hirdetés
losangeles-tuntetes.jpg

Gumilövedékkel oszlatták a tüntetőket Los Angelesben, kijárási tilalom lépett életbe több városban is

Elképesztő mértékű a felzúdulás George Floyd halála miatt, és nem csökkennek az indulatok.
Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent - szmo.hu
2020. május 31.


hirdetés

Az Egyesült Államok városaiban a kezdetben békés tüntetések számos területen erőszakossá váltak. Autókat, épületeket gyújtottak fel, a helyi hatóságoknak könnygázt és gumibotot kellett bevetnie.

Donald Trump elnök egyre inkább sürgeti a meggyilkolt minneapolisi férfi, George Floyd haláláról való megemlékezést, ugyanakkor kijelentette, hogy nem engedheti meg, hogy az erőszakos tömeg uralkodjon az érintett városokban.

Hétfőn áll bíróság elé az a 44 éves volt rendőrtiszt, Derek Chauvin, akit az afroamerikai férfi meggyilkolásával vádolnak. Az ellene szóló videofelvételen jól látszik, hogy jó néhány percig térdelt Floyd nyakán, aki többször szólt, hogy már nem kap levegőt.

A Floyd-ügy miatt elszabadult a pokol Amerikában, ami egyesek szerint teljes mértékben tükrözi az országban fennálló egyenlőtlenségeket. Legalább harminc városban szerveződtek tüntetések a rasszista eszmék ellen – derül ki a BBC összefoglalójából.

hirdetés

Los Angelesben a rendőrök gumilövedéket is használtak az oszlatáshoz, miután a tüntetők üvegeket dobáltak és rendőrautókat gyújtottak fel. New Yorkban videóra vették, ahogy egy rendőrautó belehajtott a tiltakozó tömegbe.

Bill de Blasio polgármester szerint a tüntetők provokálták ki a drasztikus közbelépést. Ezzel szemben Alexandria Ocasio-Cortez, kongresszusi képviselő véleménye szerint de Blasio állítása egyenesen elfogadhatatlan, és ez nem szolgálhat mentségül a rendőrök számára.

Chicagóban a demonstrálók köveket dobáltak a tisztekre, akik válaszul könnygázt vetettek be. Több embert letartóztattak.

Atlantában, ahol pénteken épületeket rongáltak a tiltakozók, kijárási tilalmat rendeltek el. A rendkívüli állapotra az emberek és vagyontárgyaik védelme miatt volt szükség.

A tüntetések megfékezésére kirendelték a Nemzeti Gárdát, amely az Egyesült Államok kormányzóinak felszólítására avatkozhat be belföldi vészhelyzetekben. Washington DC-ben ők álltak a Fehér Ház és a tömeg közzé.

Philadelphiában 13 rendőr sérült meg az utcai harcok során. Legalább 35 embert tartóztattak le, miután üzleteket fosztottak ki, rendőrautókat gyújtottak fel, és épületeket rongáltak meg.

Philadelphiában, Portlandben és Louisville-ben éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, de ez többeket nem tartott vissza, és este demonstrációkat szerveztek.

Szombat este Trump elmondta, hogy Floyd halála rémülettel, haraggal és bánattal töltötte meg az amerikaiak szívét.

Egy floridai televíziós nyilatkozatában, miután Elon Musk milliárdos Space-X társasága először küldött embereket az űrbe, megemlítette a tüntetéseket övező ellentéteket is.

„Előttetek állok, mint barát, mint szövetséges, aki békét keres minden amerikai számára” – mondta.

Az elnök elítélte a fosztogató és anarchista törekvéseket és úgy fogalmazott, hogy nem tartják tiszteletben Floyd emlékét.

„Amire szükség van, az a gyógyítás, nem a gyűlölet, az igazság, nem a káosz” – nyilatkozta. „Nem fogom engedni, hogy a dühös tömeg átvegye az uralmat.”

Trump személyesen a demokrata minneapolisi polgármestert vádolta a tiltakozások kordában tartásának hiánya miatt. Az elnök előrevetítette, ha a helyi erőkkel nem képesek kontrollálni a helyzetet, akkor a Nemzeti Gárda fog cselekedni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-donald-trump.jpg

Óriási baromságot mondott a koronavírusról Donald Trump, a Facebook és a Twitter is törölte a posztját

„Ha megnézzük a gyerekeket, azt mondhatjuk, hogy ők majdnem, hogy - és ezt majdnem teljes biztonsággal állítom - immunisak erre a betegségre” - fogalmazott az amerikai elnök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Félrevezető információt közölt a koronavírusról Donald Trump, ezért eltávolította az amerikai elnök egyik posztját a Facebook. Ezzel egy időben a Twitter is ugyanígy tett, sőt, egy időre az elnök kampánycsapatának Twitter-fiókját is befagyasztották - írja a BBC.

Donald Trump a Fox News csatornának adott interjújából osztott meg egy részletet, amiben az amerikai iskolák újranyitása mellett kampányol.

"Ha megnézzük a gyerekeket, azt mondhatjuk, hogy ők majdnem, hogy - és ezt majdnem teljes biztonsággal állítom - immunisak erre a betegségre"

- hangzik el a videóban.

A Facebook szóvivője a poszttal kapcsolatban azt mondta: "A videó azt a hamis állítást tartalmazza, hogy az emberek egy csoportja immunis a koronavírusra, ami súlyosan sérti a Covid-19-cel kapcsolatos álhírterjesztésre vonatkozó vállalati szabályainkat."

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
gulyas-gergely-korlatozasok-koronavirus-fesztivalok-mti-foto.jpg

5 millió koronavírus elleni vakcinát kötött le Magyarország, bár maga az oltóanyag még nem létezik

Az Európai Unióban 300 millió ellenszer jár a tagállamoknak, ha készen lesz.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy Magyarország ötmillió koronavírus elleni vakcinára kötött le kapacitást.

Gulyás hozzátette, nem szeretne senkiben hamis reményt kelteni, hiszen még nincs elérhető vakcina sehol a világon, és az is lehet, hogy nem is lesz.

Ugyanakkor ha kifejlesztik, hazánk lakosságának fele már biztosan kap belőle. Azt nem lehet tudni, hogy a potenciálisan elkészülő készítmények közül melyikből kap Magyarország.

Az Európai Bizottság a napokban jelentette be, hogy a Sanofi francia gyógyszergyárnál összesen 300 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot kötött le. Ezekből vásárolhat a 27 tagállam, amint a klinikai tesztek után forgalomba kerülhetnek.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
wtc-brusszel2.jpg

Kigyulladt a World Trade Center Brüsszelben

A képek egészen kísértetiesek, mivel az épületen a "Itt van a jövő!" felirat áll.
MTI - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Tűz ütött ki a brüsszeli World Trade Center (WTC) toronyháza egyik technikai helyiségében csütörtök délután, a felújítás alatt álló épületben néhány munkáson kívül mások nem tartózkodtak, a tűznek nincsenek sérültjei - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

A napilap információi szerint a tűz a belga főváros északi pályaudvara melletti üzleti negyedben álló toronyház 27. emeletén egy technikai helyiségben keletkezett. A felújításhoz előkészített szigetelőanyag kapott lángra.

A koronavírus-járvány miatt üresen álló épületet felújító vállalat munkásai épségben el tudták hagyni az épületet. A tűz oltását nehezítette, hogy a munkálatok miatt az épület vízvezetékeit elzárták, a kiérkező tűzoltóknak utcai tűzcsapokról kell vizet vezetniük a magasban felcsapó lángok eloltására. Az oltási munkálatok megkönnyítésére az állványzathoz használt emelőszerkezeteket, a felújítást végző vállalat a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

A környéken sűrű füst gomolyog, de senki sincsen életveszélyben - tette hozzá a lap. Az esetet még ijesztőbbé teszi, hogy az épületre a "The Future is Here", azaz "Itt van a jövő!" felirat volt kivetítve.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gulyas-gergely-kormanyinfo-mti.jpg

Gulyás Gergely: zöld helyett sárga besorolású ország lett Spanyolország

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón közölte, más országok is szóba kerültek, de egyelőre kivárnak.
MTI/SZMO, Címkép: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Spanyolország zöld helyett sárga besorolású ország lett - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

"A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a kormány szerdai ülésén arra jutott, hogy sajnos a helyzet Európában az országok többségében romlik, valahol elég drámai számok is vannak. Ezért egy ország, Spanyolország esetében döntött úgy a tisztifőorvos javaslatát támogatva a kormány, hogy az eddigi zöldről sárga minősítést kapjon. Szóba kerültek további országok is, de kevésbé volt radikális az emelkedés, egyelőre kivárunk

- fogalmazott Gulyás Gergely, aki azt is hozzátette,

a zöld besorolású országokba utazás is fokozott óvatosságot igényel, mindenki józanságát kéri a kormány.

Hangsúlyozta: nagyobb kockázat nélkül lehet utazni a környező országok közül Szlovákiába, Ausztriába, Szlovéniába, Horvátországba. A többi európai országban - a balti államok és Finnország kivételével - lényegesen magasabb a fertőzöttség, mint Magyarországon - tette hozzá.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!