hirdetés
george-clooney.jpg

George Clooney: A rasszizmus Amerika legnagyobb járványa

A színész Donald Trumpra is utalt a nemrég megjelent esszéjében. Szerinte ugyanis nem olyan vezetőkre van szükség, akik gyűlöletet szítanak és bátorítják az erőszakot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

George Clooney egy erős és kemény hangvételű esszében írt a Daily Beasten George Floyd haláláról és az azt követő tüntetésekről. A színész szerint semmi kétség afelől, hogy a 46 éves afroamerikai férfit megölték. Ezt pedig azzal hozza összefüggésbe, hogy a rasszizmus Amerika legpusztítóbb járványa.

"A düh és a frusztráció, amit most ismét megnyilvánulni látunk az utcákon, arra emlékeztet, hogy országként milyen keveset fejlődtünk a rabszolgatartás eredendő bűne óta"

- írta Clooney, aki szerint a bűnüldözés terén és a büntetőjogi rendszerben komoly, rendszerszintű változásokra van szükség.

A színész arra is kitér, hogy az állampolgárok egyenlő bánásmódjáról a döntéshozóknak kelle gondoskodniuk. Esszéjében pedig nekimegy Donald Trumpnak is, ugyanis úgy fogalmaz, hogy szerinte nem olyan vezetőkre lenne szükség, akik gyűlöletet szítanak és bátorítják az erőszakot.

Clooney végül arra bíztatja az amerikaiakat, hogy menjek el szavazni, ha esélyt akarnak adni annak, hogy a jelenlegi helyzet változzon.

hirdetés

Korábban már több cikkünkben is írtunk róla, hogy zavargások törtek ki Amerikában, miután május 25-én egy afroamerikai férfi meghalt a rendőri intézkedés közben. George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette Minneapolisban, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, nem sokkal később pedig meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: gyilkosság vádjával őrizetbe vették a rendőrt, aki Floyd nyakára térdelt.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tothgabi.jpg

1200-an kikövették Tóth Gabit az Instagramon, miután kiírta, hogy többé nem posztol képet a kislányáról

Az énekesnő és férje csütörtökön este posztolta a közösségi oldalain, hogy többet nem tesznek ki képet a kislányukról, az eddigi fotókat pedig már törölték.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor csütörtökön este a közösségi oldalain közölte, többet nem posztolnak a kislányukról, Hannarózáról. Emellett pedig az össze eddigi fotót törölték róla az oldalaikról.

Az énekesnő és párja a posztban azt írta, azért hozták meg ezt a döntést, mert a gyermekük a legfontosabb számukra és szeretnék tiszteletben tartani a jogait.

"Azért, mert gyermekünk a legfontosabb. Szeretnénk a jogait tiszteletben tartani akkor is, ha még nagyon kicsi és azt hisszük, sokminden nem számít még ebben a korban... Rájöttünk, minden számít...Eddig nem ástuk bele magunkat ebbe a témába, csupán a boldogságunk, szerelmünk gyümölcsét szerettük volna világgá kürtölni"

- fogalmaztak a posztban.

hirdetés

Az énekesnő posztja alatt többen is leírták, hogy bár imádták a csodálatos kislányt, de egyetértenek a döntésükkel. Ugyanakkor voltak, akik nem így gondolták.

Tóth Gabit ugyanis péntek reggelre 1200 ember követte ki az Instagarmján, erről ő maga számolt be.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
szabo-zsofi-kaleta-ugy.jpg

„Én egy hete alig tudok aludni” - Szabó Zsófi élő adásban sírta el magát a Kaleta-ügy miatt

A műsorvezetőt mélyen megérintették a történtek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Kaleta Gábor, volt perui nagykövetet a bíróság egy év - végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt. Az ügyészség elfogadta az első fokon hozott ítéletet, szerdán viszont kiderült, hogy Kaleta ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen, ezért az ügy másodfokon folytatódik.

Kaleta Gábor védőügyvédje, Mester Csaba a Fókusznak adott interjút nemrég. Ebben például arról kérdezték, hogyan egyeztethető össze a Fehér Liliom Egyesület alapítótagjaként és aktivistájaként egy gyermekpornográfiával vádolt személyt védelme. De arról is beszélt, hogy miért vállalta el Kaltea ügyét.

A Fókusz riportját az RTL Klub Reggeli című műsorában is bejátszották, az egyik műsorvezető, Szabó Zsófi pedig a riport után fakadt ki a történtekkel kapcsolatban, egy ponton pedig el is sírta magát.

"Gyomorforgató történet, és azt gondolom, megbánás ide vagy oda, kedves Mester Csaba, egy ilyen embernek – tök mindegy, hogy min kellett keresztül mennie – nincs helye a társadalomban. Az a 19 ezer gyerek min ment keresztül? Döbbenet, hogy itt tartunk, hogy fellebbezésről van szó. Ahelyett, hogy csöndben lenne"

- kezdte dühösen a műsorvezető, aki ezután azt is hozzátette, egyszerűen nem lehet nem megszólalni.

hirdetés

"Egyszerűen nem lehet nem megszólalni. És ez most nem a politikáról szól, hanem arról, amit tesznek ezek az emberek. Nincs ilyen, hogy megbánta a tetteit. Meg lefogyott. Hát hogy?! Én egy hete alig tudok aludni"

- fogalmazott Szabó Zsófi elcsukló hangon.

A műsorvezető azt is elmondta, hogy nem azért viseli meg ennyire ez az ügy, mert ő maga is érintett lenne, hanem azért mert ő is édesanya, és előtte van, hogy mi történhetett ezekkel a gyerekekkel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
naya_rivera_northfoto.jpg

Vízbe fulladhatott a Glee sztárja, 4 éves gyerekét a csónakban találták meg

Úszni indultak egy dél-kaliforniai tavon, de a színésznő nem viselt mentőmellényt.
Fotó: Northfoto/Milestone/Empics Entertainment - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

Csónakot bérelt Naya Rivera 4 éves kisfiával szerdán délután, majd kirándulásra indultak egy dél-kaliforniai tavon. A Glee című sorozat sztárja nem sokkal később nyomtalanul eltűnt, hiába keresik órák óta a hatóságok, írja a BBC.

Szerdán érkezett bejelentés a helyi seriff hivatalába arról, hogy a Piru-tavon egy csónakban egyedül ringatózik egy kisgyerek. A mentés során egy alvó kisfiúra bukkantak, akiről gyorsan kiderült, hogy a színésznő gyereke.

A rendőröknek a kisfiú azt mondta, hogy úszni indultak az anyjával, de már csak ő tért vissza a csónakba.

A hatóságok éjszakára felfüggesztették a 33 éves nő keresését, a kutatást napfelkelte után folytatják majd. Feltételezések szerint a színésznő vízbe fulladhatott. A rendőrség információi szerint kettejük közül csak a kisfiú viselt mentőmellényt, a színésznő nem.

Naya Rivera röviddel az eltűnése előtt posztolt képet magáról és gyerekéről a Twitteren:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
krausz-gabor-toth-gabi-kislany-foto-kozossegi-oldalak.jpg

Tóth Gabi és Krausz Gábor többé nem posztol a kislányukról, a fotókat törlik

„Annak ellenére, hogy mi azt hisszük, a világ egy szép, békés, jó hely, azt tapasztaljuk, hogy már nem olyan, mint jónéhány évvel ezelőtt, mint például a mi gyermekkorunkban.”
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Krausz Gábor séf elgondolkodtató bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán.

Ebben azt írja, hogy több fotót nem osztanak meg Tóth Gabival a kislányukról, Hannarózáról a közösségi oldalakon, és az eddig feltöltött képeket is törlik.

Krausz Gábor részletesebben meg is indokolta a bejegyzésben, hogy miért döntöttek így.

"Azért, mert gyermekünk a legfontosabb" - kezdi az indoklást.

"Szeretnénk a jogait tiszteletben tartani akkor is, ha még nagyon kicsi és azt hisszük, sokminden nem számít még ebben a korban... Rájöttünk, minden számít...Eddig nem ástuk bele magunkat ebbe a témába, csupán a boldogságunk, szerelmünk gyümölcsét szerettük volna világgá kürtölni.

hirdetés

Semmilyen "ego ügy", magamutogatás és érdek nem fűződött Hannával kapcsolatos megnyilvánulásokhoz...

Hanna egy csoda, úgy jött az életünkbe, hogy azt hittük, mi soha nem élhetjük át a szülői érzéseket, hogy nem foganhat meg, de megérkezett és ez felülírt mindent. Ajándék volt és most is csak gyönyörködni tudunk benne.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!