életem egyik legfontosabb ajándékát azon a hóval borított, sötét-szomorú falusi szentestén kaptam meg. A nagyapámtól, akire ott, akkor még haragudtam is egy kicsit, amiért meg kellett néznem dédit, nem kímélt meg ettől, még az ünnepen sem.

Mégis, épp ezzel véste a fejembe, hogy a család nem az én tiszteletemre rendezett kívánságműsor, nem szolgáltatás, hanem vastörvény, amely alól én sem vagyok kivétel.

És ha az egyik családtag öreg, elesett, urambocsá terhére van mindenkinek – vagy épp távozni készül a világból –, akkor is vele vagyunk, mert akkor van a legnagyobb szüksége ránk. És ez fontosabb a díszkivilágításban úszó lakásnál, a bugyogó halászlénél, az ünnepi hangulatnál, az ajándék-kívánságlistámnál. És igen, fontosabb az én tinédzser lelkemnél is.

Tényleg nem szeretnék általánosítani, és csak nagyon halkan kérdezem meg: vajon hány gyerek tanulja ezt meg manapság, miután megkapták a csillámpónit, meg a legót, meg a drónt, meg az unikorniskakit?


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
foo-kutyavacs-soki.jpg

Ti, akik a zenészeket most kapálni küldenétek, ugye nem hallgattok többé zenét?

Ha következetesek maradtok, akkor ettől fogva semmilyen formában nem lesztek az általatok „siránkozó” művészeknek titulált emberek munkáinak élvezői. Vélemény.
SzÉ, illusztráció: MTI/Sóki Tamás - szmo.hu
2020. július 31.


hirdetés

Idén már nem lesznek fesztiválok és 500 főnél nagyobb koncertek. Emiatt a zenészek és a rendezvényeket kiszolgáló személyzet tagjai közül sokan kilátástalannak érzik a helyzetüket.

„Egyre több kolléga fog elmenni futárnak vagy árufeltöltőnek – zenészek a kormány döntéséről” című cikkünkben megírtuk, hogy a zenekarok és előadók nagy része számára a teljes nyári szezon kiesik, és a zeneipar több szereplője is elmondta, mennyire hátrányosan érinti őket a döntés.

Olvasom a cikk alatt a kommenteket. Sokan vélik úgy, hogy amit a zenészek, énekesek csinálnak, az nem munka. „Hajrá! Nekik is lehet dolgozni, nem fog leesni az ujjukról a gyűrű!” „El lehet menni dolgozni!” „Nem siránkozni kell! Lehet mást is csinálni!” „Tessék igénybe venni a közmunkaprogramot!” „Nem is árt neki egy kis fizikai munka!”

Először is, amit a hozzászólásokból látok, az sajnos a rosszindulat és a kárörvendés.

hirdetés

Másodszor akármilyen kicsi fellépésről, előadói tevékenységről van szó, a közönség ebből csak annyit lát, hogy „énekelgettek fél órát”. Én „csak” egy kórusban énekeltem pár évig, azt elmondhatom, hogy mennyi meló, mennyi gyakorlás, mennyi koncentráció, mennyi mentális munka, mennyi energia van akár csak egy fél órás „dalolászásban”. SOK.

De lehet, hogy hiába mondom, mert sokan óriási tévedésben vannak az előadó-művészettel kapcsolatban. Abból az alapfeltevésből (számomra agyrémből) indulnak ki ugyanis, hogy az összes művész haszontalan, dolgozni nem akaró ember, és amit csinálnak, az szerintük (a kommentelők szerint) nem munka.

Ennek az egyik legékesebb példáját már korábban láttam, amikor először döbbentem rá arra, hogy vannak, akik a zenészek, énekesek Facebook-oldalán hozzászólásukban azon háborognak, hogy miért nem adnak ingyen koncertet, és hogy „milyen anyagiasak”, azért, mert pénzt kérnek a fellépésért. Hiszen ugyebár ez „nyilván nem munka”, hanem „szenvedély, szerelem, hobbi”, szórakoztassák hát az embereket ingyen.

Erre egy volt egyetemi tanárom azt mondta volna, hogy aki az ő „haszontalan” egyetemi munkáját kritizálja, az tartsa meg helyette az óráit, hajrá, ő meg tudja kapálni a veteményest, ha kell, de kéretlen kritikusa nem fog tudni felkészülni cserébe az ő óráira.

A fő mondanivalóm azonban nem ez.

Most nem térnék ki arra, hogy nem csak a favágás, az árufeltöltés, a disznóól takarítása, a kamionok vezetése, meg a traktor összeszerelése a munka.

És hogy mekkora gürizés megtanulni profin zenélni, hangszeren játszani, dalszöveget írni és énekelni.

Hanem arra térnék ki, hogy aki szerint "a zenészek ingyenélők, akiknek büdös a munka", azok legyenek már következetesek, és ha ez a véleményük az előadókról, akkor ne hallgassanak soha többé zenét.

Ne töltsenek le zenét soha, de soha többé, ne indítsák el a Spotify-t, ne vásároljanak zenét semmilyen formátumban.

Rádiót se hallgassanak, és ha valahol, például egy üzletben zene szól, dugják be a fülüket, és szaladjanak ki, nehogy hallgatniuk kelljen ezeket az ingyenélőket.

Soha többé ne menjenek koncertre, buliba, fesztiválra, akkor sem, ha már lehet.

És az a legjobb, ha ők maguk sem énekelnek, fütyörésznek, dúdolgatnak soha többé, hiszen akkor ugyanazt csinálják, mint egy ingyenélő, lusta zenész, aki inkább dolgozna ugye.

Aztán lehet folytatni a sort azzal, hogy a tévét is kiköttetik, lemondják a Netflixet, a HBO-t meg a többit, nehogy bárhonnan bármilyen zeneféleséggel találkozzanak, és az a legjobb, ha az internet-előfizetést is visszamondják.

De a legeslegjobb talán mégis az volna, ha senki nem irigykedne a másikra, nem vezetné le rajta a saját frusztrációit, és ha mindenki inkább tízig (vagy akár százig) számolna, mielőtt hozzászólásában meg akarna sérteni bárkit is.

És még az is jó volna, ha nehéz helyzetekben kárörvendés és egymás kioktatása helyett inkább összefognánk és kreatív módon együtt oldanánk meg egy-egy súlyos problémát. Akárkinek, akármelyik rétegnek is a problémája.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mero-laszlo.jpg

Mérő László: „Az Index szétrobbanása meggyorsíthatja a jövő kialakulását”

A matematikus-pszichológus szerint most az olvasókon, magánembereken is múlik, hogy az Index utódaként létre tud-e jönni egy valóban teljesen független lap.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 25.


hirdetés

A Facebookon írta meg véleményét az Index körül zajló eseményekről Mérő László matematikus, pszichológus és publicista.

A tudós összehasonlította a 2014-es netadó és a pénteki, Index-beszántás elleni tüntetés hasonló képeit, de felhívta a figyelmet egy fontos különbségre.

Szerinte míg korábban a kormány meghátrált a tiltakozások előtt, most sokkal jobban jár, ha lényegében nem csinál semmit, és piaci tényezőkre hivatkozik az Index megszűnésekor.

Mint írja, a jelenlegi tulajdonosi struktúra a jelek szerint valóban tarthatatlan volt, abban sem lát különöset, ha ezt valaki gyanúsnak tartja. Azonban úgy véli, a tüntetés a jövőről szólt.

Szerinte ahogy a koronavírus megváltoztatta számos mindennapi szokásunkat, úgy fogja az Index sorsa átalakítani a tartalomfogyasztásunkat.

hirdetés

Ő is osztja a véleményt, hogy ha az olvasók valódi független médiát akarnak, elengedhetetlen lesz, hogy fizessenek érte, ahogy azt a tegnapi tüntetésen Hadházy Ákos is kiemelte.

Óriási értéknek tartja, hogy az Index stábja egyben maradt, és hogy minden jel arra utal, hogy dolgoznak azon, hogy a lap szellemiségét tovább vigyék. Ahogy Mérő írja, az eddigi munkájukkal megspórolják a marketingköltségeket, ami egy brand felépítéséhez kellene.

Becslése szerint így is körülbelül 2-300 millió kell ahhoz, hogy egy új online lapot indíthassanak, ezen túl pedig jogi és más természetű támogatásra is szükségük lesz.

A matematikus bízik abban is, hogy a dacára a kormányzati ellenszélnek, lesznek olyanok, akik hajlandóak beszállni egy "új Index" felélesztésébe. Posztjának végén Mérő László arra kér mindenkit, hogy gondolkodjon el - ő is ezt teszi -, hogy hogyan tud segíteni a remélhetőleg hamarosan születő új lapnak. Ilyen segítség lehet szerinte egy újabb tüntetésen való részvétel is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
torok-gabor-index-elemzes.jpg

Török Gábor: Az Index sorsáról végső soron a Fideszben döntenek

A politikai elemző a Facebook-oldalán értékelte az Index körüli helyzetet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 24.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy felmondott az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Velük együtt pedig a szerkesztőség több mint 60 munkatársa is kezdeményezte a felmondását.

Döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd nemet mondott a szerkesztőségnek arra a kérésére, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába.

Az Index körüli helyzetről Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán írt egy bejegyezésben.

"Az Index sorsáról végső soron a Fideszben (értsd: a miniszterelnök körüli hatalomgyárban) döntenek, hiszen ma már ott találhatók a tulajdonosok. A "tulajdonos diktál" elvet más ügyekben (...) ezt mindenki természetesnek fogadta el, érdemes lenne most is tisztában lenni ezzel"

- kezdi posztját Török Gábor.

hirdetés

A politikai elemző szerint

"a hatalomgyár nem gyakorol gesztusokat, de fél a politikai veszteségektől: könnyekkel nem érdemes próbálkozni nála, de ha erős ellenállástól tart vagy már azt tapasztal (elsősorban olyat, amire érzékenyek a szavazók), akkor óvatos lesz – ezért is volt az eddig ebben az ügyben, és ezért látunk még mindig újabb és újabb „nemfideszes” döntéshozókat az Indexnél".

Török Gábor azt is leírja: "akik nem pártmédiát szeretnének vagy éppen ellenzéki médiára vágynak, azok sem tulajdonosként, sem fogyasztóként nincsenek eltiltva attól (és eddig sem voltak), hogy ezért tegyenek is. Az ország sorsáért őszintén aggódó, felelősséget érző, hazafias milliárdosok – ha vannak ilyenek - nyugodtan finanszírozhatnának nem pártsajtóként működő szerkesztőségeket, a tényekre kíváncsi olvasók – ha vannak ilyenek - pedig olvashatnak, nézhetnek, hallgathatnak és ezáltal támogathatnak olyan orgánumokat, amilyeneket értéknek tartanak".

A politikai elemző azzal zárja a posztját, hogy

"a sajtószabadság fontos dolog, de ha valójában annyira nem is fontos elég sok ember számára (hogy politikai erőt képezzenek mellette), akkor nyilván csak addig marad életben, amíg valaki nem lesz elég erős, hatalmas és cinikus ahhoz, hogy a maga érdekei szerint értelmezze. A hatalom bizonyára – sok ügyben - lehetne mérsékeltebb, mértéktartóbb és méltányosabb is, de ha egy országban csak attól függ minden, hogy a hatalmon lévő képes-e a politikai logikát nem a végsőkig elvinni, mert a politikai logika (azaz ebben az esetben valamilyen ellenerő) nem kényszeríti rá erre, akkor ott kár erőlködni".


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
foo_soki.jpg

„Egyre több kolléga fog elmenni futárnak vagy árufeltöltőnek” – zenészek a kormány döntéséről

Az általunk megkérdezettek egyikét sem érte váratlanul, hogy marad az 500 fő feletti koncertek és fesztiválok tiltása, de a kettős mércét felháborítónak tartják. Arra is nagyon kíváncsiak, milyen kompenzációt kapnak most, hogy a teljes nyári szezonnak lőttek.
Láng Dávid; címkép: MTI/Sóki Tamás - szmo.hu
2020. július 30.


hirdetés

Mint azt megírtuk, a kormány hosszas halogatás után végül úgy döntött, augusztus 15. után sem engedélyezik az 500 fő feletti koncertek és fesztiválok megtartását.

Ezzel eldőlt, hogy a zenekarok nagy része számára a teljes nyári szezon kiesik – kisebb koncerteket ugyan tarthatnak, a bevételeik túlnyomó részét adó fesztiválfellépések azonban szinte mind elmaradnak idén.

A döntés kihirdetésével egy időben bejelentettek egy 5,3 milliárd forintos kompenzációs csomagot, amiből az első hírek szerint „garázskoncert-sorozatot” indítanának, ennek részletei azonban egyelőre homályosak.

Megkértünk néhány érintettet, mondják el első gondolataikat a kialakult helyzetről, illetve a lehetséges jövőképről.

hirdetés

Delov Jávor (Random Trip)

„Természetesen inkább a rossz hírre számítottam, hiszen az sem lenne konzekvens, hogy az augusztus 20-i ünnepségek elmaradnak, közben meg több ezer ember előtt játszunk mondjuk a Strand Fesztiválon, Alsóörsön, vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon.

Összességében a mentőcsomag első lépésként, mint szándék, pozitív (az összeg kapcsán nincs annyi információm, hogy meg tudjam ítélni, fedezi-e a károkat), örülnünk kell és örülök valójában annak is, hogy legalább 500 főig bezárólag zenélhetünk, de akkor is szíven ütött a mai bejelentés.

Azt hittem, együtt csináljuk végig ezt a nehéz időszakot országosan, és ugyanannyira vesszük ki a részünket a kihívásokból. Azt nem érzem igazságosnak, hogy a szakmánk azért ne dolgozhasson rendesen, hogy mások strandot üzemeltethessenek teltházzal, stadionokban focizhassanak/drukkoljanak, esküvőkiállításra járhassanak és még sorolhatnám ... Nyilván van egy sorrend, az egészség az első, nincs kérdés. Ja, de mégis van: akkor csak a koncerteken/színházakban a legfontosabb az egészség?”

Lázár Domokos (Esti Kornél)

„Meglepetésként biztos senkit nem ért. Aki követte az elmúlt hetek, hónapok kormányzati kommunikációját, az tudja, valami nagyon radikális fordulatnak kellett volna történnie ahhoz, hogy enyhítsenek a szabályokon.

Amit továbbra is felháborítónak tartunk, az a korlátozás diszkriminatív jellege. Más – egészségügyi kockázat szempontjából a koncertekhez nagyon hasonló – tömegrendezvényeket, eseményeket simán engedélyeznek: például focimeccseken, strandokon több ezer ember zsúfolódhat össze továbbra is. Persze ezeken a helyeken, jól tudjuk, nem fogyasztanak alkoholt.

Ami a belengetett támogatást illeti, szerintem ez csak látszatcselekvés, nem fogja kompenzálni sem a fesztiválszervezők, sem a klubok veszteségeit, ahogy egy átlagos zenekar egzisztenciális problémáit sem oldja meg.

5,3 milliárd forint nem is olyan sok pénz egy egész iparágat tekintve, és sokkal jobb helyre is mehetne, mint "garázskoncertekre". Ebben a formában ez a pénzösszeg nem fogja megoldani a zeneipar súlyos válságát, ráadásul az egésznek az a Magyar Turisztikai Ügynökség lesz a lebonyolítója, amely nem tekinthető zenei szakmai szervezetnek.”

Leskovics Gábor "Lecsó" (Pál Utcai Fiúk, Kiscsillag)

„Garázskoncertek. Most pár napig ez a szó fog pörögni a Facebookon...

Ezzel persze nem lehet kompenzálni azt a bejelentést, amit a szemüveges pár szóval odavetett: Idén nem lesznek már fesztiválok!

Már jó pár éve a legtöbb zenekarnak, így nekünk is a nyári koncertek adták a bevételeink 80%-át. El lehet képzelni, hogy ez mit jelent. Folytatódik az utolsó pár hónap tendenciája: egyre több zenészkolléga hagy fel a pályával és mennek futárnak, árufeltöltőnek, stb.

És már hallom is a trollokat: Nem baj! Legalább nem lesz annyi éneklés! Sötéten látom annak az országnak a jövőjét, ahol abbamarad a dal.”

További nyilatkozókért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!