GASZTRO

Kispórolták a Túró Rudiból a túrót? Itt a hivatalos válasz az ügyben

Egy tiktokker bejelentést tett a hatóságoknál a Pöttyös Túró Rudi összetevői miatt, és gyorsan választ is kapott. Az erről szóló videóit néhány nap alatt több százezren látták.

Link másolása

A termékkritikus nevű TikTok-csatorna tulajdonosa a 0 százalék hozzáadott cukrot tartalmazó Pöttyös Túró Rudi csomagolásán kiszúrta, hogy az összetevőknél nem túró, hanem „tejalapú rögös készítmény” szerepel.

Szerinte a termék nevével megtévesztik a vásárlókat, ezért bejelentést tett a gyártó ellen.

Videójában a bejelentő férfi kifejtette: például a madártejes, az epres, a mogyorókrémes, a sóskaramellás és a kókuszos ízesítésű Pöttyös Túró Rudi sem tartalmaz túrót, nem is abból készül, ezért ezeket véleménye szerint nem lehetne Túró Rudinak hívni, mégis ez van a csomagolásukra írva. Emellett álláspontja alapján „A Pöttyös az igazi!” jelmondat is alkalmas a vásárlók megtévesztésére.

@termekkritikus

♬ eredeti hang - A termékkritikus

A tiktokker a gyártó ellen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál és a szabolcsi kormányhivatal élelmiszerbiztonsági osztályánál tett bejelentést, utóbbitól pedig egy napon belül válaszoltak neki.

Közölték: az ízesített Pöttyös Túró Rudi termékek jelölésével kapcsolatban a gyártóval szemben már eljárás indult és jelenleg bírósági eljárás van folyamatban.

@termekkritikus

♬ eredeti hang - A termékkritikus

Update

Hétfőn a Pöttyös Túró Rudi gyártója, a Friesland Campina Hungária is reagált az ügyre. A közleményükben azt írták, hogy a Pöttyös termékek esetében zsírszegény túró a meghatározó alapanyag.

„Ugyanakkor egyes ízesített termékvariánsok gyártása során minimális mértékben, tejpor hozzáadásával módosítjuk a hagyományos receptúrát. A használt technológia megegyezik a túrógyártással, azonban a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai értelmében ez utóbbi esetben az így készült termékösszetevőt nem jelölhetjük túróként, hanem tej alapú rögös készítményként tüntetjük fel azt termékeink csomagolásán. Az érintett termékek receptúrájának kismértékű módosítása ellenére a túróval állagban és minőségben egyenértékű alapanyagról van szó ezen termékek esetében is. Technológiai szempontból maga a túró is egy alvasztott rögös tejalapú készítmény” - írták.

A cég cáfolta, hogy bírósági eljárás zajlana ellenük, ahogy azt is, hogy a társaság ellen 800.000 forint bírságot szabtak ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Belekóstoltunk a 110 éves Béke Hotel kínálatába
A Zsolnay Kávéházban gyertyafényes, élőzenés vacsoraélményben is lehet részed.

Link másolása

1913 májusában nyitotta meg kapuit a Nagykörút legendás szállodája, a Radisson Blu Béke Hotel (akkori nevén Britannia Szálló). Így 2023-ban már kereken 110 éves születésnapját ünnepli a hotel.

Egy évszázad alatt természetesen rengeteg minden változott, de a Béke Hotel a mai napig klasszikus eleganciát sugároz. És míg a hotel elsősorban az átutazóké, a földszinten található Zsolnay Kávéház abszolút nyitott a budapesti közönségre is.

Ide bármikor érdemes betérni egy kávéra, egy délutáni teára, egy sütire, vagy éppen egy gyertyafényes vacsorára.

A Kávéház a 80-as évek óta forrt össze a Zsolnay manufaktúra porcelánjaival. Ezek a szépségek nem csak a tálalásnál kerülnek elő, hanem az enteriőrben is megjelennek, plafonról lógó kannák formájában. Nincs is ennél tökéletesebb helyszín egy teadélutánra!

Izgalmas angol-magyar fúziónak hat, és abszolút megadja az alaphangulatot.

A péntek esti élményt élő hárfaszó fokozza, szombaton pedig szintén élő zongoraszó mellett lehet élvezni az italokat és ételeket.

Mi szombat este tértünk be ide, és a lágy zenei aláfestés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jóval kényelmesebb tempót diktáljunk, hogy lelassuljunk kicsit.

Az à la carte étlapról rengeteg opció közül lehet választani. Klasszikusok, szezonális ajánlatok, nemzetközi- és zónaételek is találhatóak rajta szép számmal.

Utóbbi méretéből adódóan inkább egy színházi előadás előtti, megbeszélés közbeni életmentő lehet. De a minden szezonban másképpen készülő töltött káposzta már a nagyobb étkűeknek is kedvező ajánlat.

Ha pedig valami romantikusabbra vágyik az ember, előre foglalható, fix menüsoros gyertyafényes vacsora is elérhető. Október 16-tól az étlappal együtt ez a menü is megújul majd.

(Most még az előző menüsorra tudtok foglalni. Érdemes lehet akár arra is benevezni a váltás előtt.)

Gyertyafényes vacsora

A 3 fogást a következő lista elemeiből válogathatjuk össze:Előételek, levesek:

Tanyasi jérceleves házi tésztával

Póréhagymás csicsókakrémleves

Hortobágyi palacsinta - csirkehús, tejfölFőételek:

Rakott burgonya, mangalica kolbásszal házi káposztasalátával

Csirkecombpaprikás vajasgaluskával, kapros-tejfölös uborkasalátával

Tejfölös vargánya kapros túrógombóccal

+egy választható sütemény

A vacsora ára: 9 990 Ft, mely nem tartalmazza a 12%-os szervízdíjat.

Mi ez alkalommal magunk válogattuk össze a vacsoránk elemeit. A tradicionális brassóitól és borjúpaprikástól kezdve, a vaníliás kacsamájon keresztül, egészen a grillezett királyrákig jutottunk.

Ebből is látszik, hogy a Tóth Zoltán által vezetett konyha mennyire sokszínű és változatos, és nem csak a magyaros elemekbe kapaszkodik.

Az sós és édes ételek között tartottunk egy leheletnyi gin-tonic szünetet. Hiszen a Zsolnay Kávéház bárpultjánál este 11-ig finom italokból sincs hiány.

Megkóstoltuk azt a Búzavirág gint, ami idén két arany csillagot kapott a Great Taste Awards-on.

A Zsolnay porcelán üveg mellett az ital virágos íze is lenyűgöző.

A Kávéház évtizedek óta híres arról, hogy a remek kávé mellé helyben készült süteménykölteményeket is kínál.

Estére persze már nem feltétlenül található meg az összes típus a pultban, így a hely sztársüteményéről ezúttal mi is lemaradtunk. Ha ti nem akartok így járni, és van lehetőségetek előre tervezni, ebből tetessetek el egyet magatoknak:

The Globe: Lágy kókuszkrém karamellizált ostya csészébe töltve, egzotikus gyümölcsökből készült raguval. Rajta kókuszos tésztakorongon pihenő kalamondrin golyó ül, melyet fehércsokoládé kupola zár magába. A kupolát egy narancsvirág szirma díszíti.

A The Globe nevű desszert születését a kávéház iparművészeti kincse, az 1930-as években Haranghy Jenő által készített üvegkupola inspirálta.

A Zsolnay kávéház desszertjei alapvetően a francia vonalat képviselik, de természetesen a magyar klasszikusoknak is maradt hely.

Eszterházyt, Somlóit vagy Dobos tortát éppúgy kóstolhatunk, mint tökéletes Puncs minyont.

Jó hír, hogy a monodesszertek egy része a speciális étkezési igényeknek is megfelel. Répacukor helyett nyírfacukorral, laktózmentesen és gluténmentesen készülnek.

A mi kedvencünk végül a karamell-étcsokis tortácska lett, amit a körtepüré tesz még különlegesebbé. Méretéből adódóan egy előétel és egy főétel után már küzd vele az ember rendesen, de szerencsére a desszerthez úgyis külön gyomrunk van.

Ha ti is vágytok a klasszikus éttermi élményre egy történelmi helyen, látogassátok meg a Zsolnay Kávéházat a hét bármelyik napján!

Cím:

1067 Budapest, Teréz körút 43.

Nyitva tartás:

H - V 10:00 - 23:00

www.zsolnaycafe.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
A Rovatból
Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott egy esztergomi kávépörkölő üzem
Az esztergomi Pacificaffé Kenyából szerzi be a kávét, amit kisebb adagokban pörkölnek meg a jobb minőség érdekében.

Link másolása

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

A kétcsillagos minősítés, amit a „Kenya Gicherori” kávé, és az egycsillagos minősítés, amit pedig a „Ház kávéja” nyert el komoly sikernek számít a nemzetközi kávés iparágban. Az olasz, francia, német és brit mezőnyben ehhez hasonló magyar eredményre az 1994 óta megrendezett Great Taste Awards történetében mindössze egy alkalommal volt példa.

A Great Taste Awards-ra idén 35 kategóriában 12 ezer terméket neveztek be szerte a világból. A versenyművek lefedik a teljes gasztronómiai palettát. Többek között húsáruk, tejből készült kézműves remekek, csokoládék és művészi szinten pörkölt kávék kerültek a londoni zsűri asztalára. A díj jelentőségét jól mutatja, hogy a séfekből, ételkritikusokból és gasztro-bloggerekből álló testület márciustól júniusig kóstolta a benevezett portékákat, mielőtt eredményt hirdetett.

„A Great Taste Awards legnagyobb erénye az, hogy az iparági óriások és a kicsik teljesen egyenlő eséllyel indulnak. A versenyen a zsűri a beküldő nevét nem ismeri és a csomagolást sem veszik figyelembe. Kizárólag az íz számít” – mondta Körmendy Sándor, a Pacificaffé alapító tulajdonosa, aki már 2021-ben és 2022-ben is csillagos minősítést szerzett a londoni eseményen.

A Great Taste Awards minősítési rendszere a Michelin-csillagéhoz hasonló: egy, kettő, illetve három csillaggal értékelik a legjobbnak vélt termékeket. Két csillagot például a benevezett delikát termékek maximum tíz százaléka érhet el. Ezt sikerült teljesítenie a magyar piacon évente átlagosan 100 tonna minőségi kávét pörkölő Pacificaffé csapatának, akiknek a „Kenya Gicherori” nevezetű versenyművéből a gyümölcsös jegyeket emelte ki a zsűri.

„Kivételesen jó egyensúlyt mutat, sűrű, lédús testességgel rendelkezik, lekváros állagot ad, de nem ízesít lekvárosan. A hosszú lecsengés rendkívül kellemes, természetes gyümölcsös édességgel telített, amit mindannyian imádtunk” – többek között ez állt a Great Taste Awards értékelésében, megemlítve a Cabernet Sauvignon borokra jellemző tannin jegyeket is.

Nem kell aranyárat fizetni a legjobb kávékért

Körmendy Sándor egy 16 ezer hektáron gazdálkodó kenyai kisbirtokról szerezte be a kétcsillagos díjnyertes, 100 százalékos Arabica kávé alapanyagát. Az „AA” minősítésű, vulkanikus talajból származó, 12 százalékos nedvességtartalmú kávészemeket úgynevezett „afrikai ágyon”, azaz az egyenlítői napsütés alatt szárították ki, mielőtt az esztergomi pörkölő üzembe került volna.

„Naponta 25-30 pörkölést végzünk, szándékosan nem mázsás kapacitásra képes gépek segítségével. Minél kisebb ugyanis egy berendezés, annál kifinomultabban lehet vele pörkölni” – emelte ki Körmendy Sándor, aki az elmúlt tíz év kemény munkájának tudja be azt, hogy a magyar pörkölésű kávé is oda kerülhetett a világ legjobbjai közé.

Az egykor dj-ként dolgozó, ma már húszféle kávét pörkölő ötfős üzem vezetője úgy látja: a nemzetközi hírnevet szerző magyar éttermekhez hasonló sikertörténet állhat a friss hazai kávét pörkölő cégek előtt is. A szakember szerint ehhez az kell, hogy a fogyasztók és a vendéglátóipar szereplői fejében sikerüljön néhány tévhitet eloszlatni.

A vásárlók körében elsősorban azt, hogy a sokkal jobb minőségű kávé nem feltétlenül drágább. A Pacificaffé kétcsillagos, díjnyertes kenyai arabica kávéjához például 13 ezer forintos kilónkénti áron hozzá lehet jutni, ami nem sokkal több, mint amennyit a legkedveltebb olasz márkákért kérnek el a boltokban. Körmendy Sándor emellett a kínálati oldal szerepét is meghatározónak tartja.

„A fogyasztók ízlését a legjobban az éttermek, kávézók, pub-ok képesek befolyásolni. A célunk az, hogy a vendéglátóipar szereplői is felismerjék, hogy ha egyedi kávét kínálnak a vendégnek, az nem hátrányt, hanem éppen előnyt jelent!” – hangsúlyozza a 2011-ben alapított, 750 négyzetméteren működő kávépörkölő üzem tulajdonosa, aki azt szeretné elérni a következő öt évben, hogy a „Ház bora” kifejezés mellett a legtöbb vendéglátóhely tartson az ő sikerünkön felbuzdulva „Ház kávéját” is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
Különleges sütemény lett idén Budapest desszertje, a zsűrizés anonim módon zajlott
Horváth Eszter, a Sugar Design Cukrászda tulajdonosa elmondta, hogy a cukrászverseny 2022-es győztese által választott idei két kötelező alapanyag a feketeribizli és a tonkabab volt.

Link másolása

A Sugar Design Cukrászda feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos süteménye lett idén Budapest desszertje, amely először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

Az Édes Napok Európa egyik legnagyobb csokoládé és édesség tematikájú szakvására; a Szent István-bazilika előtt több mint negyven kiállító édességeivel találkozhat a közönség - mondta el a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok főszervezője.

Mint kiemelte,

a rendezvény legfontosabb célkitűzése, hogy segítse a magyar cukrászatok, édességmanufaktúrák megerősödését, népszerűsítését. Az a szándékuk, hogy erősítsék a minőségi édességfogyasztás kultúráját és a tömegáruk mellett a különleges hazai produktumokra fókuszáljanak

- jegyezte meg.

Ehhez a célhoz járul hozzá a Budapest desszertje cukrászverseny is. "Nem tudjuk ugyanis elfogadni, hogy a vendéglők étlapjairól elkopjanak a magyar desszertek" - fogalmazott a főszervező.

Rebrus Csaba hangsúlyozta, hogy a zsűrizés anonim módon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes kilétét.

A zsűri által kiválasztott sütemény hagyományosan az Édes Napokon debütál minden évben, így a készítők rögtön visszajelzést kaphatnak a fogyasztóktól - tette hozzá.

Horváth Eszter, a Sugar Design Cukrászda tulajdonosa elmondta, hogy a cukrászverseny 2022-es győztese által választott idei két kötelező alapanyag a feketeribizli és a tonkabab volt.

Süteményüket alul feketeszezámos piskóta alkotja, amelyet feketeribizlis puha zselével töltöttek be, erre tonkababos, áfonyás feketeribiszke mousse kerül belga étcsokoládé ganache-sal és ropogós krokantpralinéval. Mivel a feketeribizli igen aromás és savas gyümölcs, ezért áfonyával párosították, amelyhez nagyon jól passzol a tonkabab

- mutatta be az édességet.

Mint hozzátette, Vaslóczki Orsolyával, a Sugar főcukrászával együtt Japánban kóstoltak először feketeszezámos süteményt, és azonnal beleszerettek az ízébe. A szezám jól harmonizál a savas gyümölcsökkel, ezért választották a piskótához, amelyhez liszt helyett pirított feketeszezámot használtak, a piskóta így gluténmentes lett.

Horváth Eszter kiemelte a desszerthez felhasznált, 65 százalékos kakaótartalmú különleges bio étcsokoládét, amely Madagaszkár északi részén, tamarindfák között termesztett kakaóbabokból készül, és egyedülállóan gyümölcsös ízjegyekkel rendelkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Megkóstoltuk az Ország Burgerét
Spoiler: Eszméletlenül finom lett!

Link másolása

Szeptember első hétvégéjén rendezték meg a 3. Szaft 'N Burger versenyt Debrecenben, ahol kihirdették a 2023-mas Ország Burgere cím nyertesét.

A győztes hamburgert Józsa Ádám készítette, így az elismerés és a vándorkupa ezúttal Szolnokra, a Beer & Burgershez került.

Ez a burger Alabama néven évek óta megtalálható az étterem kínálatában, így egy kisebb utazást én is örömmel vállaltam érte. A helyen Ötvös Béla tulajdonos fogadott, és nagy örömmel készített el a nyertest.

Az étterem több részből áll. Van két beltéri terem, ahol helyet foglalhatunk, és egy nagy kerthelyiség, különböző hangulatú zugokkal. Még egy gyereksarok és egy tündérkert is helyet kapott benne.

A Beer & Burgersnek van két másik egysége is. Az egyik szintén Szolnokon (Tószegi út 8.), a másik Törökszentmiklóson.

A fő konyha viszont itt található, a Mártírok útja 43 szám alatt. Itt készítik elő a zöldségeket, a szószokat és mindent, amire szükség lehet a többi egységben is a gördülékeny munkához.

A tulajdonos a vendéglátós szakmák közül nagyjából az összeset kitanulta, és 2019-ben nyitotta meg az első Beer & Burgers éttermet.

A motiváció egészen egyszerű volt: szeretett volna egy igazán jó hamburgert enni a környéken.

Még a nyitás évében egy vakkóstoló követően felkerültek a Big 7 Travel listájára. Az Ország 25 legjobb hamburgerezői közül a 15. helyen szerepeltek.

 

Ötvös Béla tulajdonos a vándordíjjal

A győztes: Alabama burger

Béla szerint a legfontosabb, hogy a hamburgerben egyszerre több íz is megjelenjen, és ezek jól harmonizáljanak egymással.

Legyen kicsit csípős (de ne túl csípős), legyen édes és sós egyszerre, és a puha buci, meg a szaftos húspogácsa mellett roppanós, friss részek is kerüljenek bele.

A húspogácsa a versenyt is támogató Hortobágy Angustól érkezik. Ez az egyik, ha nem a legmagasabb minőségű húspogácsa a magyar piacon.

A szószokat és minden más elemet saját maguk készítenek, egyedül a bucit jön egy helyi pékségből, de ennek a receptjét is együtt kísérletezték ki.

Az Alabama Burger az alábbi összetevőkből áll:

sokmagvas buci, almás-újhagymás káposztasaláta, angus marhahúspogácsa, cheddar sajt, dupla bacon, házi fehér BBQ szósz, kandírozott jalapeno paprika.

A grillező ezúttal az én tiszteletemre lett beizzítva, de jó idő esetén, tematikus hétvégék alkalmával is előkerül.

Kóstolás után én is meggyőződhettem róla, hogy az első hely abszolút megérdemelt volt.

Az alap elemek, mint a hús és a buci top minőségűek, de az igazi csavart a karamellizált, ecetes jalapeno adja.

Édeskés, savanykás, és pont csak egy pici tüzességet ad hozzá az egészhez.

Tekintélyes adag. Körettel a nagyobb étkűeknek is tökéletesen kielégítő lehet.

Ára 3390 Ft. Menüben fűszeres steakburgonyával, coleslaw és áfonyás lilakáposzta salátával 3890 Ft.

A Beer & Burgers ráadásul az a hely, ahol mindenki találhat kedvére valót. A hamburgerek mellett grillezett és tépett húsos kombinációk és még vegetáriánus falatok is akadnak. Nem is beszélve a széles italkínálatról, köztük a kézműves sörökről.

Egy utazást bőven megér. A szolnokiakra meg picit most irigyek vagyunk!

www.szolnokburger.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: