ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Milyen hús fogyasztása jár a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal?

Elmagyarázzuk.

Link másolása

Ökológiai lábnyom és húsfogyasztás – a két kifejezést gyakran lehet hallani együtt. Azt is, hogy az ökológia lábnyomunk csökkentéséhez az étrendünkben csökkenteni kell a hús mennyiségét, vagy telesen át kell térnünk a húsmentes életmódra.

Létezik olyan típusú húsfogyasztás, ami a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal jár?

Először is: mit nevezünk ökológiai lábnyomnak? Leegyszerűsítve ez annak a föld- és vízterületnek a mérete, amire az adott személynek vagy populációnak az életszínvonala fenntartásához szüksége lenne. Az ökológiai lábnyomot a következők alkotják: a táplálkozáshoz szükséges gabona megtermelésére szolgáló terület, annak a legelőnek a mérete, amely az elfogyasztott hús előállításához nélkülözhetetlen, a fa és papír felhasználásának megfelelő erdőterület, a hal, rák, tengeri herkentyű fogyasztásával arányos tenger/óceán, a lakáshoz szükséges földterület és annak az erdőterületnek a mérete, amely az energiafogyasztással arányos mennyiségű szén-dioxid megkötéséhez szükséges.

A Föld Napja Alapítvány egyik anyaga szerint

egy átlagos európai ember ökológiai lábnyomának 51 százalékát teszik ki az élelmiszerek.

Ebben benne vannak a termőföld, valamint az élelmiszer feldolgozása, elosztása, szállítása és fogyasztás során keletkező szén-dioxidot elnyelő terület. „Míg az élelmiszer-kilométerekből (amíg az élelmiszer a földekről a tányérra kerül) származó szén-dioxid-kibocsátás az élelmiszer-lábnyomnak átlag 3 százalékát teszi ki, addig az állatifehérje-termékek (hal, hús, húskészítmények, tojás) az élelmiszer-lábnyom 48 százalékát adják, főként az állati takarmány termesztésére használt szántóföldek miatt.”

Egy másik probléma a gazdasági és anyagi helyzettel kapcsolatos. A húsfogyasztás ugyanis összefügg az egy főre eső GDP nagyságával.

Ahol növekszik az egy főre jutó GDP, ott növekszik a fogyasztás és megjelenik a túlfogyasztás is. A népes ázsiai országok, többek közt Kína és India lakóinak egyre szélesebb rétege engedheti meg magának a költségesebb életvitelt és a luxuscikknek számító élelmiszereket, így a hagyományos étrendet felválthatja az állati fehérjében gazdagabb étrend

Az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának növekedése és a Föld népességének növekedése hatalmas probléma, emiatt lenne fontos, hogy a növényi étrendje térjünk át, vagy legalább erősen csökkentsük a húsfogyasztás, és amikor húst eszünk, lehetőleg olyat válasszunk, amelynek az előállítása a legkisebb ökológia lábnyommal jár.

Ennek az egyik módja az, hogy a környékről, helyi termelőtől vásárolunk, és nem veszünk olyan húst, illetve húskészítményt, amit messziről szállítottak ide.

Például nem ragaszkodunk a dél-amerikai marhához, akkor sem, ha meg tudjuk fizetni, vagy helyi/hazai halat vásárolunk az egzotikus fagyasztott áru helyett.

Amikor különféle húsok előállítási folyamatait vizsgálták, akkor az az eredmény született, hogy a bárányhús előállítása terheli leginkább a környezetet, mivel például a szarvasmarhához képest arányaiban nézve kevesebb húst adnak, ám a tartásuk és etetésük hasonló mennyiségű üvegházgáz-kibocsátással jár. A második helyen marha áll, mivel, ebből 1 kg előállítása során 27,1 kg szén-dioxid kerül a légkörbe.

A nem kérődző állatok, például a szárnyasok tartása a tenyésztési szakaszban nem terheli meg úgy a környezetet, mint a szarvasmarha tartása, de a szárnyasok nagyüzemi feldolgozása sok energiát és vizet igényel.

Könnyen belátható, hogy a fentiek miatt, ha ez lehetséges és megoldható, érdemes otthon baromfit tartani, természetesen nem üzemi körülmények között, illetve házi, szabad tartású szárnyashús venni, és drasztikusan csökkenteni a nagyüzemi módon előállított szárnyashús mennyiségét az étrendben. A valóban tanyasi módon tartott, szabadon nevelt baromfi húsának az előállítása nagyságrendekkel kisebb ökológiai lábnyommal jár, mint a nagyüzemi tartással nevelt szárnyasoké.

Csökkentsük a vöröshúsok (sertés, marha stb.) fogyasztását, mert ezeknek az állatoknak a táplálása jóval több földterületet és energiát használ, mint a szárnyasoké.

A tenger gyümölcsei és külföldről (akár más földrészekről) ide szállított halak helyett válasszuk a hazai, édesvízi halakat.

Amikor tudunk, vásároljunk a környékről és ellenőrzött forrásból származó vadhúst, mivel egyrészt a vadállatok nyilván nem nagyüzemi körülmények között élnek, másrészt egyes fajok állományát egyébként is gyéríteni szokták.

De az első és legfontosabb lépés az, ha hetente legalább egy, de inkább több húsmentes napot tartunk, emellett pedig növeljük a zöldségek, a gyümölcsök, az olajos magvak és a gabonafélék (de nem a fehérliszt és az abból készült finomított ételek) arányát az étrendünkben.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Meztelenül nyitott ajtót a pizzafutárnak egy angyalföldi nő – futársztorik
Aki futárnak áll, fel kell készülnie nem mindennapi kalandokra. Jó, ha megőrizzük a hidegvérünket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elképesztő történetekről számolt be a Blikk, budapesti pizzafutárok meséltek.

A világjárvány óta az eddiginél is jobban rászoktak az emberek az online rendelésre. Sokan el is szegődtek áruszállítónak, ételfutárnak és remekül meg lehet belőle élni. Azonban nem árt, ha felkészül furcsa dolgokra is, aki futárkodásra adja a fejét.

Egy 18 éves diák futár az éjszakai műszakok során rendszeresen találkozott például részeg ügyfelekkel. Egyikük például,

amikor áltvette a rendelést, leült a lépcsőre, majd a kerítésbe kapaszkodva mászott vissza az ingatlanba.

A futár elárulta, hogy már a telefonban hallható volt, hogy a megrendelő részeg. De történt vele olyan is, hogy egy üdítő kiborult a szállítás során, és mire kiérkezett a címre, eláztatta a tárolót, és amikor kivette, hogy átadja a megrendelőnek az elázott dobozból a földre borult az étel. Meglepő módon ügyfél udvariasan összeszedte, és zokszó nélkül átvette a rendelést.

Egy másik, 22 éves kiszállító Angyalföldre egy csomagot. Ahogy kell, 45 perccel az érkezése előtt telefonon értesítette a címzettet, hogy érkezik a küldemény.

Mikor megérkezett a címre, már nem telefonon kereste a hölgyet, csak felcsengetett a megadott lakásba. Amikor kinyílt az ajtó, a címzett, egy hölgy csak fehérneműt és egy meglehetősen átlátszó köntöst viselt. Amikor a nő rájött, hogy a csomagja érkezett meg, döbbenten annyit mondott annyit mondott:

„Úristen, bocsánat, azt hittem az ügyfelem vagy!”

Olyan is előfordul, hogy a futár és a megrendelő között konfliktus alakul ki. Emiatt járt úgy egy másik 22 éves futár, hogy bár az ügyfele a csomagot átvette, azonban a kijutással akadt egy kis gond. Mikor a futár felcsengetett, hogy nyomják meg az ajtónyitó gombját, bosszút állt rajta a dühös ügyfél, nem engedte ki a házból. Amikor kiszállító megpróbált a többi lakáshoz csengetni, ők azt hitték, hogy be szeretne jönni, és ők sem segítettek. Végül egy órát kellett várnia, amíg valaki kiengedte.

A tanulság csupán annyi, hogy az menjen futárnak, aki fel van készülve a néha nem is olyan kellemes kalandokra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET: